KOVÁCS LÁSZLÓ
LEGENDÁS FEGYVER

„– Az elsö disznót úgy vágta kupán a nehéz lövedék, hogy rögvest hengerbucskát vetett! A második süldö szintúgy. Söt mi több; kisvártatva a harmadik, negyedik, ötödik is! Aztán kiürült a tár, s az alaposan megtépázott konda többi tagja immár baj nélkül menthette tovább az irháját – mesélte oktatóm és mesterem, Németh Laci bácsi, a Wesselényi utcai fegyvermühely egyik felettébb érdemdús, nagyra becsült puskamüvese. Fiatal, tapasztalatlan tanoncként ámulva, szomjasan ittam szavait, mert jóllehet akkortájt még nem vadászhattam, ámde gróf Széchenyi Zsigmond és dr. Gyimesi György csodálatos könyveiböl jól tudtam, hogy megzavart kondából öt példányt gyors egymásutánban hibátlanul lelöni nem mindennapi tett, hanem igazi mesterlövészt igénylö nehéz feladat!

Miközben az érdekes történetet hallgattam, kezemben szorongattam a disznóölö golyóst, egy 7,62 Russian (7,62×53R) hadilöszerhez készített, közel nyolcvanesztendös Modell (18)95-ös kengyelkulcsos, középagytáras Winchester-vénséget, amelyet több ezer társával együtt még a hajdanvolt Oroszország számára rendelt meg az akkori hadvezetöség. Aztán ez az eredetileg katonafegyver – ki tudja hogyan?- valamilyen tekervényes úton Magyarországra került, s az egyik rendörségi fegyverszakértö lett a gazdája. Aki aztán nagyon lelkes, s egyben kitünö vadászként forgatta tovább, járta vele az ösvényeket. Hozzánk a mühelybe javításra adták be, mert az irgalmatlanul magasra „épített” patentlábas távcsöszerelék puskán lévö hátsó része meglazult, elengedett a forrasztás. Tulajdonosa pedig, miközben az átvételi elismervényt töltötték ki, elmesélte a hibátlan „disznóötöst” Laci bá´-nak, aki pár perc elteltével azon frissiben adta tovább nekem, hisz jól tudta, hogy egyenesen imádom az alsóemelökaros puskákat!”

A fenti idézet „Töltényportrék” címü könyvecskémböl származik, s bemutatja elsö, de korántsem utolsó találkozásomat a legendás hírü Winchesterrel. Ami aktuálissá teszi hogy pontosan most írok róla, annak oka az, hogy ismét gyártják, újra kapható, méghozzá a .405 Winchester töltény (10,3×65R) párosításával. Ezt a típust hirdették és dicsérik most is úgy, hogy „ez az elsö sikeres középagytáras kengyelkulcsos ismétlöfegyver”. Ami azt illeti nagy múltú cége sosem ment a szomszédba egy kis fellengzösségért, még az sem baj, ha kijelentésük nem igaz – csak jól hangozzék! Ebben az esetben például a Savage Modell 1892-é és a Modell 1993-é a dicsöség, a fenti boxtáras Winchester csak utánuk következett! Ez azonban nem von le semmit a fegyver jóságából. Tervezöje John Moses Browning, kinek ez volt az utolsó alsóemelökaros szerkezetü találmánya, szabadalma a Winchester tröszt számára. Pár évvel késöbb, pontosan 1902-ben, a neves feltaláló úgy összerúgta a port a vezetöséggel – anyagi dolgokon kaptak össze –, hogy közel húszesztendei felettébb gyümölcsözö együttmüködés után otthagyta öket mint szent Pál az oláhokat… Belgiumban, a Fabrique Nationale égisze alatt munkálkodott tovább, ami – állítólag – anyagilag és erkölcsileg is kifizetödöbb volt számára.

