| |
Fenntartható
vadászat
Bár a legelterjedtebb nézőpont szerint a veszélyeztetett állatfajok
védelmének legjobb módja, ha szigorú törvényekkel tiltjuk a vadászatukat,
valójában az engedélyezett, ám korlátok közé szorított vadászat sokkal
hatékonyabb. (folytatás) |
|
Ablak
Afrikára
Kisbágyon | Fehér barkójú cerkófmajom, zebra, kudu, csíkos és fekete
gnúfélék, varacskos disznó, impala, kövi antilop, szavannai közönséges
pávián, jávorantilop, kafferbivaly, zsiráffej a hosszú nyakon – trófeák
a varázslatos földrészről, Afrikából. (folytatás)
nport.hu,
VI. 30. |
|
Vadbalesetek
– Veszélyes utak
Szombathely – A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága
a vadbalesetek megelőzésével kapcsolatos koordinációs értekezletet tartott.
Főleg a nyári üzekedési időszakban és a szeptember elején kezdődő szarvasbőgés
idején jelent komoly veszélyt az utakon átkelő vad az autósok számára.
(folytatás)
vasnepe.hu,
VI. 30. |
|
Baranyai
Vadásznapok
Vadászkürtösöktől
zengett a Zengő, két napra zöld ruhás nimródok lepték el a
várat, mert a Pécsváradi vár és annak környéke adott otthont a 2008-as
baranyai vadásznapoknak. A Pécsváradi Többcélú Kistérségi Társulás támogatása
mellett, tizenkilenc község összefogásával került megrendezésre a több
helyszínen zajló rendezvény.
(folytatás)
Bátai
György, VI. 30. |
|
Vaddisznó
támadt az asszonyra
Vaddisznó támadott meg egy nőt a kárpátaljai Nagyszőlősön, amikor a
szőlőskertjéből akarta elkergetni. A nő egy közeli, kisebb fán keresett
menedéket az állat elől. (folytatás)
hirextra.hu,
VI. 30. |
|
Pintér
István és Benedek Fülöp a hazai vadászat helyzetéről
Az NYME által rendezett Erdész-közgazdász
Találkozón felszólalt Pintér István, az FVM osztályvezetője.
Elmondta, hogy jövőre „alapos
változtatások várhatóak a vadászati törvényben, megszűnhet a tavaszi
szalonkahúzás idején a vadászat”. A találkozón megjelent Benedek
Fülöp is, az FVM korábbi szakállamtitkára, az OMVV elnöke. (folytatás)
forestpress.hu,
VI. 30. |
|
KIhalhat
a hópárduc
Nagy nehezen túlélték a három évtizede tartó háborúskodást, de a közeljövőben
kihalhatnak az Afganisztánban élő hópárducok. A nagymacskákra főleg
bundájuk miatt vadásznak, a felvevőpiacot pedig az Afganisztánban szolgálatot
teljesítő katonák és segélymunkások jelentik. (folytatás)
inforadio.hu,
VI. 29. |
|
KutyaGPS
vadászoknak
A Garmin már 2007 januárjában bemutatta a kutyák követésére kifejlesztett
DC 20-at és az Astro 220-as vevőegységet. Ezek segítségével a gazdik
nyomonkövethették kutyájukat. A megoldást később továbbfejlesztették,
és a gyártó most bemutatta a DC 30-at. (folytatás)
origo.hu,
VI. 28. |
|
A
fegyvertartás két részre osztja az amerikaikat
A fegyvertartási jogról hozott legfelsőbb bírósági döntés mozgósítja
az Egyesült Államokban a fegyvertartást pártoló és az azt ellenző csoportokat
egyaránt – írta az amerikai sajtó. (folytatás)
stop.hu,
VI. 27. |
|
Már
ötszáz hód él Magyarországon
Kerekasztal-megbeszélést tartottak a szakemberek a Mártélyi Tájvédelmi
Körzetbe 2006-ban telepített hódok sorsának alakulásáról. Az egyik család
ugyanis a telepítés helyszínétől kicsit távolabb talált otthonra, ez
a térség azonban már nem tartozik a természetvédelmi területhez. (folytatás)
nationalgeographic.hu,
VI. 27. |
|
Fegyvereket
is loptak Bágyogszovátról
Bágyogszovát – Vadászfegyvereket, lőszereket loptak el nemrégiben egy
családi házból. Az ismeretlen tettesek kihasználták, hogy a tulajdonosok
éjszaka nem voltak odahaza, és feldúlták otthonukat. (folytatás)
kisalfold.hu,
VI. 26. |
|
PUMA
MARCANGOLTA SZÉT
Puma okozta egy Pinos Altos-i (Új-Mexikó) férfi halálát. Az állat megölte
az 55 éves Robert Nawojskit, evett a holttestéből, a testrészeket eltemette.
(folytatás)
TÚSZTEJTŐ
MEDVE
Egy barna medve húsz napon át túszként tartotta fogva egy szálló lakóit,
mert a hotel szemetes konténeréből kosztolt a Fiume fölötti Risnjak
nemzeti parkban, semmivel nem tudták elriasztani.
(folytatás)
zoom.hu,
VI. 26. |
|
Egy
kicsi bogár, egy kicsi rügy!
Barátot látott!
Tartja a régi magyar közmondás. Aki tudja mit jelent, az igazi vadász.
Aki nem, az alábbiakban megismerheti, a fiatalon elhunyt barátunk vadászfilozófiáját.
Akinek a puska, talán csak a szükséges „rosszat” jelentette, hogy minél
többet töltsön a természetben. (folytatás)
Molnár
Attila, VI. 25. |
|
A
szalonkaidény értékelése Vas és Baranya megyében
2008-ban
a Vasi Szalonka Klub 13 szalonka adatát gyűjtötte össze, illetve juttatta
el az NYME-nek. Ezen kívül Vas megyéből 1 sneffet egészben adtunk le,
valamint a klub nevéhez fűződik 11 baranyai szalonka adatainak beküldése
is. Így összesen 25 szalonkával járultunk hozzá az idei kutatási eredményekhez.
(folytatás)
Faller
László , VI. 24. |
|
A
hazai vadaskertek helyzete és lehetőségei
Budapesten,
a Magyar Mezőgazdasági Múzeum dísztermében szakmai
tanácskozást tartottak az OMVK valamint az OMVV Vadvédelmi és Vadgazdálkodási
Bizottsága közös szervezésében. A
tanácskozást Pechtol János levezető elnök nyitotta meg.
(folytatás)
Preisz
Gyula, VI. 23. |
|
Helikopterbaleset:
vadkár felmérésére indultak Csányi gépével
Vadászati szakemberek is ültek a Csányi Sándor OTP-vezértől bérbevett
helikopteren, mely vasárnap délután zuhant le a Somogy megyei Nagybajom
külterületén – értesült a HavariaPress. (folytatás)
stop.hu,
VI. 23. |
|
Sikeres
volt a pécsváradi vadászjuniális
Pécsvárad | Vadászjuniálist szervezett a zengőalji városba, illetve
környékére péntekre és szombatra a hazai vadászkamara területi szervezete.
(folytatás)
bama.hu,
VI. 22. |
|
Országos
vadászkutya-kiállítás
A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Kaposvári Szervezete a Somogy
Megyei Vadászkamara közreműködésével – 2008 június 22-én Kaposváron,
immár harmadik alkalommal – Országos Vadászkutya-kiállítást rendezett.
