1921 november

A napokban nagyobb társaság verõdött össze pihenõre vadászat közbe és fájó szívvel láttam a kiterített vadászzsákmány között Istennek több olyan teremtményét, mely szerény nézetem szerint éppenséggel nem való a jó vadász táskájának aggatékjára. Volt ott bagoly, vércse és sok más olyan madár, melyre semmiesetre sem lehet ráfogni azt, hogy kártékony, sõt ellenkezõleg inkább hasznos és mindenesetre élénkít erdõt-mezõt. Véteknek tartom azt, hogy egyes — sokszor nemis kezdõ — vadásztársaink jóformán válogatás nélkül mindent lepuffantanak, ami puskavégre kerül, s ha valaki ez oktalan pusztítást szóvátenni merészeli, nagyképû felelõsséggel s azzal torkolják le, hogy hiszen az elejtett madár kártékony. Eltekintve a szabad természet egy-két kimondottan vérszopó rablójától (héja, rétikányák, karvaly, szürkevarjú, szarka), amelyek minden körülmények között irgalom nélkül pusztítandók, van nagyon sok olyan ragadozó madár, mely éppenséggel hasznos, mint például : a réti fülesbagoly, kuvikok, vércsék stb. s ezenfelül vannak azután a többi ragadozók : sasok, sólymok, baglyok, ölyvek, fekete és vöröskánya, melyek bár hébe-hóba talán többé-kevésbé kártékonyak is, manapság hazánkban annyira megfogytak, hogy az az egy-két példány, mely évente szemünk elé kerül, igazán nem okoz számottevõ kárt, amellett azonban nemes alkatával és «sportszerû» életmódjával élénkséget és változatosságot hoz a természet világába, s örömet kell hogy okozzon minden jó vadásznak, kirõl feltételezem, hogy szívvel-lélekkel természetbarát is s a puskát nem azért akasztja vállára, hogy azzal mindent, ami eléje kerül, legyilkoljon. Hiszen az õsi állapotban levõ vaddús területeken is szép számmal megélnek ezek az állatok s azért marad «hasznos» vad is elég. Intenzive kezelt fácánosok és foglyos területeken lehet aztán egy kicsit szigorúbban kezelni a ragadozó kérdést, de különösen vizivadászterületen nem baj, ha néha-néha élni hagyjuk a szárnyas lovagokat. Ugyan így áll a dolog a szegény halászkákkal, sirályokkal, gémekkel, ibisz és fekete gólyával is. Éppenséggel nem a vadászirigység indított arra, hogy egy alkalommal kifogást emeltem egy jóbarátom eljárása ellen, ki a szerencse által segítve két-három nap alatt 6 rétisast pusztított el, oly területen, hol azok a terület vadságánál és kiterjedésénél fogva kárt nem okozhattak. Mindig az adott vadászterület körülményei fogják megadni a választ arra, hogy ez a természetóvás milyen határig terjedjen.  VADÁSZFÉNYKÉP PÁLYÁZATUNK. Hogy t. vadásztársaink körében minél jobban megkedveltessük a fényképezést, mely a vadászesemények mindenkori maradandó becsû, kedves megörökítõje és értékes vadászemléke. 1000 koronás pályadíjat tûzünk ki vadászos jellegû fénykép felvételekre. Pályázatunkon csakis amateur fényképészek vehetnek részt, reprodukálásra alkalmas fényképeikkel. A beküldött alkalmas fényképeket lapunkban közzé tesszük és szakférfiakból választott jury fogja a pályázatra beérkezett képeket elbírálni és a díjat megitélni, melyek a következõk : I. díj 500 K, II. díj 300 K, III. díj 200 K. mely díjak készpénzben, 1922. évi február hó 28-án fognak az illetõ nyerteseknek megküldetni, díszes kiállítású oklevelek kíséretében. A pályázaton résztvenni óhajtó vadászfényképeket kérjük reprodukálhatás végett mielõbb megküldeni s azokat — ha reprodukálásra alkalmasnak itéljük, — sorozatosan fogjuk lapunk számaiban folytatólagosan közzé tenni. A pályázatunkra beküldött összes fényképek reprodukálása kizárólagos jogunkat képezi s azok más lapban nem közölhetõk. Másutt már megjelent fényképek a pályázatból ki vannak zárva. Reprodukálásra nem alkalmas képeket a beküldõknek visszaszármaztatjuk. A képekhez lehetõleg magyarázó szöveget, esetleg szakcikket is kérünk, mely kívánatra külön honoráltatik. Azoknak a t. vadásztársainknak, kik a fényképezést csak a jövõben akarják elsajátítani, szivesen nyujtunk ez irányú szakfelvilágosítást. Vadászüdvözlettel

2004. október 8.