Ami jellegzetes formájú középagytáras ismétlöpuskáját illeti, aránylag mérsékeltebb sikert aratott mint az azt megelözö típusok, például – a szintén Browning tervezte – Modell 1886, 1892 és föleg az 1894 mintájú fegyverek. Ez több okra vezethetö vissza. Noha jól kiegyensúlyozott puska, de kézben történö cipelése elég kényelmetlen, ugyanis pontosan a súlypontjánál van a kiálló társzekrény, s a természettöl fogva kisebb kezü, rövidebb ujjú emberek nehezen tudják ott átfogni a fegyvert miközben cserkelnek vele. A jelenleg piacra dobott változatnak hatvanegy centiméteres csöve van, agyazása kétrészes, egyenes formátumú. Biztosítása részben a külsö kakas középsö állásba engedésével történhet, de a mostani gyártmánynál az agynyakon található egy tolókás megoldású, nagyjából ott, ahol a söréteseknél szokásos. Kellemes kinézetü löszerszám és tulajdonképpen nem is nehéz; össztömege üres tárral mindössze 3,6 kg. Legalábbis a gyári adatok szerint. Beépített sortára négy töltényféröhelyes. Teljes hossza: 107 centiméter.

Mielött rátérnék e típus vadászberkekben aratott sikereire, szenteljünk némi figyelmet a hadra fogott Modell 95-ösöknek is. A cári hadsereghez 293 816 darab került belölük, durvább kivitelben, hosszabb csövel. Ilyen katonai puskát (is) lehetett látni például a nagyszerü, látványos „Derszu Uzala” címü filmben, amely a nagy utazó, térképész és vadász Vlagyimir Klavgyijevics Arszenyev könyvei alapján készült. Ez teljesen hiteles volt. A kitünö természettudós-tiszt valószínüleg tényleg ilyen puskával szerelte fel magát, amikor a szibériai tajgába készült. Persze nem csak vadászatra vált be, hanem a hamarosan bekövetkezö elsö világháborúban, majd a forradalomban is szerephez jutott, immár „ember embernek farkasa” révén forgatták vörösök, proletárok, s az ellenük harcoló Kolcsak és Gyenyikin fehér hadsereg osztagai. Lenin persze hajlandó volt szinte bárkivel szövetségbe lépni, hogy a hatalom csúcsán maradjon, el is intézte alaposan az ellenségeit, majd a szövetségeseit úgyszintén. S hogy ne legyen kellemetlen számára kikkel paktált, egyszerüen leretusáltatta a közös fényképekröl a hajdani barátokat akik késöbb – szerinte – árulókká váltak. Szóval, ezekben a züzavaros évtizedekben sokszor jutottak szóhoz a Winchester hadipuskák, de mégis jobbnak bizonyultak a forgótolózáras Mosin-Nagant ismétlök. Ennek a találmánynak két óriási elönye volt/van az amerikai fegyverrel szemben.

Elöször is, a földhöz lapulva, hasalva is könnyüszerrel lehet ismételni vele, míg kengyelkulcsos golyóssal ez nem olyan egyszerü… A másik; sokkal egyszerübb a szerkezete, és könnyebb szétszedni, tisztítani. Katonapuskának biztos hogy jobban megfelel! Oroszországon-Szovjetúnión kívül Mexikóban jutott lényeges szerephez a Modell 95. Méghozzá a Pancho Villa-felkelésben. Ott a forradalmárok kezében dörögtek ilyen kengyelkulcsosok, amelyeket az USA-ból vásárolták a felkelök. Tehát nagyjából egy átlagos bekezdésben el lehet intézni e fegyver hadi múltját, míg vadászpályafutása sokkal színesebb, érdekesebb és föként hosszabb.

Hogyan is kezdödött? 1894 novemberében kapott rá szabadalmat Browning mester, a mormon feltaláló. Az elsö kb. 5000 példány vastag, lapos oldallemezekkel és egy darabból álló kengyelkulcscsal készült – ezek ma az avatott gyüjtök féltett, értékes ritkaságai –, s csak a továbbiakban tértek át súlycsökkentés okából a könnyített oldallemezekre és ergonomiai indoklással a kétrészes alsókulcsra. 1895 és 1930 között gyártották, 425 881 darab készült belöle összesen a következö kaliberekben: .30-40 Krag, 7,62 mm Russian, .30-03 Springfield, .30-06 Springfield, .303 British, .35 Winchester, .38-72 Winchester, .40-72 Winchester és végül a .405 Winchesterben. Karabélyformátumban – 51 centis csövel – és hosszú puskaként egyaránt forgalmazták.

