KOVÁCS LÁSZLÓ
A HÍRNÉV KÖTELEZ
Százesztendõs a Norma tölténygyár
1902-ben végtelenül szerény körülmények között kezdödött a svéd Norma tölténygyár karrierje, felívelése. Fontos hozzátennünk a nemzetiséget, mert valójában a három Enger testvér "triumvirátusa" már 1895 óta foglalkozott szükebb hazájukban, Norvégiában golyós muníciókhoz való lövedékkészítéssel. S ezen elözetes ténykedésük után a korán kopaszodó, simára borotvált arcú úriember: Ivar Enger vállalta magára lövedékgyártó cég alapítását immár Svédhonban, melynek színhelye a nyugat-värmlandi setét fenyvesekben megbúvó kicsiny lélekszámú Amotfors (ejtsd: ómotfos) település lett, ahol ma is üzemel tán tízezerszeresére növelt kapacitással.
A ránk maradt feljegyzések szerint az elsö esztendöben csak egyetlen lövedékgyártó gépet helyeztek üzembe, s mindössze három alkalmazottat foglalkoztattak a jókora, tornácos faépületben. Voltaképpen 1902-ben összesen csak 225 ezer karcsú 6,5 miliméteres lövedéket készítettek és év végi össznyereségük mindössze 82 koronát tett ki. Tény és való, hogy akkortájt sokkal nagyobb vásárlóértéke volt a svéd pénznek mint manapság, de azért még ezt figyelembe véve sem mondható fergetegesnek vagy káprázatosnak a Norma rajtja. Szívós munkával, fokozatosan fejlödött azzá, aminek ma ismerjük a világ egyik legjobb muníciógyárává, évente 70 különbözö kaliberben 26 millió minöségi töltényt létrehozó mamutkonszernné.
A második világháború kitörésekor az alkalmazottak száma elérte a nyolcvanat, s pár röpke évvel késöbb ennek tízszeresét foglalkoztatták, mert a háború mint mindig konjunkturát teremtett. Akkor már nem csupán lövedéket, hanem hüvelyeket, söt egybeszerelt 6,5x55-ös haditöltényeket is piacra dobtak. Hamarosan az ágyúkhoz való töltényhüvely gyártására is rátértek, ám mire ilyetén tevékenységük gyümölcsözött volna véget ért a háború. A Norma vezetöi, miután elbocsátották munkatársaik jelentös hányadát, kénytelenek voltak más irányba fordulni, s valójában ekkortól számíthatjuk üzleti kapcsolatukat a sportlövészekkel és föleg a vadászokkal. Mert a 300-ra apadt személyzettel immár a "vadászpiacra" kívántak betörni, azt célozták meg.
A cég tulajdonosai gyakran változtak, adták-vették a tölténygyárat az elkövetkezö évtizedekben, de ez érdekes módon sosem ment a termelés és a minöség rovására. Söt! A vásárlókat különösebben nem érintette az ügy, a töltények egyre jobb teljesítményüek lettek, a választék pedig az ésszerüség határáig terebélyesedett. Jelenlegi büszke tulajdonosa már nem is svéd, hanem svájci; az ún. RUAG konszern vásárolta fel idén, elözö tulajdonosával a jól ismert, nem kevésbé híres Dynamit Nobel AG mamutvállalattal egyetemben.
A gyár százesztendös múltjának legkiemelkedöbb alakja, úgy vélem, Nils Kvale volt, aki 1952-ben kezdett a cégnél, s pár évvel késöbb a ballisztikai részleg mindig újító, dinamikus fönöke lett. Legendás személyiség. Príma kapcsolatokat teremtett és ápolt az USA hírneves vadászaival, fegyvergyáraival. Számos kitünö könyvet írt töltényekröl és puskákról, söt mi több, még kiváló vadászkést is tervezett s készített, melyböl a Normánál már egy darab sem található, viszont e sorok írója boldog tulajdonosa az 1985-ben létrehozott 1239-es számú Kvale-késnek. A véletlen juttatott hozzá, mondhatni "bagóért" vettem egy használtcikk-kereskedötöl az egyik huszadrangú vadászati kiállításon. Nils Kvale a "Nagy Magnumláz" idöszaka alatt az ´50-es és ´60-as évek folyamán két kiemelkedö teljesítményü muníciót fejlesztett ki a cégnek, a mai napig büszkeségüknek számító .300 és .358 Norma Magnumokat. Sajnos ezek Skandináviát leszámítva, sehol sem vergödtek valami nagy népszerüségre, holott nagyszerü teljesítményüek, kiválóak a maguk nemében. Leginkább a jobban reklámozott .300-as és .338 Winchester Magnum ütötte ki öket a nyeregböl idö elött. Bár természetesen ma is beszerezhetök a Normatól, de a szuper töltényekre áhitozók ritkán kötnek ki pont ezeknél.
