|
|
ORSZÁGOS
IFJÚSÁGI VADÁSZVETÉLKEDŐ
Idén Szombathelyen, a Hermann Ottó Szakközépiskolában rendezték meg
a vadászképzéssel foglalkozó iskolák tanulóinak szakmai gyakorlati-
és elméleti versenyét. A megnyitón megjelentek az érdekképviseleti
és felettes szervek neves alakjai, amely a verseny színvonalát – ha
csak a külsőségeket tekintjük is – emelte. A két napig tartó versengésen
kilenc intézmény huszonhét diákja mérte össze tudását szaktanáraik
kísérete mellett. (folytatás)
Fekete
Zoltán, IX. 29.
|
| |
KÖRNYEBÁNYAI
„ÚTONÁLLÓ”
Komárom megyében jó, ha figyelnek az autósok, amikor Környebánya felé
autóznak, mert a képen látható élményben részesülhetnek. Nem tudni,
hogy a hét elején beköszöntött folyamatos esőzés, vagy tán kénye-kedve
késztette ezt a termetes koca pajtást arra, hogy ismerkedjen a déli
órákban a civilizáció remekműveivel, az autókkal. (fotók)
Szalai László, IX. 26. |
| |
ÜNNEPELTEK
A GUTHI ERDÉSZEK
A Nyírerdő Rt. 2004-től rendezi meg a Nyírerdő Akadémiát, a
szeptember 23-án megtartott a XIII. a sorban – mondta bevezetőjében
Kaknics Lajos vezérigazgató. A pénteki esemény rendhagyó volt
a korábbihoz képest, hiszen ezt megelőzően a szakmáról beszéltek az
erdészek. Most két könyvet mutattak be az erdészethez, a vadászathoz
közel álló szerzők. (folytatás)
Zsoldos
Barnabás, IX. 25. |
|
ECSETTEL
ÉS TOLLAL
Különös adomány, ha valaki úgy tudja vászonra vinni a természetben látott,
érzett hangulatokat, pillanatokat, hogy az a nézőben kihúzzon egy belső
fiókot, előhívva egy kedves emléket, egy feledhetetlen hangulatfoszlányt,
amit átélt az erdőt-mezőt járva. Ehhez nem elég a helyes színválasztás,
az emberek, vadak, növények precíz ábrázolása; kell hozzá valami plusz,
amire a festeni nem tudó ember csak csodálkozó fejcsóválással reagálhat.
Hogy mi lehet ez a többlet? Nehéz lenne választ találni. Az „iparos”
festő és a festőművész közti különbség leginkább a „puskás ember” és
az igaz vadász ellentéthez hasonlatos. Definiálni nehéz, de érezzük,
hogy nagy a két fogalom közti különbség. (folytatás)
Kántor B. Péter, IX. 24.
|
|
II. NAGYBÖRZSÖNYI
SZLOVÁK–MAGYAR VADÁSZNAP Nagybörzsönyben
második alkalommal rendezték meg a szlovák–magyar vadásznapot, mely
első ízben tavaly szeptemberben szerepelhetett a vadászati rendezvények
listáján. Más vadásznapoktól eltérően a nagybörzsönyi rendezvény nem
csupán a magyar vadászati kultúra szolgálatát tűzte ki célul, hanem
a szlovák–magyar kapcsolat megerősítését a vadászat terén. A rendezvényen
mindkét ország vadászati vezetői képviseltették magukat, és szép számban
jelentek meg a szlovák vadásztársadalom tagjai. (folytatás)
Preisz
Gyula, IX. 21.
|
| |
TRÓFEAKATALÓGUS
Megjelent a Válogatás Magyarország aranyérmes trófeáiból című katalógus,
amely áttekintést nyújt Bács-Kiskun megye trófeáinak legjavából. A
hivatalos bemutató 2005. szeptember 2-án volt a soltvadkerti vadászházban,
melyet az OMVK Bács-Kiskun megyei területi szervezete rendezett. Nagyon
sok munkába telt, mire össze tudták hozni a rengeteg szemet gyönyörködtető
trófeát. A katalógus tartalmazza az elejtő nevét, a területet, ahol
a vad esett és a trófeasúlyt. Ezúton is szeretnénk megköszöni mindazoknak,
akik segítették a megjelenést. Reméljük, minél több vadásztársunknak
lesz "trófeakatalógusba illő" zsákmánya a jövő évi katalógus
megjelenéséig! (folytatás)
Meggyesi
József, IX. 19.
|
|
ŐSSZEL
BIKÁRA HAJTANAK
Kevesebb a külföldi vadász Tolnában, miközben egyre erősödik a magyar
fizetővadászok köre. Mint a vadászkamaránál megtudtuk, a megyében
2220 vadász, 4 bérkilövő és 51 területes vadásztársaság van. Az idei
szezonban Tolnában mintegy 500–600 gímszarvasbika, 1300 őzbak és 180–200
dámbika kerülhet terítékre. A társaságok szerint egyre kevesebb külföldi
vadász érkezik, viszont egyre erősödik a magyar fizetővadászok köre.
