ORDASOK MAROSHÉVÍZEN

A szeptemberi verőfényben már a fecskék arról csiviteltek, mennyire izgatja őket a nagy utazás, és a szatmári-beregi síkságot belengő, cibereillat sem tartotta vissza őket, hogy költőhelyükön maradjanak. Hasonlóképpen voltak megyénk vadászai is – a Tizenkét Ordas –, akik mind-mind készülődtek Székelyföldre, hogy a nagy magyar vadászra és vadászíróra, az erdélyi rengeteg jó ismerőjére, gróf Széchenyi Zsigmondra emlékezzenek.

Egy évvel ezelőtt határozták el a székelykeresztúri és a székelyudvarhelyi vadászokkal együtt, hogy a Hargitán emlékoszlopot állítanak a vadászok példaképének, aki 1942-től – ameddig a háború engedte – Zetelakán, a Kelemen- és a Gyergyói-havasokban, illetve a marosvölgyi Dédabisztrán töltötte a szarvasbőgés idejét.

Mint az Ünnepnapok címűkönyvében írta:

A tizenkét ordas valamennyi vadásza – Kiss B. Zoltán, Lesovics Miklós, Lipták Béla, Lipták Róbert, Mester András, Muha József, Radóczi János, Schamsula György, Szabó Gusztáv, Tamók István, Támba Miklós és Tóth Csaba – a gyermekkori olvasás után, maga is meggyőződött arról, amit a nagy vadász írt, még ma is helytálló: „…a Kárpátok szarvasa – más szarvas!”

Az idei szarvasbőgés idejére időzítették az emlékoszlop állítását azzal az elhatározással, hogy azokon a helyeken vadásznak ők is, ahol azt tette Széchenyi Zsigmond. Természetesen bíztak abban, hogy Szent Hubertus és Diána nem hagyja őket cserben.

A siker nem maradt el… A tizenkét ordas közül Radóczi János három napon át – román kísérőjével –, űzte a gímet és már-már lemondott a Kárpátok királyáról, amikor az ezer méter magas rengetegben rámosolygott Diána.

Támba Miklós kétszeresen is örült Maroshévízen, hiszen a szervezés sikeres volt és vadászhoz méltó cserkelés után ő is töretet kapott kísérőjétől. Lipták Béla, aki az emlékbeszédet mondta – sikeresen vadászott is –, valamennyi magyar vadász nevében utalt arra a nagyszerű emberre, aki a maga törvénye, erkölcsi és vadászetikai neveltetése alapján – nem kellett hozzá politikai döntés, parlamenti leirat – tudta, hogyan és miképpen kell vadászni. Ezt kellene a mai utódoknak ismerni és szem előtt tartani, hogy Erdély ebből a szempontból is az a romlatlan terület maradjon, mint 65 évvel ezelőtt volt.

Kiss B. Zoltán is utalt arra, hogy Erdély nagy vadásza, másokkal egyetemben megérdemli a késői utódoktól a figyelmességet, illetve azt, hogy aki ide érkezik Nimródként, tudja, hogy a vadászok szent földjére érkezett, mert itt még élnek az évszázados vadászszokások, vadászhagyományok. Mert itt „A vadászat vadűzés és erdőzúgás. De több erdőzúgás!...”

Összesen hét szarvast ejtettek, így a kopjafaállítás helyszínén méltó terítékkel emlékeztek gróf Széchenyi Zsigmondra. A Tizenkét Ordas mellett, a vendéglátó székelyföldi vadászok, a hazai Diana Vadászhölgy Klub tagjai és a Vadászlap képviselői is levett kalappal tisztelegtek. Nem beszéltek róla, de mindenki tudta, hogy ezeken a napokon többet tettek az egymás mellett élés harmonizálásáért – magyar és román vadász, kísérő közös sikerért dolgozott –, mint ha politikai kijelentések hangzottak volna el.

Zsoldos Barnabás
2007. december 29.

Lipták Béla mondta az emlékbeszédet

Radóczi János

Támba Miklós