Csergezán Pál Közhasznú Alapítvány


AZ ALAPÍTVÁNY MÚLTJA

A „Csergezán Pál Közhasznú Alapítvány” alapítói:
Csergezán Pál igazi otthona az erdõ, igazi barátai a fák, a madarak, a vaddisznók, a vadon élõ állatok, a lovak. Egész élete az állatok szeretetének, a természet imádatának jegyében folyt, így az alapítók: természetrajongók, vadászok, lovas szakemberek , mûvésztársak.

Alapítók:

Csergezán Margit, ALTAMIRA Egyesület, Bábolna Rt., Gemenci Erdõ és Vadgazdaság Rt., Grafika Kereskedelmi Rt, Íjász Vadásztársaság, Koller Galéria, Magyar Fogathajtó Sport Baráti köre Egyesület, Magyar Lovas Szövetség, NIMRÓD Vadászújság, NIMRÓD Alapítvány, Országos Magyar Vadászati Kamara, Országos Magyar Vadászati Védegylet, Pilisi Parkerdõ Rt., Vadászati Kulturális Egyesület, Kiss Richárd festõmûvész, Mûvészpártolóként: Kiss Tibor, Borka József.

A "Csergezán Pál Alapítvány" 1997-ben került aláírásra, majd 2000. december 13-án kiadott végzés alapján a Pest Megyei Cégbíróság közhasznú szervezetté nyilvánította. Az alapító okiratban megfogalmazott célkitûzésének megfelelõen ez idáig minden évben kiadta a "Csergezán díj"-at.

Az alapítók az 1890-ben Gróf Széchenyi István javaslatára létrehozott Alagi Versenyló Tréning-központ gyönyörû parkjában hozták meg döntésüket és írták alá az alapító okiratot. A Derby-nyerõk parkjában emlékfát (kocsányos tölgy) ültettek annak emlékére, hogy Csergezán Pál számos meghitt órát töltött barátai körében Alagon. Ez alkalommal került sor az "Arany Szarvas" Alapítvány 1996-ban Csergezán Pálnak odaítélt "Pro Cultura Venationis" emlékplakett átadására is.

"Az életmû elismeréséért, különös tekintettel a természet világának ábrázolásában megnyilvánuló esztétikumért, amellyel hozzájárult a hazai és ezen keresztül az egyetemes vadászati kultúra gazdagításához" .

Csergezán Pál 1953-ban végezte el a Képzõmûvészeti Fõiskolát, grafikusként. Magyarországon Fekete István, Kittenberger Kálmán, Tasnádi Kubacska András könyveinek illusztrálása révén vált híressé, majd vadászati témájú, természetábrázoló festményei tették világhírû festõmûvésszé.

A képzõmûvészetben elfoglalt helyét nehéz lenne meghatározni. A mûvészetnek egy olyan speciális területén vált világhírûvé, amely más megítélés alá esett és esik ma is a magyar mûvészettörténészek szemében. Mesterségbeli tudását ennek ellenére halála után elismerik és nem vitatják zsenialitását.

CSERGEZÁN PÁL
(1924-1996)

Csergezán Pál festõmûvész képei a világ minden táján fellelhetõk, míg Magyarországon csak pár, a barátoknak készített gyönyörû festményei jelzik, hogy itt élt a világ egyik legtehetségesebb természetábrázolója. Személyes érzelmi kötõdésem miatt úgy láttam célszerûnek, hogy emberi, mûvészi nagyságát méltató írásokkal mutatom be életét.

Még életében több rádió- és újságriportból megismerhetõ volt viszontagságos élete, a természethez való kötõdése, az állatok, különösen a lovak iránti mérhetetlen szeretete. Ezekbõl a riportokból, majd a halála után megjelent cikkekbõl pár mondatos idézetekkel követni lehet életútját, pályája magas röptû ívelését.

Csergezán Pál 1924. június 28-án Záhonyban született, majd szüleivel Kisvárdára költöztek, itt töltötte gyermekéveinek nagy részét.

