KOVÁCS LÁSZLÓ:
JUDIT
Kettöezerkettö októberében egy amerikai vadászlapot forgatva ötlött elém a cikk: "Ötvenéves a .308 Winchester kaliber". Nahát ilyet! Tényleg, már kereken fél évszázados múlttal rendelkezik egyik fö kedvencem, alig öttel többel, mint jómagam
Barátságom vele persze még a múlt évezredböl való, 1994-ben vette kezdetét. Éppen túl voltam egy meglehetösen fájdalmas váláson, amikor a nyár folyamán az egyik malmöi vadászboltban megláttam egy kurta, könnyü végigagyazott .308 Winchester (7,62x51) ürméretü Steyr-Mannlicher Modell L Standard forgótolózáras karabélyt. Talán mondanom sem kell, hogy rögtön megtetszett. Kis szépséghibája volt a dolognak, hogy valójában inkább .30-06 Springfield (7,62x63) kaliberben tartottam volna ideálisnak önmagam számára, mint "mindenes" golyóspuskát, de akkortájt valahogy szükös volt az ilyetén választék osztrák ismétlöpuskákat tekintve a házam táján.
Ez az igencsak kézre álló Mannlicher alig használt állapotban leledzett, az idevonatkozó papír tanúsága szerint elözö tulajdonosa 1992 június 24-én vette újonnan. Így valamivel ár alatt megkaptam, s a rendörségi engedély kézhez vétele után, július 3-án boldogan vittem haza 218189-es gyári számú legújabb kedvesemet. Feleségem valószínüleg inkább "bolondériának" mondta volna, de ö már múlttá vált pár hónappal azelött, hát ezúttal nem szólhatott a dolgaimba semmiképp. Mindenesetre akkor még sürün járt az eszembe az exem, s éppen ezért róla neveztem el Steyr-Mannlicheremet Juditnak. Az elkövetkezö hosszú évek során mindenesetre sokkal hüségesebb barátnak bizonyult ez a megbecsült tárgy, mint korábban a névadója
Még ugyan abban az évben vettem hozzá egy 6×42-es Schmidt & Bender Hungaria céltávcsövet, amit aztán Kis Károly puskamüves barátom épített rá patentlábas szereléssel. Késöbb az eredeti direkt elhúzású billentyüt gyorsítósra cseréltettem ki, más, kurtább agyazást kapott, ami már nem ér csövégig. S ezen a rovátkázás helyett gyönyörü pikkelyezés található, szlovák faragómester müve, kinek nevét sajnos nem ismerem, mert Nemcek Gusztáv barátom ajándékba készítette nekem, ezúttal is hálás köszönetem érte! Szóval, néminemü "kozmetikázás" történt a fegyveren, fokozatosan, a múló évek során, de alapjában véve mégis az maradt "aki" volt legkedvesebb fegyverem.
Most, hogy már leállt a cég pont ennek, a kivehetö dobtáras típusnak a gyártásával, szorgalmasan gyüjtöm hozzá az érzékenyebb alkatrészeket, hogy legyen a jövöben, ha szükségem lenne rá. A gyakori használat nem okozott semmi hibát eddig. Csupán a müanyagból lévö, sátorvassal egybefüggö tártartó alkatrész repedt meg, amikor egy nem túl ügyes malmöi fegyvermester a billentyüt cserélte ki. Mindezidáig zsákmányoltam ezen kurtályommal mezeinyulat, vaddisznót, özet, dámot, gím-, és szikaszarvast, tehát elég sok mindent, s némelyik fajból bizony nem is keveset. A "zöldek" biztosan elszörnyedve rengetegnek mondanák, mert vadaskertekben az évi apasztás bizony olykor nagyarányú.
