HÍREK, ÉRDEKESSÉGEK, TUDÓSÍTÁSOK

 

Mesés apróvadbőség az Alföldön
Derekegyházán csodát teremtett a DALERD Zrt.

Repcevirágos, szépséges április vége volt. Az alföldi tanyák körül még virágzottak az orgonabokrok, a mezei vad pedig sokfelé megmutatta magát a kiterjedt csongrádi szántóföldek között. Fácánkakasok lépdeltek peckesen az arasznyi gabonában, nyulak, közöttük ez évi süldő példányok is, baktattak a még kopasz kukoricavetéseken, őzek álltak a lucernatáblákon, a települések környékén balkáni gerlék keresgéltek az utak mellett, a csatornák és a tavak felett tőkésrécék röpködtek... Derekegyház határában azonban az említetteken kívül még egy negyedik jellegzetes tagja is előfordul a hazai faunának, méghozzá szép számmal, de ne vágjunk a dolgok elé!

Szabó Andrással, a Délalföldi Erdőgazdaság Zrt. kerületvezető hivatásos vadászával Derekegyház közelében találkozunk. Jól benne járunk már a délutánban, gyorsan terepjáróba ülünk hát, aztán irány a határ. Merthogy mostanában ezen a vidéken valami vadászszívet megdobogtató és -melengető vadfajt lehet megfigyelni... Alig vágunk neki a mellékútnak, már ott is első példány: az út szélén fogoly gyalogol!

Fogolykakas piros lábgyűrűvel

Madarat ritkán lát az ember felülről, ha mégis, akkor annak valami baja van – kivéve, ha fogoly kerül elé! Ez a tyúkféle még repülni is alacsonyan szokott, legfeljebb másfél méteres magasságban – nem is árt odafigyelni, ha valakinek megadja Szent Hubertusz, hogy egyáltalán vadászhat rájuk...

Szívdobbanásnyi idő múlva az útszéli fűben eltűnik a fogoly, pár méterrel odébb pedig egy elgázolt példány szárnyát lengeti a kocsi menetszele – mintha a madár az innen való világnak intene búcsút...
Csakhogy, ha az aszfalton elütött madarat lát az ember, az azt jelenti, hogy élőnek is kell itt lenni!

Még nem értük Derekegyház határában a fogoly újratelepítés – magyarnál ékesebb nyelven repatriáció – helyét, de már két fogolymadár is elénk került –, ha egyik élettelenül is.

Nemsokára egy földútra kanyarodunk és egy betonozott csatorna mellett állunk meg. Igen szerencsés módon vágja ketté a mintaterületet, két oldalán sűrű növényzet jelent búvóhelyet mindenféle apróvadnak, de az őznek is. Megállunk egy helyen a földút szélén, s már látunk is három mezei nyulat, amint a kukoricavetésen kergetődznek. A fogolyprogram nekik is kedvező feltételeket teremtett, szaporodnak is szépen – olyan hozadéka ez a kis tyúkféle visszatelepítésének, ami talán nem is nagyon mérhető, de vadászati szempontból felbecsülhetetlen!

Az első fogolyboxot egy földút mellett látjuk, a keréknyomon pedig ez évi süldő nyúl ugrik meg előlünk. Nem akaródzik neki a sűrű fű között rejtekhely után nézni, ezért meg- megállva biztonságos távolságra elugrál előlünk – végül leül vakaródzni éppen a fogolybox elé.

Az utak mentén, a szántóföldi táblák szélein mindenfelé tíz méter széles, az apróvad rejtekhely- és táplálékigényét kielégítő növényekkel bevetett sávok húzódnak. Különféle, akár harminc kultúrnövény és fűfaj magvait tartalmazó keverékek ezek, így, tavasz vége felé a legfeltűnőbb közülük a repce, a fehérhere és az édeskömény. Mivel a fogoly a nagyobb tábláknak is inkább a szegélyében költ, ez az igen szerencsés megoldás tovább növeli a szaporodás esélyeit. A fiókák fehérjében gazdag, korai fejlődésükhöz elengedhetetlen rovartáplálékukat is megtalálják a változatos növényzet között, nem is beszélve a rejtekhelyről.

