HÍREK, ÉRDEKESSÉGEK, TUDÓSÍTÁSOK

 

FEISZT OTTÓ:
A vadászati turizmus jelentősége a magyar vadgazdálkodásban
(Elhangzott a lévai nemzetközi konferencián III. 24-én)

VADÁSZAT NAGY-MAGYARORSZÁGON

Magyarországon a mai értelemben vett vadgazdálkodás megindulása az 1870 és 1880 közötti évtizedre tehető. Ekkorra a régi Nagy-Magyarország egész területén a nagyvadfajok állománya jelentősen lecsökkent. Terítékük párezer darabra zsugorodott. A vadászat alig szabályozott körülmények között zajlott, a mai magyarországi területekről a nagyragadozókat, medvét, farkast, hiúzt kipusztították, a vadvédelem gondolata még fel sem merült. A hozzáértők számára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy cselekedni kell.

Ivan Gasparovic, Szlovákia köztársasági elnöke köszöntötte Feiszt Ottót

1872-ben került megalkotásra és jóváhagyásra a modern kori Magyarország első vadászati törvénye. E törvény a vadászat jogát a földtulajdonhoz kötötte, meghatározta a vadászterület legkisebb kiterjedési nagyságát, az ország területének kötelező vadászati hasznosítását.

Az 1883. évi XX. törvénycikkben a vadászat személyi feltételei közé került a vadászjegyváltási kötelezettség, valamint a fegyvernyilvántartás és fegyveradó bevezetése. Akkoriban Magyarországon mintegy harmincezer fő váltott vadászjegyet. Erre az időre tehető a hazai bérvadásztatás megindulása is a kincstári erdőkben, az úgynevezett bárcáztatás, ami vadlelövési, vadelejtési lehetőség megvásárlását jelentette. Ezt nevezhetjük a magyarországi vadászturizmus csíráinak vagy kezdetének.

A XIX. század végén divatossá vált, elsősorban a főnemesség körében Afrika, Ázsia, Észak- és Dél-Amerika egzotikus tájain vadászni. Ugyanakkor a magyar arisztokrácia saját birtokain is jelentős vadtelepítésekbe fogott. Legfőképpen a „fővadat”, a gímszarvast telepítették az ország különböző területeire, elsősorban a nagy területű, erdősült uradalmakba, de ekkor került sor az őz nagyalföldi elterjesztésére is. Próbálkozások történtek a wapiti, a bölény, a kőszáli kecske be-, illetve visszatelepítésére. Üregi nyulat, nyírfajdot honosítottak, és érdekességként még a kenguru betelepítésével is megpróbálkoztak. (Szerencsére sikertelenül!)

A XX. század elején területbérlőként és bérvadászként is megjelentek hazánkban a külföldi vadászok. Őket leginkább a medve, zerge és a kárpáti szarvas vonzotta. Az uradalmak magas vadtelepítési és vadfenntartási kiadásaik ellentételezésére szívesen ajánlottak és adtak el bérvadászoknak egy-egy kapitális szarvasbikát lelövésre.
A vadaskertekbe telepített gímszarvas, dámszarvas vadászatára is fogadtak fizető vadászvendégeket.

A vadászterületeken a vadállomány nagysága két jelentős tényezőtől függött. Először az élőhelyek átalakulásától, változásától, másfelől a tudatos vadgazdálkodás megindításától. A szántóföldi művelés – az extenzív legeltetés helyett – az apróvadnak, a mezei nyúlnak és a fogolyállománynak kifejezetten kedvezett. Bevezették a vadkíméleti időket, s rendszeressé tették a dúvadapasztást, ami nem csak a vadőrök, hanem az „úrvadászok” feladata is lett! A vadtenyésztés elsősorban – a külföldről alkalmazott „fácánmesterek” révén – a fácánállomány jelentős növekedéséhez vezetett. A vadászterületek értékét akkoriban az ott élő vadállomány mennyisége határozta meg.

