KOVÁCS LÁSZLÓ
SZUPER TÖLTÉNYEK
Lihegve törtettünk elöre a lábszárig érö hóban, felfelé a dombtetöre. Ott sütette magát a bágyadt december végi nappal egy kisded mufloncsapat. Egy másik emelkedöröl, jó 300350 méterröl erös látcsövel szemrevételezve a társaságot két kost is láttunk köztük. Nosza hát lopjuk be öket! A helyi tömzsi termetü vadör kíséretében próbáltam közelíteni hozzájuk. Nehezen ment a dolog, mert a szelünk ugyan kifogástalan volt, de sajnos nem tudtunk hangtalanul, zaj nélkül suhanni, mint a szellemek.
A muflonoknak gyanús lett valami, nagyon éberek voltak, s amikor végre újra megpillantottuk öket már jó 180 méterre, rézsút elöttünk libasorban vonultak tova.
Híjnye, a mindenit! mondtam, s megcéloztam a egyik fürgén mozgó kost.
Ne löj! szólt Laci vadör. Mindjárt lesz biztosabb lehetöség! Utánuk gyorsan!Leengedtem az Afrikát többször megjárt, ütött-kopott cseh tolózáras golyóst, aztán kinlódva tipródtunk elöre a nagy fehérségben, fel a gerincre. Mire odaértünk a nyáj már a szomszédos, tölünk balra esö, behavazott ritkás fákkal borított domboldalon törte a havat. Libasorban, egymás nyomában haladtak, nem túl gyorsan. Hm. Úgy látszik nem ijedtek meg tölünk nagyon! A távolság légvonalban itt is 180 méter körüli lehetett, s ilyenkor csak kivételes esetben lövök szabadkézböl. Most sem tettem. Hanem inkább zömök termetü kíséröm vállára fektettem a .308 Winchester kaliberü kölcsönpuska csövét, úgy kísértem az irányzójellel az ösztövér fák között velünk párhuzamosan poroszkáló kost. S amikor valami miatt egy pillanatra megtorpant, azonnal löttem. Teste megrándult a találatra, aztán eltünt a szemem elöl; lebucskázott a két domb közötti mély árokba. A 9,7 grammos Hornady Light Magnum lövedéke lapockacsont mögött fúródott a testébe, ideálisra torzulva benne, keményen átcsapva azt, jól ölt. Aznap még egy kost, söt egy gímszarvasbikát is sikerült terítekre hoznom ezzel a pontos fegyverrel. Utólag viszaemlékezve rá; bizony ez volt életem egyik legszebb, parádésan sikerült vadásznapja!
Ott, Gömör megyében próbáltam ki elöször a Hornady tölténygyár Light Magnum jelzésü munícióját, s mondhatni nagyon elégedett voltam vele. Meggyözödésem, hogy kevés jobb golyós vadászlöszert kínálnak manapság! Alig-alig reklámozzák, holott egyike a leghatásosabbaknak. Hogy miben áll a "jósága"? Egyszerüen abban, hogy ugyanazon kaliber és lövedéktípus esetén lényegesen nagyobb teljesítmányü mint az átlag. Például a 9,7 grammos tömegü lövedék .30-06 Springfield puskából kilöve 33%-al laposabb röppályát mutat 100 méteren, mint a megszokottak. Nagyobb sebesség és átütöerö jellemzö rájuk, a maximális gáznyomás értékének túllépése nélkül!
Nemrégiben felhívtam a Hornady gyár svédországi képviselöjét, s megkérdeztem, mi módon érik el ezt a csodálatos eredményt. Azt a felvilágosítást kaptam, hogy speciális löpor alkalmazásával, amit nagy nyomással valósággal belesajtolnak a hüvelybe, tehát otthoni házi töltögetöknek lehetetlen utánozni. Így állítják elö a különbözö kaliberü, standard értékeknél jóval többre képes Light Magnumokat, valamint az "igazi"; hornyos-szalagos hüvelyü közepes magnumok esetében pedig az azokat túlszárnyaló Heavy Magnum elnevezésüeket.