(folytatás)
agrarunio.hu,
VI. 22. |
|
Stohl
és Bodrogi
„Kimegyek hajnalban a sötétben, és végignézem, ahogy felkel a nap. Ködpára
úszik a fák közt, ébredezik az erdő. Meglátod az őzbakot. Akkor sincs
baj, ha nem sikerül elejteni. Már az is szép, amikor harmatos lesz az
ember csizmája. Két órával napkelte után befejezzük, reggelizünk, beszélgetünk,
alszunk egyet, aztán megebédelünk. Este kimegyünk újra.” (folytatás)
blikk.hu,
VI. 22. |
|
A
vadászat nem „úri passzió”
Beszélgetés Kovács Sándorral, a Bakonyerdő Zrt. Devecseri Erdészete
fővadászával erdőről, vadról, felelősségről. (folytatás)
forestpress.hu,
VI. 21. |
|
Vadászok
védik a vetést
A búza és a zab most viaszos. Nagy kárt okozhat benne a vaddisznó, mert
nagy területet tesz tönkre és nem lehet betakarítani a növényt – mondja
Borsos Mihály, a Bakonyszombathelyi Földtulajdonosi Vadászati
Közösség közös képviselője a napokban kezdődött vadkárelhárítási szezonról.
(folytatás)
kemma.hu,
VI. 21. |
|
Gombaszezon:
„Mintha lőtéren járkálnának a gyűjtögetők”
Meghozta a gombaszezont a meleg, párás, csapadékos idő. Az erdészek
óvatosságra intik a gyűjtögetőket. A bekerített vadasparkokban, a figyelmeztető
táblákkal ellátott területeken viszont tilos mindenféle erdei termék
gyűjtése. Sőt ezekre a területre bemenni sem szabad. (folytatás)
teol.hu,
VI. 19. |
|
Vadászok
a sztráda mellett
Újudvar – Egy pár éve esett, 14 kiló 40 dekás gímszarvas-trófea ré vén
a világranglistán hetedik, a magyaron harmadik helyen szerepel a Hubertus
Vadásztársaság területe. A falujárás során mélyebben megismert szerveződés
az ötvenes évek óta létezik. (folytatás)
zalaihirlap.hu,
VI. 18. |
|
Vadászkamarai
lövészverseny
Balatonfűzfő (tt) – Egyéniben és csapatban is szoros eredményt hozott
a XI. Vadászkamarai Nagydíj lövészverseny, így nem volt hiány izgalomból.
(folytatás)
naplo-online.hu,
VI. 18. |
|
Derűs
nap a borús időben
A
szemerkélő eső és borús idő ellenére sok érdeklődőt vonzott a Komárom-Esztergom
megyei vadásznap. A Tarjáni Nemzetiségi Ifjúsági Táborban már korán
reggel gyülekeztek a vadászok, akiket Lukáts Péter, az OMVK
megyei elnöke köszöntött megnyitó beszédében. (folytatás)
Kántor
B. Péter, VI. 18. |
|
Eb
a vadász kutya nélkül: jönnek a hannoveri vérebek
Pécsvárad | „Eb a vadász kutya nélkül” – tartja a vadászmondás, a pécsváradi
Vadász juniálison pedig vadászból, kutyából és valószínűleg érdeklődőkből
sem lesz hiány a hétvégén. (folytatás)
bama.hu,
VI. 17. |
|
ERDÉLY:
A „vadaskert-biznisz"
Még
el sem kezdte tulajdonképpeni tevékenységét az almásréti Farkaspatak
nevu községi beerdosödött legelon létesített vadaskert, hiszen még nagyon
az elején tartanak a vaddisznók betelepítésének és tenyésztésének, de
máris politikai manipulációk tárgyává vált a vállalkozás. A helyhatósági
választások elotti kampányban dobta a nyilvánosság elé a Magyar Polgári
Párt rendkívül nagy leleplezését, miszerint „az RMDSZ-es maffia ellopta
a kézdialmásiak erdejét, és vadaskertet létesített”. (folytatás)
szekelyhirmondo.ro,
VI. 17. |
|
Bélmegyeri
vadászbotrány
A vita az értékes bélmegyeri területek vadászati jogának birtoklása
miatt lángolt fel. A sok ezer hektáros földre a 10 éves vadászati jog
lejártával két társaság jelentkezett, és bizonyos részekre mindkét fél
igényt tartott, de a nagyobbik hányadot nem a földtulajdonosok kapták.
(folytatás)
beol.hu,
VI. 16. |
|
Háznál
az őz
Egy alig háromhetes őzgidát nevel otthonában egy mezőörsi család. A
gida anyját egy autó ütötte el, a vadászok pedig miután megtalálták,
úgy döntöttek, magukhoz veszik a kicsit. (folytatás)
velvet.hu,
VI. 16. |
|
Tévedésből
vadásztársára lőtt
Tévedésből vadásztársára lőtt, és ezzel súlyos sérülést okozott egy
somogyi férfi vasárnap késő este a Zala megyei Szepetnek határában.
(folytatás)
mno.hu,
VI. 16. |
| |
†
ELMENT
DR. GOTTHARD BÉLA
Június
11-én este életének 77. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt dr.
Gotthárd Béla. Sokan várták könyvét, amelyben leírta legemlékezetesebb
vadászélményeit, s amely tavaly jelent meg „A Hargita ösvényein” címmel.
(folytatás)
Preisz
Gyula, VI. 15. |
|
Medvecsalád
az étteremben
Étterembe tért be egy medvecsalád Romániában, szépen leültek három székre,
mégis hanyatt-homlok elmenekült a többi vendég, és a pincér sem igyekezett
a közelükbe merészkedni, hogy felvegye a rendelést. (folytatás)
stop.hu,
VI. 14. |
|
Az
év erdésze
Pusztavám (GG) – Ki lett, lesz az Év erdésze Magyarországon, ezt döntötték
el csütörtökön és tegnap a Fejér megyei kis faluban, a Vértes Erdő Zrt.
erdészetében egy vetélkedőn. (folytatás)
fmh.hu,
VI. 14. |
|
Újratelepítik
a farkasokat Skóciában?
Edinburgh – Valaha őshonos fajokat akar újratelepíteni a skóciai Alladele
vadrezervátumba egy brit üzletember, hogy helyreállítsa az elnéptelenedett
Skót-felföld egy részének egykori dicsőségét és nyereségre tegyen szert
a helyszínt felkereső turistákból. (folytatás)
forestpress.hu,
VI. 12. |
|
Hercegi
hallali az Esterházyak ősi fészkében, Fraknóban
Vadászat az Esterházy udvarban címmel nyílt kiállítás Burgenland
legfestőibb várában Fraknóban, amely az Esterházyak első jelentős szerzeménye
volt. Ma is jelnetős összegeket költ a család a kulturális központként
működő várra. (folytatás)
nepszava.hu,
VI. 11. |
|
A
lélek emléke örök
2008.június
6-án reggel szívünket mégis szomorú fájdalommal teli érzés járta át.
Mára virradóra 86. életévében elhunyt Kasza László, a Veszprémi
Állatkert megálmodója, nyugalmazott igazgatója.
