KOVÁCS LÁSZLÓ
KATONÁK KEDVENCE
1868 szeptember közepe volt. Abban az esztendöben gyönyörü indián nyárnak örültek a kansasiak. A nap éppen delelön állt amikor az ötvenfös lovascsapat George A. Forsyth ezredes és Beecher hadnagy vezetésével fegyelmezett kettös sorokban ügetett dombról lefelé a Republican folyóhoz. Minden ember hétlövetü Spencer karabéllyal és hatlövetü .44-es katonai Colt revolverekkel volt felfegyverezve, puskánként 140, pisztolyonként pedig 30 töltényt tartottak maguknál. Ezen felül volt még velük három .50-70-es Springfield tömbzáras egylövetü és egy vagy két Henry ismétlö, de a Spencerek domináltak. Nem számítottak támadásra,
ezért a nagyöbü bölényölö pincemély
dörrenése mindenkit meglepett. A tekintélyes tömegü
keményólom lövedék a levegön átzúgva
az egyik kesely ló nyakába fúródott, szegény
állat egyböl tüzbe rogyott. – Elöre a folyóhoz! –
rivalta Forsythe ezredes. Colt revolverével hadonászva kapta
sarkantyúba szép szürke lovát. Az akkor még névtelen lapos szigetet késöbb a csapat egyik leghösiesebben viselkedö katonájáról; Beecher hadnagyról keresztelték el, ma is így látható a térképeken. * * * Christopher M. Spencer korának egyik legszínesebb egyénisége volt. Olyannyira az, hogy Mark Twain róla mintázta meg az "Egy jenki Arthur király udvarában" címü regényének föhösét. Müszaki zseni volt, s korántsem csak a fegyvergyártás terén alkotott maradandót, hanem a szerszámkészítö-, gép-,és textíliparban úgyszintén. Tizennégy esztendös korában csapta sarokba a tankönyveit, fejezte be iskoláit, aztán több városban, sok cégnél dolgozott, többek között selyemszövödében és a hartfordi Colt gyárban is. Mindíg a különbözö gépezeteken törte a fejét, így aztán cseppet sem meglepö, hogy közel száz esztendövel megelözve a korát, ö bizony valóságos autóval járt be dolgozni. Igaz az nem benzinnel, hanem gözerövel müködött, de – müködött! Pöfögö jármüve nem kis riadalmat keltett az általánosan használt hátas- és kocsiba fogott lovak között. Még harmincéves sem volt akkor. Negyvenkettö komoly szabadalom örzi a nevét, s 1922-ben, halálának évében, 89 esztendösen repülöleckéket vett, szakképzett pilóta akart lenni, mert rendkívül érdekelte ez a modern szerkezet, egyben újfajta gyors közlekedési mód. Puskája – amit önmagáról nevezett el – volt az elsö egységlöszerrel üzemelö, tökéletesen müködö ismétlöfegyver. 1860 márciusában szabadalmaztatta, hónapokkal a következö fejezetben föszerepet kapott elöagytáras, kengyelkulcsos Henry elött. Hogy is nézett ki valójában ez a késöbb felettébb elhíresült fegyver? A kedves Olvasó már találkozhatott vele, ha máshol nem is, de filmvásznon biztosan. Ugyanis pont ilyen karabély szerepel Clint Eastwood Oscar-díjas "Könyörtelen" (Unforgiven) címü, nagyon sötét tónúsú westernjében. Ez a film jóval a polgárháború után játszódik, de valójában a Spencer-puska fénykora a belháborúra és az utána következö telepes-kirajzás idöszakára esik. Egyszerü szerkezetü, robusztus darab volt. Kétrészes, egyenes, pisztolyfogás nélküli, diófa agyazással készült, réz tusavégborító lemezzel. A fegyver teljes hossza 109 centiméter, ebböl a hatos huzagolású, jó minöségü csöé 66 cm. Késöbb – föleg anyagtakarékossági szempontból és hogy kéziesebb, könyebb legyen – 56 centissel gyártották. A puska tömege 4,1 kg volt. A tusában rejtözö kivehetö csötárában 7 darab peremgyújtásos, rézhüvelyü .56-56 Spencer töltény helyezkedett el sorban, egymás mögött. (Késöbb kisebb változtatásokat eszközöltek tölteten és hüvelyen is, s a "megreformált" muníciók elnevezése a következö; .56-46, .56-50 és .56-52. Közülük az .56-46 valójában elnevezésével szöges ellentétben .44-es lövedékü volt, s valamivel erösebb, jobb ballisztikájú mint nagy vetélytársa a .44-40 WCF. Mind közül az .56-52 Spencer volt a legnépszerübb, ezt egészen 1920 folyamatosan gyártották a tölténygyárak.) A körülbelül 23 grammos ólomlövedék 366 m/s kezdösebességgel hagyta el a csövet. 