(folytatás)
Tolnai
Népújság Online, IX. 18.
|
|
PARLAGISAS-MENTÉS
VADÁSZOK SEGÍTSÉGÉVEL
Dél-Nógrád enyhén hullámzó tájain barangolva, ott, ahol a dombság
cseres-tölgyes erdeit és meredélyekre felkapaszkodó bokros, hagyásfás
legelőit széles szántóföldek, kukoricasűrűségek, napraforgórengetegek
váltják fel, már igazi síkságon jár az ember. Itt-ott fehéreper, mindenfelé
pedig akácfasorok szabdalják keresztül-kasul a vidéket, néhány mesterséges
mederbe szorított patak folydogál álmosan a Zagyva felé, hóolvadáskor,
nagyobb esők után árkok vezetik beléjük a vizet, medrükben nádasok,
gazosok kínálnak rejtekhelyet az apróvadnak. (folytatás)
Faragó
Zoltán, IX. 17.
|
|
Bács-Kiskun
Megyei Szent Hubertus Vadász- és Horgásznap
2005. szeptember 10-én a Bács-Kiskun Megyei Szent Hubertus Vadász- és
Horgásznapot gyönyörű környezetben – az egykoron „arany háromszögként”
emlegetett (Kiskőrös-Soltvadkert-Kecel) térség ékkövének számító
– Soltvadkerti-tó (Büdöstó) partján tartották meg. A Soltvadkerti
Kossuth Vadásztársaság kitűnő szervezőmunkájának, valamint a sziporkázó
napfényes időjárásnak, s nem utolsó sorban a népes Bács-Kiskun megyei
vadásztársadalomnak (megközelítőleg 3300 vadászjeggyel rendelkező
vadász van a megyében) köszönhetően többezres tömeg ünnepelt együtt.
(folytatás)
Modok
Imre, IX. 16. |
|
MAROS-PARTI
VADÁSZNAP
A szeptember 3-án megrendezett Csongrád Megyei Vadásznap több, mint
kilencezer látogatót vonzott Makóra, a rendezvény helyszínéül szolgáló
Maros folyó árnyas, ligetes partjára. A megjelent vendégeket és a
díszvendégeket – többek között Kászoni Zoltán vadászírót
és az erdélyi dr. Gotthárd Bélát – Makó város polgármestere,
dr. Buzás Péter köszöntötte. Megnyitó beszédében visszaemlékezett
huszonöt éves vadászmúltjára, és örömét fejezte ki a nagy számban
megjelent közönség felé, akik közül sokan laikusként – nem vadász,
vagy a vadászat iránt csak érdeklődőként – vettek részt az ünnepségen.
(folytatás)
Preisz
Gyula, IX. 13.
|
|
SZARVASNÁSZ
GEMENCEN
Bögnek a bikák, tart a szarvasnász Gemencen, megkezdödött a bikák vadászata.
Mivel jócskán nyolc méter alatt tetőzött a Duna, az ár nem zavarja a
vadászatot. Pétervári Gábor, a Gemenc Rt. vadgazdálkodási osztályvezetöje
elmondta: mintegy 250 trófeás gím kilövését tervezik a szezonban. Zömét,
kétszáz egyedet október végéig elejtik a bérvadászok. A híres vadászbirodalomból
az elmúlt évtizedek során számos világelsö trófea került ki. (Forrás:
Petöfi népe)
Meggyesi
József, IX. 12. |
|
A
CIGÁNDI NÉGYES
Egyik legkedveltebb őzes vadászterületem Sárospataktól harminc
kilométerre található, Bodrogköz gyöngyszeme, Cigánd. 2004. július 1-én
avatták várossá, Bodrogközt koncepciójában városhiányosnak nyilvánították,
így indokolt volt olyan községet keresni, mely méltó a város címhez.
A városi cím előrelépés lehet a település életében, igénybe vehetik
az uniós és az egyéb támogatásokat.(folytatás)
Németh
Attila, IX. 10.
|
|
ÜNNEP A
GÍMSZARVASBIKA RAVATALÁNÁL
Megrendezték a 14. Nógrád megyei vadásznapot
Szeptember 3-án, szombaton Karancslapujtőn
14. alkalommal rendezték meg a Nógrád megyei vadásznap rendezvénysorozatát.