A következö lövedéktípusokkal szerelik ezeket a muníciókat:
SP avagy Soft Point, amit "Spire Soft Point"-nak is neveznek némely Hornady löszereket bemutató katalógusban. Ez ólomhegyü, belsö barázdákkal hatszög alakban a csúcs felé fokozatosan elvékonyodó burkolatú, melyet speciális Interlock rögzítéssel kötnek a "maghoz", hogy a vadtestbe csapódáskor ne váljanak szét egymástól.
BTSP (Boat-Tail Soft Point). Az elözöleg bemutatott lövedék változata, mely annyiban tér el az SP-töl, hogy torpedószerüen szükülö a farrésze. A BTHP Match pedig ugyanez, csak zárt, üreges alumíniumhegyü. Végezetül következik az SST, ami a Super Shock Tip rövidítése, ugyanaz mint a BTSP, ám müanyag lövedékhegyben végzödik. Egyik sem gyorsan szétesö típus, mind jó keresztmetszeti terhelésü, megfelelö mélységi hatást nyújtó. Némelyikkel még közepes Weatherby Magnum töltényeket is szerelnek.
Ezek után érdemes összehasonlítani, eredeti gyári mérések alapján, a Light és Heavy Magnum jelzésü lövedékek kezdösebeségét az átlagosakkal, amiket "Standard töltetüeknek" nevezek az alábbiakban:
6 mm Remington / 6,5 g.
BTSP lövedék .243 Winchester/ 6,5 g. SP lövedék .257 Roberts/ 7,6 g. BTSP lövedék .25-06 Remington/ 7,6 g. BTSP lövedék 6,5×55 / 8,3 g. SP lövedék .270 Winchester/ 8,4 g. SST lövedék .270 Winchester/ 9,1 g. BTSP lövedék .280 Remington/ 9 g. SST lövedék, Moly-bevonattal 7×57 / 9 g. SST lövedék |
7 mm-08 Remington/ 9 g.
SST lövedék 7 mm Remington Magnum/ 9 g. SST lövedék,
Moly-bevonattal .308 Winchester/ 9,7 g. SST lövedék .308 Winchester/ 10,7 g. BTSP lövedék .308 Winchester/ 10,9 g. BTHP Match .30-06 Springfield/ 9,7 g. SST lövedék .30-06 Springfield/ 10,7 g. SP lövedék .30-06 Springfield/ 11,7 g. BTSP lövedék |
A fenti adatok természetesen tájékoztató jellegüek, hiszen a kezdösebesség függ a használt fegyver csöhosszától is. De a teljesítménybeli arányok abban az esetben is megmaradnak, vagyis a Hornady Light & Heavy töltények 510 százalék közötti értékben gyorsabbak, mint amerikai vetélytársaik zöme. S a legszebb az egészben, hogy mindezt nem magasabb gáznyomással érték el, mivel újfajta löporuk alacsonyabb hömérsékleten ég. Ez a különbség teszi, hogy a .308 Winchester azonos lövedéktömeggel majdnem annyit tud, mint a Standard töltetü .30-06 Springfield, az pedig megközelíti a .300 Winchester Magnum ilyetén értékét. Ez bizony nem rossz cseppet sem! Különösen, ha belegondolunk, hogy napjaink legjobb hatású lövedékeit használva valamivel alámehetünk annak a "mindenes-tömegnek" amit régóta a legjobbnak tartanak.