24,6 g-os "maggal" ellátva a csötorkolastnál mért érték 304 m/s. Saját korában ez igazán jónak számított. A fegyver irányzéka 600 yardig (549 m) volt állítható. Ismétlési módja, mint minden alsóemelökaros fegyveré, nagy egyszerü volt. A sátorvasként is szolgáló kengyelkulcsot lenyomva az üres hüvely – ha egyáltalán volt benne – kivetödött, visszarántva eredeti helyzetébe pedig friss muníció került a töltényürbe. Mivel az ismétlökar nem állt összefüggésben a jókora külsö kakassal, azt lövés elött mindíg külön fel kellett húzni. Egy átlagos lövész 12 másodperc alatt tudta célzott lövésekkel üresre löni a fegyvert. Az újratöltés az agytalp nyílásán keresztül történt. Amikor 1861-ben kitört a polgárháború, a feltaláló nyilvánvalónak találta, hogy jókora katonai rendelést kap majd hamarosan, de csalódott. Ugyanis a hadügyminisztérium ultrakonzervatív illetékesei, élükön a mindenható Ripley tábornokkal, ugyancsak fanyalogtak. Szép, szép, hogy a fegyver többlövetü, de – drága! Amíg egy Modell 1861-es elöltöltö, kapszlis Springfield ára mindössze 18 dollárt tett ki, addig a Spencer 40-be került, söt 43-ba, ha bajonettet is akartak a csövére! Így aztán annak az esztendönek a júniusában mindössze 700 darabot rendeltek a gyártó cégtöl. George McCellen tábornok hadi tapasztalatok alapján, félresöpörve az ellenérveket már decemberben tízezere kötött újabb szerzödést, amit késöbb sem volt oka megbánni. A legnagyobb rendelés viszont alighanem az elnöknek; Abraham Lincolnnak köszönhetö, aki személyesen is kipróbálta a Spencer puskát, méghozzá 1863 augusztus 18-án. Pontosan reggel 8 órakor indult Lincoln, Robert nevü fiával, egy tengerészeti adjutánssal és a feltalálóval a Washingtonban lévö Treasury Park-ba, megvizsgálni az újabb változatot. Útközben fiát elküldte Stanton hadügyminiszterért, hogy ö is rész vegyen az eseményen, aki viszont éppen akkor nem tudott, vagy nem akart elszabadulni a posztjától, tehát négyesben történt a löpróba. 15×90 cm-es, középen megjelölt furulemezt szegeztek egy vaskos fatörzsre, aztán az elnök úgy 35 métert hátrált, s célzott. Mivel onnétt nem látta megfelelöen a táblát, kérte a szárnysegédet, hogy helyezze át egy másik helyre. Amikor ez megtörtént, Lincoln lött. Az elsö találat kb. 15 centiméterrel a bejelölt cél alá csapódott. A következö telitalálat volt, s a többi úgyszintén annak közelébe kötött ki. – Most pedig nézzük mire képes a feltaláló! – mondta az elnök, és Spencernek nyújtotta át az .56-os ismétlöpuskát. Valamennyi lövése a feketébe csapódott, tehát kevés különbséggel ugyan, de jobban lött aznap, mint Lincoln, amit az cseppet sem vett a szívére. – Ön sokkal fiatalabb, mint én, jobb a szeme, és kevésbé remeg a keze – mondta elismeröen, majd visszatértek a Fehér Házba, ahol az adjutáns kivágta a palánkból a megjelölt darabot és azt, mint szép emléket Spencernek ajándékozták. A feltaláló az ismétlöpuskájával viszonozta ezt a szép gesztust, s következö nap megint kimentek egy kis lögyakorlatra. Ezek után végre megindúlt a nagyobb rendelés, és a háború végéig pontosan 12 472 puska került az északi hadsereg tulajdonába. Furcsa fintora a sorsnak, hogy John Wilkes Booth 1865-ben, egy színházlátogatás során rézcsövü egylövetü Derringer pisztollyal meggyilkolta Lincolnt, majd elmenekült, s Garetts istálójában húzódott meg, ott próbálta védeni magát pontosan egy .56-os Spencer puskával. De amikor – joggal – kilátástalannak tartotta helyzetét, öngyilkos lett. Kár, hogy nem a merénylet elött tette, akkor sokkal kevesebb méltánytalanság, bosszú-intézkedés érte volna a megadásra kényszerített déli tagállamokat. Tehát végre véget ért a