KOVÁCS LÁSZLÓ
BELÉPÕ A FÉLHOLD KLUBBA

A dámcsapat úgy 50–60 méterre elöttem szaladt át az ösvényen. Egyesével, párosával, egymás nyomában haladtak. Némelyik egy pillanatra meg is torpant a nyílt részen, aztán gyors, térnyerö ugrással tünt el társai nyomában a fák között. Jöttek helyette újak. A gyér, lombjavesztett erdö valósággal ontotta magából a szarvasokat. Ámbár csapos bikánál nagyobb legény nem akadt köztük, inkább csak sutavad – tehenek, borjak. Kissé magasabban álltam felettük az emelkedön és élvezettel szemléltem öket, válogattam közöttük. Mind jó húsban volt, teljesen egészségesnek látszott. De ni csak! Az utolsónak maradt borjú elég nyeszlett szegény. Február végén jártunk, de mégis kis termetü, soványka példány. Már majdnem elérte a túloldali sürüt, amikor szabadkézböl, kapásból löttem. A különben praktikus gyorsítót sem volt idöm elötte élesre peckelni, miközben a lapocka mögé céloztam. Sajnos túl lazán fogtam a puskát, még rendesen vállhoz sem illeszkedett a tusa, csak útban volt felé amikor elnyomtam a ravaszt. A borjú alig jelzett, én annál inkább, mert a nehéz 9,3×74R kaliberü duplagolyósomra szerelt céltávcsö jó alaposan orrtövön csapott. Valósággal kiütött – saját fegyverem! Kábán kóvályogva tudatosult bennem, hogy sugárban döl az orromból a vér.

Na, szépen vagyunk! – gondoltam, miközben nagy nehezen elöhalásztam egy zsebkendöt, azt próbáltam tokmányomba gyömöszölni, elállítani a vérzést. Elködösült szemmel, szipogva pislogtam elöre az ösvényre, ott fekszik-e a borjú? Nem feküdt. A keskeny út olyan üresnek bizonyult, mint pénztárcám fizetésnap elött. Csak nem hibáztam el teljesen? Ez elég valószínütlennek tünt számomra. Annyira csak nem vagyok kétbalkezes!

Kicseréltem a jobb csöben lévö hüvelyt egy friss töltényre, aztán immár teli töltött puskával, bal kezemmel zsebkendöt szorítva az orromhoz óvatosan lesétáltam a rálövés helyére. Sok vért találtam. Kába kopóként, de elég gyorsan követtem a nyomokat. Felszakadhatott a hasfala, mert pár méter után megtaláltam a kiesett bendöt, majd vagy harminc méterrel odébb a máj nagy részét úgyszintén. Fenyvesben szaladt, menekült míg bírta szusszal. Egy fa alatt feküdt el, mire oda értem már nem élt. A szívén, tüdején kívül útközben minden kiesett belöle, mégis legkevesebb 60, de talán 80–100 métert is megtett, nehéz volt távolságot becsülni a fenyvesben, össze-vissza bóklászva, vargabetüket írva le nyomkövetés közben. Lapockacsont mögötti, de nagyon alacsony volt a találat. S a nagy kaliber és a rettenetes seb ellenére mégis ilyen messzire jutott vele ez a sovány kis borjú. Rendkívül szívos állat a dám, ezt többször tapasztaltam.

Orrom fájdalmasan lüktetett, s amikor valamivel késöbb belenéztem a gépkocsi visszapillantó tükrébe, láttam, hogy egy csinos vörös sebhely díszlik pontosan felette.
– Isten hozott a Félhold Klubban! – dörmögtem magamban. Nagyon megérdemelten jutottam a tagsághoz, a belépöt jelentö félholdat mintázó véres sebhelyhez. Aki olyan könnyelmü és buta, mint én voltam aznap, az másra nem is számíthat. Persze korántsem vagyok egyedül fájdalmas élményemmel, sok-sok nagyvad-vadász járt elöttem és utánam is hasonlóképpen.