Ez a Judit szerettette meg velem voltaképpen a .308 Winchester kalibert, melyet, mióta megvan ez a fegyverem, mondhatni leggyakrabban alkalmazok, különösen ha nagy tétröl van szó. Ugyanebben az ürméretben aránylag rövid ideig volt egy Savage Modell 99CD alsóemelökaros, középagytáras golyósom is, valamint két szlovákiai magyar vadászbarátom cseh forgótolózáras .308-ait is igénybe vettem olykor-olykor, amikor a helyzet úgy hozta. De leginkább Judit került a karomba, ez volt, s maradt is napjainkig a "föpuskám". Némi habozás után idén kényszerült kissé "másodhegedüs" szerepre, mert mostanában inkább az "utazópuskának" nyilvánított, szétszedhetö 7x65R kaliberü Blaser M. K95 Luxus gavallér-golyósom hordozom magammal, mely valamivel könnyebb és elegánsabb is a Steyr-Mannlichernél.
Visszakanyarodva a .308 Winchester kaliberhez, legtöbben úgy vélik, hogy rövidebb hüvelye, annak kisebb kapacitása miatt sokkal gyengébb, semmitmondóbb teljesítményü idösebb 7,62 miliméteres "testvérénél", a .30-06 Springfieldnél. De ez valójában nem így van. Lekicsinylése vétek vagy butaság.
Kezdösebesség-különbség köztük nem több 25-30 m/s-nál. S ha két azonos gyártmányú, csöhosszúságú golyóssal lövünk próbát, melyböl az egyik .30-06, a másik .308-as és ugyanattól a cégtöl származó, ugyanolyan lövedéktömegü töltényekkel tárazzuk a fegyvereket, akkor elöfordulhat, hogy a .308 Winchesternek 300 méteren jóval nagyobb lesz a sebessége, mint a .30-06 Springfieldnek 200-on! Vajon mi okozza ezt?
A magyarázat egyszerü: a .30-06-ot ugyanazon tömegü, de tompa hegyü lövedékkel szerelt munícióval próbálom, míg a .308 Winchestert hegyessel, áramvonalasabbal. Igen, tényleg ilyen sokat számít az illetö lövedék formája. Részletezve; a .30-06-os Norma 11,7 grammos Alaska lövedék 823 m/s-al indul, a .308 Winchester 11,7 grammos Norma Nosler Partition csupán csak 796 m/s-mal. Viszont utóbb említett már csekély száz méteren leküzdi a "Springfield" elönyét, ott ugyanis 730 m/s-ot "tud", szemben vetélytársának 710 m/s-mal! Kettöszáz méteren a különbség még ennél is számottevöbb: 668 m/s kontra 606 m/s. Háromszázon pedig fölényessé válik a .308 Winchester elsösége ezzel a lövedéktípussal. Ugye, milyen érdekes?
Természetesen ha mind a két fegyvert nem csak azonos lövedéktömegü, hanem egyforma formájú, kiképzésü lövedékkel próbálom, akkor a "jó, öreg" .30-06 Springfieldé a babér minden távon. Ennek ellenére cseppet sem árt tudni a fentiekröl, hogy léteznek olyan esetek amikor a kb. 20 százalékkel kisebb hüvelykapacitású .308 Winchester többre képes, mint nagy (és hoszabb) elödje. Az ötven esztendös jubíleum kapcsán kedves kaliberemnek történetét részben a Vadászpuskák varázsában címû könyvem alapján idézem fel, amelynek példányai már elfogytak.
Értekezésem tárgya, ez a félemetesen jól sikerült kis muníció tulajdonképpen nem más, mint a .30-06 Springfield 63 milliméterröl 51 milliméterre kurtított hüvelyü leszármazottja. Ugyanaz a 7,62 mm-es átméröjü lövedék való ebbe is-abba is. 1952-ben találták ki, és két évvel késöbb vált a katonaság szabványosított hadi löszerévé 7,62 NATO elnevezéssel. "Hadi berkekben" praktikusabbnak, modernebbnek bizonyult, mint 1906-ból származó neves elödje. Mára már ezt is nyugalmazták, érdemei elismerése mellett, helyét az 5,56 NATO foglalta el. Mivel háborúban állítólag nem az ölés, hanem az ellenség harcképtelenné tétele a fö cél, valamint ha figyelembe vesszük, hogy a Homo Sapiens az egyik legkevésbé szívós élölény, a választás, a fejlödés iránya teljesen indokoltnak és ésszerünek tünik. Viszont igazi nagyvadra a .308 sokkal jobb! Ballisztikai teljesítményét tekintve valamivel erösebb a .300 Savage-nél (7,62x47) és megközelíti híres-neves elödjét a .30-06-ot. Azzal majdnem felérö erejü mérges kis muníció.
