1921 augusztus

AUGUSZTUS 1. Írta: Bársony István A mi szegény megcsonkított Magyarországunkon ezidószerint még nagyobb jelentõsége van a kisvad vadászatának mint eddig volt, mert nagyvadas területeink legjava idegen megszállás alatt van, és így sokkal jobban rá vagyunk utalva kisvadra, amely közül a fogolyra már augusztus elsejével rászabadít a törvény. Ma sok olyan vadásznak, aki ezelõtt a mai megszállott területeken is kielégíthette szenvedélyét (egyebek közt az õzbaknak augusztusi síprahívásával), erre módja egyáltalán nincsen, s ha mégis vadászni akar, kénytelen úgy kárpótolni magát ahogy tudja, amíg — a vizivadra vadászáson kívül — elsõsorban és legkönnyebben a foglyászás révén történhetik. Ezt ugyanis augusztus elejével már joga van megkezdeni. Többször foglalkoztam ezzel a témával, és mindig azt magyaráztam, hogy éppenséggel nem olyan rossz a törvénynek a foglyot így «kiszolgáltató» része, mint ahogy némelyek hirdetik. Nagyon helyes ugyan, ha az egyes vadásztársaságok a maguk területén korlátozzák a tagjaik mohóságát és türelemre kényszerítik õket, de ezt általános elvvé és így kötelezõvé tenni nem szükséges, mert normális körülmények közt, alkalmas idõjárás mellett, a fogolynak leginkább való sík alföldi területeken ez az állandó vadunk oly módon szaporodik, hogy augusztus elsejére már sok vadászható — sörétre érdemes —, fogolycsapatunk van, amelyek megdézsmálása teljesen korrektül történhetik. Azt pedig, hogy melyik csapatot illik még egyelõre kimélni, minden valamirevaló vadásznak tudnia kell. Hisz' az esetleges csapatösszekeverés sem okozhat zavart, mert minden egyes elõttünk felkelõ fogoly megmutatja, hogy aggatóra való-e, vagy sem. Kisebb — pár ezer holdas — területeken mindenesetre bõven van ideje a tulajdonosnak, vagy bérlõknek arra, hogy az egész fogolyállomány teljes kifejlõdéséig várjanak a vadászat megkezdésével. Nem így volt ez azonban azokon a nagy, néha igen nagy, többszörösen is tízezer holdas (százezerholdasról is tudunk) bérletkomplexumokon, amelyeken a gazdag vadállomány hasznát csak úgy lehetett kellõen és (jogosan) biztosítani, ha a vadászatot, az észszerûség határai között, mielõbb elkezdték, mert különben nem futotta volna a legalkalmasabb idõbõl. A legkiadósabb foglyászati évad ugyanis, amint ezt mindenki tudja, fõképen az augusztus, amikor egyrészt általában jól magához engedi a vadászt a meleg nyári idõben lustább és még nem is nagyon megzavart fogoly, másrészt amikor még annyi a mezõ, a kulturföldeken a búvóhelye, hogy nem kényszerül ki a nyilt helyekre, a tarlókra, a szántásokra, ahol már sokkal nehezebben közelíthetõ meg. Márpedig a foglyászat kiadós eredménye nagy mértékben függ attól, hogy akkor és addig szedjük le a «tejfelt» amíg ezt könnyebben tehetjük. Késõbb már sokkal nehezebb ez; de bármennyire igaz, hogy a szeptemberi, sõt az októberi foglyászás jóval nagyobb vadászélvezetet kínál:, csupáncsak ezért nem szoríthatjuk rá a kevésbé jó lövõket, no meg azokat, (mint a középosztály legnagyobb része) csak szeptember elõtt vadászhatnak kedvök szerint, mert akkor «nyaralnak», vakációznak, hogy a nyári foglyászatról lemondjanak. Amikor a kukoricát már törik és a betakarító mezei munka általában folyik odakint, akkor a fogoly az elkopárosodó terület nyiltabb pontjaira kényszerül a sok zaklatás elõl, s ilyenkor jóval éberebb; nem vár eléggé, messzire elszáll ha felverjük. A szeptemberi «aranyos» fogoly már teljes erejében van és jobban-gyorsabban, kitartóbban röpül. Ahol nincsenek répa, meg burgonya földek, ott alig van hol elrejtõznie a lucernásokban (ha vannak ilyenek), a sarjus réteken, a gazos tarlókon lapul meg, vagy a mezsgyéken, a tengeri földek egyelõre megmaradt csutkatábláiban, stb., attól tehát elkéstünk, hogy könnyû szerrel juthassunk hozzá, mint azelõtt, az érintetlen pásztás kukoricásban, ahol a legnagyobb valószinûséggel ott találtuk az állomány nagy részét. Aki az augusztust fel nem használja a foglyászatra, annak késõbb fél eredménnyel kell beérnie, hacsak nem elsõrendû lövõ, — de aki emelett rá is ér, hogy az elmulasztottat pótolja. Azokon a nagy kiterjedésû területeken tehát, amelyekrõl mint a mult emlékeirõl emlékeztem meg, nagyon is fel kellett használni az