• Bevezetõ
• Kanada vadregényes tájain
• Észak fejedelme
• Kanadai medvéim
• Fekete medvék
• Grizzly-medve, karibu, pézsmatulok vadászata
• Jávorszarvasok nyomában
• A fiammal vadásztam
• Egy kis csalód – egy kis honvágy
• Vigyáztak rám
• Vadászatok a Sziklás-hegységben
• Európa szívében
• Szép emlékek Erdélybõl
• Zergevadászat a Gyilkos-tónál
• Az ötödik világrészen
• Vízibivalyra cserkelve
• Új-Zéland havas hegyei között
• Új-Kaledónia erdõrengetegeiben
• Szerelmem, Afrika
• A Zambézi mentén és a Luangwa-völgyben
• Meleg helyzet
• Trófeákról, fegyverekrõl

…Elfészkelõdtünk; a délutáni nap fényében a lõrésen át is jól láttuk a csalétket és közvetlen környékét. Nem csak láttuk, de hallottuk és éreztük is – mert ha a szellõ a csali felõl lengedezett, a melegben gyorsan oszlásnak induló hús orrfacsaró bûzének felhõjét hozta felénk, s a csak oroszlángyomornak kívánatos "falaton" ezernyi légy lebzselt: fentrõl egybefolyó, távoli zúgásnak hatott dongásuk.
Alkonyat elõtt egy órával keselyûk és marabuk érkeztek valahonnét a csalihoz: kisvártatva vígan lakmároztak a potyalakomából. Szerencsére sötétedés elõtt elröppentek. Eltûntek valahová éjszakára, mint minden rendes, nappali madár...
Lassan besötétedett. Ekkor hallatta elõször a hangját az állatok királya. Mélyrõl induló, majd egyre erõteljesebbé váló bömbölése darabokra szaggatta az afrikai bozótos csendjét. Nem most hallottam elõször oroszlánüvöltést a bushban, de valahányszor hallom, mindig megdöbbent a hangból kicsengõ, parancsoló õserõ. Vajon mit éreznek ilyenkor a nõstények, a zsákmányjelölt állatok? Nem hiába tartják az oroszlánt az állatok királyának: e nagymacska ordítása 5-6 kilométerre is elhallatszik – mintha azt mondaná: "Én vagyok az úr, reszkessetek!"…
Nagyon sötétnek ígérkezett az éjszaka: próbálgattam a nagy fényerejû céltávcsövet, de alig láttam benne a szálkeresztet. Az oroszlán a jelek szerint elharsogta mondanivalóját, mert nemsokára hallgatásba merült; majd egy idõ múltán, hosszabb-rövidebb szünetekkel, újra kezdte az üvöltést. Hol közelebbrõl, hol távolabbról hallatta hangját. Ilyetén bizonytalanságban, de eredménytelenül telt el az éjszaka.
A pirkadat derengõ világánál, álmatlanságtól fáradtan, gémberedetten ereszkedtünk le a lesrõl. Amikor kivilágosodott, megtaláltuk a hatalmas oroszlánnyomokat – gazdájuk nem is járt messze a lestõl… Visszatértünk a táborba; alvással, pihenéssel, reménykedõ latolgatással telt el a nap.
Délutánra már ismét a lesnél voltunk. Ezúttal a földre is tettünk csalihúst. Lehet, hogy az állatkirály méltóságán alulinak tartja a fára függesztett csali után való ágaskodást, nyújtózkodást – vagy egyszerûen csak lusta? Ki tudja!
Éjszaka ismét hallottuk távoli ordítását, de nem jött a les közelébe. Éjfél után végleg elhallgatott.
Virradatkor az oroszlán hangjának hirtelen fortissimója ébresztett szendergésünkbõl: a ragadozó a közeli bokrosban bömbölt – váltig nyújtogattam a nyakam, szorongattam a puskát, de nem jött elõ a takarásból!
Vagy talán – ezúttal – mégis?…
Sárga árnyék közeledett a sûrûben: már rajta volt a szálkereszt… Megláttam a fejét – csalódottan eresztettem le a puskát: csak egy nõstény oroszlán kíváncsiskodott a közelben. Napkelte után egyszerre rengeteg keselyû érkezett; õk falták fel a földre kihelyezett húst.