"Beszabályozott, álmos kisvárosban, merev korlátok között élõ kispolgári családban nõtt fel... Nehéz kezelhetetlen gyerekké vált. Az iskolában is kilógott a sorból, mert amióta az eszét tudta, csak rajzolni akart, és festeni. Kamaszkorában, amikor a legnagyobb szüksége volt támaszra - elengedték a kezét. Bekóborolta a világot, a legnyomorúságosabb munkát végezte, éhezett, fázott és elhagyatottságában közel lehetett a bûnhöz, de eredendõ tisztasága megóvta." (Nimród 1996 dr. Tomai Éva)

"Istállókban aludtam. Filléres alkalmi munkákon tengõdtem. Végül egy kis cirkuszhoz kerültem mindenes trógernek, de miután a "halálgömb" biciklistája összetörte magát, egynapi gyakorlás után én léptem a helyére. Az Iparmûvészeti Fõiskola felvételijére is a cirkusz piros, halálfejjel ékes trikójában mentem. A folyosón lekuporodva rajzolni kezdtem a számunka kitett mintát. A tanárok csendes iszonyattal méregettek."

 

"Emlékszem az 1944-es nagyon nem szeretem világra, az edzett éhezõnek is kemény megpróbáltatásokra…..Hajtottam a bivalyokat, fatalista egykedvûséggel, mint az õsmagyarok tehették annak idején. Aztán fogságba estem. Mosolyognom kell, ha errõl az állapotról hallott, erõsen túlszínezett kesergésekre gondolok. Nekem lényegesen könnyebb volt, mint az az élet, amit magam mögött hagytam. Ruhát adtak. Enni adtak. Munkát adtak."

"Vannak arcok, amelyeket mintha csakis a szabad természetben eltöltött idõ formált volna markánssá és eredetivé. Az arcszín pezsgõsen erõs barnaságát a szelek alapozták meg, a vonásokat nem az átélt esztendõk, hanem azok az órák vésték rá, amikor a fényeket fürkészte, a vad rebbenõ mozgását az erdõ vagy nádas homályában, és az, hogy sokszor ült kinn éjszaka egyedül tûz mellett, várva, hogy ismét felkeljen a Nap. A természet mintázta ember szikárságát, mozgásának harmóniáját, látszólag közönyös tekintetét magányos erõfeszítések csiszolták s élesítették meg. Velük beszélve olyan érzésünk támad, hogy az idõ áramlása nem öregíti õket jobban a szél járásánál – inkább csak kicserzi és tartósítja õket. Kicsit rejtélyesek, s irigylésre méltóak: intim élmények sejtelmes leheletét árasztják, ahogy mondani szokták."

 

"Csergezán Pálról, a kiplingi értelemben (és színvonalon) megközelített szabad világ festõjérõl az immár világhíres állatábrázolóról beszélni legalább oly nehéz, mint megfigyelni az erdõk mélyét, vagy szeszélyes játékukban megmerevíteni a vizek hullámait. Aki itt találja meg a saját világát – mondja tûnõdve – sosem csalódik. A törvények könyörtelenebbek. Viszont sokkal tisztességesebbek!"

 

"Nyilvános szereplésem könyvillusztrálással indult. Elsõsorban orosz írók munkáira kaptam megrendelést, s hamarosan így neveztek el: a szovjetológus. Megmagyarázhatatlanul közel álltak hozzám az orosz regények ízei, figurái. Ebben persze a kinn töltött hadifogoly-évek a ludasak… Az Ifjúsági Könyvkiadó is érdeklõdni kezdett: egy Kittenberger Kálmán kötet illusztrálása volt az elsõ munkám. Akkor... igen akkor lett elõttem ismert egy különleges világ, olyan emberek közössége, akik a természet megismerésére egy életet áldoznak – és kevésnek tartanak rá. Nem én sosem a "hangos kedvenceket" illusztráltam, hanem egy fanatikus, megszállott réteg munkáit. Az állat-téma lassan kezdett "az én asztalommá" válni…"

 

"Munkáimat vegyes érzelmekkel és indulatokkal fogadta a mûvésztársadalom. Hogy a közönség viszont megszerette a dolgaimat, azt tévedhetetlenül meg kellett éreznem… 1972-ben az NSZK-ba utaztam, a magyar természetvédelemnek, a vadászkultúrának kellett becsületet szereznem. Két év múltán kezdtek emlegetni a legjobbak közt." (Baróti Szabolcs: Zöld rapszódia 1990)

Németországi kintléte alatt kanadai meghívást kapott, de politikai okok miatt nem tudott eleget tenni ennek a meghívásnak.