A bevezetésben említett fegyverszakértön kívül nem tudok más magyar vadászról, aki hosszabb ideig használta volna. Az amerikaiak közül viszont több híresség rajongott érte. Például Townsend Whelen ezredes, aki .40-72 Winchester ürméretben vásárolta meg és járta vele a vadont. Dr. Henry M. Stebbins szintén elismerö hangon nyilatkozott erröl a típusról, úgy mint Elmer Keith „Big Game Rifles & Cartridges” címü könyvében. Elismerte ugyan, hogy az Észak-Amerikai kontinensen honos nagyvadfajok zömére kicsit túl erös puska – ha .405-ös kaliberben készült –, de mindenkor „tisztán öl”, amennyiben a távolság nem túl nagy, s végtére ez a fontos! Ö három öszvérszarvast terített le ezzel a kombinációval, mindet kb. 100 méterröl, és mire odaért hozzájuk már nem volt bennük egy csepp élet sem. „A 95-ös Modell – írta – .35-ös és .405-ös kaliberekben a legmegfelelöbb alsókulcsos fegyver erös nagyvadra.”

Kortársa és sorstársa , a szintén fegyverszakértö vadász; Jack O´Connor viszont ezzel sosem értett egyet, ö a kis- és középkaliberek pártján állt világéletében és az alsóemelökaros puskákért sem lelkesedett. Oldalakon keresztül lehetne erröl a típusról a szakemberek véleményét ütköztetni, de ez alighanem unalmas lenne a kedves Olvasónak. Röviden összefoglalva megállapíthatom, hogy nem volt olyan jó sajtója mint az elözö Winchester típusoknak.

Észak-Amerikán kívül föleg Afrikában lett népszerü valamellyest, s ezt elsösorban Theodore Rooseveltnek köszönhette. Aligha tévedek abban, ha megállapítom, hogy ez az illetö volt a legszenvedélyesebb nimród az Egyesült Államok valamennyi elnöke között. Még Magyarországon, Budapesten is járt. Érdekes módon akkor nem a vadászlehetöségek izgatták, hanem feltétlenül találkozni akart egyik kedves olvasmányának írójával; Mikszáth Kálmánnal. A könyv címe, amiért Teddy Roosevelt rajongott: „Szent Péter esernyöje” volt.

Nagyszabású afrikai-expedíciójára 1909. március 23-án indult New Yorkból. Természetesen alaposan felfegyverkezett és a Winchester-termékek közül az alábbiakat választotta (egyikböl-másikból több darabot is magával vitt): Modell 1886 (.45-70 Government), Modell 1894 (.30-30 Winchester) és Modell 1895 (.30-30 Spr. és .405 Winchester kaliberekben). Ezen felül persze volt néhány más gyártmányú-rendszerü golyós és sörétes is vele. Föleg a mai Tanzánia és Kenya területén gyüjtött. Fehér vadásza, azaz vezetöje Philip Percival volt, aki rendkívül nagyra értékelte Teddy Roosevelt kitartását, szívósságát, lötudását, egyszóval mindazt ami jellemzö egy kitünö nimródra. Gyakran naponta harminc kilométernél többet gyalogoltak elefántok vagy egyéb áhított nagyvadfélék nyomában. Erre az expedícióra elkísérte fia Kermit is, aki méltónak bizonyult híres apjához. Ö gyakorta .30-as M.95-ös fegyverrel puskázott, s 216 nagyvadat zsákmányolt. Lelkesen fotózott is, megörökítve az eseményeket.

Theodore 296 példányt hozott terítékre, köztük 8 elefántot, 9 oroszlánt, 13 orrszarvút. A közel 11 hónap leforgása alatt 4897 emlöst, több mint 4000 madarat, körülbelül 2000 hüllöt és 500 halat gyüjtöttek valamelyik amerikai természettudományi múzeum számára. Az elnök kedvence persze a Modell 95-ös Winchester volt, illetve Winchesterek, mégpedig .405-ös ürméretben. Ezt a konstrukciót, megfelelö tölténnyel „excelent”-nek mondta oroszlánra. Késöbb, az útjáról megjelent könyvében „big medicin”-nek – nagy varázslatnak – becézte.