A Karancs-hegység festői vonulata alatt fekvő község immár a 13. helyszín,
mert az 1992 óta évente megtartott nógrádi vadászünnep kétszer is volt
már Szurdokpüspökiben. Egyébként a szervező Nógrád Megyei Vadászkamara
és a megyei vadászszövetség gondoskodik arról, hogy minden esztendőben
más településen legyen az ünnep, s lehetőség szerint a megye minden
része sorra kerüljön. Ennek megfelelően volt már Érsekvadkerten, Salgótarjánban,
Szécsényben, Palotáson, Balassagyarmaton, Nógrádon, Béren, Szurdokpüspökiben,
Hollókőn, Diósjenőn, Bátonyterenyén, Cereden, s tavaly másodszor is
Szurdokpüspökiben. (folytatás)
Faragó Zoltán, IX. 9.
|
|
XV. Országos
St. Hubertusz napok 2005 – Szt. Antal, Szlovákia
Az elmúlt hét szombat–vasárnap került megrendezésre a nagy hagyományokkal
bíró Országos St. Hubertusz napok 15. évfolyama a Selmecmányához közeli
St. Antalon. A minden év szeptember első hétvégéjén megrendezett Országos
Vadásznapokra a visszajáró vendégeket megszokott látvány, a kastély
környékén és a felvezető úton az alkalmi árusok példásan elrendezett
sokasága fogadta. Erdészegyenruhába öltözött fiatal legények segítették
a látogatókat eligazodni a hangos forgatagban. A reggeli ködöt felváltotta
az igazi szeptemberi verőfényes idő, és a kellemes nyárutó kitartott
az egész hétvégén. (folytatás)
Takács
Frigyes
Szlovákia , IX. 8.
|
|
SZENT
HUBERTUSZ NAPI KORONGLÖVÉSZET
2005. augusztus 27-én tartották Bugacon a Bács-Kiskun megyei vadásznap
lőversenyét. Az időjárás kegyeibe fogadta a megjelent mintegy 50–60
fő versenyzőt s a szép számmal jelenlevő kísérőt. A 100 korongos versenyen
skeet valamint gyorsított korongvadászat versenyszámokban mérték össze
tudásukat a vállalkozó szellemű versenyzők. (folytatás)
Modok
Imre, IX. 8.
|
|
SZABOLCSI
ÉS BÉKÉSI VADÁSZNAP
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vadászai Baktalórántházán, a volt tűzoltó
laktanya melletti foci pályán, és az azt övező árnyas fák alatt adtak
egymásnak randevút, azaz ünnepeltek a megyei Vadászkamara hívó szavára.
Dr. Móra István, a kamara elnöke köszöntötte a jelenlévőket,
majd elismeréseket adtak át. Azt is elmondta a megye vadásztársaságai
életképesek, és ebből kell kiindulni. (folytatás)
Zsoldos
Barnabás – Demjén György, IX. 7. |
|
ZALA
MEGYEI VADÁSZOK ÜNNEPE
Mint már annyiszor, most is későn érkeztünk Bak-Sohollárba, a Zala Megyei
vadászok évadnyitó ünnepségére. Alig van parkolási lehetőség, szemmel
láthatóan telik meg a hosszú és a gondosan kicsinosított völgy. Már
a hivatalos program kezdete előtt sokan vannak, folyamatos a mozgolódás,
az ide-oda menés. Finom illatok terjengnek a levegőben, miközben a Hét
vezér emlékhely előtt gyülekezünk. (folytatás)
Szabó
Árpád, IX. 6. |
|
ÖT
ÉVI MUNKA ÉRTÉKELÉSE
Ötéves munkát értékelt a Komárom-Esztergom megyei vadásztársaságok és
vadgazdálkodó szervezetek szövetsége, valamint annak biztosító egyesülete
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központban. Dr. Birtalan Géza,
a 14 egyesületet összefogó szövetség elnöke beszámolt az elmúlt fél
évtized munkájáról. Pechtol János, az OMVV ügyvezető elnöke
elmondta: a jövőképet meghatározza, hogy 2007-ben újra pályázni kell
a vadászati jogért. (folytatás)
Kántor
B. Péter, IX. 5.
|
|
HORTOBÁGYI
VADÁSZNAP
Hamisítatlan magyaros hangulat és igazi vadászfesztivál fogadta azokat,
akik ellátogattak a XIV. Országos Vadásznapra, Hortobágyra. A kilenclyukú
híd, a híres-neves Csárda és az "Alföld tengersík vidéke" pazar háttérpanorámát
adott a színpadnak, ahol a reggeli órákban Egyedné Kertész Ivett,
a nap háziasszonya, Forgács Barna, a Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke,
majd dr. Székely László, az OMVV választmányának elnöke mondott köszöntő-üdvözlő
megnyitót. "Ezt a tájat az Isten is külön teremtette"- idézte dr.
Székely László Szabolcska Mihály költői gondolatát, majd rámutatott,
hogy a Hortobágy által szimbolizált szabadság minden természetszerető
embernek, így minden vadásznak motiváló és felemelő érzelme. A természeti
környezet és az őt óvó, vele dolgozó emberek így hát méltón és ünnepélyes
keretek között találhattak egymásra. (folytatás)
Kántor
B. Péter, VIII. 30.
|
|
SZANY
HETEDSZER ÜNNEPELT
Az idén immár hetedik alkalommal Szany nagyközség volt a Győr-Moson-Sopron
megyei vadásznap házigazdája, amelyet új helyszínen, a futballpályán
és környékén tartottak. A főzőcsapatok, kiállítók, árusok érkezése
után a Téti fúvósok zenéje fogadta a vendégeket. A Hubertusz-mise
a festői környezetben lévő Szent Anna-kápolnánál zajlott. A vadászok
és a zászlók bevonulása után Tóth Imre plébános celebrálta
a misét, melyben a plébános a Szent István-i ünnepről és a magyarság
összetartozásáról beszélt. A misét követően Tóth Károly, Szany nagyközség
polgármestere megnyitotta a vadásznapot. Üdvözlőbeszédet mondott dr.
Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium
közigazgatási államtitkára. Az új kenyér ünnepén a földből élőkhöz
szólt, mint mondta: tisztelet a betakarítóknak! (folytatás)
Nagy
Krisztián, VIII. 23.
|
|
ORSZÁGOS
TERMÉSZETFILM-FESZTIVÁL
Véget ért az első országos természetfilm-fesztivál, amelyet a Csongrád
megyei Pusztaszeren rendeztek meg az öt éve elhunyt kiváló ornitológus,
természetvédő és tanár, Csizmazia György emlékére. A fesztiválra
hatvan mű érkezett, amelyek többsége a Magyar Televízió és a Duna
Tv műhelyeiben készült, de magán produkciós cégek és határon túli
alkotók is indultak a megmérettetésen. A fődíjat Méry Zsuzsa
„A pocsolya” című alkotása nyerte. (folytatás)
Preisz
Gyula, VIII. 22.
|
|
KAMARAI
KÉRDÉSEK KOMÁROM-ESZTERGOMBAN
A Komárom-Esztergom megyei vadásznap kapcsán a megyei sajtó is többet
foglakozott a vadászattal és a régió neves vadászaival. Az alábbi
két interjúban megszólalt Lukáts Péter, a Komárom-Esztergom
megyei vadászkamara elnöke, majd Kovács János, az alelnök.
Interjú Lukáts Péterrel:
– Volt idő, amikor az ilyen ünnepeket közösen
szervezték a vadásztársaságok szövetségével. Nem lehetne újra kezet
szorítani? (folytatás)
Kántor
B. Péter, VIII. 21.
|
|
„LENES
EURÓPA LEGJOBB FOGOLYTELEPE”
Becsapós lehet, ha felüti az ember a térképet és Lenest keresi, mert
csak egy Leneskert nevű települést talál, ami valójában Bajától délre
van. Holott Lenes Dusnok község határában fekszik és csak az avatottak
tudják, hogy innen indul a rétek, ligetek pittyegő „szürke eminenciásának”
megmentése. Lenes, a Gemenc Erdő Rt. Bajai Erdészetének területén
található. Itt rendezett az erdészet bemutatót augusztus elején, ahol
közelebbről meg lehetett tekinteni a fogolytenyészetet és kiemelkedő
szaktekintélyek számoltak be a kutatási eredményekről. (folytatás)
Szilágyi
Péter, VIII. 18.
|
 |
BORSODI
VADÁSZÜNNEP
Diána, a vadászok istenasszonya, kegyeibe fogadta a Borsod-Abaúj-Zemplén
megyei vadászokat, akik augusztus 13-án – vadászszerencse, hogy nem
péntek volt – szombaton, az egy éve város Cigánd gyönyörű főterén,
a hatalmas fák árnyékában rendezték meg vadászünnepüket. De nemcsak
a vadászok ünnepeltek, hanem a helybéliek is, ők államalapításunkra
valamint városi rangjuk egyéves évrfordulójára emlékeztek. Ezért is
volt vendég és szónok dr. Nagy Sándor, a Miniszterelnöki
Hivatal politikai államtitkára, illetve Pintér István, a
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Halászati és Vadászati
Főosztályának vezetője. Természetesen a megye vadászatáért felelős
vezetői is jelen voltak, többek között dr. Székely László,
az OMVV valamint a B.A.Z. Megyei Vadászkamara elnöke. (folytatás)
Zsoldos
Barnabás, VIII. 16.
|
|
VADÁSZNAP
A GERECSE LÁBÁNÁL
Idén is festői környezetben, a Tarjáni Nemzetiségi Ifjúsági Tábor
területén találkozhattak Komárom-Esztergom megye vadászai. A megyei
vadásznap színes programjait Lukáts Péter megnyitó beszéde vezette
fel. Az OMVK megyei elnöke szólt a hagyományteremtés fontosságáról,
a Kamara elmúlt időszakban végzett munkájáról, kiemelte a vadászjelöltek
oktatásának jelentőségét, a vadászkutya vizsgáztatás nívójának emelését,
illetve beszámolt a regionális és országos aktualitásokról. (folytatás)
Kántor
B. Péter, VIII.15.
|
|
|
HIVATÁSOS
VADÁSZOK ORSZÁGOS VERSENYE
Gyenesdiánson a festői környezetben fekvő Keszthelyi Erdész Lövészklub
lőtere augusztus 12-én is jó idővel, kellemes környezetben fogadta
a Hivatásos Vadászok Országos Versenyére érkező versenyzőket és a
meghívott vendégeket. Az előző délutáni lövészet izgalmai mára szinte
alig látszanak, sokan inkább az elméleti feladatoktól tartanak, mondván,
a gyakorlat jobban megy, ott nem kell annyit beszélni. Persze senki
nem gondolta ezt komolyan, de az egészséges vizsgaláz mindig jól jön.