Például ideális konstrukciót használva nem muszáj feltétlenül ragaszkodnunk .308 Winchester és .30-06 Springfield esetében a 11,7 grammhoz, ugyanúgy megteszi a 10,7 g-os is. De csak akkor ha valóban elsöosztályú lövedékkel szerelt munícióról van szó! (Pl.: Nosler Partition, Oryx, Fail Safe, Partition Gold, Speer Grand Slam, SST stb.) Természesen itt sem szabad túlzásba esni, mert minden golyós csö huzagolása úgy van kialakítva, hogy egy bizonyos minimális lövedéktömegtöl a maximálisig hordjon elsörangúan a puska. Az alá vagy fölé választva megbomlik az összhang. Például a 15 grammos "maggal" szerelt 9,3×62-es töltényeket már nem minden vadászfegyver hordja jól, hiszen lényegesen könnyebb és rövidebb a hozzá legjobban megfelelö 18,5 g-hoz képest. Minél kisebb a kaliber, annál érzékenyebben reagál a fegyver minden lövedéktömeg-változtatásra. A .222 Remingtonok csodálatos szórásképet produkálnak 3,2 g-tól 3,6 grammig. Kísérletképpen a svéd Norma egy idöben 4 g-al is szerelte ezeket a töltényeket, de ma már tudjuk nem vált be igazán. A puskák egy része nem jól "viszi". Vagyis sosem árt kipróbálni a lötéren nagyobb vásárlást megelözöen a kiszemelt muníciót, s kaliberének ideális lövedéktömegétöl lehetöleg csak kevéssé térjünk el.
Ilyetén szuper golyóstöltényeket, melyek túlmutatnak az átlagon, persze nem csak a Hornady gyár készít, forgalmaz, hanem a szintén amerikai nagy vetélytárs, a Federal úgyszintén. Amúgy teljesen ugyanazon az elven gyártják kimagasló löszereiket. Ök is speciális löport alkalmaznak, és 8000 psi nyomással préselik bele a hüvelybe. Aminek persze egy sablonszerkezet tart ellent annak külsö felén, hisz különben a megmunkálás során minden hüvely elveszítené a formáját. David Longgren szerint ezzel az eljárással 25%-al több löport tartalmaznak High Energy-nek "elkeresztelt" termékeik. .308 Winchester kaliberben 10,7 grammos lövedék csöszájnál mért sebessége 859 m/s, míg a 11,7-é 835 m/s. .30-06 Springfieldnél pedig a 11,7 grammosat mérve ugyanott 878 m/s-ot kapunk!
Néhány esztendövel ezelött az Allt om JAKT och VAPEN lap munkatársai ellenörizték a gyári adatokat. Carl Gustaf Modell 2000 tolózáras golyóst használtak hozzá, 60 centiméteres csövel, .30-06 Spr. öbnagyságút. A 11,7 grammos High Energy lövedék átlag kezdösebessége 872 m/s-nak bizonyúlt, ami alig tér el a dobozon megadottól. Összehasonlításképpen 11,7 g-os Nosler Partition-t is próbáltak, hagyományos módszerrel töltöttet. Ez csötorkolatnál pont 800 m/s-ot tudott. Tehát feltétlenül érdemes gondolkodni rajta, ha valaki mindent ki akar "sajtolni" bizonyos kaliberböl, hogy ilyetén tölténnyel párosítva használja kedves fegyverét. Praktikus, mert akinek mondjuk .30-06 Spr. vadászpuskája van, és a hegyekbe készül, ahol esetleg messzire kell lönie, s egy közepes magnum tán hasznosabb lenne, akkor nem kell kicserélnie a megszokott tolózárast, hanem egyszerüen vagy Hornady Light Magnum-ot, vagy pedig Federal High Energy jelzésüt venni hozzá., amik alig vannak alatta a hagyományosan gyártott, azonos lövedéktömegü .300 Winchester Magnum ballisztikai értékeinek. Az meg szinte ráadás, hogy a gáznyomás sincs az "egekben", és a fegyver lövéskor kisebbet rúg vissza, mint az igazi magnumok.
Ha nem lennék meggyözödéses Normagyártmány-rajongó, akkor alighanem jómagam is pont ilyen muníciónál kötnék ki nagyvadra, mindenes célzattal, ha pontosan hordaná a golyósom! Ám alighanem semmi probléma sem lenne vele. Barátaim közül, akik ezeket használják, mind dicsérik, s örülnek, hogy áttértek rá más gyártmányokról. Éppen ezért ajánlom szíves figyelmébe a fentieket minden nagyvad-vadász olvasómnak.
2003. II. 3.