A .405 Winchester töltény akkoriban a legerösebbnek számított, amit Amerikában kapni lehetett. Az angol Kynoch tölténygyár által készített 19,4 grammos osztott köpenyü lövedék 671 m/s-al hagyta el a csövet, és az ott mért energiája 4400 Joule körüli volt. Ha összehasonlítjuk egy modern Norma gyártmányú 11,7 grammos Oryx márkanevü munícióval, annak két jellemzö adata: 823 m/s, 3964 Joule. Komoly nagyvadas töltény volt, az már igaz, s napjainkban még erösebbre töltik. Például a svéd Gunsammo társulat az ugyanilyen 19,4 grammos lövedékkel szereltnél kezdösebességnek 850 m/s-ot ad meg, a csövégnél mért energia pedig nem kevesebb mint 4639 Joule!

Az ilyen töltényhez készült fegyver nagyszerüen megfelel(t) minden nagyvadra, a veszélyeseket is hatásosan megfékezte, kivéve a vastagbörüeket. Azokhoz nem illett igazán, mert lövedéke átméröjéhez képest aránylag rövidre sikerült, ezért áthatoló képessége sok kívánnivalót hagyott maga után. Sokak véleménye alapján elefántra, kafferbivalyra, vízilóra és orrszarvúra nem volt megbízható. Minden másra viszont igen.

A Mikszáthkönyv-rajongó amerikai exelnök nyomdokában elég sokan keresték fel a Setét Földrészt, például Leslie Simpson, aki egyike lett a századelö leghíresebb „White Hunter”-inek. Például ö kísérte Stewart Edward White-ot, Saxton Popent és Arthur Youngot, akik íjjal és nyíllal (!) vadásztak ott 1925-ben. Nem csak békés növényevökre, hanem oroszlánra úgyszintén, miközben Simpson .30-06 Springfield kaliberü Modell 95-ös Winchesterével fedezte öket. Ezt a fegyverét olyan gyakran használta, hogy kétszer kellett kicseréltetni a csövet rajta, és már a harmadik csövét is alaposan elkoptatta, amikor Art Young megvette töle mint érdekességet, legendás darabot.

Egy másik amerikai származású fehér vadász, Charles Cottar, egész hosszúra nyúlt karrierje során ilyen golyóst alkalmazott mindenféle vadászfeladatra, csak a .405-ös öbbnagyságút. Mellette volt még egy .470 Nitro Express Rigby duplagolyósa, egy .35 Newton forgótolózáras ismétlöje valamint két kengyelkulcsosa: egy .32 Winchester Special kaliberü alighanem Modell 94-ese és végezetül egy .250 Savage-e. Ezt a két utóbbit persze csak antilopokra s más nem veszélyes fajokra tartogatta.

És persze ne feledkezzünk meg Bronsonról és Burbridgeröl sem, akik szintén a .405-ös Winchesternél kötöttek ki. Elmondhatjuk hát, hogy egy idöben ez a típus Afrikában mérsékelten gyakorinak számított. A híres filmes házaspár, Martin és Osa Johnson, akik az 1920-as években forgattak Kelet-Afrikában, ugyancsak Modell 95-ös Winchesterrel voltak felfegyverkezve. Érdekes, hogy kettöjük közül a hölgy volt a jobb lövész és szenvedélyesebb vadász. Amikor Martin fényképezett vagy filmezett – közelröl, hisz modern teleobjektív még nem létezett! – Osa biztosított a nagy .405-össel. S ha történetesen az orrszarvú vagy oroszlán támadott, az ö feladata volt megfékezni a veszélyes nagyvadat. Férje tökéletesen megbízott benne, nem is történt baleset sosem vadászaton, mégis tragikus véget ért a jobb sorsra érdemes férfiú – repülöszerencsétlenség áldozata lett. Ugyanúgy mint a másik híresség, Karen Blixen kedvese: Denys George Finch Hatton. Azzal a különbséggel, hogy elöbbi az Egyesült Államokban, míg utóbbi Afrikában.