(folytatás)
Kittenberger
Kálmán Növény- és Vadaspark, VI. 11. |
|
Agyrém
– bort főznek a tigrisekből
A Környezetvédelmi Nyomozó Iroda két kínai állatkertet leplezett le,
ahol tigriscsontból készült gyógybort árulnak illegálisan. (folytatás)
stop.hu,
VI. 11. |
|
Teszt:
Hummer H3
Még
egy bébi Hummer is óriás: a H3-as közel olyan széles, mint a kukásautó,
több mint két tonnás és közel húsz litert fogyaszt. Kínlódik a belváros
szűk utcáiban, annál könnyedebb durva terepen. Sokan szeretik, sokan
nagyon nem. (folytatás)
totalcar.hu,
VI. 10. |
|
Egy
nap a barátkozás kedvéért
Fűzvölgy
(hba) – Klubnapot tartott szombaton a Kürtösmenti Vadászklub. A fűzvölgyi
találkozó az illetékességi területéhez tartozó közéleti személyiségek,
illetve a klubtagok közti baráti kapcsolat elmélyítését szolgálta. (folytatás)
forestpress.hu,
VI. 9. |
|
Illetéktelenek
a vadaskertben
Baranya | Komoly gondot okoz a szakembereknek, hogy a Mecseki Erdészeti
Zrt. gondozásában lévő baranyai vadaskertekben egyre több és több az
illetéktelen látogató – most éppen a gombászok veszélyével kell szembenézniük.
(folytatás)
bama.hu,
VI. 9. |
|
Ki
a vadász?! – Kittenberger emlékkiállítás
Ki a vadász?! címmel emlékkiállítás nyílt az Ipoly Erdő Zrt.
Nagymarosi Erdészetének kiállítótermében Kittenberger Kálmán
halála 50. évfordulójának alkalmából. Az idei év különös hangsúlyt kap,
hiszen 50 évvel ezelőtt távozott közülünk a nagy természettudós, afrika
kutató. (folytatás)
erdeszetilapok.hu,
VI. 9. |
|
Farkastámadás
Ukrajnában
Hat embert harapott meg egy nőstényfarkas a kelet-ukrajnai Harkiv megyében,
a dühöngő állatot rendőrök lőtték le. Négy sérültet, köztük egy kilencéves
gyereket kórházban ápolnak. (folytatás)
hírextra.hu,
VI. 9. |
|
Vadászeskü
a Gerecsében
Fegyverhajítás, hastánc és pörköltfőzés a megyei vadásznapon. A Gerecsében,
a Vértesben és a Pilisben a Komárom-Esztergom Megyei Vadászkamara ezerötszáz
tagja járja rendszeresen az erdőt. (folytatás)
forestpress.hu,
VI. 9. |
|
II.
Nemzetközi vadásznap, Kisgyarmat
A Szlovák
Vadászszövetség védnökségével másodszor rendezték meg Kisgyarmaton a
nemzetközi vadásznapot. A rendezvényen részt vettek Újvár és Léva járás
vadászszervezetei, a vizslatenyésztő klubok és az Ister-Granum eurorégió
vadászegyesületei. (folytatás)
Preisz
Gyula, VI. 8. |
|
Háromszor
nyert fődíjat a legnagyobb vadász
Sellyén emléktáblát avatott a Förster Gyula elnökölte, a gróf
Draskovich Iván nevét viselő helyi vadásztársaság
a kastély belső udvarán. Minden megyei vadász notabilitás megjelent
az ünnepségen, az apropó Draskovich születésének 130. évfordulója volt.
(folytatás)
bama.hu,
VI. 8. |
|
Kutyája
mentette meg egy vadász életét Ausztriában
Kutyája segítségével hívott mentőt magához egy magaslesről lezuhant
és súlyosan megsérült vadász Felső-Ausztriában. Hiába próbálta a karját
nyújtogatni, képtelen volt elérni a válltáskáját, amelyben a mobilját
tartotta. Kétségbeesésében megparancsolta a kutyájának, hogy kotorja
elő a készüléket, és vigye oda neki. (folytatás)
hirado.hu,
VI. 8. |
|
Példamutató
munka a vadgazdálkodásban
Iharosberény (kv) – A vadgazdálkodásban, a vadászatban és a vadászati
kultúra ápolásában végzett példamutató munkájáért Gács László
a Somogy Megyei Vadásznapon vehette át a szakma egyik legrangosabb elismerését,
az OMVV Nimród Vadászérmét. (folytatás)
zalaihirlap.hu,
VI. 6. |
|
Naszályi
abnormális bakok
E sorok írója
megszállottként rajong az abnormális trófeákért, mint a természet különleges
ajándékáért. A képen látható két abnormális bak az Ipoly Erdő Zrt. Váci
Erdészetének a vadászterületén került terítékre.
(folytatás)
Solymosi
József, VI. 5. |
|
Vaddisznók
garázdálkodnak a temetőkben
Salgótarján | Az utóbbi időben több panasz is érkezett a városba be-be
látogató vaddisznókról. Mint megtudtuk az elszaporodott vadaknak „már
semmi sem szent”, hiszen egyre gyakrabban túrják fel a salgótarjáni
régi központi temetőt is. (folytatás)
nport.hu,
VI. 5. |
|
Magyar
Nemzeti Parkok Hete másodszor
A Magyar Nemzeti Parkok Hetének célja az, hogy a hazai lakosság útnak
induljon és megismerje Magyarország természeti szépségeit. (folytatás)
forestpress.hu,
VI. 5. |
|
A
trófea után fizetnek az ügyfelek
Világviszonylatban az elsők között van a hazai vadállomány – mondja
lapunknak a Naturhun Kft. tulajdonosa, Balogh József. Amióta
a spanyol király is nálunk vadászik, gyakrabban jönnek a spanyol vendégek;
mellettük német, osztrák és olasz vadászok járják a több mint ezer magyar
vadászterületet. (folytatás)
forestpress.hu,
VI. 5. |
|
Gidát
simogatni szigorúan tilos!
BAJA | Április közepe óta lesik az őzbakokat a nimródok. Bár a bakvadászati
idény még jócskán tart, ezekben a napokban csendesebbek az erdők. Az
üzekedési időben, nyár derekán ismét megtelnek a vadászházak. Akkor
lehet igazán gyakorolni a behívást, azaz őzhívó síppal lépre csalni
a suta után vágyakozó deli legényeket. (folytatás)
baon.hu,
VI. 5. |
|
Összefoglaló
a SCI Közép-Magyarországi Egyesületének
éves közgyűléséről
2008. május 31-én délután, Harkányban gyűlt össze a magyar Safari Club
tagsága, hogy értékelje az előző évben végzett tevékenységét és meghatározza
az új feladatokat. Az elhangzott beszámolók sikeres évről adtak számot.
(folytatás)
safariclub.hu,
VI. 3. |
|
Rekorddal
gazdagodott a gyűjtemény
Somlóvecse – A svájci vendég kitartását siker koronázta, 692 grammos
őzbaktrófeával gazdagodott a gyűjteménye. A Somló-tája vadásztársaság
területén március végén találkoztak először egy remek adottságú, nagy
őzbakkal. Korábban ejtettek már a területükön 600 gramm súlyú trófeával
rendelkező őzbakot, de ez ennél nagyobbnak tűnt. (folytatás)
naplo-online.hu,
VI. 2. |
|
Rapsicok
aranykora
Az Alapítvány a Vidrákért az év elején szakmai fórumot szervezett
arról, hogy mit lehetne tenni az orvhalászat és az orvvadászat ellen.