Megnézzük az út mellett az első fogolyboxot. A benne lakó pár elhúzódik közeledtünkre, de különösebb félelmet nem mutat sem a kakas, sem a tyúk. A dróthálón belül biztonságos az élet, a ragadozók nem férhetnek hozzájuk, pedig próbálkozó bőven akad. Kóborló kutya, macska, róka, nyest, görény, menyét kísérletezik leginkább a bejutással, fogolypecsenye vagy -tojás reményében. Nincs azonban könnyű dolguk! Élvefogó ládacsapdákat helyeztek el a boxok mellett, amelyekbe a ragadozók előbb-utóbb belesétálnak. Ráadásul nem csak előbbi fajok vadászösztöneit mozgatja meg a fogolypecsenye, hanem a sündisznóét is, sőt, néha még hörcsög is kerül alkalomadtán az élvefogó ládákba – egyet még látunk is. Előbbiek mellett a tollas kártevőkről, szarkákról, dolmányos varjakról és a ragadozókról még csak szó sem esett. Szabó Andrástól megtudjuk, hogy a Csongrád megyei vadászati hatóság március elsejével minden vadgazdálkodónak automatikusan megadja a lehetőséget arra, hogy a vadászható varjúféléket elejtse.

– Fontos lenne, hogy a szomszédos területeken is gyérítsék a varjúféléket – mondja Szabó András. – Mi távol tartjuk őket, amennyire csak tudjuk, eredményes is a védekezés, de azért mindig akadnak próbálkozók.

Megtudom aztán, hogy a fogolypárok a szívesen költenek azokon a helyeken, ahol előző évben, a boxokban már fészket raktak, vagy kibújtak a tojásból. A gondos vadgazda igyekszik rejtekhelyet is biztosítani nekik, a kukorica szárkúpok és az egymás mellé helyezett körbálák is ezt a célt szolgálják. Nem csak a boxokban lévő madarakat, hanem a szabadon élőket is rendszeresen etetik.

Lelkesen fotózom a fogoly foglyokat, nagy élményt jelentenek még így, a rács mögött is. Vadászálmaim apróvadját keresve szívem szerint gyalog vágnék neki a földutaknak, a csodát rejtő csatorna partjának, de Szabó András mondja, hogy a már vadon született és szaporodó madarak a kocsival szemben teljesen bizalmasan viselkednek, az ember elől azonban menekülnek. Barkácsolunk hát szó szerint, puska helyett fényképezőgéppel – valljuk be, utóbbi összehasonlíthatatlanul nehézkesebb a végeredményt illetően. A jól sikerült fotó ritkább, mint a szép lövés, hát meg is kell becsülni, ha valami összejön! Régen talán még költségesebb dolog is volt vadat fényképezni, mint vadászni, de amióta ez a digitális világ reánk köszöntött, legalább a munícióval nem kell takarékoskodni...

Fogolypár Derekegyházán

Tovább megyünk hát a földúton, aztán Szabó András már fékez is, mert, mintha periszkóp lenne, fácánkakas húzza le a nyakát a féllábszárig élő búzavetésbe. Pár lépésnyire lapul a kocsitól, néha ki is néz a sűrű búzaszálak közül, de nem megy el. Az úton egymás után pattannak fel előlünk a nyulak, egyik vérmérséklete és ijedelme szerint előre, másik meg a jobb kéz felé eső szántásra menekül. Az út végén egy fiatal őzbakot is látunk egy bokros előtt, aztán egy másikat jó messziről.

Visszatérünk a csatorna partjára, elhagyunk két fogolyboxot... Aztán egy helyen a fű közül egy magányos fogolykakas lépdel el közeledtünkre!
– Nincs rajta gyűrű, vadon kelt példány – állapítja meg kísérőm.
Egyetlen mondat, egy szerény megállapítás – de micsoda öröm! A vadgazda munkájának eredménye, fáradságának gyümölcse, sőt, reményeink mélyén talán a jövő apróvadbőségét is meghatározó tényező...
A fogoly eltűnik a fűben, a terepjáró pedig továbbgördül. Alig haladunk pár száz métert, egy kukoricából rakott szárkúp mellett pedig meglátjuk a csodát.

