KOVÁCS LÁSZLÓ
MESSZI VAN-E MÉG A MESSZI?

Igazságos Mátyás királyunk tette fel a címként szereplö kérdést az egyszerü öreg szántóvetönek. – Bizony felséges király, már csak az ökröm szarváig – volt rá a bús felelet, amit a fényes kíséret egyetlen tagja sem tudott megmagyarázni. Végül az uralkodó oldotta fel a talányt; azt tudakolta az ösz paraszttól, hogy jól lát-e még, mire azt a választ kapta, hogy már csak az ekét húzó ökre szarváig. Ez a mese-, vagy mondarészlet jutott eszembe, amikor perzselö nyárban a békési síkon vadásztam özre, Gál Imre és Dr. Lami András barátom kedves meghívása révén.

Hosszú ideje kerülgettünk barkácsoló-fogattal egy keszeg, sánta bakot a magas búzában. Hol láttam, hol eltünt a szemem elöl a távolban. Nem engedett közel magához bennünket, bármilyen ügyesen irányította is a kocsis szép hollófekete lovait. Közben rohamosan sötétedett.

– Nem lesz jó így – vakarta a fejét a gyakorlott hivatásos vadász.
– Mi most leszállunk – fordult hozzám, s a cséza megpróbálja óvatosan felénk szorítani, terelni a bakot.

Így is lett. Az övig érö búzában gázoltunk mindaddig, amíg úgy véltük, hogy épp elöttünk fog keresztben elhaladni a gyanús fogat elöl menekülö öz.

Aratás elötti napokban voltunk, bizony magas volt a gabona, ezért állva kellett megpróbálnom eltalálni a bakot. Széles övemre csatolt célzóbotomat kivánt méretre állítottam be, s hozzáfogtam a puskát; a céltávcsöben már láttam is az elöttünk lassan keresztben bandukoló állatot. Irdatlan messzinek tünt a távolság, és csak a feje és nyaka mutatkozott a dús kalászok fölött. Hirtelenjében teljesen képtelen voltam távolságot becsülni, mert amerre csak a szem ellátott búzatenger ölelt körül bennünket egészen a látóhatár pereméig. Semmi, semmi, amihez viszonyíthattam volna. Ez az utolsó esély mára, beteg állat – mérlegeltem. – Megpróbálom nyakon löni – határoztam el.

– Pista, körülbelül hány méterre lehet a bak tölünk? – kérdeztem magyaros tömött bajúszt viselö vadör barátomat.
– Hát 200 fölött, lehet tán 250-re is – bizonytalankodott.

Én is úgy saccoltam. Az 5,6×50R Magnum kaliberü özlövö puska 180 méterre volt belöve, apró lövedéke 250 méteren nem sokat esik, de azért valamit mégis. Tehát ha a fejére célzok, akkor – némi szerencsével – nyakon találom. Mást úgysem látok belöle… Amikor úgy éreztem, hogy szépen együtt vagyok a célponttal megérintettem a leheletfinomra peckelt ravaszt. Csattant a puska, az öz azonnyomban eltünt a búzában. Lépéseket számolva közeledtünk felé. Cirka 180 méterre feküdt, csodálatos találattal. Pont oda szaladt a felettébb mérges, expanzív golyó ahová céloztam – az agykoponyát zúzta szét. Azonnali halált okozott, de majdnem teljesen tönkresilányította a trófeát. A két agancsszárat csak a bör tartotta össze. Késöbb, lefözve, összeragasztva a picire vágott koponyacsontot, kaptam meg barátomtól. Érdekes emlék.

Valószínüleg korábban autóval ütközött, mert a jobb lapockája szilánkosra tört, s bár már összefort, de azt a lábát képtelen volt használni. Hitvány agancsát sem tisztította le rendesen, rászáradt háncs fedte sok helyen. (Ezért messziröl rövid, de vaskos; mutatós fejéknek látszott.) Vékony testü, rémesen sovány példány volt szegény, alig nagyobb egy jókora gidánál. Jó, hogy sikerült leterítenem… S ha lett volna nálam egy, egyre széleskörübben alkalmazott, kisméretü távolságmérö, akkor talán – lövés elött azt használva –, alacsonyabbra célozva, a trófea sem sérült volna meg…

Ilyetén praktikus szerkezetekröl talán a ´80-as években hallottam, olvastam elöször. Akkor még nagyon drága segédeszközök voltak – most sem kifejezetten olcsók –, s kevés vadász vett magának ilyet. Voltaképpen nekem sincs rá szükségem a mindennapokban. Miért is lenne? Erösen tagolt erdös terepen szoktam vadászni, ahol egyszerü a távolságbecslés. Különösen az Ung-tanyánál, "hazai terepen", ahol minden bokrot, fát ismer már az ember. Viszont aki külföldön vadászik valamilyen sztyeppe-vadra, vagy a hegyeket mássza vadjuhok, kecskék, zergék nyomába, annak ez majdnem nélkülözhetetlen felszerelési tárgy. S alkalmazásához nagyon hozzá lehet szokni. A smalandi felföldön élö barátom mesélte, hogy idén osztrák vendégei voltak jávorvadászatra. Nekik is volt ilyen müszerük! A kérdés csak az, hogy – minek? A jávorlakta fenyvesekben már 60-70 méteres látótávolság is derekasnak számít, tehát semmi szükség ilyen tárgyra. A ködpárába burkolózó hegyeik honában viszont bizonyára annyira megszokták a távolságméröket, hogy szinte automatikusan pakolták be a hátizsákba. Esököpenyröl viszont megfeledkeztek…