(folytatás)
nol.hu,
VI. 2. |
|
A
vadászat nem öldöklés, hanem tudatos munka
A somogyi vadászok hagyományos nagy ünnepe – Tizenhatodszor
rendeztek vadásznapot Somogyban. A rendezvénynek negyedszer adott otthont
a szőcsénypusztai Széchenyi Zsigmond szakközépiskola. Az idén a szokásosnál
is több vadász és nem vadász látogatta meg a rendezvényt. (folytatás)
sonline.hu,
VI. 1. |
|
Félpályás
útlezárás a bélmegyeri vadászterületekért
Az előzmények néhány évvel ezelőttre nyúlnak vissza, amikor lejárt a
tíz évre szóló vadászati jog az értékes bélmegyeri területekre. A sok
ezer hektáros földre két társaság jelentkezett, de a nagyobbik hányadot
nem a földtulajdonosok kapták. (folytatás)
beol.hu,
V. 31. |
|
Nyulat
kergetett a magaslesről lelőtt kutya
Dombóvár | Hozzászólás formájában reagált dr. Szíjártó István dombóvári
rendőrkapitány cikkünkre, melyben arról számolunk be, hogy vadász lőtte
le egy család kutyáját . (folytatás)
teol.hu,
V. 30. |
|
Szavanna
Budapesten
Átadták az új Szavannakifutót a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A
tekintélyes méretű kifutórendszer az intézmény legnagyobb alapterületű
állattartó terének számít: 1912 óta nem adtak át ilyen nagyszabású létesítményt
a városligeti intézményben. (folytatás)
mno.hu,
V. 29. |
|
Borsod
megyei vadászok tanulmányútja Sopronba
Az
Észak-Magyarországi Vadászszövetség idén májusban szakmai tanulmányutat
szervezett Sopronba a Tájegységi Szövetséghez, valamint a Nyugat-magyarországi
Egyetemre és a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba. A tanulmányúton huszonnyolcan
vettek részt.
(folytatás)
Tóth
Á. Dénes, V. 28. |
|
Hurkolót
fogtak Borsodban
Hurokcsapdával próbált vadakat fogni egy orvvadász Miskolc határában,
a férfit a rendőrök egy hivatásos vadász jelzése alapján elfogták. (folytatás)
stop.hu,
V. 28. |
|
Hercegek
vadászati emlékei
Az ausztriai Fraknó várában október végéig látogatható egy rendkívüli
kiállítás, amely a múlt, az Esterházy hercegek több évszázados vadászati
emlékeit tárja elénk. (folytatás)
hirextra.hu,
V. 27. |
|
Vízbe
fulladt őzbak
A Nagy-Sár–Hant
Földtulajdonosi Közösség vadászterületének sárszentágotai területrészén
Cser Zoltán sportvadász talált rá a képen látható elpusztult
őzbakra. A bak valószínűleg át akart kelni a vízelvezető árkon, amikor
két hátsó lábára rátekeredett a kúszó nád. (folytatás)
Varga
Márió, V. 27. |
|
Orv-vadászok
Hegyhátmaróc | A hétvégén Hegyhátmaróc Cseresznyés nevű külterületén
két vadászra figyelt fel a vadőr. A puskások kilőttek az erdőben egy
szarvasbikát, és zsákmányukat megkísérelték eltitkolni. (folytatás)
bama.hu,
V. 27. |
|
Szarvasok
ugrottak a robogó elé
Miháld (hp) – Nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett az a balatonboglári
férfi, aki szombaton Miháld külterületén robogójával az elé ugró szarvasok
miatt elesett.
zalaihirlap.hu,
V. 26. |
|
Vadászmajális
Kecskeméten
Az
elmúlt hét végén a Kecskeméti Városi Vt. vadászmajálist rendezett saját
üzemeltetésű lőterén. A majálisra meghívást kaptak a határos vadásztársaságok
vezetőségének tagjai és hivatásos vadászai is.
(folytatás)
Köteles
Tamás Imre, V. 26. |
|
Növekvő
érdeklődés őzbakra
Megnőtt a külföldiek érdeklődése az őzbakok iránt, legalábbis, ami az
üzekedési időszakot – július végét, augusztus elejét – tekintve – közölte
a Mecseki Erdészeti Zrt. illetékese. (folytatás)
forestpress.hu,
V. 25. |
|
Vadászatról,
nem csak vadászoknak
Várpalota – Az idegenforgalmát Mátyás, a vadászati szenvedélyéről is
elhíresült király a városhoz való kötődésére alapozó Várpalota immáron
második alkalommal adott otthont a vadászati kultúra napjának szombaton.
(folytatás)
naplo-online.hu,
V. 24. |
|
Egy
szép bronzérmes bak
Április
23-án reggel ejtettem el Szentkirályon ezt a szép, szabályos hatos agancsú
bakot Köteles Tamás Imre hivatásos vadász kíséretében. A bírálati
eredmény szerint az agancs súlya 395 gramm, 105,9 pontos, bronzérmes.
(folytatás)
Sziffer
Zoltán, V. 22. |
|
Nagy
kárt okozhatnak a vadakban a kerítések
Egy
reggeli őzbakfigyeléskor sikerült ezeket a képeket készíteni, amelyeken
jól megfigyelhető, hogy milyen kárt okozhat a kerítés.
Az őzek által
elszenvedett sérülések borzasztóak, a képek önmagukért beszélnek…
(folytatás)
Czeglédi
Sándor, V. 21. |
|
Medvevadászat
a nappaliban
Családi háza nappalijában vadászhatott medvére egy férfi Alaszkában
a fivérével. Az illető hazatértekor azzal szembesült, hogy betört a
ház ajtaja. Mint kiderült, egy feketemedve garázdálkodott a lakásban.
(folytatás)
nol.hu,
V. 21. |
|
Előre
megérezték a földrengést a vadak Kínában
Május 12-én 7,9-es erősségű földrengés rázta meg Kína Szecsuán tartományát.
Az áldozatok száma több tízezerre tehető. Talán csökkenthető lett volna
ez a szám, ha több figyelmet szentelnek a földrengéseket megelőző szokatlan
természeti jelenségeknek, furcsán viselkedő állatoknak. (folytatás)
origo.hu,
V. 20. |
|
Puskaporszagú
alku vad és gazda közt
Vadkárok – A földtulajdonos bánatát némileg enyhítheti a vadhús íze.
Zsenge veteményen osztozik ez idő tájt a szántóvető meg a vad. Á kárbecslők
szerint minden ötödik palánta az erdő-mező állatainak jussa. (folytatás)
forestpress.hu,
V. 20. |
|
Korongok
a célkeresztben
Vadászmajálist tartott a diósberényi erdőben, a helyiek által Kútvölgynek
nevezett részen a tavaly alakult Csernyédi Vadászegylet. Az erdőkkel
ölelt tisztáson a vadászokat, hozzátartozóikat és barátaikat reggelivel,
sültkolbásszal, szalonnával fogadták a szervezők. (folytatás)
tolnainepujsag.hu,
V. 20. |
|
Túl
az ősi ösztönön
Lenti, Pusztaapáti – A Diána Klub zalai tagjai, azaz a megyében élő
vadász hölgyek tartották hagyományos találkozójukat szombaton. A program
Lentiben kedődött, majd Pusztaapátiban többek között lövészettel folytatódott.
