A CIGÁNDI NÉGYES

Egyik legkedveltebb őzes vadászterületem Sárospataktól harminc kilométerre található, Bodrogköz gyöngyszeme, Cigánd. 2004. július 1-én avatták várossá, Bodrogközt koncepciójában városhiányosnak nyilvánították, így indokolt volt olyan községet keresni, mely méltó a város címhez. A városi cím előrelépés lehet a település életében, igénybe vehetik az uniós és az egyéb támogatásokat.

Gyermekkorom nagy részét itt töltöttem, édesapám cigándi születésű. Májusi őzbakvadászatomon elhatároztam, ha időm engedi, augusztusban üzekedés idején ismét visszatérek a térségbe vadászni. Augusztus 9-én érkeztem barátnőmmel a városba, nagymamám és édesapám testvére jelenleg is itt élnek.

Tizedikén hajnal öt órakor találkoztam Oláh István hivatásos vadász barátommal. A Tisza töltésén indultunk Záhony irányába, balra napraforgó- és kukoricaföldek, melyeket néhány helyen megszakít egy-egy búzatarló. Nagyon szép a mezeinyúl-állomány, illetve rengeteg fácáncsirkét láttunk elszaladni a keréknyomokból. Pillanatra eszembe jut a tavalyi felejthetetlen apróvadas vadászat élménye. A területen igazi vadfácán vadászatára van lehetőség, a vadásztársaság fácántelepítéssel nem foglalkozik. Jobbra átláthatatlan ártéri erdő található, ideális búvóhely az őz és a vaddisznó számára. Az új Tisza-híd megépítésével valamiért a vaddisznóállomány rendkívül lecsökkent, így a vadásztársaság őzzel és apróvaddal gazdálkodik. A szarvas csak váltóvadként van jelen a területen, évente egy kettő van terítéken.

Kicsit csepergős az idő, a megszokottnál kevesebb őzet látunk, két kukoricatábla között egy búzatarlón észreveszünk egy szabályos hatos fiatal bakot. Elérjük a terület határát, lekanyarodunk a töltésről és egy combmagasságig érő gazos tábla mellett haladunk. Látunk egy sutát, távcsővel szemügyre vesszük, mellette tíz méterre, balra a magasabb gazból a baknak csak az agancsa látszik ki. Két-három perc várakozás után a bak előlép, agancsa sötét, szűk állású, lépegető, háromszáz gramm körüli, igazi selejtezésre váró példány. Lapockamagasságig ér a gaz, a szálkeresztet ráhelyezem a bak blattjára, előrenyomom a gyorsítót, levegővételemet visszafojtva sütöm a háromszázas Win. magnum puskámat. Határozott, tompa becsapódás után a bak tűzbe rogyott. (Kifőzés utáni súlya 320 g.) Sokan, főleg az idősebb vadászok közül nem fogadják el ezt a kalibert, medveölőnek nevezik, pedig nagyon ideális bármely nagyvad vadászatára. Nem okoz gondot, ha kettőszáz méternél messzebb kell lőnöm. Huszonötödik őzemet lövöm ezzel a kaliberrel, kevesebbet roncsol, mint egy kisebb kaliberű puska.

Délután öt órakor találkoztam ismét Pisti barátommal, nyolc óráig járjuk a határt, négyszáz gramm körüli bakot keresünk. Nagyon sok a kettes gida, ami jót jelent a további őzgazdálkodás tekintetében. Lassan vége a lővilágnak, úgy döntünk, hogy a kanálisparton visszamegyünk a városba, és másnap hajnalban folytatjuk a vadászatot. Pisti barátom hatalmas helyismerettel rendelkezik. Az év első felében a terület nagy része víz alatt volt a sok eső és a Tisza magas vízállása miatt. Jelentős mértékű a vízkár a térségben, kanálisrendszerek hálózzák be a területet, nem tudnék kiigazodni az egyes csatornaátjárók között. Felrepül egy csapat kacsa a kanális szélén található nádasból, a utánuk nézve meglátunk két őzet a csatorna másik oldalán elterülő tarlón. Talán véletlen, hogy nyolcszáz méterre ível a kanális fölött egy átjáró, gyorsan átkelünk a csatornán, és jó széllel rámegyünk az őzekre. Egy sutát és egy hatos, hátrahajló agancsú lőhető bakot látunk. Bírálat után puskámat feltámasztva elengedem a lövedéket, becsapódás után a bak tíz métert sétál és eldől a tarló léniái közé. A sűrű búzatarló térdig ért, sajnos ránk sötétedett, egy órán át kerestük a bakot, biztosak voltunk a találatban, hiszen láttuk eldőlni a tarló urát. Sorról sorra jártuk végig a learatott táblát, úgy döntöttünk, hajnalban folytatjuk a keresést.