"Festményeinek varázsa – szemben a szárazon precíz nyugati vadászfestõk legtöbbjével – bevallottan a magyar piktúrán: Pál Lászlón, Szinyein alapul. A festõtechnikát illetõen Benczúr Gyula volt a nagy példakép." (Vadászlap 1996, Muray Róbert)

 

"Finom és pontos kéz rögzítette azokat a festményeket és rajzokat, amelyek Csergezán Pál mûtermében körülvettek – olyan kéz, mint Düreré, Brueghelé voltak.

"…Ilyen színvonalon festeni errõl a giccsveszélyes témáról, csak igen bonyolult és intenzív életérzés szûrõjén átkínlódottan lehetséges. Valami átszellemült vágyakozás árad belõlük, az ember nosztalgiája a romlatlan iránt, amelyet nem gyõz újra és újra felfedezni…
" (Baróti Szabolcs: Zöld rapszódia 1990)

Egy párizsi kiállításon Abduredza nagyherceg meghívta és 9 hónapig élt és dolgozott Perzsiában. Majd sorra jöttek a külföldi kiállítások Párizs, Köln, Monte-Carlo, London stb. Magyarországon jelentõs kiállítása csak 1986-ban a Magyar Mezõgazdasági Múzeumban volt. Németországban évente több kiállításon is szerepelt.

"Hiányzott az életébõl a magyar mûvésztársadalom, a kritikusok elismerése. Ez azonban nem biztos, hogy személyének, talán inkább az általa képviselt stílusirányzatnak szólt. Közös sorsa ez azoknak, akik pózok és a közönség meghökkentésének szándéka helyett a XX. század végén sem tagadják azt, hogy ihletõjük a TERMÉSZET örök szépsége." (Muray Róbert Csergezán Pál temetésén elhangzott beszédébõl)

Csergezán Pál robosztus termetû, egyenes tartású ember volt, aki nem gondolt a halálra, mert biztos volt abban, hogy soha sem fog meghalni. Nem beszélt saját halálának bekövetkezésérõl, nem rendelkezett a temetésérõl, annak ellenére, hogy a halál szele sokszor megérintette életében. 1996 október elsején bekövetkezett halála, amely nagy veszteség volt tisztelõi, szerettei számára, temetése az Anna-laki tisztáson is kuriózum volt, melyet a természet iránti szeretete inspirált. Ekkor hangzottak el a következõ mondatok.

"Szomorú szívvel vesz Tõled búcsút a magyar vadásztársadalom és a kollégák kicsiny csoportja, akik példaképnek tekintenek! ." (Muray Róbert Csergezán Pál temetésén elhangzott beszédébõl)

 

"Amúgy nem kell ezt a búcsút különösképpen hangsúlyoznunk: Csergezán Pál él, és nemcsak mûvei által… egyszerûen csak alakot változtatott, és most egy ideig szirtisasként, vagy hópárducként él tovább valahol a Himalája megközelíthetetlen meredélyei között, hogy aztán, feltöltekezvén, ismét emberré reinkarnálódva folytassa azt, amit átmenetileg felfüggesztett." (Baróti Szabolcs: Zöld rapszódia 1990)

 

"A természet teljessége ott szunnyadt, ott élt ecsetjében, s ha akarta, utánozhatatlan módon megelevenedd színei és ecsetvonásai nyomán, amelyeknek lendületét - bár többen is próbálkoztak vele - azóta sem tudta megragadni, visszaadni senki. Maradt aki volt, egyszeri és megismételhetetlen, a magyar természet- és vadászfestészet XX. századi óriása. Mûvészete, amellyel - most már tudjuk - iskolát teremtett, maga volt az élõ természet: az élet. 72 esztendõs korában bekövetkezett halála után, immár hazájában is tudják, ki volt igazán Csergezán Pál, s mûvészetének csúcsaival miféle mércét állított az utókor és követõi elé. (Gellér Tibor).

