FARKAST LÁTTUNK!

Nem a kis kondás meséje elevenedik meg ebben a kis történetben, hanem a valóság, noha először alig hittünk a szemünknek. Novembert mutatott a naptár, a Hajdú-Bihar megyei sportvadász jelöltek „hegyi kiképzése” Szuhafő és Gömörszőlős határában zajlott, de az elméleti muníciót – hogy stílszerű maradjak – Aggteleken kapták.

Nos, az egyik reggel Szuromi Antal hivatásos vadász barátommal az elméleti képzések megtartásáért Aggtelek felé tartottunk, amikor az úgynevezett Kasza hegye határrész kopasz oldalán egy kóbor kutyára hívtam fel barátom figyelmét. Az igazsághoz tartozik, azért mondtam kutyát, mert nem akartam leégetni magam, ha farkast kiálltok.

A főúttól számítva a távolság nem volt több mint nyolcvan méter. Az állat ügyet sem vetett a közút forgalmára, éppen erősen szimatolt valamit.

Tóni mondta ki a verdiktet. „Barna, az farkas.” Már távcsőben nézzük lassú gurulásunk közepette, s amikor jobb rálátást találtunk, megálltunk terepjárómmal. Nos, ezt már észrevette, és figyelt felénk, de nem ugrott el. Várt. Mi pedig kapkodtunk a fényképezőgépekhez… A Tónié lemerült állapotban volt, az enyém pedig hátul a csomagtartóban. A farkas még mindig állt és figyelt. Arra azért alkalmunk nyílt, hogy a távcső segítségével megállapítsuk, fiatal kan farkast hozott elénk Szent Hubertus.

Tóni már kétszer látott farkast területükön, de ilyen közelről még soha sem. Én először találkoztam az ordassal, s azonnal szemmel is látható közelségben. Nagyon boldog voltam, de ezt később, a farkaskaland után beszéltük meg.

Közben döntöttünk, én a legészrevétlenebb mozgással kiszállok, hátra megyek és megpróbálom lefényképezni. Igen ám, de a Vitarám hátsó ajtaja éppen a farkas felé nyílott, a mozgást már nem viselte el a farkasösztön. Átfutott a dombélen, de nem gyorsan, csak abban a tempóban, mintha azt mondta volna magában, eleget nézelődtetek, legyetek boldogok…

Természetesen mi sem voltunk restek, az első lénián a dombnak vettük az irányt. Meg is pillantottuk szabad szemmel is, a távcső segítségével pedig még hosszan gyönyörködtünk látványában.

Utunkat folytattuk Aggtelek felé, s közben Tóni összerakta az utóbbi hetek, napok jelenségeit. A területén nem azt a mozgást látta a szarvasoktól, a vaddisznóktól, mint amit a korábbi években megszokott. – Biztos, hogy a farkas koma jelenléte zavarta meg az állományt – summázta végkövetkeztetését a hivatásos vadász.

A ránk váróknak azonnal elmondtuk kalandunkat. Az Aggteleki Nemzeti Park már ott tartózkodó előadója is megerősített bennünket, valóban farkast láttunk. Ők is tudnak egy fiatal kan farkas jelenlétéről abban a térségben.

Úgy tűnik a toportyánok Délről, nagyobb testvéreik pedig Északról kerítenek be bennünket. Magyarul, visszaveszik valamikori élohelyüket. Egyik szemem – vadászként – sír, a másik meg – természetet szerető emberként – nevet.

Zsoldos Barnabás
2012. január 7.