(folytatás)
zalaihirlap.hu,
V. 19. |
|
Pumák
híján a szarvasok túlzott mértékben elszaporodnak
A nagyragadozók ritkulása vagy eltűnése egy adott térségből káros folyamatokat
indíthat el a természetben, mondhatni fenekestül felforgathatja a rendszert.
(folytatás)
nol.hu,
V. 18. |
|
A
vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról
Nem véletlenül ezzel a címmel indul a Kisalföld Vadászati sorozata,
ugyanis 1996-ban ezen a néven alkotta meg az Országgyűlés az LV. törvényt,
felismerve, hogy valamennyi vadon élő faj a Föld megújuló erőforrásainak,
valamint a biológiai életközösségnek pótolhatatlan részét képezi, esztétikai,
tudományos, kulturális, gazdasági és genetikai értékek hordozója. Az
új rovat hetenként jelentkezik. (folytatás)
forestpress.hu,
V. 17. |
|
A
jászszentandrási parókás nagy bak
A Jászapáti
2000 Mezőgazdasági Zrt. vadászterületén az
őzbak vadászati idényének első napján ejtett
el egy csodálatos, parókát hordó bakot Robin
Doquet-Chassaint francia vadász, akinek ez volt élete
első parókás bakja. (folytatás)
Czeglédi
Sándor, V. 17. |
|
Miért
kukáznak a barna medvék?
Az amerikai barnamedvék újabban nem csupán a kempingezők készleteit
dézsmálják meg, hanem rákaptak a városi kukázásra is a bevásárlóközpontok
és házak környékén keresve a napi betevőt. (folytatás)
stop.hu,
V. 17. |
|
Osztrák
tacskó klubkiállítás
Május 4-én az Osztrák
Tacskó Klub (ÖDHK) huszonnyolcadik klubkiállítását rendezte Klagenfurtban,
a festői Falkenberg kastélyban. A megmérettetésre tacskók
nem csak Ausztriából, hanem messzi földről is érkeztek: Olaszország,
Csehország, Németország, Magyarország is képviseltette magát. (folytatás)
Hermánné
Bedics Rita, V. 17. |
|
Vadat
lesők
A Tolna megyei Gyulaj Zrt. több mint 30 ezer hektáron folytat vadgazdálkodást.
A vadállomány világhírű része a 2000–2500 tagú dámszarvas-populáció,
a 2400-as törzsállományú vaddisznó és az ezeknél jóval kevesebb, mintegy
1300 gímszarvas. (folytatás)
forestpress.hu,
V. 16. |
|
Medvék
a harmadik emeleten
Nagy riadalmat okozott ma Brassóban egy anyamedve és bocsa: az állatok
ugyanis felmásztak egy épület harmadik emeletére élelem után kutatva
– mutatott be a különös történetről képeket a Realitatea tévéállomás.
(folytatás)
nyugatijelen.com,
V. 15. |
|
Légpuskabaleset
Tiszai Pályaudvar mögötti sportpálya közelében futottak a diákok szerdai
tanórájukon, amikor egy kisebb csattanó hangra figyeltek fel, majd egy
fiú kiáltása hallatszott. (folytatás)
stop.hu,
V. 15. |
|
Ki
fizesse meg a vadak által okozott kárt?
A mezei nyúlnak kevés a becsülete a határban, kivált napraforgókelés
idején. A gazdák joggal orrolnak rájuk, a megyében a mezőgazdasági vadkár
kilencven százaléka a nyulak rovására írható. Békésben az idei tavaszon
eddig 57 ezer hektárba került napraforgó, amelynek lédús sarjadó hajtása
igazi csemege a nyulaknak. (folytatás)
beol.hu,
V. 15. |
|
Nyúlinvázió?
Puskaporos a hangulat Törökszentmiklóson a földeken. A vadnyulak szítják
a feszültséget, hiszen komoly károkat okoztak egyes gazdáknak. (folytatás)
szoljon.hu,
V. 15. |
|
Autópálya-felüljáró
medvéknek Csehországban
Az úgynevezett „ökofelüljárók” az utóbbi években szerves részei az autópálya-építési
projekteknek. Általában 40 méter szélesek, s mintegy 50 méter hosszúak.
Felületük bokros, fás. Európában a legtöbb Svájcban, Belgiumban és Hollandiában
található. (folytatás)
karpatinfo.net,
V. 14. |
|
Vadveszélyes
utak
Vas megye útjain – az Őrségben, a Hegyháton, a Répce mentén – tizenegy
vadelütéses közlekedési baleset történt három nap alatt. Vajon mi lehet
az ok, és kivédhetők-e egyáltalán az ilyen ütközések? Erről kérdeztük
a szakembereket. (folytatás)
vasnepe.hu,
V. 14. |
|
Húsz
évre ítélték a vadászbolti gyilkost
Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla
azt a férfit, aki egy békéscsabai vadászbolt tulajdonosának torkát elvágva
zsákmányolt lőfegyvereket még három éve. (folytatás)
stop.hu,
V. 13. |
|
Balhéznak
a medvék Romániában
A hegyi-csendőrség egy csapata vasárnap este megmentett két brassóit,
akik a Cenken sétálva, találkoztak egy medvével. A két személy egy fára
menekült a hegyi-csendőrök megérkezéséig. (folytatás)
nyugatijelen.com,
V. 12. |
|
Kapitális
őzbaktrófea Mezőtúrról
Egy
spanyol vendégvadász 694 grammos agancsú bakot ejtett el a Túri Gazdák
Vadásztársaság területén, Mezőtúron. Az aranyérmes bak 179,58 C.I.C
pontot kapott a trófeabírálaton. (folytatás)
Lukáts
Orsolya, V. 11. |
|
Rendszám
kerül a quadokra is
Fejér megye (str) – Ahogy beköszöntött a jó idő, előjöttek a négykerekű
motorosok, vagyis a quadosok is. Idén azonban már új szabályok vonatkoznak
rájuk, ha legálisan akarnak hódolni hobbijuknak. (folytatás)
fmh.hu,
V. 8. |
|
Vaddisznóvész
a földeken
Alig vetették el a kukoricát a gazdák, van ahol máris újra kell csinálniuk,
mert a vaddisznók kitúrták a szemet. A vadkár ellen a földtulajdonosoknak
és a vadásztársaságoknak közösen kell(ene) védekezniük. (folytatás)
tolnainepujsag.hu,
V. 7. |
|
Ítélet
a jákói vadászbalesetben
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés
vétsége miatt ítélte el a bíróság azt a 35 éves nagybajomi férfit, aki
véletlenül halálos lövést adott le vadásztársára, akit vaddisznónak
nézett. (folytatás)
mno.hu,
V. 7. |
|
Őrszolgálat
erdőn, mezőn, gáton, falvakban
Szigetköz – A polgárőr a lakosság bizalmáért dolgozik, a gátőr
a védműveket óvja, a mezőőr gázspray-t és sörétes lőfegyvert
is magánál tarthat, a halőr csak szabálysértés gyanújánál nyúlhat
a holminkhoz, a vadőr indokolt esetben a gépjárművet is visszatarthatja.