augusztust. Ma: ezek a nagy területek jóformán mind a részeikre bomlottak, hacsak nem magánbirtokok. Annak már vége van, hogy nyolc, tíz meg még több község határát egyvégben bérelhessük ki vadászatra. Ma tehát más a helyzet, és a széttagolt, illetve egy-két község határára összezsugorított vadászterületek bérlõinek nincs okuk a sietésre a vadászatuk megkezdésével. Untig ráérnek vele augusztus második felében is, hogy learassák a java fogolytermést, mielõtt elkésnének a legjobb eredmény biztosításával. De mindez nem mondható ki általános elvnek. Hisz' tulajdonképen minden attól függ, milyen volt a költés, mennyire fejlettek a csapatok, és hogyan alakul az idõjárás folytán a gazdasági termés betakarítása. Gyakran vadásztam én már Szent Istvánkor olyan határban, ahol törték a tengerit; az Alföldön az augusztus tengeritörés épen nem ritkaság; hogy tehát nyugodtan és könnyen foglyászhassunk bizony augusztus közepe elõtt kellett elkezdenünk. Ha az eddigi jelekbõl ítélünk, az idén valószínûleg koránérõ fogolycsapataink lesznek, mert eléggé jó volt a költési évad, korán tavaszodott, és a fogoly korán fészkelhetett; minthogy pedig a vadászat nagyrésze átcsúszott a kevésbbé fegyelmezett falusiak kezébe, tehát el lehetünk rá készülve, hogy augusztus elején ugyancsak durrog majd a puska mindenfelé. De csak annál nagyobb fegyelmezettségre van szükségök a korrekt vadászoknak, akik egyébiránt úgysem ragadtatják magukat visszaélésekre. Nekem az az «érzésem» hogy ez a mai nagyon is áldatlan állapot a vadászterületek illetéktelen kizsarolásával, nem lesz tartós; azokat a rettentõ béreket, aminõkért sok gyönge területet is kivettek a hirtelen megpénzesedett «új vadászok», nem fogják bírni megfizetni, és ha a pusztításuk üressé tette a területet, sietnek majd megszabadulni tõle. Máris vannak példák erre. Szükség van tehát rá, hogy maradjanak olyan területeink, amelyek mentesek a lövõdüh következményeitõl, és amelyeket az igazi vadászok önmérséklete a jövendõ reménységek számára tisztességes színvonalon tart meg. Amily kellemetlen és terhes egyébiránt az, hogy az általános drágaság során a töltény is szinte fanatikusan megdrágult, (s ami van az is rossz), nekem még ebben is van egy kis keserû vigasztalásom. Mert így nem fogják azok a bizonyos «új vadászok» nagyon mohón pazarolni a töltényt százával és a rossz tölténnyel még rosszabbul lõnek majd, mint ahogy a jóval lõttek volna. Igaz, hogy ezt a tölténymizériát mindnyájan megérezzük, de legalább a szegény vad nem fogy annyira; kivált a fogoly, mert azt az új vadászok legtöbbje eddig sem tartotta érdemesnek egy lövet puskaporra, sörétre, hacsak télen, a havon nem, amikor egy lövéssel az összebujt csapat felét ottmarasztotta. A már nagyon elszegényedett állapotunkban még önuralmasabbnak kell lennünk, mint a boldog jó idõkben voltunk. Aki korán kezdi a foglyászást, válogassa meg, hogy mire lõ, gyönge fejlettségû csapatot ne dézsmáljon meg; közüle az öregeket ki ne lõjje. Keresse a foglyot augusztus elsõ felében csakis a kukoricásokban, mert ide inkább csak a fejlettebb falkák húzódnak; míg az egészen zsengék a sûrûbb füveseket, lucernásokat, muharosokat, buja krumplitáblákat, nagyon gazos helyeket bújják. Persze, kivétel itt is van, mint mindenütt. Sikogva, éles visításszerû hanggal kelõ fogolyra nem kell lõni, mert az ilyen rendesen öreg tojó, mely magára vonja a figyelmet fejletlen csibéi védelme érdekében. A lucernásban, lóherésben, muharosban, vagy más sûrûs helyeken elõlünk fel-felrebbenõ, nehézkesen és alacsonyan arrább szálló, haragos pörlekedõ hangokat hallató vén fogoly rendesen vén kakas, amely furfanggal üldözteti magát, hogy mentse a «fészek alját», amelynek így alkalmat ad az elmenekülésre. A bujkáló, családját feltünõen féltõ foglyot bántani sosem szabad. Esetleg egészen kicsike csibécskéi vannak, amelyek nélküle mind elpusztulnak. Az árva csibécskéket ugyan gyakran veszi magához valamely másik öreg pár, amelynek családja van; de inkább csak akkor, ha körülbelül a mostohagyerekei egyidõsek az igaziakkal. Ennek a bizonytalan sorsnak nem szabad odadobni a fejletlen kis foglyokat, amelyek még villáskorukban is nagyon gyámoltalanok és gyámszülõkhöz vágynak csatlakozni, ha elárvulnak.