Az ünnepélyes megnyitón részt vevő vadászati közéleti személyiségek
nagy száma is azt mutatta, hogy ennek a versenynek igenis megvan a
rangja. A hivatásos vadászok legjobbjai reprezentálták itt tudásukat,
a szakmai legjobbjai bíráskodtak, s a segítők, a technikai személyzet
is magas színvonalon, odaadóan teljesítette feladatát. (folytatás)
Szabó
Árpád, VIII. 13.
www.vadasztoplap.hu
|
|
MEGNYÍLT
AZ S&K FEGYVERMŰHELY
Ádám Jenő köszöntőjével vette kezdetét hivatalosan Serény
András puskaműves új budapest fegyverműhelyének megnyitója. A népszerű
vadászíró üdvözölte a Nimród vadászújság részéről dr. Zoltán Attila
főszerkesztőt és stábját, a Vadászlaptól Siklósi Kálmánt, illetve a
húszegynénány főnyi egybegyűltet. „A kis emberek nagy tettekre képesek.
Barátunk addig serénykedett, amíg összehozta ezt a fegyverműhelyt”
– mondta kedves iróniával. Hozzátette, nem könnyű dolog egy ilyen műhely
létrehozása, sok kitartást és munkát igényel. Végül gratulált az új
és színvonalas műhelyhez, valamint megígérte a vadászok nevében, hogy
szorgalmasan fognak ide járni. (folytatás)
Preisz
Gyula, VIII. 11.
|
|
STUDINKA
LÁSZLÓ-EMLÉKHELY AVATÁSA
A Mosonszentmiklósi Önkormányzat, és a Rábca-Menti Vadásztársaság
2005. augusztus 7-én tartotta Dr. Studinka László (1918–1981),
„a Hanság szerelmese” emlékhelyének felavatását, a mosonszentmiklósi
Kastély parkban, a Studinka család egykori lakhelyének tőszomszédságában.
Az avatóbeszédet Markó László, a Rábca-Menti Vadásztársaság
elnöke nyitotta meg, majd Varga László polgármester folytatta
a megemlékezést, melyben köszöntötték és egyben felhívták a jelenlévőket,
hogy emlékezzenek, tisztelegjenek a vadászíró, az ornitológus, a vadászat
és a vadgazdálkodás elméletének és gyakorlatának elhivatott művelője,
a környezet és a természet összhangjának megteremtéséért küzdő ember
az életműve előtt. (folytatás)
Nagy
Krisztián, VIII. 9.
|
|
PÁRATLAN
TIZENKETTES BAK
2005. augusztus 2-án hajnalban „páratlan” vadászszerencsével
lepte meg Diana Istenasszony Gerhard Berger osztrák bérvadászt.
A Gyulaj Rt. Pincehelyi Erdészetének Németkéri vadászterületén –
Puskás Mihály kerületvezető hivatásos vadász áldásos kísérői tevékenységének
is köszönhetően –, a képen látható páratlan tizenkettes őzbakkal ajándékozta
meg őt. Berger úr a bérvadászatot vásárló Somos Kft. vendégeként tartózkodott
a területen. (folytatás)
Prof.
Dr. Solymosi József, VIII. 7.
|
|
DIÁKOK
ISMERKEDTEK A VADÁSZATTAL
Salgótarjántól délre, a Nagykeresztúr községhez tartozó Krakópusztán,
a Mátra Mgtsz Vadásztársaság festői környezetben fekvő vadászházában
idén immár ötödször rendezték meg azt a gyermektábort, amelyiknek
egyik fő célja, hogy az általános iskolás diákok reális képet kapjanak
a vadászatról. Klagyivik Attiláné, a lucfalvai általános
iskola igazgatója, a tábor vezetője, egyben a vendéglátó Mátra Mgtsz
Vadásztársaság tagja kérdésünkre elmondta, hogy idén 37 gyerek vesz
részt a táborozáson. (folytatás)
Faragó
Zoltán, VIII. 6.
|
|
TERÍTÉKEN
AZ ELSŐ GÍMBIKA…
2005. augusztus 3-án a hajnali órákban a tanú állítása szerint lövés
dördült el a Vas megyei Olaszfai Vadásztársaság területén a Bükkfej-dülőben.
A délelőtti órákban a Hegyhát Vadásztársaság alkalmazottai a vadetetőket
ellenőrizték és eközben észrevettek egy traktort, amihez odamentek
és látták, hogy a rajta lévő ládában egy gímszarvasbika van, kaptuk
az információt Maxim László r. alezredestől a Vasvári Rendőrkapitányság
bűnügyi osztályvezetőjétől.