(folytatás)
kisalfold.hu,
V. 7. |
|
Puskát
fogott az erdészre
Ismeretlen férfi április 10-én délelőtt, a Tényő és Écs között lévő
Rába-ring mögötti erdei úton egy távcsöves vadászpuskát szegezett a
kerületvezető erdésznek, majd „kettélövéssel" fenyegette meg, amikor
a sértett megállásra szólította fel. (folytatás)
kisalfold.hu,
V. 6. |
|
Lövöldözés
Kisbácsán
Belőttek Kisbácsa egyik családi házának ablakán, a koraesti órákban.
A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre. A tanúvallomások alapján
a rendőrök hamar azonosították a feltételezett elkövetőt. Mint kiderült
legálisan tart fegyvert. (folytatás)
kisalfold.hu,
V. 6. |
|
Most
gyűjtsük a szénát a vadetetőbe!
A gímszarvas
téli tetetésének alapja a korlátlan mennyiségben felvehető lucerna- és
réti széna. A jó széna értékes takarmánynak számít, amelynek előnye szerkezetében
rejlik, ami az emésztési folyamatok zavarmentes lezajlásához járul hozzá.
(folytatás)
Varga
Márió, V. 5. |
|
Katonák
irtják a kongói elefántokat
Az elmúlt napokban 14 elefántot öltek meg a Kongói Demokratikus Köztársaság
keleti részén lévő Virunga nemzeti parkban, a lázadók és a kormánypárti
katonák ugyanis egyaránt az elefántcsont értékesítésével fejlesztik
az arzenáljukat. (folytatás)
inforadio.hu,
V. 5. |
|
Vadásznap
Agárdon
Agárd – Tavaly ősszel a csókakői várjátékokkal együtt zajlott a megyei
vadásznap, idén pedig az agárdi hal-, vad-, bor- és pálinkafesztivállal.
(folytatás)
fmh.hu,
V. 4. |
|
Vadpörköltfőző
EB Horvátországban (video)
hirtv.hu,
V. 4. |
|
Veszprém
megyei vadásznap
Pár éve talált egymásra a pápai Szent-György-napi Agrárexpó szervezőbizottsága,
valamint a Veszprém Megyei Vadászkamara. Ebből aztán tartós kapcsolat
lett, s a vadászok negyedik éve az agrárexpó keretében tartják a megyei
vadásznapot. (folytatás)
naplo-online.hu,
V. 3. |
|
Szabolcs-Szatmár-Bereg
megyei vadásznap
Putnok – Nagy érdeklődés kísérte a megyei vadásznap eseményeit, amelyet
Putnokon tartottak szombaton a X. Gömör Expo égisze alatt. A Serényi
László Általános Iskola udvarán Hubertus ökumenikus istentisztelettel
kezdődött a program. (folytatás)
szon.hu,
V. 3. |
|
A
rapsic kocsijával elsodorta az elé álló vadászt
Amikor a vadász megkezdte volna intézkedését, az Opelt vezető férfi
visszaült autójába, majd az elé álló vadászt elsodorva elhajtott a helyszínről.
A vadász nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. (folytatás)
mno.hu,
V. 2. |
|
Quadosokra
vadásztak az erdőben a rendőrökkel
Ságvár | Huszonegy embert ellenőriztek a fokozott erdészeti akció során
a Siófoki Rendőrkapitányság munkatársai az elmúlt napokban. Hét terepmotorral
(quaddal) közlekedő ellen indítottak eljárást. (folytatás)
sonline.hu,
V. 2. |
|
Először
fotóztak fegyverrel vadászó orángutánt
Első alkalommal fotóztak olyan orángutánt, amely fegyverrel vadászik
élelemre – írja a Daily Mail. A borneói Kaja szigeten található Gohong
folyó mellett fényképezték le a főemlőst, amint egy hosszú, dárdaszerű
botra próbál halakat felszúrni. (folytatás)
hirosindex.hu,
IV. 30. |
|
Az
erdő és gazdája
A néhány éve hódító quadozás sok vitát szül. Nemrég erdészek és a sportág
kedvelői szólaltak meg a Zalai Hírlap hasábjain, ám mint dr. Páll
Miklós, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti
Igazgatóságának igazgatóhelyettese jelezte: egy igen fontos szereplő,
az erdő tulajdonosa kimaradt a cikkből...
(folytatás)
zalaihirlap.hu,
IV. 29. |
|
Dombóvári
tenyészszemle
A
MEOE Dombóvári Szervezete 2008. április 26-án tenyészszemlét rendezett
tacskók és terrierek részére. A megmérettetésre szép számmal érkeztek
jelentkezők az ország távolabbi pontjairól is. (folytatás)
Hermánné
Bedics Rita, IV. 29. |
|
A
turisták hiánya fenyegeti a kenyai nagymacskákat
A Mara Felügyelőség szerint a turisták a tavalyi vitatott választást
követő erőszak óta maradnak távol a régiótól. A csoport, mely az 510
négyzetkilométeres Mara Háromszög nevű területet felügyeli, már nem
tudja fizetni a pásztorokat az oroszlánok vagy leopárdok által megölt
háziállatok miatti kompenzálásként. (folytatás)
hirado.hu,
IV. 29. |
|
Mozgáskorlátozottak
a zalai erdőkben
Pusztaapáti (gyf) – Meglepetésekkel teli, élménydús programot szervezett
a megyében élő mozgáskorlátozottak számára az Országos Magyar Vadászkamara
és a Zalaerdő Zrt. A két szervezet jóvoltából kéttucatnyian ismerkedhettek
a pusztaapáti erdészháznál a természet csodáival.
(folytatás)
zalaihirlap.hu,
IV. 28. |
|
Páratlan
trófeabemutató
Keszthely – Ünnepélyes keretek közt avatták fel tegnap a Helikon Kastélymúzeum
részeként újonnan létesült, trófeagyűjteményt és vadászati múzeumot.
A résztvevőknek a kiállított állatok egy részét elejtő Dózsa György
és Hidvégi Béla tartott tárlatvezetést. (folytatás)
zalaihirlap.hu,
IV. 26. |
|
Gróf
Széchenyi Zsigmond, a világutazó
1967. április 24-én, 69 éves korában Budapesten egy korábbi afrikai
expedíciója során szerzett amőbás betegség következtében elhunyt gróf
Széchenyi Zsigmond világutazó, vadász, népszerű vadászkönyvek, útleírások
szerzője.
(folytatás)
nationalgeographic.hu,
IV. 24. |
|
Tavaszi
rókaimmunizáció
Zalaegerszeg (tt) – Április végén kezdődik a rókák veszettség elleni
immunizácójának tavaszi időszaka hazánkban. A veszettség elleni vakcina
leszórása Zalában április 30. és május 2. között történik.
