1920 december

LADY FLORENCE BAKER. — SASS FLÓRA. Írta: Dr. Szlávi Kornél. Sír Samuel White Bakert maguk az angolok a három legmerészebb nagyvad-vadász közé sorolják, kinek élete az egész földre kiterjedõ kalandos utazásokban, merész vállalkozásokban és vakmerõ vadászatokban telt el. A másik kettõ: Courtenay Selous és Cotton Oswell. A napokban került kezembe egy érdekes angol könyv, (Kings of the Rod Rifle and Gun by «Thormanby»), mely egyes híres angol vadászok és sportemberek élet- és jellemrajzát tartalmazza, köztük természetesen Bakerét is. Oly részleteket, melyek minden jobb lexikonban találhatók, itt felsorolni nem akarok, hanem inkább Bakerrõl és különösen magyar származású feleségérõl, szül. Sass Florence-rõl akarok a fenti könyv és Baker munkái alapján vázlatos jellemrajzot adni. Büszkék lehetünk honfitársnõnkre, kirõl férje így ír: «130 mértföldet gyalogolt. Ebbõl 78 mértföldet, néha 16-ot egy iramban, óriási fû és bozótos erdõn keresztül, mindig közvetlenül mögöttem, fegyvertöltényeket hordva, állandó harcok közepette, s néha a lándzsák majdnem érték… Fatikóba megérkezve golyózáporban volt… Mindig miniszterelnököm volt, a nehézségek és veszélyek pillanataiban jó tanácsot adva.» Baker sokkal több volt, mint sportember — elsõrendû adminisztrátor és felfedezõ. Testi ereje óriási s csak így érthetõ meg, hogy nagyvad-vadászatra oly nehéz fegyvereket használt, (többek között 4-es kaliberû golyós puskát,) melyeket normális szervezetû ember sem hordani, sem elsütni nem tudott volna. 1843-ban 22 éves korában elõször házasodott meg és két évvel utána elment Ceylonba elefántot vadászni. Az ottani kormány nagy jutalmakat tûzött ki azok pusztítására, de megérkeztéig érdemleges eredményt nem mutathatott fel senki. Mint elefántvadászt õt tartják az angolok a legnagyobbnak, mely eredményt annak köszönheti, hogy rendkívül nehéz fegyvereket aránytalanul erõs lõportöltéssel használt. Kétszer történt meg vele, hogy egy golyóval két bivalyt lõtt. Az «állatok királyáról» így ír: «általában az oroszlánt tartják az állatok királyának, de senki, aki valaha vad elefántot látott, nem kételkedhetik egy pillanatra sem, hogy ez a cím joggal csak az elefántot illetheti meg». Nemcsak lõfegyverrel ejtette el a vadat, hanem kutyákkal, gyalog, csakis vadászkéssel felfegyverkezve járt szarvas és disznó után. (…) Mint a legtöbb nagyvad vadász Sir Samuel Baker az ázsiai és afrikai bivalyt tartotta az összes nagyvadak között a vadászra nézve a legveszélyesebbnek. Ceyloni vadászkirándulása felkeltette benne kolonizáló hajlamait s elhatározta, hogy ott megtelepedik. Vállalata sikerült és nyolc évig Ceylonban marad. 1855-ben onnan visszatérve felesége meghalt. Elkeseredésében állami szolgálatot vállalt, majd kolostorba akart menni. Ezen elhatározását megváltoztatva, újból a sportban keresett vigasztalást. Utazásai folyamán Magyarországon 1860-ban találkozot azzal a nõvel, aki a sors által ki volt szemelve oly nagy befolyást gyakorolni további élete folyására. Sass Florence-al, ki második feleségévé lett s aki összes további utazásait és kalandjait vele megosztotta. Forrásunk így ír: «ritkán fordul elõ, hogy egy férfi, mint Baker Samuel egy oly nõvel találkozzék, aki annyira szimpatizál izlésével és aspirációival, mint Baker Florence a férjéével. Amily bátor és elszánt volt õ, azt találta, hogy feleségének bátorsága és elszántsága egyenlõ az övével. A kalandok épp úgy vonzották feleségét, mint õt s a veszélynek ép oly kevéssé állott módjában feleségének idegeit «megrázni» mint az övét. Csak rá kellett nézni annak a nyugodt, bátor arcnak tökéletes vonásaira, a gyengédségnek és erõnek ritka keverékére, hogy lássa az ember, mily segítõtársnak kellett lennie egy ily nõnek veszély vagy betegség, baj vagy kétség idejében». 