Egy fogolykakas és egy -tyúk szedegeti táplálékát békésen, a megálló terepjáróval mit sem törődve. Fényképezni is hagyják magukat. A kakas éppen a csatorna partján ül és bennünket figyel. Lábán jól látszik a piros színű gyűrű. Az egyszerűbb színezetű tyúk csipeget valamit, mintha mi ott sem lennénk...

Készül vagy húsz fotó, aztán tovább indulunk. A tábla széléről barna rétihéja repül fel. Szép madár, ügyes ragadozó, kárt is okozhat, elszaporodott igencsak a ragadozók általános védelem alá helyezése óta – egy-egy példány jelenlétét pedig el kell tűrni a vadászterületen.

Látunk még jó pár mezei nyulat, néhány fácánkakast – a tyúkok alighanem a tojásokon kotlanak – egy helyen a szántásról felszáll egy tőkés récepár, majd egy szép, középkorú bak áll előttünk keresztbe egy bokros mellett. Vár egy darabig a fotó kedvéért, de sajnos elügyetlenkedem az élességállítást...

Két fogolybox között félúton nagy méretű ragadozó csapda áll a csatornaparton, de nincs benne csali.
– Amikor megkapjuk rá az engedélyt, a héjákat és ölyveket is befogjuk. Őket az egyik nagyvadas vadászterületünkön engedjük szabadon, ahol nem sok kárt tesznek.

Kanyarodik a terepjáró, egy fogolybox mellett dürgő fácánkakast is látunk. Tollait felfújja, szárnyával verdes és egészen közelre bevár, s mintha fotómodell lenne, hagyja magát fényképezni. A tábla szegélyében édesköményt vetettek, a kakas néha egészen eltűnik benne. Kiszállok a kocsiból – a kakas még ettől sem ijed meg!
– A közelben kotlik a tyúk – mondja Szabó András. – Azért nem megy el.

Fácánkakas bujkál az édeskömény hajtásai között

Kiugrik viszont két mezei nyúl a vetésre – alighanem kukorica lehet, mert nem látni még semmiféle kelést. A két tapsi nem menekül messzire, leülnek a közelben, egyikük pedig mosakodni kezd.

Felmegyek egy közeli magaslesre, de nem látok többet, mint a kocsiból. Lesen én szívem szerint napokig ellennék, majdcsak bejön valami a közelbe, de most nincs rá sok idő. Vad nem jön a közelembe, a látvány azonban szemet gyönyörködtető: virágzó repcetáblák, még kopasz akácsorok, zöldellő nyárfások és cserjék, szépen sarjadó vetés – már csak eső kellene – és madarak mindenfelé! Valahol vadgerle búg a csatorna partján, a vetés felett bíbicek köröznek, jajongó hangjukat messzire viszi a szél. Tőkés récéket látok, valami apró énekes is mozdul a csatornaparton.

A lesről leszállva teszünk még egy kört a következő tábla szélén is, aztán visszafordulva még látjuk a fotómodellkedő fácánkakast, ugyanott, ahol az előbb hagytuk.

Szabó András a következő pillanatban fékez, és rámutat a kocsi mellett pár lépésnyire a lóherében lapuló mezei nyúlra. A tapsi hagyja, hogy portréfotó készüljön róla, s még kifejezett kérésre is csak kelletlenül menekül.

Lapuló mezei nyúl: az apróvadállomány felszaporodott a területen

Megnézzük egy helyen a foglyok számára készített, a porfürdőzés célját szolgáló sávot is, ami rendkívül fontos ezen madárfaj esetében. Egy fogolytyúk hasal benne, szárnyát is szétterpesztve... Kiszállok a kocsiból, óvatosan, rá sem pillantva a közelébe lépkedek – talán tíz lépésnyire van, amikor feláll, de akkor már egy göröngy mögül a párja is felemelkedik. Együtt gyalogolnak el előlem, de közben hagyják magukat fotózni.

Esteledik, egyre több tőkés récét látunk a táblák felett.
– Megtanulták, hogy terített asztal várja őket a kinn maradó kultúrnövényeknek köszönhetően – mondja kísérőm.

