Tanítómesterem, Afrika
NAMÍBIA | A Vas megyei Kőszegdoroszlón élő hivatásos vadász második hazája Namíbia. Az ország 1990 márciusában vívta ki a függetlenségét Dél-Afrikától. Kondor Imre az év októberében lépett a Namíbiai Köztársaság földjére, azóta nemcsak vadászként, hanem természetet és kalandot kereső utazóként is számos szafarit vezetett Afrikában. Namíbia tiszteletbeli állampolgára, aki az Okavango környéke és a Kalahári szerelmese.
– Mikor fogott először fegyvert a kezébe?
– Ötéves koromban. A nagyapám erdész volt, és megengedte – persze a felügyelete mellett –, hogy kipróbáljam a puskáját.
– Első alkalommal mit lőtt?
– Lyukat a levegőbe. Széchenyi Zsigmond és Kittenberger Kálmán könyvein nőttem föl, álmodoztam Afrikáról, de azt el se tudtam képzelni, hogy egyszer eljutok oda. Aztán elvégeztem a vadgazdálkodási szakképzést, majd a dél-afrikai egyetem vadvédelmimenedzser-képzését is. Az első pillanatban lenyűgözött a kontinens. Az ott élők nagyon barátságosan fogadtak, mindenben segítettek, ami „megpecsételte” a sorsomat. Azóta hetvennégyszer tettem meg az utat Magyarország és Afrika között.
– Milyen nyelven beszél?
– Németül, angolul, afrikaans nyelven, tanulgatom a sonát és a kwangalit. A személyzetem, a busmanjaim kicsit beszélnek magyarul is. Az egyikőjük gépészmérnök, ő a műszaki dolgokért felel, a többiek sofőrök, nyomkeresők. Ha a tulajdonos és én is távol vagyunk, akkor az intéző felelős a birtokért. A táborban van egy kis házikóm, kint a bozót közepén. A legközelebbi település nyolcvan-kilencven, a főváros, Windhoek 170 kilométerre található. Amikor megérkezem a táborba, akkor a busik, így becézem őket, fölhúzzák az árbócra a magyar lobogót. Azzal várnak.
– A busmanok hogy hívják?
– Megtanulták kimondani az Imrét. Néhányukat pici koruk óta ismerem, ma már felnőtt férfiak. Amikor tulajdonosváltás történt a farmon, azzal a feltétellel maradtam, ha az embereimet is megtartják, akik ott élnek a családjaikkal. Nagyon jó viszonyban vagyunk, az életemet is rájuk merném bízni.
– Milyen szafarikat vezet Afrikában?
– A vadászszafarikon részt vevők a jellegzetes kalahári vadakra, antilopra és varacskos disznóra lőhetnek. A mélytengeri horgászokkal az Atlanti-óceánhoz utazunk. A túlélőtúrák vendégei azért jönnek, hogy kipróbálják magukat. Mivel elmúltam hatvan éves, ilyen túrákat már nem vállalok. Speciális tanulmányutakat azoknak vezettem, akiket az ásványtan, a növényvilág vagy a Namíbiában rendkívül fejlett szarvasmarha-tenyésztés érdekelt. Csillagfotósok is jönnek, mert ott a világ egyik legtisztább égboltja. A bozóti körutazások során elindulunk a főhadiszállásomról, a Kalaháriból, és megnézzük Namíbia legszebb tájait. Több mint háromezer kilométert teszünk meg. Átkelünk a Namíb-sivatagon, elmegyünk az óceánhoz a Bálna-öbölbe, ahol a bálnákat és flamingók tízezreit nézzük meg, aztán a Csontváz-partot, amely tele van hajóroncsokkal, csontvázakkal. Fölmegyünk a Cape Crossig, ahol annak idején az első portugál a partra tette a lábát, utána az Etosha Nemzeti Parkba látogatunk, majd a két nagy törzsi területen keresztül visszamegyünk a kulipintyómig.
– Sokan ellenzik a vadászatokat, az állatok irtását. Ön szerint mi lehet a vadvilág fennmaradásának a kulcsa?
– Sajnos a vadvilágra azok a jó szándékú emberek is veszélyt jelentenek, akik csak jajgatnak és sajnálkoznak. Az élőhelyeket kellene megmenteni, ahol a vad jól érzi magát, mert nincs bekerítve, és van elegendő ennivalója. Az autópályákkal mindenhol feldarabolják a területeiket. Mi Afrikában elsősorban a vad élőhelyét védjük, amit a vadászatból befolyt pénzzel finanszírozunk. Ha az emberek nem áldoznának vadászatokra, nem tudnánk védeni az állatokat. Gondoljon bele, ha van száz szarvasom, jövőre a szaporulattal együtt lenne száznegyven. Ahhoz, hogy megteremtsem a jövő évi állomány fenntartási költségét, idén vadászattal húsz darabot el kell adnom. Ezt hívják okszerű vadászatnak. Ez szolgálja az állatok védelmét, amit nem értenek meg a vadászat ellenzői.
– Mit okozna, ha betiltanák a vadászatokat?
– Bizonyos fajoknál óriási mértékű lenne a túlszaporodás, és az állatok rengeteg kárt okoznának. Kenyában 1977 óta tilos a vadászat. Az emberek nekiálltak orvvadászni, és mára a kenyai vadállomány nyolcvan százalékkal csökkent. A nemzeti parkokon kívül már alig van vad. Namíbiában mindig is engedték a vadgazdálkodásnak megfelelő, tervszerű, ellenőrzött vadászatot. Az ott elejtett állatok húsát és a bevétel egy részét általában a helyi lakosság kapja meg. Nincs orvvadászat, védik, óvják az állatokat, hiszen ők is profitálnak belőlük. Namíbiában az elmúlt huszonöt évben a vadállomány azért nőtt meg négyszáz százalékkal, mert a magán-mezőgazdaságok, illetve a farmerek elkezdtek vadgazdálkodással foglalkozni. Több olyan fajt telepítettek vissza, amelyeket annak idején a telepesek gyakorlatilag kiirtottak. Megnőtt a vadállomány mértéke, az oroszlánoké a négyszeresére emelkedett. Azelőtt húszezer elefánt élt ott, most harminckétezer. Namíbiában néha a túlszaporodásuk okoz problémát, míg más országokban siratják az elefántokat. Ezeket a dolgokat a laikusok nem látják, nem tudják.