Némi túlzással szólva a végtelenségig lehetne sorolni azokat az embereket, eseményeket amelyek a Modell 95-ös Winchestert a legendák ködébe burkolták, ennek ellenére 1930-ban leálltak a gyártásával és körülbelül két évvel késöbb kelt el az utolsó ilyen fegyver valamelyik vadászboltból. Rossz szájíz maradt utána, mert a végsö esztendökben kemény bírálatokat kapott. Részben jogosan, mert hosszú távon tényleg nehéz cipelni, a céltávcsöszerelés is bonyolult rá, hiszen a kilött töltények hüvelyei ismétléskor felfelé vetödnek ki a szerkezetböl, .405-ös ürméretben pedig ember legyen a talpán aki elsüti, mert igen nagyot rúg a fegyver. Ráadásul, mint mindenhol a világon – Amerikában talán különösen – sok az önhitt, de minden lényeges tudást nélkülözö „vadász”. Nos, néhányan ezek közül, akik .30-06-os Modell 95-ösökkel rendelkeztek, olcsó 8×57JS katonai töltényekhez jutva, úgy döntöttek, hogy majd azokkal fognak vadat ejteni!

Sajnos egészen addig minden jól ment amíg meg nem érintették a ravaszt. Vagyis nyugodtan betárazták, csöre töltötték a kengyelkulcsos golyóst, aztán amikor az ütöszeg elérte a csappantyút, a csö belsö átméröjénél jóval vastagabb lövedék megrekedt az átmeneti kúpnál és a puska felrobbant. Egy hülye vadásszal ugyan kevesebb lett Földünkön, illetve többel, mert egymás után történtek ilyen balesetek, de ezt sosem a végtelenségig buta nimród, hanem a semmiröl sem tehetö 95-ös Winchester számlájára írták. És persze akkoriban volt a nagy depresszió idöszaka is, tehát érthetö, hogy ez a patinás tröszt feláldozta a középagytáras kengyelkulcsosát. .405 Winchester töltényt körülbelül az ´50-es évek közepéig lehetett beszerezni, aztán annak a gyártásával is leálltak szép csendesen.

Ennek a típusnak hát befellegzett – gondolta mindenki, és hosszú évtizedekig tényleg elfeledkeztek róla. Mígnem az 1980-as években a Browning cég „támasztotta fel”, aránylag kis példányszámban piacra dobta a fegyvert .30-40 Krag és .30-06 Springfield kaliberekben. A ´90-es években „felébredtek” Winchesterék is, ök elöször szintén .30-06 Spr.-ben kínálták, majd – fogalmam sincs mi okból – .270 Winchester ürméretben. Ez teljesen elhibázott lépés volt szerintem, mert az európai átírás szerinti 6,9×64 töltény – Jack O´Connor kedvence! – inkább hosszú távra való muníció. Hegyivadászatokra szokták föleg igénybe venni, illetve olyan helyeken ahol fontos a jól elhelyezett pontos lövés.

A Modell 95-ös puska, mint minden más kengyelkulcsos, nem éppen szuperpotosságáról híres, ámbár jól lö természetesen. Ugyanakkor – mint fentebb említettem – céltávcsövet is bonyolult rászerelni. Tehát érthetetlen, hogy pont a .270 Winchesterhez csövezték. Még jó, hogy nem a .22-250 Remingtonhoz!

És most megjelent újra a leghíresebb ürméretben. .405 Winchester töltényekkel tárazható, s ilyen muníció egyelöre a Hornady cégtöl szerezhetö be a legegyszerübben. Szó se róla, hatásosabb puska, mint a .45-70 Government vagy .444 Marlin öbnagyságú Marlinok és talán a maga módján – szebb is. Persze ez föleg ízlés dolga. Nekem mindenesetre jobban tetszik. Kemény, férfias vadászszerszám. John Wayne kezébe illö. Ha módját tehetném, bizony vennék egyet. De nem .405-öst – bármennyire is ez a legjobban hozzá való kaliber –, hanem .30-06-ost, mert az alig taszít lövéskor, könnyü löszert kapni hozzá szerte a világon és mindenre megfelel amire vadászni szoktam. Ám aki feltétlenül a legendát teljes egészében akarja birtokolni, az vegye meg Teddy Roosevelt választását, a „Big Medicin”-t.

2003. I. 25.