(folytatás)
zalaihirlap.hu,
IV. 24. |
|
Szentkirályi
őzbakok
A
négy vadásznap alatt 14 őzbakot sikerült elejtenie Jose Santolalla
Jimenez spanyol vendégvadásznak, ebből 2 bronzérmes lett. Személyében
egy igazán korrekt, vadászatot tisztelő úriembert ismertünk meg. (folytatás)
Köteles
Tamás Imre, IV. 23. |
|
Ajándék
töltényért orosz börtönt kapott
Három év és két hónap börtönre ítélt egy amerikai lelkészt egy moszkvai
bíróság, mert orosz vadásztársának 20 töltényt hozott ajándékba és azokat
a beutazáskor nem jelentette be a vámnál.
(folytatás)
stop.hu,
IV. 23. |
|
Újjáépítették
a tavaly leégett szőcsénypusztai kollégiumot
A somogyzsitfai Szőcsénypusztán kedden átadták a Széchenyi Zsigmond
Szakközépiskola és Szakiskola 177 millió forintból újjáépített kollégiumát.
A 2007. január 15-én történt tűzeset során a fiúkollégium épülete leégett,
akkori helyszíni tudósításunk itt
olvasható. (folytatás)
stop.hu,
IV. 22. |
|
Vemhes
szarvastehenet lőttek
Barátom felháborodva
és megrendülve mesélte, hogy a területükön milyen rendkívüli esemény
történt. A későbbiekben talán majd az olvasó is belátja, hogy a „rendkívüli”
jelző nem túlzás!.
(folytatás)
Bátai
György, IV. 22. |
|
Vadászok
hulladékgyűjtő akcióban
Barbacs – Idén is megszervezte hagyományos hulladékgyűjtő akcióját a
barbacsi Diana Vadásztársaság. A kezdeményezéshez tizenhatan csatlakoztak,
és összesen körülbelül húsz köbméternyi szemetet szedtek össze.
(folytatás)
kisalfold.hu,
IV. 22. |
|
Brutális
fegyverrablás: félmillió forint a nyomravezetőnek
Hét darab nagy értékű fegyvert vittek el a rablók egy besenyszögi vadász
házából március 7-én. A rendőrség az ismeretlen tettesek elfogását eredményező
információ szolgáltatójának 500 ezer forintos nyomravezetői díjat tűzött
ki.
(folytatás)
szoljon.hu,
IV. 21. |
|
Kutyakiállítás
Sárváron
Április 20-án
a MEOE Sárvári Szervezete országos kutyakiállitást (CAC) rendezett a
Vadkertben. A megmérettetésre 893 kutyát neveztek.
(folytatás)
Hermánné
Bedics Rita, IV. 21. |
|
Alkotmányellenes
rendelkezés a vadászati törvényben
Az Alkotmánybíróság (Ab) április 15-én megállapította, hogy a vad védelméről,
a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996.
évi LV. törvény 100. § (1) bekezdésének a) pontja alkotmányellenes,
ezért azt megsemmisítette.
(folytatás)
jogiforum.hu,
IV. 21. |
|
Újabb
őzbaleset
Újabb vadbaleset történt a hétvégén Békés megyében, ezúttal Tótkomlóson,
szerencsére személyi sérülés nem történt, bár a vad nem élte túl az
ütközést.
(folytatás)
beol.hu,
IV. 21. |
|
Bodrogi
Gyula 74 éves
Bodrogi Gyula a múlt héten töltötte be 74. életévét, s ennek alkalmából
mindenféle meglepetésben volt része, amit csak el tudott képzelni. Többek
között egy vadászatnak is részese lehetett, amit Stohl Bucitól kapott
ajándékba.
(folytatás)
stop.hu,
IV. 21. |
|
Felmentették
a francia vadászt
Felmentették hétfőn azt a francia vadászt, akit a Pireneusokban élő
utolsó nőstény barnamedve megölésének vádjával állítottak bíróság elé.
(folytatás)
stop.hu,
IV. 21. |
|
Lévai
Vadásznapok 2008
Április 10-én 14-órai kezdettel került sor a 13. Lévai Vadásznapok hivatalos
megnyitójára. A megnyitóbeszédet Ing. Krajniak Duąan, a SzVSz
vadászati szakbizottságának az elnöke tartotta, a szalagot Dieter
Schramm, a C.I.C. (Nemzetközi Vadvédelmi és Vadászati Tanács) elnöke
és Juraj Ciberej, a SzVSz alelnöke vágta át.
(folytatás)
vadaszat.sk,
IV. 20. |
|
Egyre
több a vaddisznó Pécs peremén
Pécs | Pécs egyik szélső városrészében napi vendégek a vaddisznók a
házaknál. Olyannyira elszemtelenedtek, hogy szinte korlátozás nélkül
grasszálnak a portákon.
(folytatás)
bama.hu,
IV. 20. |
|
Zalai
Hubertus Vadásztársaság
Újudvar – Egy pár éve esett, 14 kiló 40 dekás gímszarvas-trófea ré vén
a világranglistán hetedik, a magyaron harmadik helyen szerepel a Hubertus
Vadásztársaság területe. A falujárás során mélyebben megismert szerveződés
az ötvenes évek óta létezik.
(folytatás)
zalaihirlap.hu,
IV. 18. |
|
Halálos
balesetet okozott a vaddisznó
Vaddisznó ugrott ki egy autó elé kedden reggel az 1-es úton Ács és Gönyű
között. A sofőr elütötte az állatot, majd áttért a másik sávba, és frontálisan
ütközött egy szembejövő autóval.
(folytatás)
inforadio.hu,
IV. 16. |
|
Kerekes
székkel a zalai erdőben
Mozgássérült, kerekes székkel közlekedő fiataloknak szervez április
26-ra erdei túrát a Zala Megyei Vadászkamara és a megyei vadászszövetség.
Néber Szilveszter, a kamara titkára, a vadászszövetség fővadásza elmondta,
mozgáskorlátozott gyerekekkel kívánják megismertetni az erdészetet,
a vadgazdálkodást.
(folytatás)
magyarhirlap.hu,
IV. 16. |
|
Tudósgárda
a veszélyeztett fajokért
A tudósok új eszközöket találtak, hogy megmentsék a veszélyeztetett
fajokat a kipusztulástól. A remény, hogy több ezernyi növény és állatfajt
megmenthetnek, már kezd körvonalazódni egy úgynevezett természetvédelmi
térképen.
(folytatás)
hetek.hu,
IV. 16. |
|
Vadászat
az autópályán
Őzet lőttek ki az M3-ason Füzesabonynál.
Az intézkedés idejére leállították a forgalmat a rendőrök az autópálya
érintett szakaszán. (folytatás)
hirado.hu,
IV. 15. |
|
Az
OEE Vadgazdálkodási szakosztálya ausztriai tanulmányútja
Az Országos Erdészeti Egyesület Vadgazdálkodási szakosztály 2008. április
10-én egynapos szakmai látogatást tett mintegy negyven fő részvételével
Ausztriában.
(folytatás)
forestpress.hu,
IV. 14. |
|
Őzzel
ütközött a mentő
Őzzel ütközött a mentő a 47-esen. Az
ütközés következtében az őz elpusztult, személyi sérülés szerencsére
nem történt. Az őzbak eszmei értéke és a mentőkocsiban keletkezett kár
mértéke egyaránt 400-400 ezer forint. (folytatás)
beol.hu,
IV. 14. |
|
Fekete
Istvánról elnevezett iskolák találkoztak Füzitőn
Almásfüzitő | Az író iránti tiszteletből rendezték meg a Fekete István
Általános Iskolák Országos Találkozóját a Duna menti településen. Az
íróról csak kevesen tudják, hogy vadászati előadóként és tudományos
kutatóként is tevékenykedett.