Reggel ötórai indulás után megnéztük a körtésben kapáló embereket, kis noszogatás után munkába álltak. Megérkeztünk a tegnap este elkezdett keresés helyszínére, ismételt egyórás fürkészés után kezdtünk aggódni, a léniák között barangolva se vért, se szőrt nem találtunk, ezért rövid tanakodás után megnéztünk még egy kieső részt. Tíz-tizenöt méteres vércsík követése után megtaláltuk a visszarakott, hátrahajló bak kihűlt, megmerevedett tetemét. (Lefőzés utáni súlya 380 g.) A bak bal első lába hiányzott, a teljesen összeforrt sérülést mezőgazdasági gép, vagy egy előző hibás lövés okozhatta. Zsigerelés és fotózás után megkönnyebbülve folytattuk a vadászatot.

A vadásztársaság (II. Rákóczi Vt) hétvégén rendezi a megyei vadásznapot, rendkívül színes érdekes programok ígérkeznek, ejtőernyős ugrás, vadászkutya és kommandós bemutató várja az érdeklődőket. A lőtt őzekből fenséges pörköltet készítenek a szakácsok, tűzijáték zárja a szombati programsorozatot.

Rövid kávészünetet tartunk a helyi presszóban, közben csatlakozik társaságunkhoz a vadásztársaság elnöke, dr. Szabó László, így gyűjtjük tovább az elvehetetlen vadászélményeket. Ismét egy csatornaparton autózunk, a csatorna másik oldalán százhetven-száznyolcvan méterre áll egy sötét, nagytestű bak. Hosszas bírálat következett, négyszáz gramm körüli szabályos hatos baknak bíráltuk, mely elérte élete csúcspontját, jövőre már az agancsból visszarakott volna, úgy döntöttünk terítékre hozzuk. A szálkeresztet ráhelyezve távolinak tűnt, és ráadásul enyhén féloldalasan állt. Hirtelen felkapta a fejét, felénk nézett, tovább szaladt még ötven métert, így már kettőszázharminc méterre becsültük a távolságot. Keresztben megállt, a lapockája mögé, kicsivel a gerinc vonala alá tettem a szálkeresztet, és elsütöttem a fegyvert. Teljes csend uralkodott az autóban, Laci a hátsó ülésről kamerával elcsípte a becsapódás pillanatát. Gyönyörű szívlövés, a bak a becsapódás pillanatában tűzbe rogyott. Gratuláltak vadásztársaim, a bakhoz érve láttuk a vastag, szinte fekete agancstőt, a lefolyó rózsákat és a tűhegyesre kifent agancsvégeket. Életem egyik legszebb lövése volt. (Lefőzés utáni súlya 395 g.)

A tarlóról visszamentünk a kanális melletti útra, megnéztük Pisti hathektáros telepített tölgyesét. Még két évig tárcsázzák, utána kivonják a művelés alól, talán visszafogadja az áhított, eltűnt disznókat. Az egyik tölgy tövében egy mezei nyúl gubbaszt, picit tovább haladva egy róka szalad át a nyiladékon. Kilenc óra körül járhatott az idő, indultunk vissza a város felé, a tölgyest elhagyva ismét egy búzatarlóhoz értünk, melynek közepén egy félhektáros gazos terült el. A tarló szélén láttunk egy sutát, szaladva, nagy ugrásokkal indult a gazos felé. Pár másodperc után rájövünk, hogy nem minket vett észre, egy igen abnormális, rendkívül visszarakott bak kergette. Nem is értettük, hogy lehet ez a bak a terület territoriális példánya.

Nagyon gyönyörű üzekedésnek lehettünk tanúi. Az őzek folyamatosan rohantak, hol a gazosban véltük felfedezni szökkenő alakjukat, hol a tarlón szaladtak. Megálltunk a gazos szélétől száz méterre. Az őzek éppen a sűrűben tartózkodtak, tíz perc várakozás után még mindig nem váltottak ki a tarlóra. Becserkeltünk a gazosba, ahol az őzek elfeküdtek. Amikor tíz-tizenöt méterre megközelítettük őket, a suta elindult, és a bakot vitte magával. Talán negyven métert mehettek, utána megálltak. A bak nyaka kilátszott a gazból, céloztam és elengedtem a lövést. Határozott találatnak éreztem, igaz, nem hallottam becsapódást, de a bak elég közel volt ahhoz, hogy a becsapódás hangja visszaérjen hozzám. A suta megindult, a bak utána rohant, mit sem törődve a lövéssel. Talán százötven méter távolságra mehettek, a bak jól látszott a búzatarlón. Szálkeresztemet a váll-lapja mögé helyezve ismét elengedtem a lövést, a bak feltartott fejjel, mintha lassított felvételt láttunk volna, rogyott tűzbe. A bakhoz érve hatalmas szívdobogás jött rám meglátva a csorgóra álló, hatalmas, koromfekete rózsákat. Első lövésem nyomát felfedezzük, a nyaka alsó részén található horzslövés. Három-négy centiméter hosszan kirepedt a bőr, sérülésével mit sem törődve tovább hajtotta a sutát. Egyik agancson sem volt ág, mindkettő visszarakott, vastag, talán az egyik nyolc, a másik tíz centiméteres, lekoptatott, tompa agancs. A mai napig nem értjük, hogy tudott megküzdeni ezzel az aganccsal vetélytársai ellen.

Németh Attila
(Cigánd, 2005-08-12)