A nyomozás érdekeire való hivatkozással csak annyival egészítette
ki a közleményt, hogy miután a terület tulajdonosai szembesültek a
ténnyel, értesítették a rendőrséget, azok kiérkezéséig visszatartották
a szarvasbikát elszállítani kívánó személyt. A rendelkezésre álló
információk szerint a vadat a társaság egyik vadásztagja lőtte ki,
arra hivatkozva, hogy a vad sántított, ezért ejtette el. A rendőrség
az ügy vizsgálatát szakértő bevonásával folytatja. (Helyreigazítás
VIII. 9. – Szabó Árpád tudósítónktól)
Szalai Ferenc r. őrgy.
sajtóreferens
|
|
|
NEM HOZOTT
SZERENCSÉT A MALAC
Július 30-án, szombaton este pórul járt egy vadász a Nógrád megyei
Mátranovákon: a rendőrök igazoltattak az általa vezetett, hatósági
jelzés nélküli személygépkocsi miatt. Az ellenőrzés gyorsan kiderítette,
hogy a sofőr vadászni volt, ezért ellenőrizték a nála lévő fegyvert
is. A rend őrei, ha már már munkához láttak, átvizsgálták a gyanús
járművet is. Ennek során a csomagtartóban találtak egy elejtett vadmalacot,
ami nem volt jelzéssel ellátva és a lőjegyzékben sem szerepelt. A
férfiúnak így nem hozott szerencsét a malac, merthogy nem csak az
eltulajdonított vad, hanem a jelzés nélküli jármű miatt is indul ellene
eljárás...
Faragó
Zoltán, VIII. 4.
|
|
VADHÚSVIZSGÁLÓK
KÉPZÉSE
Bács-Kiskun megyében is megkezdődött a 7/2005.
(II. 4.) FVM rendelettel módosított 9/2002. (I. 23.) FVM rendelet
13. számú melléklete által előírt „képesített vadhúsvizsgálók” képzése.
Az Országos Magyar Vadászkamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
által szervezett képzésen július 28–29-én Kecskeméten fejleszthették,
illetve augusztus 4–5-én Baján fejleszthetik ismereteiket a megye leendő
vadhúsvizsgálói. Az első előadási napon mintegy 80 megjelent hallgató
– főként hivatásos vadászok, valamint a vadásztársaságok megfelelő képesítéssel
rendelkező tagjai – várták feszült figyelemmel Miklós Károlynak,
a kamara megyei titkárának üdvözlő szavait, s az azt követő előadást.
Az előadások alatt a hallgatóságnak lehetősége volt kérdések feltételére,
s az előadók igyekeztek azokra kielégítő, a gyakorlati teendőket megkönnyítő
válaszokat adni. A résztvevők soraiban érződött bizonytalanság az új
húsvizsgálati rendszer bevezetésével kapcsolatban, azonban az előadások
előrehaladtával tisztultak, s mindinkább körvonalazódni látszottak az
elkövetkezendő időszak feladatai. Az előadások kiterjedtek a rendszer
jogszabályi környezetére, a húsvizsgálók jövőbeni feladatainak határaira,
teendőire s a húsvizsgálat felelősségére.
Modok
Imre, VIII. 2. |
|
VESZPRÉM
MEGYEI VADÁSZNAPOK
Délelőtt pontban 10 órakor kezdődött el a Hubertusz mise, amely a sümegi
Püspöki palota kertjében megrendezésre kerülő Veszprém Megyei Vadásznapok
nyitó programja volt. A misét Nagy Gábor plébános celebrálta.
Közvetlen részesei voltak a misének a korhű ruhákba öltözött, nagyon
dekoratív és csodálatosan játszó Francia kürtösök, és az ugyancsak magas
színvonalon játszó Séd-parti vadászkürtös együttes Veszprémből. (folytatás)
Szabó
Árpád, VIII. 1.
www.vadasztoplap.hu
|
|
SEFAG
RT. – ALKOTÓTÁBOR
A Somogyi Erdészeti és Faipari Rt. Vörösalma Vadászházába invitálta
egy hétre a vadászat, természet festőit. Az alkotók közül többen már
második alkalommal kaptak meghívást a nyári festőtáborba. A néhány nap
alatt a festésen kívül bebarangolták a környéket, vadlesen vettek részt,
képzőművészeti szakmai előadást hallgattak meg. Az alkotótábor résztvevői:
Dedinszy Márta, Frank Tamás, dr. Ignácz Magdolna, Iván István, Jagicza
Beáta, dr. Kun Edit, Marics Attila, Szamosközi Antal, Szücs Tibor és
Vincze Angéla. Az elkészült majd 40 alkotást házi kiállítás keretében
tekintette meg Barkóczi István vezérigazgató és Buzgó József
vadászati osztályvezető. A képek egy része a SEFAG Rt. Vörösalma Vadászházát
fogja díszíteni. (folytatás)
Dr.
Ignácz Magdolna, VII. 29. |
|
BEMUTATKOZIK
SZAMOSKÖZI ANTAL
Szamosközi Antal neve egyre ismertebb a vadászok körében. Gyönyörű
grafikái és festményei láttán az ember szinte egy mozgalmas vadászaton
vagy egy erdőben érzi magát még a legkisebb kiállító teremben is. Az
alkotóval szentesi lakásában beszélgettünk.