Eszembe jut hirtelen, hogy országrésznyi területeken ritkította meg az apróvadat a vaddisznó terjeszkedése, de ezen a jellegzetes alföldi élőhelyen bizonyára nem nagyon fordul elő.
– Az erdősávokban van belőlük – int Szabó András a távolba, ahol fák zöldellnek. – A fogolyprogram kezdete előtt inkább szaporítani igyekeztünk őket, most meg távol tartani a telepített területtől. Vaddisznóskertünk is van a közelben, ahol az élve befogott állatok nevelkednek.

Még elmondja, hogy a hivatásos vadász szakszemélyzet igen megszerette a foglyokat, puskát még véletlenül sem emelnének rájuk. A vendégek azonban szívesen vadásznak az őszi, tél eleji időszakban a különleges élményt nyújtó apróvadra. A táblákat oda-vissza végigjárva, csak néhány kutyás hajtó segítségével – meg persze alacsony röpte miatt fokozott óvatossággal – a foglyászás maradandó élményt kínál. Kutya nélkül meg igencsak nehézkes a vadászat, hiszen a lapuló madarat az ember későn veszi észre, de meglőve sem olyan egyszerű megtalálni, hát még sebzetten...

Derekegyház határa tehát természeti csodát rejt: mesebeli bőségben a legfontosabb hazai apróvadfajok többségét. Mit lehet erre mondani? Azt, hogy ilyen lehetett fénykorában a magyar apróvadgazdálkodás, amiről a legnagyobb vadászíróink is mélységes nosztalgiával írtak akkor, amikor a mainál még sokkal jobb volt a helyzet! Ami reménykeltő a jövőre nézve, hogy akár a monokultúrás mezőgazdasági művelés mellett is van lehetőség kedvező viszonyok teremtésére, az apróvadfajoknak rejtekhelyet és táplálékot adó táblaszegélyek kialakításával. Ez inkább figyelem, hozzáállás és -értés, mint anyagiak kérdése. Az újratelepített területek működésük alig két éve alatt is bizonyítottak, s a jövőben talán egyre több vadgazdálkodó kap kedvet a fogoly újrahonosításához – ami, a kedvező élőhelyi változásoknak köszönhetően a többi apróvadfaj és az őz állományának gyarapodását is elősegíti. Ez pedig a nosztalgiával emlegetett, legendás magyar apróvadbőség visszatérését is jelentheti egyes területekre, nem beszélve arról, hogy a hazai vadászat természetvédő szerepét is erősíti a kívülállók szemében!

Fogoly újrahonosítás:
a gyakorlati tapasztalatok

Láttuk hát a fogolytelepítés eredményét Derekegyház határában, de a két éves sikertörténetnek persze előzménye is van! A részletekről Bajorhegyi Tünde, a Délalföldi Erdőgazdaság Zrt. vadászati referense adott tájékoztatást.
– A Derekegyház-tompaháti fogolytelepítés ügyében 2005 júniusában írtuk alá a szerződést, az év őszén ezer darabot helyeztünk ki a területre, egy kakas, egy tyúk ivararányban, angol boxos technológiával. Következő év tavaszán három és félszer három és fél méter alapterületű, felül is dróthálóval fedett ketrecekben, biztonságosan nevelhetik fiókáikat a kényszerpárosítással kialakított fogoly párok. Rejtekhelyükről, etetésükről, itatásukról a hivatásos vadászok gondoskodnak.

A derekegyházi törzsállomány Lenesről származik. Kezdetekkor az 500 hektáros mintaterületen öt tömbben 14,1 hektár vadföldünk volt a, emellett még tíz kilométernyi hosszúságban béreltük a területen a szántóföldek tíz méteres szegélyét is. Ezek vegyszermentesen kezeltek, a fogoly mellett minden apróvadnak, az őznek és persze számos más, védett fajnak is élőhelyet biztosítanak. A ragadozógyérítés folyamatos a területen, fegyverrel is és élvefogó csapdákkal is zajlik. A befogott ragadozó madarakat Ásotthalomra szállítjuk és ott engedjük el. Ott is van egy vadászterületünk, de az nagyvadas, vaddisznó, őz és dám él rajta.

