HÍREK, ÉRDEKESSÉGEK, TUDÓSÍTÁSOK

 

FILMBEMUTATÓ GÖDÖLLŐN

Prof. dr. Csányi Sándor intézetigazgató, a Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézet Bertóti István termében adott otthont a „Vérebvezetők nyomában” című film sajtóbemutatójának. Az alkotók, Szegedi László és Schenek Tamás egy húszperces összeállítást készítettek a vérebezés iránt érdeklődőknek, majd válaszoltak a feltett kérdésekre. A filmről elismerő szavakkal szólt Galamb Gábor, a Magyar Véreb Egylet első elnöke.

Vérebvezetők nyomában

Dokumentumok, interjúk, legendás vérebvezetők, kalandos után keresések, izgalmas vérebversenyek. Kétszer hatvan perces DVD film a magyarországi vérebezésről.

A VÉREBVEZETŐK NYOMÁBAN című ismeretterjesztő, szakmai dokumentumfilmet három évvel ezelőtt kezdtük el forgatni, azzal a szándékkal, hogy a mozgókép és a dokumentumfilm látványos eszközeinek felhasználásával bemutassuk a magyarországi vérebvezetés rendkívül érdekes, szakmailag is kiemelkedő világát.

Filmünkkel arra is vállalkoztunk, hogy a már idős, de még köztünk élő legendás vérebvezetők vallomásaikban továbbadhassák tudásukat, tapasztalataikat, beszélhessenek emlékeikről segítve ezzel a mai vérebvezető generáció szakmai fejlődését és tradíció szeretetét.

Kétrészes filmünknek készült egy 20 perces közönségfilm változata is, amellyel 2007-ben elnyertük a Kittenberger Kálmán Sajtódíjat. A produkció a civil közönségnek is bemutatta ezt a vadászati hagyományokhoz szorosan kötődő értékes tevékenységet, hivatást. A Sajtódíj komoly visszhangot kapott a médiában, a filmet több televízió csatorna is bemutatta.

A vérebezés kultúrtörténetének, szakmai értékeinek filmes bemutatása alkalmas arra, hogy segítse a magyar társadalomban a vadászat és a vadgazdálkodás megbecsülését. Köszönjük, hogy mindezért a film támogatóival együtt, közösen dolgozhattunk.

Húszéves vadászmúltunk, televíziós, filmes szakmai tapasztalatunk bátorított arra, hogy nekifogjunk ennek az idő és technika igényes feladatnak. Munkánkat a Magyar Véreb Egylet támogatta.

Szegedi László, Schenek Tamás
2009. február 8.


„Harmadik alkalommal ítélte oda 2007-ben az OMVV és az OMVK által felkért szakmai zsűri a Kittenberger Kálmán Sajtódíjakat. A nyomtatott sajtó, a rádiók és televíziók munkatársai számára kiírt pályázat a vadgazdálkodás és vadászat, valamint a vadászati hagyományok és a vadászati kultúra széleskörű megismertetését célozza. A Kittenberger Kálmán Sajtódíj ismertségével és mozgósító erejével még nem lehetünk elégedettek, ám minden év hoz néhány kellemes meglepetést. A 2007-es év pályamunkái közül a „Vérebvezetők nyomában” című, 25 perces tévéműsor emelkedett ki.
A film három év kemény munkájának eredménye. Műfajilag az ismeretterjesztő és a dokumentum filmek határvonalán helyezkedik el. Az immár 106 éves múltra visszatekintő magyar vérebmozgalom mélyen beágyazódik a vadászati kultúra magyarországi történetébe.
A véreb a sebzett vad után keresésével jelentős gazdasági hasznot hoz, ám ugyanakkor tenyésztése, tanítása, képességeinek szinten tartása a vérebvezető vadászok folyamatos tanulását, fegyelmezett életét és egymás iránti szolidaritását is feltételezi. Csak annak lehet jó vérebe, aki maga is jó ember. Én legalábbis ezt a tanulságot vontam le a két alkotó, Szegedi László és Schenek Tamás professzionális filmes szakmai igényességgel és imponáló vadász-szakmai hozzáértéssel megvalósított filmjéből.
A film keretét a Kaszó Kupa véreb főverseny adja. Ez az esemény már jó ideje sokkal több, mint amit a címe ígér. Évről-évre mind többen gyűlnek ugyanis e rendezvény ürügyén össze, mert a vérebezés barátságokat is eredményez. A főverseny, mint keret a film alkotói számára nem csupán a vérebmunka élményszerű bemutatását tette lehetővé, de arra is módot adott, hogy érzékeltessék a vérebkultúra és a vadászati kultúra egyéb területeinek a szoros egységét. Minden vérebverseny a vadászkürtösök seregszemléje is.
A sikeres televíziós műsor az alkotók és a nyilatkozók közös munkájának eredménye. Jó, hiteles, emberileg szimpatikus, szépen beszélő riportalanyok nélkül lehetetlen olyan alkotást létrehozni, mely megérinti az emberek lelkét. Ez a film megérinti. Kutyáról, vadról, a természet szépségéről sokat elmondanak a rendező-operatőr Szegedi László és a vérebvezető-operatőr Schenek Tamás esztétikus képei, finom áttűnései, ám az igazi élményt a nyilatkozóknak köszönhetjük. Nagy Árpád vérebvezető, dr. Buzgó József, a Véreb Egylet elnöke, Tóth Réka, a Kaszó Kupa 2007. évi nyertese és a világ-győztes vérebvezető, a felülmúlhatatlan Sas Emil nem csupán a vérebezés ügyének, de a vadászat egészének is kiváló szolgálatot tett azzal, hogy ismereteit, arcát és hitét adta ehhez a vállalkozáshoz.
A vadásztörténeteket vérrel írják. Ez a film azonban nem a vérről, nem a kioltott életekről szól, hanem arról a felelősségről, melyet mindenkinek viselnie kell (kellene!) aki aktív szereplőként lép kapcsolatba a természettel.

Békés Sándor


 

Várjuk a vadászok, hivatásos vadászok beszámolóit.
Tel.: (30)-343-4558; Fax: (1)-788-0390; e-mail: szerkeszto@vadaszat.net