– Ha jól tudom, Ön nem régóta fest. Hogyan sikerült mégis ilyen
messzire jutnia?
– Grafikákat már sok éve készítek, de festeni csak három évvel ezelőtt
kezdtem el. Rövid idő alatt annyira az életem részévé vált, hogy most
már csak ezzel foglalkozom. (folytatás)
Kruzslicz
Anita, VII. 27. |
|
BÉKÉS
SÁNDOR: AZ IGAZ VADÁSZ
„Fontosnak tartom a vadászatot és féltem. Ez az indoka
és egyben a magyarázata, hogy újra meg újra szót kérek… Ez a kis kötet
olyan szövegeket tartalmaz, melyek előadások, vitacikkek és egyéb
publikációk formájában már elhangzottak, napvilágot láttak. A maguk
idejében és helyén konkrét célt, feladatot igyekeztek szolgálni ezek
az előadások és írások. Csokorba gyűjtésüket és együttes közreadásukat
hitem és reményeim szerint, két dolog indokolja. Az egyik: a felvetett
gondok, problémák és nyugtalanító jelenségek változatlanul aktuálisak.
Mint ahogy értékeink is azok. És a másik: így, együtt, kötetbe rendezve
talán hozzásegíthetnek ahhoz, hogy a nem vadászó többség is érzékelje
és némiképpen méltassa is vívódásaink komolyságát és folyamatosságát.
Mert a vadgazdálkodás, a vadászat, a vadászati kultúra és etika ügyei
nem csupán a vadászokra tartoznak.” (Békés Sándor)
|
|
105 ÉVE
SZÜLETETT HEMINGWAY
1899. július 21-én született Oak Parkban. Jómódú polgárcsaládból
származott, apja orvos volt, aki fiát korán ránevelte a halászat,
vadászat, a sportok iránti szeretetre. Röviddel az érettségi előtt
megszökött hazulról, 17 éves korában a Kansas City Star riportere
lett, 1918-ban egészségügyi önkéntesként Franciaországba, majd az
olasz frontra került, ahol súlyosan megsebesült. Felépülése után a
torontói Star munkatársaként helyszíni tudósításokat küldött
a közel-keleti forrongásokról, a görög forradalomról. 1925-ben első
feleségével Párizsban telepedett le. 1927-től Floridában élt egy kis
szigeten, kijárt a tengerre halászni. Ennyi kaland azonban nem elégítette
ki; sokat utazott, Arizona dzsungeleiben és Afrika őserdőiben nagyvadra
vadászott. (folytatás)
Preisz
Gyula, VII. 21.
|

Schomburgk
szarvasa |
EGY KIHALT
SZARVASFAJ EMLÉKÉRE
Schomburgk szarvasa Thaiföldön élt. A faj úgy halt ki, hogy egyetlen
nyugati természettudós sem látta az állatot természetes környezetében.
Egyetlen kitömött példányt és néhány agancsos trófeát őriznek a világban.
Utolsó élő példányát (amit ma kipreparálva a Kihalt Állatok Csarnokában
őriznek a párizsi Természettudományi Múzeumban) 1867-ben mutatták
be a közönségnek a Növények Kertjében, öt évvel a felfedezése után.
A felfedezés és kihalás között eltelt hetven évben közel kétszáz bőrt
adtak el, de ezt a szarvast kevésbé bőréért, inkább fejlődésben lévő
agancsának pihés hártyájáért vadászták, amelynek a kínaiak gyógyító
hatást tulajdonítottak. A szarvasok gyakran ellátogattak a mocsarakba,
szigetről szigetre jártak, eközben szigonyozták csónakokból. A mocsarak
lecsapolása és a földek művelésbe vonása élőhelyeik elvesztését eredményezte.
Preisz
Gyula, VII. 18.
|
|
VADKÁRELHÁRÍTÁS,
MÁSKÉPP
Egy felháborodott turista arról tájékoztatta a Komárom-Esztergom
megyei sajtót, hogy üres sörös dobozok garmadájára lelt egy magasles
alatt, ami elgondolkodóvá tette a vadászok józan ítélőképességét tekintve.
Persze nem késett sokat a válasz sem az illetékesek részéről, melyben
megnyugtatták a kérdező felet, hogy nem kell megijednie, a sörös dobozok
a vadkárelhárítás részei. A válasz szerint ezeket a dobozokat spárgára
fűzik egymástól olyan távolságban, hogy összeütődve csilingelő hangot
adjanak, ami a termést dézsmáló vad elijesztését célozza. (folytatás)
Kántor
B. Péter, VII. 17.
|
|
TERÍTÉKEN
Az elmúlt hetekben kevés időm jutott a vadászatra, július 8-án azonban
végre kiszabadultam a hőn áhított területre a szabadba. Meg is lett
az eredménye. A Bakonyszombathelyi Sólyom VT területén vendégeskedtem
barátom jóvoltából. A hántai oldalban sikerült elejtenem este fél
tízkor a képen látható vadkant, amelynek súlya 98 kg zsigerelve. Korát
6–7 évre saccolták a vadásztársak, 20,5 cm lett a nagyagyar hosszúsága,
a kisagyarak is kiemelkedően vastagok. A terület adottságait tekintve
büszke lehetek a zsákmányomra. A bírálat majd eldönti, érmet érdemel
vagy sem.
