1921 július

H I V A T A L O S  R É S Z.

A FÕVAD KÍMÉLÉSE. Nyílt kérelem Nagyatádi Szabó István m. kir. Földmívelésügyi miniszter úrhoz! A Nagyméltóságod vezetése alatt álló minisztérium kéréssel fordult a fõvadterület-tulajdonoshoz, hogy legalább két éven át helyezzék tilalom alá erdõterületüket, mert a megmaradt fõvadállomány megmentéséhez ez az elsõ és legszükségesebb lépés. Mint az ország összes számottevõ vadászát magában foglaló «Hubertus» Országos Magyar Vadászati Védegylet igazgatója megállapíthatom, hogy a mindenkép üdvös kedvezményezést osztatlan örömmel és megelégedéssel fogadta a vadászat jövõjéért aggódó, a vadállományban közvagyont látó vadászértelmiség és hálás köszönettel adózik Nagyméltóságodnak ezért a hazafias, bölcs tényért. Nagy haladásnak kell minõsítenünk ezt a kezdeményezést, ha elgondolju, hogy Búza Barnától úgyszólván egészen mostanáig micsoda kálváriát járt meg vadászatunk. Betetõzve a sok katasztrofális csapást a Hegedüs-féle fegyver- és vadászati adóról szóló törvény, melyet a szakkörök elõzetes meghallgatása nélkül csináltak meg szinte meglepetésszerûen s amely elviselhetetlen mérvû adótételeivel a vadászatot teljesen kivette a vadat óvni tudó és akaró, e hasznos sportot az államgazdaság érdekeinek mindenkor megfelelõ módon gyakorló honoratior kezébõl s nagymérvben tápot adott egyfelõl a vadorzás elburjánzásának, másfelõl pedig a vadászat elüzletiesedésének, végeredményben: a vadállomány kipusztításának. Hogy a számtalan sport közül miért éppen csak a vadászat minõsíttetett luxusnak és adóztatott meg a teljes megnyomorításig, ez rejtély elõttünk annál is inkább, mert a laikus elõtt is kézenfekvõ tény, hogy a vadászat az agrárkultur Magyarországban mindenhol hasznos õsfpglalkozás volt, jelentõs mellékhozama a mezõgazdaságnak. Ha pedig leszögezzük még azt az elvitázhatatlan tényt is, hogy a vadászat anyagi hasznát a multban kizárólag a köz látta s a termelõt, tehát az értéket, a javat teremtõ vadászt legfeljebb erkölcsileg honorálta, (egészsége fenntartása, a munkában agyongyötört szellem felfrissítése, stb.) úgy szerény véleményem szerint minden érdek azt parancsolja, hogy a «forradalmak» által tönkretett vadászatot minden tényezõnek a legmelegebben fel kell karolni, nem pedig szabad prédává tenni a kapzsiságnak. A vadászati adóból ebben az évben talán még jelentõs összeg fog az állampénztárba befolyni, ámde jövõre vagy két év mulva e mellett a vadászati fináncpolitika mellett egész biztosan nem lesz vad se erdõn, se mezõn és az akkori pénzügyminiszternek, meg sokáig az utána következõknek nem lesz aratásuk, Hegedüs miniszter úr mostani vetése után!… Így lesz, megjósolom, bár örvendenék módfelett, ha hamis prófétának bizonyulnék. A vadászaton ütött súlyos sebekre valósággal gyógyírként hatott most Nagyméltóságodnak gondoskodó szeretete, amelyet egy jobb jövõ elsõ pecsétjeként üdvözöl a hazafias vadásztársadalom. Ez a gondoskodó szeretete bátorít fel engem arra, hogy Nagyméltóságod elé itt, a vadászati nyilvánosság elõtt, tiszteletteljes kérést terjesszek elõ. Az egyik kérésem az, hogy méltóztassék a fõvadterületek tulajdonosaihoz intézett felhívását rendeletté változtatni, azaz mondja ki Nagyméltóságod rendeletben, hogy két éven keresztül szarvast, dámvadat és õzet csak miniszteri engedéllyel lehet és szabad elejteni, vasuton vagy hajón szállítani. Szükség van erre azért, mert a Nagyméltóságod által kitûzött nemes célt csak így tartom elérhetõnek. A fõvadterület-tulajdonosok ugyanis hiába tesznek majd eleget — mintahogy készséges örömmel eleget is tesznek — a felhívásnak, hiába óvják õk nagy anyagi áldozatok árán is a fõvadat, ha a szomszédos vadászati bérlõk és ezek részjegyesei ásott gödörleshelyeikben éjjel-éjjel után várják-lesik a területekre kimerészkedõ nagyvadat, hogy zsákmányul ejthessék. Ezekre a vadászokra, nagyon csekély kivétellel, nem lesz hatással a felhívás, már pedig ily körülmények között illuzórikussá válik az üdvös kezdeményezés. A másik kérésem az, hogy hasson oda Nagyméltóságod, hogy az új vadászati adótörvény méltányosan és a legsürgõsebben úgy módosíttassék, hogy a vadászás lehetõvé tétessék a fixfizetésbõl tengõdõ honoratior részére is, mint amely társadalmi osztály eddig is egészségének fentartása okából szakavatottan és okszerû gazdálkodással ûzte ezt a sportot. Végül legyen szabad megemlítenem, hogy még abban az idõben, amikor a Hubertus és Védegylet fúziója nem történt meg, a volt «Hubertus» Magyar Vadászok Országos Egyesülete a következõ vadõrtartás ügyében Nagyméltóságod hivatali elõdjéhez memorandumot terjesztett, sajnos azonban, a gondosan kidolgozott tervezetre mind a mai napig válaszra sem érdemesíttettünk. Minthogy pedig meggyõzõdésünk, hogy vadászat-gazdaságunkat helyrehozni és rendbentartani, a féktelen vadorzást meggátolni, általában vadászkultúrát teremteni csak megfelelõ, szakképzett vadõri személyzettel lehetséges, tisztelettel kérem Nagyméltóságodat, hogy ezt a fontos kérdést felkarolni méltóztassék. Meg vagyok róla gyõzõdve, hogy Nagyméltóságod bölcsessége, a vadászat ügye iránt eddig is megnyilatkozott jóindulata és kiváló érzéke meg fogja találni hamarosan azt az útat, amely vadállományunk megmentéséhez és megerõsítéséhez vezet — az ország javára. Nagy László