De sziklás ormok között és alföldön megfizethetetlen segítség a megbízható mérömüszer. Mert hiába használ csúcstechnológiával készült, középkaliberü, kiemelkedö teljesítményü puskát-töltényt az ember – akár .270 WSM-et, 7 mm Dakota-t, esetleg .300 Canadien Magnumot –, cseppet sem mindegy, hogy a nagyvad 180 vagy 250 méterre van a vadásztól, nagyobb távolságokon még durvább tévedések is elöfordulhatnak. Hisz gyakorlatlan szem akár 400 méternek is becsülheti a csak 300-ra legelö himalájai thar-t. Szokatlan terepen, más tengerszint feletti magasságban az egyébként tapasztalt vadász is alaposan meglepödhet, s csak egy csodás trófea elvesztése árán tanulja meg, hogy bizony jó dolog az ott is megfelelöen müködö precíz távolságmérö.

Ez a szerkezet úgy müködik, mint egy egyszerü kis céltávcsö. Szemünk elé tartva, a szálkeresztet a célra irányítjuk és benyomjuk a szerkezet gombját, pár másodperc múlva leolvashatjuk a távolságot, legtöbb szerkezetnél ez yardban és méterben is megadott. Szabadon választott, milyen mértékegységben kívánja megtudni a vadász.

Sok optikai cégtöl beszerezhetö ilyen tárgy, különbözö méretben és minöségben. Például a Nikontól, Leicatól, Bushnelltöl, Swarovskitól. Ez mind lézersugárral mér, mégpedig csodálatosan megbízhatóan. Árkülömbséget köztük – ami olykor igencsak tetemes – föként a lencsék kidolgozása, esetleges nagyítás mértéke, valamint a mérés maximális távolsága, és persze a gyártó cég neve okozza. A legdrágább modelleket akár minöségi kidolgozású messzelátóként is igénybe vehetjük, nem csupán távmérö. Ám a kisebbek és olcsóbbak elönye, hogy kevesebb helyet foglalnak, kéziesebbek, akár kabátzsebben is jól elférnek.

Nekem eddig sosem volt ilyen segédeszközöm, nem teszteltem egyet sem belölük. Viszont megtette helyettem az Allt om Jakt & Vapen (Minden a vadászatról és fegyverröl) svéd vadászlap 2002. októberi száma. Ök négy müszert hasonlítottak össze. A Bushnell Pro Sport-ot, a Bushnell Yardage Pro Scout-ot, A Nikon Laser 400-at, és a Nikon Laser 800-at. Ezek közül a Bushnell Yardage Pro Scout bizonyult a legjobbnak. Méréseik szerint ez a legjobb vétel a négyböl. Tömege mindössze 193 gramm, hatszoros nagyítású. Yardra és méterre egyaránt beállítható. Elsö esetben 1–300 yard között ±1 yard eltéréssel "dolgozik", mindegy, hogy a céltárgy egy termetes grizzly medve vagy pedig egy pici földimókus. Méternél ugyanez a helyzet. A továbbiakban biztosan bemérhetö egy fa 521 m-ig, és ha jó a tereptárgyról való visszaverödés akkor a végtávolság 640 méter.

A hagyományos mérés mellett még két metódussal használható: "> 150" jelzésnél csak azokat a tereptárgyakat méri amik 150 méternél messzebb vannak, míg a "SCAN" állásnál mozgó célra lehet "hangolni".
Addig mutatja így a távolságot – a poroszkáló vadon tartva – amíg használója benyomva tartja a megfelelö gombot. Egyebekben a benyomása után 6 másodpercig olvasható le a távolság. A teszt során kiderült, hogy 10 és 379 méter között csak 1 méteres hibázás fordult elö, ami vadászaton történö távolságbecslésre gondolva, teljesen elhanyagolható. Nagyon jó szürkületi értéket mutatott, külsöleg igencsak kézbeillö szerkezet, ugyanakkor egyszerü és gyorsan lehet vele dolgozni terepen.

Persze a választék máris nagyon bö, és egyre több ilyen szerkentyü közül válogathatunk. Talán egyszer magam is beszerzek belölük, ha esetleg a hegyekben vadászom, mert praktikus, és célszerü olyan tájon, ahol másként majdnem képtelenség a többé-kevésbé biztos távolságbecslés, ami elöfeltétele a jó találatnak.