Szalai
László, VII. 17.
|
|
SZÚ
VAGY MOTORFŰRÉSZ TAROLJA LE AZ ERDŐT?
12 600 hektáron csaknem négymillió köbméter fenyőt pusztított el Szlovákiában
múlt télen az orkán. A tátrai terület háromnegyed része állami tulajdon,
amelynek hetven százalékát idén értékesítenék: a zöldszervezetek azonban
tiltakoznak emiatt. A kármentesítő munkálatokra és a fák megvásárlására
versenypályázatot hirdetett januárban a Tátrai Nemzeti Park Erdőgazdasága:
erre magyarországi cégek jelentkezését is várták. Információink szerint
akadtak is érdeklődők, ám a katasztrófa sújtotta területről végül alig
érkezett az országba feldolgozandó faanyag: a legtöbbet Csehországba
szállították. (folytatás)
Kántor
B. Péter, VII. 12. |
|
|
HALÁLOS
VADÁSZBALESET BORSODBAN
Halálos vadászbaleset történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Martonyi
külterületén szombat este – közölte a rendőrség. Egy 67 éves miskolci
vadász az eddigi ismeretek szerint véletlenül saját magát lőtte hasba
– mondta Kompoltiné Jakab Ilona a megyei rendőr-főkapitányság
szóvivője. Hozzátette: a kiérkezett orvos már nem tudta megmenteni
a férfi életét, a vadász a helyszínen belehalt sérüléseibe. Miután
idegenkezűség nem merült fel, a rendőrség államigazgatási eljárás
keretében vizsgálja a vadászbaleset körülményeit. Dr. Székely
István, az OMVK jogi képviselője a Hiradónak elmondta: ez a baleset
is – csakúgy mint a hosszúhetényi, illetve az ispánki – az emberi
gondatlanságra, felelőtlenségre, illetve a fegyverhasználati és -kezelési
szabályok egyértelmű megsértésére vezethető vissza. Idén ez a harmadik
halálos kimenetelű vadászbaleset, minden évben kettő és öt között
mozog a halálos vadászbalesetek száma.
Szerencsétlenül járt idős vadásztársunk hozzátartozóinak, barátainak
részvétünket fejezzük ki.
Preisz
Gyula, VII. 11.
|
|
DR.
NAGY ENDRE EMLÉKNAP
A borús idő, amely a balatonedericsi Afrika Múzeumba a dr. Nagy Endre
Emléknapra érkezőket fogadja, nem túl biztató. A mélyre ereszkedő sűrű
párafelhők éppen most nyelik le a távolban álló méltóságteljes badacsonyi
gránitóriásokat. A lengedező szél ellopja tőlünk a lopakodva előbújó
napsugár melegét, majd hirtelen ötlettől vezérelve mégiscsak meggondolja
magát, s lágyan ránk teríti fénylő abroszát. (folytatás)
Szabó
Árpád, VII. 10.
www.vadasztoplap.hu
|
|
GÖDI
VADÁSZFESZTIVÁL
Szabó Zoltán, Pest megyei vadászati felügyelő megnyitó beszédével
vette kezdetét a Vadászok, erdészek és természetszeretők ide fesztiválja
Gödön, a Nemeskéri-Kiss kúriában. Beszédében elmondta, hogy örömmel
állhatunk itt, a szakmánkat ünnepelhetjük, amit hobbiként, hivatásként,
de mindenképpen odaadó lelkesedéssel végzünk és köszönetét fejezte ki
a rendezőnek, aki újból és újból megrendezi ezt az eseményt. – A vadászat
ősi és elementáris tevékenység, s bár ebben a korban néha regresszióban
van, de a mi kötelességünk és feladatunk, hogy a nem vadászó közönségnek
demonstráljuk azt, hogy milyen szépségeket és mélységeket rejt a vadászat
– hangsúlyozta a vadászati felügyelő. (folytatás)
Preisz
Gyula, VII. 9. |
|
VADÁSZJUNIÁLIS
Idén tizedik alkalommal rendezte meg a Zalaegerszegi Nimród VT a hagyományosnak
mondható rendezvényét a Vadászjuniálist. (folytatás)
Kruzslicz
Anita, VII. 5..
|
|
ZALAEGERSZEGI
NIMRÓD VT
A Nimród Vadásztársaság elődje 1967-ben alakult, akkor még Zalaegerszegi
Ruhagyár VT néven. Jelenlegi nevét 1975 óta viseli. A társaság több,
mint 7500 ha területen gazdálkodik a megyeszékhelytől dél és délnyugati
irányban, 18 település határában, földrajzilag a Göcsej területén. (folytatás)
Kruzslicz
Anita, VII. 5..
|