A Norma Precision AB jelenlegi, rendkívül rátermett vezetöje Torbjörn Lindskog által rendelkezésemre bocsátott adatokból megtudtam, hogy utolsó évi költségvetésük 132 millió koronát tett ki, nyereségük pedig 16 millió koronára rúgott. Ez komoly eredmény a kezdeti 82 koronához képest! (1 svéd korona kb. 26 Ft)
Ami engem, mint gyakorló és felettébb lelkes vadászt a Norma töltényeknél "megfogott", hívükké tett, az a tartós jó minöség. Szériáról szériára ugyanazt kapom. Nem véletlen, hogy például a Katonai Lövész Világbajnokságon 12 éremböl 11-et (!) a Norma által kifejlesztett és gyártott 6mmBR töltényekkel értek el. Az ilyen vonatkozású új világrekord is ezzel született: 1794 pont a lehetséges 1800-ból
Jellemzö, hogy a Norma különbözö termékeit hüvelyeket, lövedékeket, vagy akár teljesen elkészített töltényeket más cégjellel ellátva felhasználják például a Federal, Sako, RWS, Hirtenberger, MEN, Weatherby muníciógyárak, csak a példa kedvéért néhány híresebbet kiragadva a sorból. Ezeknél, mondhatni "bedolgozó" a Norma.
Minket, nagyvad-vadászokat persze föként az ö saját márkajelzésükkel kibocsátott golyós töltények érdekelnek. Az alábbiakban, röviden ezeket ismertetem. Rendesen az alkalmazott lövedéktípusukról nevezik el a kész töltényeket.
BLYSPETS (Soft Point)
Hagyományos ólomhegyü, tombak burkolatú lövedék. Csúcs felé arányosan vékonyodik a köpeny falvastagsága. Az ólombelsö akár a többinél antimon hozzáadásával keményített. A legolcsóbbak közé tartozik. Standard kalibereknél pl. 7x57, 7x64, .308 Winchester, .30-06 Springfield jól használható.ALASKA
Az elözö erösebb, tompább végzödésü változatának is nevezhetö. Becsapódáskor jobban "összetart", mélyre hatol. Ez sem kifejezetten drága. Különösen a régimódi skandináv jávorvadászok használják elöszeretettel.SILVERBLIX
Avagy magyarul "ezüst villám". A lövedék hátsó részén vastag a tombak burkolat, míg elöl a csúcsa felé haladva egyre vékonyabb, s ott belsö barázdákat is kialakítottak. Müanyag gömböcskében végzödik. Noha príma hatásmechanizmusú, amit magam is többször tapasztaltam, ennek ellenére Svédországban nem igazán szeretik, ugyanakkor külföldön, pl. Francia-, és Spanyolországban évtizedek óta nagy "sláger".VULKAN
A Norma egyik legismertebb lövedéke-töltényféléje. 1980-ban konstruálták. Ennél is a hátsó részen igen erös az ólombelsö külsö burkolata, s a túloldalon a csúcs kráterszerüen kiképzett, a köpenyvégzödést ott egyenletesen behajtják. Standard kaliberek esetén véleményem szerint egyike a létezö legjobbaknak. Pontos találatok érhetök el vele és nagy sokkhatást okoz.ORYX
Ez az ólomhegyü Blyspets-re emlékeztetö lövedéktípus jóval a Vulkan után jelent meg. Érdekessége, hogy a köpenyt és az ólommagot kémiai úton egymáshoz kötötték, s a legeröteljesebb becsapódáskor sem válnak szét egymástól. Csodálatos "felgombásodás" jellemzö rá, még kemény csonttalálatnál is eredeti átméröjének másfélszeresére torzul. Nem tartozik a túl drágák közé, mégis kiváló hatásfokú, különösen a már említett, gyakoribb Standard kalibereknél.A fentiekben a gyár saját kiötlésü munícióit mutattam be, az alábbiakban pedig azokat, melyekhez a lövedéket mások találták-fejlesztették ki.