A derekegyházi mintaterületen az első telepítés alkalmával egy helyen voltak a boxok, a madarak három hétig maradtak bennük, majd a családok kialakulása után helyeztük ki őket a mintaterületre. Egyébként az etetés és az itatás mellett a porfürdőről is gondoskodunk, ami a tyúkfélék esetében igen fontos!

A fogoly szaporodásbiológiájának sajátossága, hogy a tyúkok a tél végén, amikor a családi csapatok feloszlanak, mindig a szomszédból választanak párt maguknak. Ehhez azonban az is kell, hogy négyzetkilométerenként legalább két példány éljen az adott területet. Ami a derekegyházi fogolyszaporulatot illeti, az őszi-téli vadászatokon már szép számmal láttuk őket, nem egyszer 30-40 példányból álló csapatokban. Ami a vadászatukat illeti, a legutóbbi idényben 283 madár került puskavégre. Ebben a számban már volt szaporulat is. A törzsállományt minden évben más színű gyűrűvel jelöljük. Nagy öröm területen tavasz óta folyamatosan hallani a foglyok jellegzetes hangját.

A második telepítés 2006 márciusában volt. A szoktatóboxokban kényszerpárosítással szaporodtak a foglyok, a szokásos, egy kakas, egy tyúk felállásban. A csibék felnövekedését megvártuk és július elején szabadon bocsátottuk őket. 2006-ban is 40 boxot állítottunk fel, amelyekből összesen 198 csibét engedtünk ki. A következő telepítés 2006. szeptember 3-án volt, akkor három ezer darabot hoztunk a vadonélő állomány mellé. Ennek is elsődleges célja a repatriáció volt.

A fogolynak több előnye is van a fácánnal szemben. Jobb a táplálékhasznosítása, akárcsak a tenyésztett állomány visszavadászása százalékos arányban. A kibocsátott fogolycsapatok sokkal inkább együtt maradnak a területen, mint a fácánok.

Ugyanakkor a fácántáp kiválóan megfelel a fogoly számára is. Közismert, hogy a természetes szaporulatból származó csibék életük korai szakaszában rovarokkal táplálkoznak, de esetükben különösen fontos a szőlőcukros víz is – a boxokban nem okoz gondot ilyen jellegű ellátásuk. A foglyok takarmányának fontos részét képezi a repce ocsú, a tört kukorica, a köles, a cirok, de persze minden más aprómagvas növény megfelelő számukra. A vadföldeken és a mezőgazdálkodóktól bérelt táblaszegélyekben alkalmazott vetőmagkeverékeket Németországból szerezzük be, melyekben 20–30 faj is megtalálható. Ezek egyszeri vetés után is több évre alkalmas feltételeket teremtenek a foglyok számára.

A vadföldeken az előbb említett keverékek, cirok, kukorica, köles, búza, lucerna, zab és édeskömény. A kezdeti 14 hektárnyi vadföld kiterjedése 2006-ra 28 hektárra nőtt, valamint a bérelt szegélyek területét is jelentősen megnöveltük. A tanyahelyek, a nádasok, az erdőfoltok, a csatornapartok növényzetének védelmével, csenderesek telepítésével is tovább növeltük a fogoly számára alkalmas életteret.

Ami az ez évi fogolytelepítést illeti, március 14-én történt meg, ötven párt helyeztünk ki a boxokba. Őszre tervezzük még további 3000 példány kibocsátását.

Mit lehet fentiekhez hozzátenni? Csodát, mesés vadbőséget lát ma az ember a Derekegyház-tompaháti határban – Abádszalókon és Bácsbokodon is van ilyen mintaterület, csakhogy oda jelen sorok írójának nem volt alkalma eljutni. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a vadászat hőskorának legendás apróvadtömegei tanyáznak a területen, aminek szomszédságában még horgásztórendszert is kialakított a DALERD Zrt., ami a récék és szárcsák tömegeit vonzza. Ez azonban legyen egy következő írás témája!

Faragó Zoltán, VI. 30.

 

 

 

 

Várjuk a vadászok, hivatásos vadászok beszámolóit.
Tel.: (30)-343-4558; Fax: (1)-788-0390; e-mail: szerkeszto@vadaszat.net