Pötyi, avagy hogyan lesz a tacskóból véreb?

Vérebvezetői tanfolyamon találkoztam Szigeti Jánossal, aki – nagy örömömre – szintén tacskóval érkezett. Sok érdekes és tanulságos gondolatot hallottam tőle, ezért megkértem, hogy írásban is adja át azokat az olvasóközönségnek. Ajánlom a cikket mindenkinek, legyen tacskós vagy nem, kutyás vagy nem kutyás. (Hermánné Bedics Rita)

A saját és ismerőseim nagyvadvadászatain előforduló esetleges sebzések utánkeresésére(1) vásároltam egy szálkás szőrű, normál méretű, kan tacskókölyköt. Az általam elérhető szakirodalom (Bőhm István: A hannoveri véreb, B. Krewer: Csülkös vad utánkeresése) alapos tanulmányozása után, a rendelkezésemre álló lehetőségeket figyelembe véve, a mesterséges nyomon(2) történő bevezetést(3) választottam.

Környékünkön nagyvad (őz kivételével) sajnos csak váltóvadként fordul elő, így a természetes hideg csapán(4) való bevezetés feltételei nem adottak. BütyökkeI nagyon jól haladtam, azonban hét hónapos korában sajnos elpusztult. Addigra hat eredményes dermedtre keresése volt, három vaddisznóhajtásban vadászott, amelyekben több disznót lőttek mellőle. A 48 órás csapacipős(5) nyomot másfél km hosszon probléma nélkül kidolgozta.

Elvesztése után elhoztam szuka alomtestvérét a tenyésztőjétől, akivel vettem 2007-ben a Magyar Véreb Egylet által szervezett gemenci vérebes táboron. Itt mindketten sokat tanultunk az utánkeresés nehézségeiből. Pici vércsapa munkavizsgán(6) 2x CACT díjat szerzett, vaddisznós munkavizsgán II. díjas lett. Eddig három dermedtre keresést végzett.

2007. május 6-án, hathetes korban, elsőként választhattam egy új alomból, négy kölyök közül, Pötyit. Egy frissen lőtt dámünő bőrét az udvaron meghúztuk, amit a kis testű szuka érdeklődve követett és élvezettel megcibált.

Megismertettem és megszeretettem vele a nyers, véres belsőséget, amelyből rendszeresen etetővonszalékot(7) húztam az udvaron. Először a betonon, emberi szemmel is láthatóan, utána füves részeken. Természetesen hátszéllel kerestettem a pár méteres csapát a kölyökkel, amelynek végén gondosan elrejtettem etetőedényét. A belsőséget lőtt vad fejével, bőrével, csülkével kombinálva húztam, töréseket(8) téve, és azután perceken belül kerestettem.

Négy hét alatt kinőttük az udvart, ami 30–50 méter vonszalékot jelentett. Első terepi gyakorlásnál egyórás, 30 m hosszú, véres szarvaslábszár-vonszalékot kerestünk, több töréssel, amelyeknél falatot helyeztem el. A csapa végén mindig jutalomfalat, dicséret, játék következett, hogy a kölyköt kellemes benyomások érjék a munka után, és felszabaduljon az összpontosításból.

Hat hét alatt, fokozatosan fejlődve (20 munka), eljutottunk a 27 órás, 300 m hosszú vaddisznótüdő-vonszalék problémamentes kidolgozásáig. Ekkor tértem át a csapacipővel fektetett véres és vér nélküli csapafektetésre, de vonszalékot továbbra is készítettem neki.

Pötyi öt hónapos korában 39. mesterséges munkaként, szeptember 2-án Soponyán, 400 méter hosszú, szarvascsapacipős, 2,5 dl vérrel készült 4 órás nyomon 93 ponttal I. díjas munkavizsgát tett.

Hét hónapos alig múlt, amikor november 3-án (56. munka) Nagyatádon 17 órás disznócsapacipős, 1200 méteres, 2,5 dl vérrel készült mesterséges csapán 100 pontos, I. díjas nehezített vércsapa vizsgát(9) tett. CACT díjat, be nem töltött egyéves kora miatt nem kaphatott, de a versenyben induló hét kutya közül (4 vércsapa, 3 speciális vércsapa) a második helyezést jelentő serleget elhoztuk.

Az elvégzett mesterséges munkái közül kiemelnék néhányat:

Természetes sebzésen eddig csak kétszer kerestünk, véreb után asszisztálva. Biztató, hogy második alkalommal gerinctüskén lövött disznó nyomán, kukoricában, disznók által az éjszaka folyamán alaposan felüljárt nyomon önállóan megcsinált kb. 1 km-es vezetékmunkát.

Remélem, hogy a sok mesterséges munkával kialakított csapakészség(10) a gyakorlatban is megállja a helyét, és a munka gyümölcse eredményes utánkeresésekkel beérik.

Szigeti János
2007. november 23.