polgárháború. Ujjongtak az emberek, s megindult a vadnyugatra törõk, szüzföldet foglaló telepesek áradata. Elöttük hegyi emberek, vadászok, nyomkeresök fürkészték a tájat, mögöttük haladt a jól szervezett, kiváló katonaság, melynek egyes lovas alakulatai Spencerekkel voltak felszerelve. Philip Sheridan tábornok különösen a tüzgyorsaságát dícsérte, George A. Custer szintén szerette ezt a típust. Olyannyira, hogy 1868-ban egy speciálisan neki készített, hosszú szögletes csövü vadászváltozatot rendelt magának, s ezen felbuzdulva a hozzá beosztott Edward S. Godfrey követte példáját. Utóbbi annyira megszerette Spencerét, hogy mindenhol – vadászaton, indiánharcokban – csak ezt használta. A Modell 1860-as karabély ott volt vele a dícstelen, szörnyüséges washitai indián mészárlásnál, s a Little Bighorn-i ütközetben ugyancsak. Persze olykor elöfordultak hibák a Spencer ismétlöknél is. Még a háború során gondolt arra Hiram Berdan, hogy talán mesterlövész különítményét ezzel a típussal fogja felszerelni, hiszen nagyon pontos fegyver. Igen ám, de a próba nem úgy sikerült, ahogy elképzelte, szerette volna. Egy hibás peremü, rossz töltényt fogott ki, s amikor elsütötte a puskát visszacsapódott a forró löporgáz egy része, pontosan a neves katona arcába. Csak jó szerencséjének köszönhette vagy mindíg tettre kész örangyalának, hogy ez nem okozott maradandó sérülést számára. Mindenesetre Hiram, elismerte ugyan a Spencer elönyeit, de embereit inkább hosszú csövü egylövetü, halálpontos Sharps-szokkal szerelte fel. Egy másik alkalommal, szintén meghibásodás miatt, került szorult helyzetbe William Breakenridge, 1867 körül, Kelet-Coloradoban. Ö így írt erröl: …Hat indiánból álló csapat rohant át a város szegélyén, közel a katonai barakkokhoz, és nagy kiabálások közepette próbálták megkaparintani a rengeteg lovat, melyek oda voltak kikötve. A férfiak mind kirohantak, és egyikük pont az én Springfieldemmel… Felragadtam egy másikat, ami Spencer karabély volt, hét tölténnyel a tusában. Rálöttem egy indiánra. Biztosan éreztem, hogy eltaláltam, s megpróbáltam új töltényt ismételni a csöbe, de közben a rúgó, ami a löszereket továbbította a zártestbe, kiesett és vele az összes töltény a fegyverböl… Nem lehetett kellemes érzés, gondolom én. Mindenesetre az illetö életben maradt, a lótolvaj indiánok nem bántották, hisz alkalma volt megemlékezést írni erröl az esetröl. Amúgy a rézbörüek nem csak lovakat, hanem löfegyvereket is elöszeretettel zsákmányoltak a fehér telepesektöl, vadászoktól, katonáktól. Kezdetben persze az elöltöltösökhöz voltak szokva, s amikor Spencer került a kezükbe, hirtelen nem tudtak mit kezdeni vele. Teljesen tanácstalanok voltak, nem értették, hogyan kell megtölteni. Ott volt a rézhüvelyes töltény az egyik kezükben, a puska a másikban, így még a fejüket sem tudták vakarni nagy tanácstalanságukban. Henry M. Stanley tudósított arról 1867-ben, Kansasben, hogy az indiánok közül néhány, akik Spencerhez jutottak, ragaszkodván az elöltölési módszerhez – hisz csak azt ismerték – a löszert elölröl, a csöszáj felöl próbálták beleverni a helyére, ami persze hamarosan felrobbant. Adomának hangzik a fenti történet, de állítólag teljesen igaz. Persze a rézbörüek is gyorsan tanultak és egykettöre rájöttek a dolog nyitjára, majd megmutogatták egymásnak az ismétlöpuskák töltési módját. Régi iratokat lapozgatva, látom az indiánharcok végén készült listákon, hogy az általuk leadott fegyverek között szép számmal akadt Spencer. Például Geronimo-nak, a nagy apacs fönöknek egy .56-46-os Spencer Sporting Rifle-je (is) volt, nyolcszögletes hosszú csövel, csodaszép agyazással. Alighanem igen keveset használta, mert a fotón jól látszik, hogy ez a Spencer teljesen újszerü állapotban van. Valószínüleg hamar elszedték töle, késöbb pedig a