Történelmi fegyveres társas nagyvadvadászat Szuhafőn
Toporgás. Egyelőre halk, de azért a hanglejtésből ítélve izgatott beszélgetés. Kávéillat. Termoszok már a pulton. A fal mellett jól megpakolt hátizsákok sorakoznak rájuk dobott kabáttal és kalapokkal. Várunk. Egyre izgatottabban, hiszen sokat készültünk a hajnalra. Csípős hideg van, kint minden fagyott. És akkor megnyílik az ajtó és belép a hivatásos vadász…
Valószínűleg hasonló, ha nem ugyanilyen életképekkel kezdődik minden társas vadászat leírása, és valljuk be, önjelölt vadászírótársaink novelláiban valószínűleg ezerszer olvashattuk már e sorokat. Ugyanolyan, és mégis különbözik ez a reggel, ugyanis a lelkes, izgatott Nimródok hagyományos vadászfelszerelései mellett furcsa attribútumok is csüngedeznek a vadásztáskákon. Itt lőportartó, ott egy szíjra erősített töltővessző, amott egy övre fűzhető töltéstok apró fiolákkal, melyek begyükben előre kimért füstös lőpor töltetet rejtenek. Hazánk első modern kori történelmi fegyveres társas vadászatára készülünk a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége szervezésében.
Nem véletlenül nem használtam az elöltöltő fegyveres vadász megnevezést, ugyanis az esemény nem titkolt célja, hogy azokat a vadásztársakat is megmozgassa, akik, ha nem is elöltöltő, de a második háború előtt gyártott puskákkal is űzik a vadat, lehetőleg nyílt irányzékkal. Miért jó ez? Hatékonyságban biztosan nem érheti el távmérővel felturbózott céloptikás ismétlő-vadászpuskák világát, de azért van jó pár bizsergető tulajdonságai is. Először is a nyílt irányzékot vadra emelni hihetetlen adrenalin
fröccs. A vadat ilyen közelre cserkelni, vagy a jó váltón 50–60 méterre bevárni vadászt-próbáló feladat. Másodsorban itt minden lövésnek súlya van. Egylövetű fegyvereknél nincs gyors dupla! Az első golyóbisnak kell oda hatnia, ahol a legjobban használ, ehhez pedig a lövést ki kell dolgozni, be kell gyakorolni. A technika itt jóval kevesebbet segít. Könnyen hangzik, de azért mégsem ez. Az ilyesfajta vadűzéshez többek kell tanulni, tudni, tapasztalni, hogy sikert érjünk el.
Összekötve a kellemest a még kellemesebbel, vadászatunkat az előző napon közös lőtéri kontrollal kezdtük. Nem ördögtől való dolog a lőtérre járás, bár itt jegyzem meg, hogy csapatunk jelentős hányada egyben sportlövész is, vagyis gyakorlott puskaforgató. Galgamácsán 75 méteres távolságon ellenőriztük a fegyvereket, melyek megnyugtatóan jó helyre hordtak. Feketelőporos fegyvereink esetében ez a kontroll már csak azért is fontos, mert olajos csőből az első lövés magassága igencsak eltérhet.
