A kristianstadi Vapenservice raktárában bukkantam rá, a türelmesen javításra váró vadászpuskák között. Érdekes, elegáns formájával egyböl a szemembe ötlött, le kellett vennem a polcról. Mindössze egy csavarcserére szorult, más hibája sosem volt, legalábbis tulajdonosa állítása szerint. Gyönyörü, ma is tökéletesen használható szimplacsövü express. Abban az évtizedben készülhetett amikor Kittenberger Kálmán gimnáziumot végzett, majd segédpreparátor lett a Magyar Nemzeti Múzeumban, míg gróf Széchenyi Zsigmond éppen születöfélben volt. Tehát valamikor az 1890-es esztendökben. Magas kora dacára a huzagok épek, ma is pontos, jól lö, teszi a dolgát rendületlenül, mint egy svájci óramü. Nagyon jól megcsinálták annak idején!
Nyolcszögletes csöve 67 centiméteres, míg a fegyver teljes hosszúsága 109,5 cm. Tömege: 2,8 kg. Agyazása közepes minöségü európai diófából készült, pisztolyfogásos-pofadékos, a szokott helyeken szépen vágott rovátkázással. Illesztése a fémrészekkel egyenesen tökéletes, a legszigorúbb kritikus sem találna hibát rajta. A tusban beépített muníciótartó található négy darab tartalék töltény számára. A markolatrózsa, agytalp valamint az elöagyhoz kapcsolódó nyitókulcs szaruból készült, ezek is újszerü állapotban vannak, minden repedés nélkül vészeltek át számtalan vadászatot a több, mint száz esztendö során! Az ízlésesen, mértékkel díszített zártest és az elöagy acélvégzödése márványozott felületü, míg a csö barnáskék árnyalatú, tetején lévö sáv recézett felületü, egyszerü nyílt irányzék van rászerelve. Az ott található diszkrét vésés – Leup.Oschatz Stettin – rég halott készítöje nevét és származási helyét mutatja. Az elsö szíjkengyel a csövön míg a másik a tusban rögzített.
Szerkezete teljesen eltér a manapság kapható gavallér-golyósokétól. Ha balra fordítjuk a szaru nyitókulcsot, akkor a csö lágyan, olajozottan elöre és egyben lefelé mozdul. Láthatóvá válik a csökampó, az alsó reteszelés jókora téglalap alakú acéltömbben végzödik. Amikor aztán megtöltjük a puskát és visszahúzzuk a kulcsot egyenes állásába, ez a blokk hátracsúszik a zártestbe. Zárolása tehát jól kifundált, elegáns egyben kellöen erös is kaliberéhez viszonyítva.
Ami nagyon érdekes, hogy a puska nyitásával egyidöben nem feszítjük meg az elsütörugót. Ehhez egész egyszerüen az elsütöbillentyüt kell elöretolni, melynek érzékenységét pici csavarral lehet szabályozni. Biztosító nincs a fegyveren. Nem is kell, mert amíg az ember nem húzza fel a rugót a ravasszal, töltve is teljesen biztonságos, nem tud véletlenül elsülni, semmilyen helyzetben vagy balesetnél. A vadász közvetlenül lövés elött peckeli fel a rugót, s ha történetesen mégsem használja fegyverét – pl. elugrik az özbak –, akkor a puskát kinyitva, töltényt eltávolítva belöle egy üres hüvelyre süti rá, vagy gyufásskatulyát, ilyesmit nyomva az ütöszeglyukhoz feszteleníti. A megtámasztásra azért van szükség, nehogy eltörjön a különben csak levegöbe kivágódó ütöszeg hegye.
Remekbe szabott, szimpatikus, ámbár kissé csönehéz cserkelöpuska. Jól kézre áll, könnyü célozni vele. Szívesen sorolnám be saját nagy becsben tartott "fegyvergarderóbomba", a többi "szépség" közé, de bizony hiába ígértem érte cserébe füt-fát – sok pénzem sosem lévén –, söt még egy jóval modernebb golyóst is, rossz napokra félre tett vagyonkámmal együtt, a tulaj erös maradt, nagyon a szívéhez nött ez a golyósa, nem akart megválni töle. Teljesen megértem. Magam sem adnám el, ha történetesen az enyém lenne, lehetne, csupán az agyazását újitatnám fel, mert ráférne egy óvatos csiszolás és bö olajozás.