Az USA-ban és Kelet-Afrika egyes részein az orr fölötti félhold alakú, többé-kevésbé mély sebhelyet "The Weatherby Jar"-nek is emlegetik, mert föleg a keményen visszarúgó Weatherby (és más) Magnumok brutálisak, ha kezelöjük figyelmetlen, slendrián. Jan Akerman említi egyik könyvében – de másoktól is hallottam hasonló történeteket –, hogy egy amerikai sportvadász szelesen kezelve tekintélyes .378 Weatherby Magnumját, rálött egy hirtelenül felbukkanó kívánatos agyarú varacskos disznóra. A tus nem volt rendesen megtámasztva a vállánál, s a céltávcsö hátravágódva, az orr- és szemöldökcsontot átszakítva, szó szerint agyonütötte kezelöjét. Ez a történet is azt mutatja, hogy mindíg higgadtan és szakszerüen kell puskáznunk, mert a hebehurgyaság elöbb-utóbb alaposan megbosszulja magát.

Természetesen sok függ a céltávcsöszereléstöl is. És itt most nem arról van szó, hogy oldható, vagy szilárd, csavarokkal felerösített kötésü legyen, ez – ilyen vonatkozásban – elhanyagolható részletkérdés. Hanem a biztonsági távolságnak megfelelö mértékünek kell lennie. Ez a szemöldöktöl vagy szemüvegtöl mérve 6–10 centiméter között ideális. Keményen "viselkedö" fegyvereknél inkább a felsö értéket válasszuk! Ma már szerencsére vannak olyan gyárak, amelyek az ilyetén baleset eshetöségére is gondolnak – pl a nevezetes Swarovski cég –, ök egyes modelljeik szemlencséit gumigyürüvel, és jó rugózással látják el, ami ütközésnél rugalmasan benyomódik, s ez megakadályozza a komolyabb sérülést.

Ha az ember tapasztalt, jól ismeri a fegyverét, tökéletesen kezeli és a céltávcsö is optimálisan van arra felszerelve, még ilyen esetben is elöfordulhat, hogy a nemzetközi Félhold Klubba köt ki a vadász. Ennek szemléltetésére idézek Ugray Tamás barátom "Kosokra vadászva a selyemút mentén" c. nagy sikerü, izgalmas könyvéböl. Kék juhok után mászta a hegyeket, s magasan maga fölött, a völgy másik oldalán látták meg az áhított állatokat. "Löj! – szólt a mongol. Jó, gondoltam, itt az idö, tehát nekifeküdtem. Meredeken, vagy ötven fokra voltak felettem. A távolságot úgy háromszázötvenre saccoltam, de mivel meredek volt, nem kellett kompenzálnom a távolság miatt. Amikor a hajszálkereszt szépen a lapockáján ült, éreztem a távcsö végét a homlokomon. Amikor elsül a puska, akkor vagy nyolc centit szokott hátrarúgni. Amikor horizontálisan van, akkor vagy kilenc centi a biztonságos távolság. Ez a biztonság, ahogy emelkedik a csö, úgy fogy. Fekvö helyzetben nem tudom a vállamat eléggé elöretolni, és csak egy bizonyos fokig lehet visszahátrálni úgy, hogy még látni lehessen a célt. Mit volt mit tenni? Tudtam, hogy a távcsö éle homlokon fog vágni, de azért megérintettem a ravaszt. Jól sejtettem – homlokon vágott, egy másodperccel késöbb a mongol meg hátba vágott, ami jó jel, gondoltam, mert eltaláltam, és akkor megérte… Talán még meg kellene említenem a majdani magnumhasználóknak, hogy amikor elöször emelik puskájukat ilyen magasra, számítsanak arra, hogy a fegyver visszalöködése közben a céltávcsö – miután pereme a célzás meredek szöge következtében 4-5 centiméterrel hátrább helyezödik a homlok felé – elkerülhetetlenül 4-5 centivel hátrább fog kikötni. Tapasztalatból mondom, hogy ilyenkor majdnem lehetetlen elkerülni a monoklit!" (Csak zárójelben említem meg, hogy Ugrayt, a tapasztalt hegyi vadászt .300 Weatherby Magnum golyósa tréfálta meg, talán nem is elöször, de – remélhetöleg – utoljára.)

Kiterjedt baráti és ismeretségi körömben nagyon kevés az olyan nimród, aki még sosem került ilyen kellemetlen helyzetbe. Ez elöbb-utóbb, úgy látszik, mindenkivel elöfordul, aki sokat puskázik. Ennek ellenére kellö önfegyelmet, óvatosságot tanácsolok minden kedves Olvasómnak, mert a Félhold Klub ugyan szörnyen elökelöen hangzik, de a belépö nagyon fájdalmas oda, s a magam részéröl – szívesen kihagytam volna!

2003. III. 26.