|
|
SZEZON VÉGI ÉLMÉNYEK KELETRŐL A kisvárdai Rákóczi Vadásztársaság apróvadas szezonja januárban véget ért. Ha külön veszem a mezei nyúl és a fácán vadászatát, akkor az előbbi már 2011-ben befejeződött. Ez teljesen természetes, így gondolják a vadászok is amikor megszavazzák az ütemtervet. Januárban már nem szívesen puskáznak a nyúlra, mert lehet, hogy több kárt okoznak, mint hasznot. Az öt mezeinyúlvadászatot egy szemernyi hó nélküli határban tartották meg, változó eredménnyel és régi havas tájak élményszámba menő vadászatának sűrű emlegetésével. Bizony azokon a teleken a havas tájon csak úgy cikáztak a nyulak. Most úgy elbújik, hogy vizsla legyen a talpán, amelyik kiugrasztja őket a bokorból. Meg is fogalmazták egymás között, hova lettek a nyulak, hiszen láttuk, hogy itt vannak és nem is kevesen. Nos, a feltett kérdésekre a január eleji fácánvadászat adta meg a választ. A reggeli és napközben is szállingózó hó fehérré varázsolta a tájat. A régen óhajtott hó igen kellemessé tette a vadászatot, s hogy teljes legyen az öröm, ehhez a fácánok hiányoztak. Ők nem örültek a havazásnak, mert nem volt kedvük repülni. S ekkor érte a meglepetés a várdai puskásokat. A fehér lepel borította tájon nem győzték számolni hány és hány nyúl került a látóterükbe. Volt olyan lénia, ahol több mint tíz nyúl cikázott ide-oda. Papp Ferenc
vadászmester érzékelte is a helyzet furcsaságát, csak annyit kellett
volna mondania, hogy „fácán helyett nyúlra vadászunk”, bizony nem
tiltakozott volna senki. De nem így történt. Maradt az eredeti vadászrend.
A szezon végét is jelzi a kalapemelés
Megbecsült vad a fácán Kisvárdán A tiszakóródi Halványhát Vadásztársaság is januárban fejezte be az apróvadas szezont. A Túr jobb parti töltésén volt a gyülekező, majd Horváth Árpád vadászatvezető elmondta, megmozgatjuk ezt a folyómedret, majd utána a másikat. Tudtam, hogy Szatmár folyóktól szabdalt, illetve rengeteg a kiszáradt holtág, amely igazi költőhelyet biztosít a fácánnak, illetve egész évben tökéletes életteret nyújt a madaraknak. De nemcsak rejtőzködni tudtak ezek a fácánok, hanem repülni is. De hogyan, azt látni kellett, illetve tapasztalni. Még a helybéli gyakorlott puskások is csak csóválták a fejüket, illetve nézegették a töltényüket, amikor szárnyaikkal búcsút intettek vadásznak, hajtónak egyaránt. Kell jövőre is, volt a vadászbaráti biztató szó. Természetesen a kóródi vadászok között is beszédtéma volt, hogy a hó összehozza az apróvadat, a nyúl pedig messziről látszott a havas tájon. Dr. Kelemen Bálint vadász elnökkel, nem győztük számolni, hány és hány mezei nyúl került puskacsövünk elé. Ezeket gondolatban mind eltaláltuk. A fácánokat viszont, ne firtassuk…
Tiszakóródi szezon záró csoportkép A vadászat végén a Túr töltésének koronáján, az öreg diófák társaságában kalapunkat megemelve intettünk búcsút a 2011–12-es apróvadas szezonnak. Jövőre, vagy azután erről is lesz mit emlegetni, mert voltak bravúros lövések és voltak mellé durrantások is egyaránt. Zsoldos
Barnabás |
Várjuk
a vadászok, hivatásos vadászok beszámolóit.
Tel.: (30)-343-4558; e-mail: szerkeszto@vadaszat.net