1861-ben Baker feleségével expediciót vezetett Egyiptomban Speke és Grant fölkeresésére és a Nilus forrásai mysteriumának megoldására. 1865-ben a házaspár az útról Angliába visszatérve, az angol társaság kedvencévé lett s az uralkodó Bakert kitüntetésekkel halmozta el. 1867-ben visszatért Egyiptomba azon elhatározással, hogy mindent meg fog tenni a rabszolgakereskedés elnyomására. Lady Baker ezt a rettenetes négy esztendõt is férje oldalán töltötte. Ruhájánál fogva sokszor fiúnak nézték s nagyon nagy árat kínáltak érte. Amikor a benszülöttek rájöttek, hogy asszony, minden reggel körültolongták kunyhóját, hogy megbámulják, amint hosszú haját fésüli. Az izgatottság óriási volt s élénk verekedések voltak a legjobb helyekért. «Önnek itt kell hagynia nálam feleségét» mondá egy nagy fõnök, és nagyon csodálkozott, mikor lady Baker dühös méltatlankodással fölugrott, Baker pedig haragosan szegezte pisztolyát fejének. Kimagyarázás következett: «nem akart sértés lenni». «Micsoda hûhó egy asszony miatt,» mondá a sötét hatalmasság. «Akik meglátogatnak, mindig örülnek itthagyni feleségeiket és én nekik frisseket adok! õk a régieket többnyire megunták.» Ezen útra vonatkozik Bakernek cikkünk elejében idézett kijelentése, melyben felesége érdemeit méltatja. A bennszülöttek sem felejtették el a bátor fehér nõt, kinek szépsége megbûvölte õket. Emin pasa 16 évvel késõbb így ír Bakernek: «Adja át kérem legmélyebb tiszteletemet és nagyrabecsülésemet lady Bakernek. Az unyorói bennszülöttek szokszor beszéltek nekem a «hajnalcsillagról», amint õt a mai napig hívják s dicshimnuszokat zengtek róla, mint kedves közvetítõrõl ön és az õ kötelességeik között.» A vad szudániak magára Bakerre a legnagyobb tisztelettel és csodálattal emlékeztek vissza. Jephson mondja, hogy az emberek kijelentették: «Nem törõdünk Gordonnal vagy Eminnel, Baker a mi emberünk. Ha harcolt, mindég az elsõ vonalban volt; ha lõtt, sohsem hibázott; igazi férfi volt! Ha nem engedelmeskedtünk, megrázott s akkor fogaink kihullottak». 1874-ben ismét visszatértek Angliába, de nyughatatlan szellemük az állandó ottartózkodást kizárta s évrõl-évre a földgömb valamely távoli részén látjuk õket vadászutazásaikon. Mint minden igaz vadász, Baker az évek teltével mindig kevesebb súlyt helyezett arra, hogy a vadat megölje, hanem inkább annak megtalálása és életmódjának megfigyelése izgatta. 1893-ban, 73-ik életévében Angliában Baker vadászaton meghült és meghalt. Vele sírba szállott nemcsak egyike a legkitünõbb lövõknek, — aki többek között minden tigrist elejtett, amelyre rálõtt; pedig 22-õt ejtett el — hanem a legnemesebben gondolkozó vadászok egyike, akinek elve mindig az volt, hogy nem szabad a vadat lesbõl, minden elõnyt kihasználva, legyûrni, hanem avval szemtõl-szembe s a védekezésre módot adva kell megküzdeni. Ennek az egész embernek és igaz férfinak volt méltó felesége Sass Florence.