 

A „CSERGEZÁN PÁL KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY”

A "Csergezán Pál Közhasznú Alapítvány" -ban megfogalmazott célkitûzések a következõk:

A Közhasznú Alapítvány tevékenységi köre:

A „Csergezán díj"

A "Csergezán Pál Közhasznú Alapítvány" kuratóriuma az alapító okiratban megfogalmazott célkitûzésének megfelelõen ez idáig minden évben kiadta a "Csergezán díj"-at, amely a következõket tartalmazza:

A kuratórium 1998-tól felhívásban kéri fel a mûvészeket arra, hogy vegyenek részt a "Csergezán Pál Közhasznú Alapítvány" meghívásos pályázatán, és ezt követõen megrendezésre kerülõ kiállításon. A természetábrázoló mûvészek munkáinak elismerésére a "Csergezán díj" kevésnek bizonyult, mivel az alapítói okirat értelmében évente csak egy mûvészt jutalmahatz az alapítvány ezzel a díjjal. Az alapítói okiratban rögzített célkitûzések szem elõtt tartásával, a díj odaítélésének módja az évek során változott.

A "Csergezán Pál Közhasznú Alapítvány" kuratóriuma 1999 évtõl "Csergezán diplomát" is ad azon képzõmûvészek részére, akik az alapítványi pályázatra jelentkeznek és kiemelt mûvészi teljesítményt mutatnak. A beérkezett pályamûvekbõl egy bizottság /a bizottság az alapítók képviselõibõl és mûvészekbõl tevõdik össze/ választja ki azokat az alkotásokat, amelyeket érdemesnek tart arra, hogy részt vegyenek a pályázati kiállításon, a kiállításra javasolt alkotások közül pedig eldönti, hogy kik kapnak "Csergezán diploma" -át és ki lesz az év "Csergezán díj" -as mûvésze.

A "Csergezán díj" átadására ünnepélyes keretek között minden évben az Országos Vadásznapok ünnepi megnyitóján kerül sor.

„Csergezán díj"-as mûvészek:

2001-ben Muray Róbert festõmûvész fogja átvenni a "Csergezán díj"-at, aki ebben az évben fogja ünnepelni a 70-dik születésnapját és az alapítvány fennállása óta tagja a "Csergezán Pál Közhasznú Alapítvány" kuratóriumának. Az Országos Mezõgazdasági Múzeumban a pályázati kiállítás megnyitó ünnepségén kerül átadásra a "Csergezán diploma". A kiállításon való részvétel igazolására a kuratórium külön "Csergezán Emléklap" -ot / az elõzõ évi díjazott mûvész egy alkotásának reprodukciójának felhasználásával / is ad a mûvészeknek.

„Csergezán diplomát" kapott mûvészek:

1999-ben:

2000-ben:

1997 évben a hagyományteremtést célozta meg az Alapítvány ezért folyamatos évközi munkáját kiterjeszti a következõ tevékenységi körökre is:

Az alapítványi célkitûzéseknek megfelelõen albumok, kiadványok szponzorálásában Csergezán Pál festményeinek felhasználásával és fiatal természetábrázoló mûvészek kiállításainak szervezésében, szponzorálásában vesz részt.

Csergezán Pál június 28-án Péter Pál napján született. Az alapítvány minden évben megrendezi a Péter Pál napi szalonnasütést Anna-lakon, ahol halála után a mûvész hamvait egy természet által megformált szikla alá helyezték, kedvenc virágával 8 szál pipaccsal együtt.

A sziklán csak ennyi felirat van:

CSERGEZÁN PÁL
festõmûvész
1924-1996

A szikla Telki község határában az erdõben áll, hatalmas tölgyfa árnyékában Anna-lakon, nem messze attól a kis vadászkunyhótól, amelyben sok éjszakát töltött a mûvész, hogy kora reggel, a hajnali virradatban, amikor kezd mozgásba jönni az erdõ, közelrõl megfigyelhesse kedvenc állatait.

Barátok, ismerõsök, mûvészek, természetbarátok jönnek el a sziklához, hogy leróják Csergezán Pál hamvai elõtt tiszteletüket. A kötetlen, hivatali ceremóniáktól mentes baráti találkozón szalonnasütés közben a pattogó tûz mellet borozgatás közben komoly eszmecserék folynak, barátságok születnek mûvészek, lovasok, vadászok mûvészetet pártolók között.

Késõ délután, sötétedéskor mindenki, kezében egy szál gyertyával odamegy a sziklához, a sok-sok virágcsokor között égõ gyertyák, a kicsit távolabb pattogó tûz olyan felemelõ hangulattal tölt el mindenkit, hogy aki egyszer már részt vett ilyen baráti összejövetelen, kellemes emléket visz magával, szívesen eljön a következõ év Péter Pál napi szalonnasütésre is.

Értékelve eddigi tevékenységünket:

Dr. Monori Ilona