Courtesy Arizona Historical Society tulajdonában került, náluk tekinthetö meg ez az érdekesség. A hadsereg, békeidök lévén – leszámítva persze a vadnyugati harcokat – egyre kevesebbet rendelt ebböl a puskatípusból, hiába tökéletesítette a feltaláló. Pl. volt olyan változata, amelynél tárlezárót is alkalmazhattak, egylövetüre állítva át a fegyvert, nem is beszélve a Blakeslees-féle gyorstöltöröl, ami egy vállszíjon átvetett bör tartó, benne – méretétöl függöen – tíz illetve tizenhárom teli csötárral. Amiket csak gyorsan a tusba kellett nyomni, ha szükség volt rájuk. Tehát a katonaságra egyre kevésbé lehetett számítani, a civil megrendelésekre pedig mégkevésbé. Ugyanis föleg a jobb reklámnak és nagyobb "terítettségnek" köszönhetöen ezt a terepet föleg a Winchester cég uralta, a Henry karabélyokkal és Modell 1866-os, majd Modell 1873-as elöagytáras ismétlöivel. Az ö fegyvereiket és töltényeiket, jó szervezésüknek hála, minden kisebb-nagyobb szatócsboltból, a legeldugodtabb helyen is be lehetett szerezni és népszerüsítési kampányaik szintén fényesen sikerültek. A Spencer Repeating Rifle Company szorult helyzetbe került, olyannyira, hogy 1869-ben a Winchester könnyedén felvásárolta, aztán elsorvasztotta, hogy csakis a kezdettöl saját termékeik maradjanak fent. Ezt az üzletpolitikát késöbb is eredményesen folytatták, így vették meg például 1874-ben a szintén kengyelkulcsos ismétlöpuskákat készítö Robinson vállalatot, majd 1887-ben pedig a Whitney-t. Holott az ö golyósaik nem voltak semmivel sem rosszabb minöségüek, mint a Winchesterek, s tulajdonképpen éppen ezért kellett kikapcsolni öket a forgalomból. Ami Spencer még akadt a raktárakban azokat eladták, de újabbakat nem gyártottak. Voltaképpen az 1880-as évek végéig tartott az a korszak, amikor Spencerekkel sürün lehetett találkozni a határvidéken. Mindenféle nagyvadra eredményesen tüzeltek vele, a vadpulykától a félelmetes grizzly medvéig. Aztán lassanként kikopott a használatból, helyét átvette a Modell 1881-es Marlin és a Modell 1886-os Winchester, amelyek – mi tagadás – erösebbek és korszerübbek voltak nála. De akkor már kezdeti fö vetélytársát; a Henry-t sem sokan választották, használták, csekély 20–25 évvel szabadalmaztatása után az is ósdinak bizonyúlt. Hiába no, változnak az idök, s benne a vadászok jogos igényei, elvárásaik a fegyvereikkel szemben úgyszintén. Ez a vadász-, és katonapuska egészen az utóbbi évekig csak múzeumokban és magán gyüjteményekben volt fellelhetö az érdeklödök számára. De mivel alaposan megnövekedett az igény a régi típusok beszerzésére, ezért újra elkezdték gyártani a Spencer-t is. Valósághü kópiáit immár bárki beszerezheti, például az USA-ban a Navy Arms-tól, míg Németországban a HEGE cégtöl. Príma alapanyagból készítik, 92 centis teljes hosszából 56 cm-t tesz ki a csö. Egyelöre három kaliberben forgalmazzák, amik a következök: .44 Russian, .45 Schofield és .56-50 Spencer. A hozzá való töltények elég nehezen beszerezhetök, de akit megérintett a Spencer golyós varázsa, azt ez a tény sem tartja vissza a vásárlástól. Persze magam is tisztában vagyok vele, jól tudom, hogy csodálatos érzés egy legendás vadnyugati puskát birtokolni, markolni, célba löni és vadászni vele. Bár a fenti kaliberválaszték nem igazán nagyvadra való, hisz kettö közülök valójában pisztolytöltény, kis testü kártevökre, esetleg mezei nyúlra rövid távon megfelelnek, míg a peremgyújtásos .56-50-el özre, söt dámra is nyugodtan mernék löni, de szintén csakis nem túl messzire. Mert ha az ember régi típusú karabéllyal vadászik is, a ma érvényes íratlan és írott törvényeknek s etikának megfelelöen szabad használni az ösi mordályt. A sportszerüség ezeknél pont olyan fontos, mintha egy ultramodern magnum puskával járnánk az erdöt-mezöt, csalitot és berkeket.
|