A gyakorlatban; vadászatokon sosem érzékeltem a különbséget a két rivális ex-katonalöszer között. Teljesítményüket nagyon egyformának érzem, s a .308 Winchesternek két elönye is van a .30-06-tal szemben. 1. A hozzá készített fegyver valamivel kisebbet rúg vissza lövéskor. 2. Mivel kurta töltény, ezért rövid záras szerkezettel gyárthatók hozzá a különbözö tolózáras ismétlöpuskák, míg a másikhoz standard hossz szükségeltetik. Mindkét féle muníció nemzetközinek mondható, ezért a világon mindenhol könnyen fellelhetö és beszerezhetö. A .308 Winchestert elsösorban az alábbi lövedéktömegekkel forgalmazzák:
8,1 gramm. Általában öznagyságú vadra való, arra fejlesztették ki. Jómagam sohasem használtam, némely vadásztársam véleménye szerint ezt alkalmazva százméteres lötávon belül a húsroncsolás mértéke nem egyszer borzalmas gyengébb testü nagyvadfajoknál.
9,7 gramm. Elsösorban özre és dámra használatos, Az ilyen tömegü Barnes X, Nosler Partition, TIG jelzésüekröl olvastam nagyon jó szakvéleményeket.
10,7 gramm. Ez nem rég óta létezik, s úgy tünik, hamarosan felváltja, helyébe lép az eddigi "mindenes" lövedéktömegként nyilvántartott 11,7 grammosnak. Kicsit nagyobb kezdösebesség, valamivel jobb ballisztika érhetö el vele, mint a következövel, és ugyanolyan jól öl azonos kiképzésü például Nosler Partition lövedékek esetén.
11,7 gramm. A gyárilag szerelt töltények közül ebböl fogy a legtöbb. Univerzális, jól harmonizál a löportöltettel, hüvellyel. Öztöl a jávorig mindenre vadászias, a siker reményében alkalmazható.A fenti, leggyakoribb lövedékeket rengetegféleképpen alakítják ki, hogy minden létezö vadászcélnak megfeleljenek. Általában a "legszuperebbek" egyben a legdrágábbak is. Saját "praxisomban" elég sokat kipróbáltam a puskámhoz, ezek közül leginkább a Norma 11,7 grammos Oryx változat (Vo: 796 m/s, Eo: 3708 Joule), valamint a Federal 10,7 grammos Trophy Bonded (Vo: 823 m/s, Eo: 3615 Joule) nyerte meg a tetszésemet, de a Nosler Partition és Vulkan lövedékekkel szerelteket úgyszintén nagyra tartom.
Erröl a töltényröl aztán a .30-06-hoz hasonlóan, hogy igazságosak legyünk igazán elmondható, hogy mindenféle rendszerü golyós puskát készítenek hozzá.
- Tolózáras megoldású: Blaser Modell R-93, Heym Mod. SR21;
- Alsóemelökaros: Browning Mod. BLR;
- Félautomata: Browning Mod. BAR;
- Siklószános: Remington Mod. 7600, Browning Mod.BPR;
- Duplagolyós: Krieghoff Mod. Ultra;
- Egylövetü: Blaser Mod. K 95.
A magam részéröl több .308-as kaliberü puskát aligha fogok vásárolni magamnak, mert egy elég a hat fös "arzenálomban", viszont a meglévöt minden bizonnyal egész vadászpályafutásom alatt sürün fogom forgatni, használni.