A vadvédelem fontosságát megértve megkezdődött a vadászok önszerveződése is, az Országos Magyar Vadászati Védegylet 1881-es megalakításával. Szigorú fellépést követeltek az orvvadászat minden formája ellen. Megkezdődött a vadállomány rendszeres téli etetése, kímélete, vadászati szakszemélyzet alkalmazása. Megváltoztak a vadászati módok is. A kopózás, agarászat visszaszorult. A lőfegyverek elterjedésével új apróvad vadászati módok, körvadászat, U-hajtás honosodtak meg. Az uradalmak versengtek vadászati hírnevük megszerezéséért. Előtérbe került a trófeakultusz, az agancskiállítások szervezése, a vetélkedés a nagyobb trófeák megszerzéséért. A trófeák összehasonlíthatósága érdekében lassan kialakultak a trófeabírálati képletek. A bőséges apróvadállomány, a kiváló terítékek és rekord agancsok híre a világ minden részére eljutott.

A századfordulón megjelentek a természetvédelmi előírások is, legelőször a madárvédelemben, ahol először csak fajokat, így például az énekes madarakat, majd egy-egy kiterjedt területen nyilvánítottak minden fajt védetté, ami a nemzeti parkok kialakításáig vezetett.

A nagyvadállomány növekedésével megjelent a vadkár, mind a mezőgazdasági, mind az erdőterületeken. A vadászbérlő és az erdőtulajdonosok érdeke sokszor komolyan ütközött egymással. A vadállomány fenntartásának költségei jelentősen növekedtek a vadkártérítés összegével, bár eleinte a kártérítés csak ott volt kötelező, ahol vadtenyésztés is folyt.

 

AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ UTÁN

Az első világháború – bár jelentős pusztítást okozott a vadállományban – mégis csak rövid ideig torpantotta meg a vadgazdálkodás fejlődését.

A két világháború közötti időszak Magyarországon, Csehszlovákiában és Erdélyben is az apróvad- és vízivad-vadászatok aranykorát jelentette. A természetes vadszaporodás aktív segítésével, a szárnyas és szőrmés kártevők kíméletlen apasztásával, a vadállomány folyamatos védelmével és gondozásával olyan mennyiségi és minőségű apróvadállomány jött létre, ami ma már szinte elképzelhetetlen. Azonban az 1929/30-as, valamint az 1940/41-es tél olyan károkat, mondhatjuk katasztrófát okozott a magyar fogolyállományban, amit a szürkefogoly populációk soha többé nem tudtak kiheverni.

Mindezekhez még hozzájárult a II. világháború vadpusztítása, a mezőgazdálkodás kollektivizálása, a növénytermesztés nagytáblás formája. Ez utóbbi nagymértékben rontotta mind a fogoly, mind a mezei nyúl élőhelyét, hiszen a táplálékok sokfélesége, valamint a védelmet, búvóhelyet, szaporodó helyet adó táblaszélek „szegélyhatása” is csökkent.

 

A SZOCIALIZMUS ÉVEI

A szocializmus új rendszere, nagy vadászterületű, soktagú vadásztársaságokat hozott létre, ahol a tagok kiválasztásában – a fegyvertartás miatt – elsősorban a „politikai megbízhatóság” és nem a hozzáértés számított.

Ma már nyugodtan elmondhatjuk, hogy az új vadászok döntő többsége semmit sem tudott a vadgazdálkodásról, a vadfajok selejtezéséről. Elszánt szakemberek kitartó munkájára és szigorú trófeabíráló bizottságok felállítására volt szükség ahhoz, hogy a szakmaiság ismét teret nyerjen a vadgazdálkodásban. Az első években trófeabírálatra bemutatott agancsok – szarvas, őz, dám egyaránt – elképesztő hozzá nem értésről tanúskodtak. A lelőtt egyedek több mint fele hibás, korai lelövés volt. 1962-ben bevezették a kötelező vadászvizsgát. Oktatással, tanfolyamokkal és szakkönyvek megjelentetésével, sokszor vadászati tilalommal, lassan sikerült elérni, hogy kialakultak a helyes korosztályok a vadfajok állományában, valamint jelentősen javult az agancsminőség is.