NOSLER PARTITION
John Nosler híres-neves találmánya. A lövedékben lévö ólmot egy erös fal osztja ketté, miáltal becsapódáskor a csúcs felé esö vége szépen gombásodik, az erös választófal a hátsó résszel egyetemben pedig jó mélyrehatolást biztosít. Igazi nagy tétre menö vadászatokhoz standard kaliberek vonatkozásában jobbat nem is tudnék ajánlani. Ára persze arányban áll kiválóságával.NOSLER BALLISTIC TIP
Kitünö löpontosság érhetö el vele eröteljes expanzió mellett. A vastag lövedékburkolat erös farrésze összeszükül, csúcsa müanyag hegyben végzödik. A lövedék torpedószerüen áramvonalas. Alkalmazását föleg kis-, és közepes kalibereknél látom elönyösnek.TXP
Ez nem egyéb, mint az amerikai Swift cég által gyártott-szabadalmaztatott "A-Frame" lövedék. Legegyszerübben úgy mutatható be, hogy a Nosler Partition-hoz hasonlóan a benne található ólmot vastag válaszfal bontja ketté, ráadásul akárcsak az Oryx-nél a köpennyel kémiai úton egybekötött. Nálam a következõ standard kalibereket alkalmazva -.308 Winchester és .30-06 Springfield nem vált be igazán, ugyanis csekély vagy közepes sebességnél nem torzul rendesen. Többször megfigyeltem s másoktól is ezt hallottam-olvastam, hogy alakot alig változtatva hagyja el a vad testét. Keményen mélyre hatol, az igaz, de nem sok alakváltozással. Viszont közepes magnumokhoz tán egyike a legjobbaknak. Azoknál adott általában vadászias lötávon belül a nagy becsapódási sebesség, így aztán a TXP lövedék tökéletesen fel tud gombásodni. A .300, és .338 Winchester Magnumokat használok szíves figyelmébe ajánlom ezt a konstrukciót.SCIROCCO
Eredetileg szintén a Swift cég alkotása. Nagy sebességü töltényeket szerelnek föként vele, mert azokhoz a legjobb. Müanyag csúcsban végzödik mint a Nosler Ballistic Tip, a lövedék köpenye az ólommaggal kémiai eljárással egybeolvasztott, összekötött, mint az Oryx-nél és TXP-nél. Áramvonalas formája pedig megint csak a Nosler Ballistic Tip-re emlékeztet. Leginkább a közepes Magnumokhoz ajánlható; pl. 7 mm Remington Magnum, .300 Winchester Magnum, stb.BARNES SOLID
A Barnes gyár ezen találmányával csupán három kaliberü töltényt szerelnek a Normánál. Ezek a következök: .375 Holland & Holland Magnum, .416 Rigby és .458 Winchester Magnum. Nagyon egyszerü, homogén lövedék. Réz-cink ötvözetböl állítják elö, tömören, belsö ólommag nélkül. Erösen lekerekített csúcsban végzödik. Tényleg "szolíd", s egyedüli feladatának tökéletesen eleget tesz azaz alakváltoztatás nélkül, megbízhatóan mélyre hatol, ami vastagbörü nagyvad (pl. elefánt, kafferbivaly) elejtésénél szó szerint létfontosságú. Hiszen a vadász testi épsége függ a használt töltény (és puska) minöségétöl. No és saját rátermettségétöl úgyszintén, de az már más lapra tartozik.A fenti választék ismertetése, kicsit túlozva, pillanatnyi helyzetet tükröz. Ugyanis a Norma egyike azon kevés tölténygyáraknak, amelyek azonnal reagálnak, ha valami érdekes újdonság feltünik, ugyanakkor maguk is állandóan fejlesztenek, egyre jobb lövedékeket-töltényeket találnak ki, kínálnak a vadászoknak. A folyamatos jó minöségen túl talán ez a másik ok, amiért annyian ragaszkodnak a termékeikhez, ehhez a márkához. Hiszen "legjobb lövedék" nem létezik, érdemes hát kipróbálni, alkalmazni többfélét is az igazán kiválóak közül!