|
|
Célballisztika: a lövedék vadra gyakorolt hatása A célballisztika sok vadász számára a ballisztika legfontosabb része, mivel ez a döntő a lövedék vadra gyakorolt hatásában. Az ölőhatás az alkalmazott lőszertől-lövedéktől és a találat helyétől függ, amik együttvéve a vadhús roncsolódását is befolyásolják. A lövedék vadra gyakorolt hatását és a lőjelzést leginkább a következő paraméterek befolyásolják:
Minél nagyobb a becsapódás energiája és sebessége, annál erősebb a lövedék deformálódása. 800 m/s feletti sebességnél előfordul, hogy az expanzív lövedék szétszakad és már a becsapódás utáni első centimétereken leadja energiája nagy részét. Ez több okból sem kívánatos: a lövedék nem tud mélyre hatolni és nem éri el a létfontosságú szerveket, így a gyors ölőhatás elmarad; a lövedékről apró szilánkok szakadnak le, amik szintén csak a testfelszín közelében okoznak roncsolást; nem keletkezik kimeneti nyílás, ami az utánkeresés és a vad gyors elvérzése szempontjából is fontos lenne. Ezt visszafelé gondolva az az ideális lövedék, amelyik irányítottan gombásodik fel és így a nagy átmérője által széles sebcsatornát nyit; nagyobb tömegveszteség nélkül irányát tartva halad a vad testében; kevés, de nagyméretű szilánk szakad le róla és garantálja a kimeneti nyílást. A fentieket figyelembe véve, az elejteni kívánt vad fajától függően más-más lövedékkel szerelt lőszert kellene alkalmazni. Keményebb lövedéket a nagy célellenálláshoz (pl. vaddisznó kan), puhábbat az alacsonyhoz (őz). Mivel a gyakorlatban nem viszünk magunkkal két különböző fajtájú lőszert és ugyanazt a fegyvert használva a különböző típusú lövedékeknek akár azonos lőportöltet mellett is különböző lehet a találati helyük, a legtöbb vadász szívesebben választ univerzálisnak hitt (hirdetett) lövedékkel szerelt lőszert. A nagy sebességű lövedéknek kedvezőbb a felgombásodása, az iránytartása, és nagyobb valószínűséggel okoz kilövést. Az energia szempontjából ugyanilyen fontos a lövedék tömege is. Olyan kompromisszumra van szükség, ahol a vad testét a relatíve nagy maradványtömeg átüti. Az viszont, hogy a tömeget a sebesség rovására növeljük, ellentmond a fentebb leírt kívánalmaknak. Sem a szabványos, sem a sokat reklámozott, különleges felépítésű lövedékek nem fedik le a széles felhasználási spektrumot. A lövedék vad testére gyakorolt hatása a szövetek roncsolódásában mutatkozik meg. A nagy sebességű lövedék körül a vad testében egy lökéshullám jön létre (a testen való áthaladáskor csak a lövedék csúcsa érintkezik közvetlenül a szövetekkel, a köpenyt gőz veszi körül), ami mindent „félretol” az útból. Ez a lökéshullám vezet ahhoz, hogy a sebcsatorna környezetében izomszálak szakadnak és csontok törnek el anélkül, hogy közvetlen kapcsolatuk lett volna a lövedékkel. Ezért fordul elő gerincoszlophoz közeli, de azt nem érő találatok során is (az idegpályák roncsolódása miatt), hogy a vad tűzben rogy vagy lebénul. Ezt azonban nem szabad összetéveszteni a sörétraj általi, halált okozó sokkhatással. A mélységi hatás főleg erősebb testű vadnál fontos azért, hogy a lövedék elérje a létfontosságú szerveket és az utánkeresést segítő kimeneti nyílás keletkezzen. Ha a lövedék iránytartó képessége jó, akkor az erősíti ezt a tulajdonságot. Ha el akarjuk kerülni az utánkeresést (a sötétség miatt, vagy mert nem áll rendelkezésünkre megfelelően képzett kutya), akkor a csak ritkán kínálkozó fej- vagy nyaklövésen kívül a legbiztosabb módszer a magas lapockalövés, ami a mozgásszervet roncsolja és egyben rázkódásnak teszi ki az idegpályákat. Az, hogy a vad nem rogy tűzben, esetleg rövidebb távolságra menekül a lövés után, szinte elkerülhetetlen. A menekülés távolsága több tényezőtől is függ:
Egy
őz röntgenképei (25,4 kg), lövedék expanzív, kaliber
7×64. Varga
Márió |