A felszaporodó nagyvadállomány pedig a környezetében az 1950-es évek közepére ismét károkat okozott, tehát megint felmerült a bérvadásztatás lehetősége, igénye a költségek csökkentésére. Bár a nyugat-európai vadászok beengedésének, beutaztatásának gondolata a vasfüggöny mögé, először szentségtörésnek számított. Mégis 1956 szeptemberében, még a forradalom előtt, megérkeztek hazánkba az első, főleg német és osztrák vendégek a szarvasbőgési vadászatokra, az akkori állami területekre. Ekkor kezdődött meg egy, a bérvadásztatásra, a vadászturizmusra épülő vadászati rendszer kialakítása, aminek működése ma is – több mint ötven év után is – fennáll.

Az 1960-as években a magyar vadászok zömének az apróvadvadászatok adták a vadászati lehetőséget, hiszen akkoriban a vadászterületek nagy részén szép számmal élt mezei nyúl, fácán és szürkefogoly. A vadásztársaságoknál rekord időszakát élte a fácántenyésztés, hiszen az állomány 2,5 millióra, a teríték 1 millió darabra nőtt. Majd a hatvanas évek közepén, a hetvenes évek elején estek a magyar világrekord nagyvadtrófeák, őz, dám és gímszarvas esetében egyaránt. A magyar vadgazdálkodás nemcsak Európa, hanem az egész világ érdeklődését felkeltette, különösen az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítás megrendezésével!

A megnövekedett alföldi őzállomány, a sikeres dámszarvas-telepítések, és az erdőtelepítésekkel összefüggően még inkább térhódító vaddisznóállomány, valamint a gímszarvas erdőket is elhagyó terjeszkedése, tíz év alatt az 1980-as évek elejére, már magában hordozta a jövő vadgazdálkodási problémáit is.

A vadászterületek, a magyar vad iránti nagy érdeklődés miatt, valamint a költségeik csökkentésére, egyre több vad értékesítését ajánlották fel a külföldi bérvadászatokat szervező MAVAD vállalatnak. Már nem csak a legjobb őzbakokat, szarvasbikákat, hanem nagy terítékű apróvadvadászatokat, vaddisznóhajtásokat, élőnyulat is eladtak. A magyar vadászok és vadgazdálkodók a költségeiket már egyértelműen a vadászturizmusból és a vadhús értékesítéséből fedezték.

Ám a nyolcvanas évek közepére nyílttá váltak az ellentétek mező- és erdőgazdálkodók, valamint a vadgazdálkodók között a jelentős vadkárok miatt. Ugyanakkor erre az időszakra már teljesen más szerkezetű vadállomány élt hazánkban. A természetes apróvadállomány töredékére apadt, megszűnt a kötelező fácántenyésztés és annak állami támogatása is. Az apróvadvadászatok az ország keleti felébe koncentrálódtak. A nagyvadállomány létszáma viszont az egész országban jelentősen növekedett, a délnyugati részeken pedig túlszaporodott. A mezőgazdasági és erdei károk az egekbe szöktek.
A nyolcvanas évek végén megkezdődött a nagyvadállomány erőteljes apasztása, főleg a gímszarvas- és a vaddisznóállomány esetében.

 

RENDSZERVÁLTÁS A VADÁSZATBAN

A vadászat-vadgazdálkodás működtetési és finanszírozási rendszere ugyancsak válságba került. Egyértelműnek látszott 1990 után, hogy a vadászatban is be kell következnie a rendszerváltásnak. Az új vadászati törvény megalkotása 1996-ig húzódott, és hatályba lépése csak 1997-ben következett be. Ebben a vadászat jogát ismét a földtulajdonhoz kötötték, a vadászterületek minimális kiterjedését 3000 ha-ban állapították meg. A vadászterületek haszonbérlői azonban ismét csak vadásztársaságok, azaz egyesületek lehettek, magánszemélyek, gazdasági társaságok nem. Az állami vadászterületek aránya 18%-ról 10%-ra csökkent, és zömében az állami erdőkezelő erdészeti részvénytársaságok kezében maradt.

