1920 Szeptember

A VELENCEI TÓ VADÁLLOMÁNYÁRÓL. Aki a velencei tó híres vizét és madárvilágát közvetlen szemléletbõl, vagy hírbõl, illetve leírásból ismeri, azt, ha útja mostanában a tóra vezeti, bajosan fog ráismerni annak eredeti mivoltára. Testestõl-lelkestõl vizivadász vagyok, egész vadász-szeretetemet úgyszólván a vizivadnak szentelem — a tavat eddig csak a mellette járó vonatról ismertem, el lehet képzelni örömömet, mikor folyó év augusztus 5-én hivatalos utamra menve — bár másirányú elfoglaltság közben, ha fegyvertelenül is, a tavat szemtõl-szemben láttam. A velencei állomáshoz érkezve megdobbant a szivem, megláttam a tavat s azontúl Gárdonyig le sem vettem róla szememet… …Gyönyörû szép víz, mesés szép ligetes nádasok… álmunkban ilyennek képzeltük a vizivad eldorádóját!… de késõbb eszmélek, gondolkodozok, valami amit vártam, az elevenség, az élet, a vizivad nagy tömege hiányzik róla… 1–2 gém alakoskodva és gunnyasztva áll a parton, itt-ott 1–2 szárcsa forgolódik a nádas szélén… ej, gondoltam, majd máskép lesz ez a tó belseében. Reggel 8 óra körül aztán Gárdonyba érkeztem s rövid pihenõ után halászcsolnakkal és halászmunkásokkal jól felszerelve kieveztünk a szabad vízre. Munkánk közben egy több kilométeres kört irtunk le a gárdonyi, sukorói és pákozdi határban, hosszabb-rövidebb szüneteket tartva, d. u. fél 2 volt, mire kiindulásunk helyére értünk. Ez idõ és út alatt becslésem szerint 1/3–4/5 részét tekinthettem át a tónak és a láthatárnak s milyen s mennyi madárfajtát figyeltem meg? 7–8 drbból áló huzó tõkés, egy ugyanannyiból álló barátréce-csapatot, ezenkívül 1–2 magányos böjti és tõkésrécét, nehány gémet, sirályt és szerköt, illetve csért, de amin legjobban csodálkoztam, szárcsát nem láttam 20–30-nál többet. Az egész idõ alatt ha még fegyver lett volna is velem, egyetlen lövést sem tehettem volna?! Az a nehány vad, amit láttam a velencei tavon tehát: nem jelent semmit! Eddig az érzelmi rész és a tények! Mondhatná valaki, hogy nem vadásztam, nem kerestem a vadat, s nem jártam a legértékesebbnek ismert pákozdi és dinnyési részeken — a napszak sem volt alkalmas — tehát a tó tényleges vadállományáról nem is volt alkalmam meggyõzõdni. Azonban sajnos ez nincs így s ezek az ellenvetések nem nyomnak sokat a latban. Ilyen nagy területet augusztus 5-én bejárva, a nap bármely szakában bõségesen kellett volna látni vadat, ha mást nem, szárcsát, amely madárfaj ornithologusaink szerint is speciális madara a tónak. Kikérdeztem azután a halászokat. ezek is azt mondták, hogy az idén nincs vadmadár — «elmentek» — «a pesti urak sem járnak mostanába ki» (!?) Az egyik értelmes jóképû halászgazda annak tulajdonítja, hogy nagyon tiszta a víz, nincs hínár s békalencse az idén s hiányzik a bogárság, az élelem. Hogy miért nincs elég vad? Erre a kérdésre én, aki most láttam elõször a tavat, érdemleges választ adni nem tudok. Az élelemhiány is hozzájárulhat ahhoz, viszont az is bizonyos, hogy egyedüli oka ennek a mértéktelen tojásrablás — amit már többször hallottam említeni — szintén nem lehet. Sajnos, hogy magyarázatot kell keresni! S. Gy.