Kaliberét tekintve a ma már ugyancsak "kifutóban" lévö 9,3×72R töltényhez készült. (Nem tévesztendö össze valamivel fiatalabb, erösebb "rokonával" a 9,3×74R-rel!) A maga idejében, vagyis a 19. század utolsó évtizedében és a 20.-ik elején szerfelett gyakran alakítottak hozzá szimpla- és duplaexpresseket valamint drillingek, boch-büchs-ök golyós csöveit. Eredetileg jó minöségü fekete löporral töltötték hüvelyét, idövel aztán áttértek a modernebb füstnélküli nitroporok alkalmazására. Ma már csak az RWS és Sellier & Bellot gyárak készítik, forgalmazzák, talán néhány kisebb cég úgyszintén, de kevesen. A cseh S.& B. 12,5 grammos, részben köpenyes, lapos hegyü lövedéke 595 m/s-al indul, hagyja el a csövet, V100: 478 m/s, V200: 387 m/s. E0: 2213 Joule, E100: 1428 J., E200: 936 J. Igazán nem valami kiemelkedö értékek. (Összehasonlítás kedvéért "nagy testvére" a 9,3×74R szintén cseh gyártmányú, de 18,5 grammos lövedékénél V0: 698 m/s, E0: 4506 Joule.)
Ezzel, a fenti tölténnyel ha a fegyvert kereken száz méterre lövik be, akkor 50 m-en 3,5 cm magaslövése lesz, míg 150 m-en 14,5 centit esik a lövedék. Optimális belövés hozzá 110 m. Ebben az esetben 50 m: + 3,0 cm, 100 m: +2,5 cm, 150 m: –9,0 cm. Messzebb nem érdemes "nyúlkálni" vele, mert már 200-on is 36 centiméter esik a lövedék, és energiája is csekély ott. Mindezt viszont mindössze 1800 bar gáznyomás mellett viszi véghez, ami nagyon kismértékü, ezért jótékony a csöre, zárolásra nézve. (A 9,3×74R-é kereken 3000 bar, és az sem számít soknak, hiszen pl. A .30-06 Springfieldé 3500 bar, a .300 Weatherby Magnumé 3800 bar és a vadonatúj .300 WSM-é [Winchester Short Magnum] nem kevesebb, mint 4400 bar!)
Bizony, ha szert tehettem volna erre a golyósra, akkor a fegyver érdekessége miatt történt volna ez, nem pedig a kalibere vonz. Ennek ellenére itt-ott ki tudtam volna használni a képességeit, mint ahogy mostani tulajdonosa bízvást megteszi. 150 méterig nagyszerü özlövö puska. Messzebb nyílt irányzékkal úgysem lehet egészen pontosan célozni, még addig sem, bármilyen kicsi is a bevágás az irányzékon és karcsú az ezüst légy a csö elején. De öz-zsákmányomnak jóval több mint háromnegyed részét 100 méteren belülröl gyüjtöttem be, és valószínüleg Olvasóim tetemes része így van ezzel, kivéve talán az Alföldön vadászókat, ahol nem egyszerü dolog megfelelö takarást találva közelre becserkelni a bakot. Ezen a távolságon belül azonban nemcsak hogy megfelel, hanem majdnem tökéletesnek mondható a 9,3×72R erre a fajra, ugyanis aránylag nagy, laposhegyü, lassú lövedéke jól öl, esetleges sebzésnél is sok vért ad, szélre, közbeesö kisebb akadályokra – pl. galyak, erösebb füszálak – sokkal kevésbé érzékeny mint a .222 Remington, az 5,6×50R Magnum, vagy pláne a .22-250 Remington. Igaz régimódi, de – jó! S ha az ember tisztában van kaliberének kétségtelen korlátaival, nem vár töle 9,3×74R-re jellemzö teljesítményt, akkor bízvást sok sikeres vadászatban, örömben részesíti ez a lassan, de biztosan százhúsz esztendös puska-matuzsálem.
2003. IV. 16.