(folytatás)
kemma.hu,
IV. 13. |
|
Varjúvadászat
Kolozsváron
Kolozsváron varjúvadászatot tartottak, amelyet a kolozsvári polgármesteri
hivatal szervezett a Kolozs Megyei Sportvadászok és -halászok Egyesületével
közösen.
(folytatás)
mno.hu.hu,
IV. 12. |
|
Akcóban
az őrök
Csopak – Egyre sűrűbben járőrözik a természetvédelmi őrszolgálat: átkutathatják
az autókat, igazoltathatnak és kényszerítő eszközöket is bevethetnek,
ha kell.
(folytatás)
naplo-online.hu,
IV. 11. |
|
Madarászok
kiállítása
Nagykanizsa (va) – A természet áll a középpontjában annak a festmény-
és rajzkiállításnak, amely tegnap nyílt meg a Mező-gimnázium galériájában.
(folytatás)
zalaihirlap.hu,
IV. 10. |
|
Túlélte
a medvetámadást a szlovák erdész
A férfi az erdőben sétált, amikor összatalálkozott a bocsait terelgető
barnamedvével, az állat azonnal rátámadt.
(folytatás)
hirado.hu,
IV. 10. |
|
10
éves a Vadászkamara
Bánffy
György Kossuth-díjas, Érdemes művész szavalatával vette kezdetét
az Országos Magyar Vadászkamara megalakulásának tizedik évfordulójára
rendezett ünnepség. A rendezvényen megjelent Gráf József miniszter,
aki azzal a témával kezdte, amely szinte minden vadászt a legjobban
foglalkoztat manapság: a vadászat társadalmi elfogadtatása. (folytatás)
Preisz
Gyula, IV. 9. |
|
Kamcsatkai
medvék DVD
A Discovery csatorna által készített, csodálatos természeti környezetet
bemutató DVD mindenképpen a család kedvence lesz. Például azért, mert
egy medvecsalád életét követi a kölykök világra jöttétől a téli álomba
vonulásig.
(folytatás)
nol.hu,
IV. 9. |
|
Tacskó
alapvizsgák Ausztriában
2008.
április 5-én az Osztrák Tacskóklub Pannónia szekciója lövésállósági
és nyúlhajtó vizsgát rendezett tacskók számára. A megmérettetésre hat
kutya jelentkezett, öt szálkás- és egy rövidszőrű tacskó, mindannyian
standard méretűek. (folytatás)
Hermánné
Bedics Rita, IV. 8. |
|
A
jövő vállalkozója
Czéh-Tóth Márk, aki vadászutak szervezésével és közvetítésével foglalkozó
utazási irodájának tervével a harmadik helyen végzett a Dreher A jövő
fiatal vállalkozója pályázaton.
(folytatás)
metro.hu,
IV. 7. |
|
Túl
sok a farkas Kárpátalján
Az utóbbi hetekben többször fordul elő, hogy farkasok támadtak meg házi
állatokat, sőt embereket is. Az erdészeti és vadgazdálkodási szakemberek
szerint ez a farkasok túlszaporodásával magyarázható.
(folytatás)
karpatinfo.net,
IV. 7. |
|
Vadász
felnőttképzés Csongrádon
Figyelembe
véve az érvényben lévő és a jövőben bevezetésre kerülő, a vadászatra
vonatkozó rendelkezéseket, jómagam is jelentkeztem a csongrádi DIANA
Vadász-felnőttképző Szakképző Iskolába vadászatvezető és vadászatszervező
tanfolyamra.
(folytatás)
Bátai
György, IV. 6. |
|
Siketfajdok
és síturisták
A környezetet terhelő emberi tevékenységek közül egyre inkább előtérbe
kerül a turizmus. A növekvő síturizmus fokozott terhelést jelent például
a németországi Fekete-erdő siketfajdjai számára.
(folytatás)
origo.hu,
IV. 5. |
|
Medvetámadás
Japánban
Medvetámadás áldozatává vált egy növényeket gyűjtő japán férfi az északi
Hokkaido szigeten, az illető belehalt sérüléseibe.
(folytatás)
stop.hu,
IV. 5. |
|
Döghallal
etették be a vadat
Több mázsa döglött halat raktak ki egy vadászlesnél a Hernádszurdok
közeli erdőrészen. Irdatlan és az emberi orr számára kibírhatatlan dögszag
terjengett az erdőben található, vadászlesnél.
(folytatás)
forestpress.hu,
IV. 4. |
|
Egyre
költségesebb szenvedély
Zalaegerszeg – Volt már jobb időszakuk is a zalai vadászoknak, mint
a február végén befejeződött, 2007–2008-as vadászati évben. Tavalyra
ugyanis merőben megváltoztak a körülmények, és a gazdaság alakulása
is a vadgazdálkodók ellen dolgozott.
(folytatás)
zalaihirlap.hu,
IV. 4. |
|
Zöldkatonákat
toboroznak
Somogy | Zöldkatonákat toboroznak a nemzeti parkokba országszerte; a
Duna-Dráva Nemzeti Park az elsők között állított csatasorba tízet, akik
akár gázsprayvel, bilinccsel is megvédhetik a természeti értékeket.
(folytatás)
sonline.hu,
IV. 4. |
|
Tonnányi
döglött hal egy vadászlesnél
Csaknem egy tonnányi, ismeretlen eredetű döglött hal ügyében indítottak
nyomozást a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
(folytatás)
stop.hu,
IV. 3. |
|
Szlovákiában
urbanizálódnak a vaddisznók
Egyre gyakrabban
találkozunk vaddisznókkal az emberek közvetlen közelében. A kelet-szlovákiai
Kassán a Terasa és a KVP nevű lakótelepek közti kis fenyvest lassan
kitúrják a helyéből a sertevadak.
(folytatás)
Zsigárcsik
Gyula, IV. 2. |
|
Repülő
pingvinek?
Az evolúció csodái (Miracles of Evolution) címmel forgat filmet a természet
evolúciójáról a brit közszolgálati televíziós csatorna. A stáb Adélie-pingvinekről
készített felvételeket a Antarktiszhoz közeli György király szigeteken.
(folytatás)
inforadio.hu,
IV. 2. |
|
Újvidéki
horgászok, vadászok
Az idény utolsó vaddisznóvadászatára vonultunk ki a hódegyházi határba
január vége felé. A vendégek között két szajáni vadász is volt, az egyik
Takács Lajos, az egyesület elnöke, akivel több mint tíz éve
nem találkoztam. Mi is lehetett volna az első kérdésem, ha nem az: hogyan
nyulásztak és fácánoztak az elmúlt évadban?.
(folytatás)
magyarszo.com,
IV. 1. |
|
Vaddisznó-inváziótól
rettegnek
A tömegesen elszaporodott vaddisznók rohamától tartanak Nagyszőlős (Vinohragyiv)
és a környező falvak gazdái, akik az őket tavaly ért kár miatti elkeseredésükben
idén be sem akarják vetni földjeiket.
(folytatás)
karpatinfo.net,
IV. 1. |