Sajnos az új törvény nem segítette a tőke beáramlását a vadászterületekre és az új vadásztársaságok is üzletszerűen működő, termelő ágazatnak tekintették a vadgazdálkodást. Vagyis a költségeket továbbra is a vadállományból, a vadászatok értékesítéséből kívánták fedezni. Gyakorlatilag eladtak minden vadászatot, amit csak a piacon a bérvadászok megvettek. A vadászati turizmuson belül jelentősen növekedett a hazai bérvadászok részaránya, szerepe. Ha pedig egyes vadásztársaságoknál a kiadások meghaladták a bevételeket, akkor a tagok, tagi hozzájárulásként, megnövelt tagdíjat fizettek a társaság kasszájába. Így az a helyzet állt elő, hogy a magyar vadászok zöme egyre többet fizetett mind kevesebb vadászati lehetőségért. A vadászterületek pedig több vadat tartottak, a többlet kiadások fedezésére több vadászvendéget fogadtak, a több vad pedig több vadkárt okozott, tehát a növekvő költségek fedezetére több bevétel kellett. Az így kialakult spirálban a helyzet egyes területeken tarthatatlanná vált.

A vadállomány lassan elfiatalodott, hisz a bérvadászok sikerhez, trófeához juttatása mindenek felett áll.

1999-hez képest, öt év leforgása alatt, vagyis 2004-re 97 654 darabbal nőtt a nagyvad terítéke Magyarországon, ami 76%-os növekedés. Ugyanezen időszak alatt a bérvadászatokon hasznosított nagyvad 33 622 darabbal, 63%-kal emelkedett.

Külön vizsgálva a trófeás vad hasznosítást 1999 és 2005 között, azt láthatjuk, hogy az őzbak és dámbika bérvadászattal való hasznosítása minden évben emelkedett, a gímbikáé 2004-ben már csökkent, ami a bérvadászati piac telítettségét is jelentheti. A táblázatból láthatjuk, hogy 2005-ben 13 693 darabbal lőttek több trófeás vadat a bérvadászok Magyarországon, mint 1999-ben. Tarvad esetében ez a szám 64%-os növekedést mutatott, ami 19 234 darabbal jelent több bérvadászati lelövést.

Az apróvadnál fordított tendencia figyelhető meg a nagyvadvadászathoz képest, azaz a bérvadászattal hasznosított mennyiség közel százezer darabbal csökkent hét esztendő alatt.

Magyarországon a vadászturizmus, mint az idegenforgalom speciális ága, több mint százéves hagyományra nyúlik vissza, és a magyar vadászatok az elmúlt ötven évben jó piacképességű turisztikai terméknek minősültek, különösen az európai, de az amerikai vadászok körében is.

Az országunkba érkező vadászvendégeknél a vadászható vadfajok iránti érdeklődés nemzetenként eltérő. A Földközi-tenger térségéből érkezők főként az apróvadas vadászatok iránt érdeklődnek, míg a német nyelvterületről, a Benelux államokból és Skandináviából elsősorban a nagyvadvadászatokra nagyobb a kereslet. Napjainkra igen jelentős vadászati érdeklődés mutatkozik irányunkba az új Európai Unió-s országokból, Szlovákiából, Csehországból és a balti államokból, valamint Oroszországból is.

A szocializmus éveiben a vadászterületek – a vendéglátói infrastruktúra, hotelek, panziók, éttermek hiánya miatt –, kénytelenek voltak kiépíteni a vadászházi szolgáltatások körét, s ez ma is előnyt jelent a környező országok ajánlataihoz képest. Ezekben a házakban a vadászterületen kevésbé érzi a bérvadász a vendég mivoltát.

Jelentősen megváltoztak a vadászati ajánlatok is. Sajnos ma relatív túlkínálat is mutatkozik a piacon, mert a gyengébb adottságú területek több vadat kínálnak fel, mint amit el tudnak ejtetni a vendégvadászokkal. Tíz szarvasbikájukra sokszor húsz vendéget fogadnak, jelentősen rontva a magyar vadászturizmus hírnevét.

Az állami területeken viszont teret nyert, hogy egy-egy vadászházhoz, területrészhez, egy-egy vendégcsoportnak kizárólagos bérvadászati lehetőséget biztosítanak. Így a csoport kvázi gazdálkodhat a lelövésekkel, s nem kell mindig a feltétlen siker érdekében az előttük álló vadat lelőniük, hanem rendszeresen visszatérve, több alkalomból ejthetik el a kívánt vadmennyiséget. Ez a bérvadászati forma sokkal kedvezőbb és kíméletesebb a vadállomány minőségének fenntartása szempontjából, mint az állandóan változó vendégkör.

