VILÁGREKORDOK NYOMÁBAN I–II. Augusztus 24-én mutatták be dr. Ignácz Magdolna új dupla DVD-jét „Világrekordok nyomában” címmel. A budapesti Erdészeti Információs Központban tartott filmbemutatón megjelent Pintér István, az FVM Vadászati, Halászati és Vízgazdálkodási főosztályának vezetője valamint Feiszt Ottó, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke is.
Preisz
Gyula, VIII. 27. * * * FILMAJÁNLÓ A Kommunikáció-Natura Bt. több mint öt éve van a vadászati piacon. Egyik tevékenysége ügyfeleivel a vadászati jog, igazgatás, tervezés, pályázatírás területén együttműködés, szakértés, tanácsadás. A cég másik profilja a természetet, vadászatot kedvelők számára értékőrző kiadványok készítése és forgalmazása. A Magyarországi Vadászatok filmsorozatot három éve indította el, amelynek eddig tíz része készült el. A filmek témájukat tekintve felölelik a hazai vadászati kultúrát, hagyományokat, vadászati módokat. A szlovákiai Léván minden évben megrendezésre kerülő nemzetközi filmfesztiválon eddig két film – A nagyvad egyéni vadászata és az Apróvadvadászat – kapott díjat. A NIMRÓD Vadászújság által kiírt videofilm pályázaton 2004-ben a filmek szakmai szerkesztéséért ítéltek díjat. A filmek megjelenésük sorrendjében: A szalonka, Vadászösvényen ecsettel, Vadászati Múzeumok, A nagyvad egyéni vadászata, Örökség Fekete Istvántól, Apróvadvadászat, A nagyvad társas vadászata, A szarvasbőgés titkai valamint a most bemutatott Világrekordok nyomában c. film. A kétrészes film a természet és a vadászat szerelmeseit invitálja történelmi körutazásra vadászati emlékhelyeinkre. Hatályos vadászati törvényünk szerint a világrekord trófeák nemzeti értéket képviselnek, ezért az országból nem vihetők ki. A kiemelkedő értéket képviselő trófeák többsége a Magyar Mezőgazdasági Múzeum vadászati gyűjteményében látható. Azok a vadászterületek, ahol a kiváló minőségű trófeát viselő vadállomány él, a magyar vadászat ékességei, gyöngyszemei. Többségük a vad védelme érdekében különleges rendeltetéssel bír. Már az 1910-ben Bécsben rendezett első nemzetközi vadászati kiállításon kiemelkedő sikert arattak a magyar trófeák, a különböző bemutatók, pavilonok. A trófeákat az 1937-es Berlini Nemzetközi Kiállítás óta pedig egységes szempontok alapján bírálják el. Világrekord az a trófea lehet, amelyet a Nemzetközi Trófeabíráló Bizottság elbírál és az erről szóló dokumentumot kiállítja. A kétrészes filmben 19 világrekord illetve kiemelkedő minőségű trófea került bemutatásra az 1881-ben elejtett szálkai bikától kezdve a 2003. novemberében teritékre hozott vadkanig. Megismerhetjük a ma is világhírű vadászterületek életét, a gyönyörű tájakat, vadászatokat, az emlékeket őrző vadászházakat, kastélyokat, múzeumokat. A barangolás érinti a gemenci, a gyulaji, a somogyi, a zalai, a guthi, a pilisi, a jászkiséri és a martonvásári vadászterületeket. Kommunikáció
Natura BT, 1145 Budapest, Szugló u. 5. * * * AZ ÖRÖK TERMÉSZET 1950-ben születtem Alsógödön. A természet és vadászat szeretetét gyermekkoromból hoztam, amikor anyarakat hasonló korú társaimmal a Bükk-fennsíkon töltöttem. Végzettségem agrármérnök, vadgazdálkodási szakmérnök és több mint negyedszázada vadászom.
A rajzolás és festés alapjait a Budai Rajziskolában sajátítottam el. Tagja vagyok a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskolának, az általuk szervezett művésztelep munkájában minden évben részt veszek. 2002-ben szerkesztésemben jelent meg a Négyszemközt a Természettel című képzőművészeti album, amelyben 81, a természethez, vadászathoz kötődő alkotó került bemutatásra. Az album megjelenésével egy időben, az abban részt vevőknek több kiállítást szerveztem. Alapítója és működtetője voltam a pamuki festőtábornak, illetve néhány éve szervezem a Somogyi Erdőgazdaság valamiint a Pilisi Parkerdőgazdaság festőtáborait. 2005-ben a XIII. Természetvédelmi, Vadászati-Halászati képzőművészeti pályázaton egyik képemmel különdíjat kaptam. Eddig több mint 15 csoportos kiállításon vettem részt. A festészetben
számomra a benyomás, az impresszió a legfontosabb. Megfesteni
a tájat, fényeket, színeket, régi épületeket, amelyeket a szabadban
látok. Festek a magam, és bízom benne, mások örömére is. Vallom,
hogy a vizuális művészetek, mint a film és a festészet, közelebb
hozza az embereket a természethez. Dr. Ignácz Magdolna |
Várjuk a vadászok,
hivatásos vadászok beszámolóit.
Fax: (1)-354-0622; e-mail: szerkeszto@vadaszat.net