Ugyanekkor a magyar vadászati piacon ma 130–150 vadászatokat közvetítő, a vadászturizmust szervező iroda működik, a vadászterületek száma pedig 1189.

 

ÖSSZEFOGLALÁS

Megállapítható, hogy ma Magyarországon csökkenő létszámú apróvadállomány, s magas szinten stabilizálódott nagyvadállomány él. Egyértelművé vált az is, hogy a bevétel-orientált, a kiadásait a vadászatok és a vadhús értékesítésből fedezni akaró, üzemszerű termelési modell komoly válságba került.

Ennek okai igen sokrétűek. A vadgazdálkodás túlszabályozott feltételrendszere, a költségek növekedése, úgymint: vadvédelmi hozzájárulás, kötelező hivatásos vadász alkalmazás, vadkárok és ellenük való védekezés, vadföldművelés, vadtakarmányozás, elsődleges vadhúsvizsgálat és vadegészségügyi költségek, emelkedő területbérleti díjak, a bérek és energiaárak növekedése, valamint a jelentős európai és más földrészekbeli vadászati konkurencia, azaz keresletcsökkenés a piacon. Ide tartozik a vadászterületek zavartsága, az orvvadászat, a közvélemény vadászatellenessége. A helyzetet tovább bonyolító tényező, magából a vadászturizmusból következő állandó „vadászati nyomás” is a vadállományra.

Sajnos a vadgazdálkodók koncepciója 2007-re sem változott meg. A vadászterületek bérleti szerződéseinek a megújítása során, Magyarországon 1368 vadászterületet alakítottak ki, bár a szám valószínűleg még nem végleges, és a területek zöme továbbra is a vadállomány hasznosításából, a bérvadásztatásokból kívánja fenntartani a működését.Az állami területek zöme, amelyek aránya gyakorlatilag nem változott, azon dilemma előtt áll, hogy oly mértékben kell csökkenteniük területük nagyvadállományát, hogy a bérvadásztatás még ne lehetetlenüljön el, de mind az erdei, mind a mezőgazdasági vadkárok jelentősen mérséklődjenek. Azaz a vadállomány károkozás nélkül, összhangban éljen a környezetével úgy, hogy az egyedi válogató vadászatok során kapitális trófeát viselő példányok is terítékre kerülhessenek. Azt azonban nyugodtan állíthatom, hogy a jó minőségű vad és a jól szervezett vadászatok, még hosszú ideig eladhatók lesznek a vadászati piacon. A magyar vadászoknak pedig egyre többet kell áldozniuk anyagiakban is, ha vadászni szeretnének a jövőben!

Napjainkra az az ellentmondásos helyzet állt elő, hogy a magyar vadászok csak akkor vadászhatnak többet hazájukban, ha jelentősen lecsökkentik a nagyvadállományt, tehát az kevesebb kárt okoz, majd ezért kevesebb vadat kell a bérvadászoknak eladni. Tehát kevesebb vadból mégis több vadászati lehetőség maradna a magyar vadászoknak. Kérdés, hogy akarják-e? További kérdés, hogy a bérvadásztatást favorizáló hivatásos vadászok is így látják-e ezt a helyzetet? Nehéz lenne megjósolni, hogy egy ilyen kényes egyensúlyt sikerül-e megvalósítaniuk a magyar vadgazdálkodóknak, az előttünk álló tíz esztendőben. Ezt csak a jövő fogja megmutatni!

Szlovákia, Léva – 2007. március 24.

TÁBLÁZATOK

A magyar és külföldi vadászok létszáma 1880 és 2006 között

 

A hasznosított nem trófeás vad létszámának és a bérvadászat alakulása
1999–2005 között (OVA)

 

A hasznosított apróvad létszámának és a bérvadászat alakulása 1999–2005 között (OVA)

 

 

 

 

Várjuk a vadászok, hivatásos vadászok beszámolóit.
Tel.: (30)-343-4558; Fax: (1)-788-0390; e-mail: szerkeszto@vadaszat.net