Átaludtuk, pihentük a napot, hogy este ismét frissek lehessünk. Sötétedés után az oroszlán ismét ott kószált a les körül; bömbölt, ordított. Sötét volt az éjszaka, egy pillanatra mégis sikerült meglátnom homályos árnyképét. Olyan volt, akár egy látomás – csak pár másodpercig tartott, aztán elnyelte a bozót, a sötétség. A szálkereszt hiába kereste az oroszlán körvonalait, homályos volt a kép, idõm se volt pontosan megcélozni. Nem akartam felelõtlenül rápuskázni a fejedelmi állatra. Ha elhibázom, többé nem jön a les közelébe; ha egy rossz lövéssel megsebzem, elmenekül, s valahol távol pusztul el – nem találjuk meg idejében, és a gyönyörû trófea a keselyûk prédája lesz...
Lauri kamerája egyfolytában dolgozott. Nágy fényerejû lencsékkel volt felszerelve, mert – mint késõbb kiderült – kitûnõ felvételeket sikerült készítenie az ide-oda kószáló, bömbölõ oroszlánról.
Szerencsénk volt. Virradatkor az oroszlán még mindig ott lapult, a csalétektõl alig harminc méternyire. Óvatosan célzásra emeltem a puskámat, és ekkor Arthur, fojtottan a fülembe suttogva, valóságos szóáradatot zúdított rám:
– Vigyázz, jól célozd meg, ne hamarkodd el a lövést! – hadarta izgatottan. – Nincs annál kellemetlenebb, mint a sebzett oroszlánt követni . . .
Izgett-mozgott, mintha ezer bolha csípné.
Nem törõdtem most vele, ehelyett minden figyelmemet a pontos célzásra összpontosítottam. Dörrent a lövés – az oroszlán jól jelzett, nagyot hördült, aztán egy-két ugrással eltûnt a bozótosban. Éreztem, hogy jó helyre ment a golyóm: biztos voltam benne, a ragadozó nem ment messzire, hamarosan megtaláljuk!
Csodálkoztam Arthur viselkedésén, aki még mindig reszketett az izgalomtól. Ez a bátor, erõs férfi, aki habozás nélkül gázolt be és úszott a krokodiloktól hemzsegõ folyóban, ennyire rettegne a sebzett oroszlán támadásától? Valójában igaza volt, hiszen a sebzett oroszlán követése nem gyerekjáték: ha még van benne élet, villámgyorsan támad, és akkor csak a gyors, pontos lövés mentheti meg a vadászt…
Megérkeztek a kísérõk; volt közöttük egy kitûnõ csapázó, nyomkövetõ is. Õ csak a földet, azaz a nyomokat figyelte; mi közben Arthurral lövésre kész puskával lépkedtünk mellette, így próbáltuk õt fedezni az esetleges támadástól.
Nem sok dolga volt a nyomkövetõnek – már a rálövés helyén is vért találtunk, arrébb pedig a sebzett oroszlán immár bõséges, jól követhetõ vérnyomot hagyott maga után. Arthur nemsokára meg is pillantotta: a nagymacska mozdulatlanul feküdt, alig száz méternyire a rálövés helyétõl – már nem volt benne élet.

Észak fejedelme. A jegesmedve (Ursus maritimus) méltán megérdemli a fenti elnevezést, mert valóban õ a sarkkör vidékének koronázatlan királya.
Csaknem egy tonnányi izom és csont! Olyan éles karmai vannak, mint a tigrisnek. Állkapcsával képes egyetlen harapással összezúzni a fóka nyakát. A jegesmedve a világ legnagyobb szárazföldi húsevõje.
Fridtjof Nansen norvég sarkkutató közel száz éve szemléletes leírást adott a gyönyörû állatról.
"Nyújtott teste, hosszú nyaka, kis feje, rövid füle félelmetes külsõt kölcsönöz neki. Teste hátsó része magasabb, mint az elsõ, emiatt esetlennek tûnik, s minthogy poroszkálva jár, meglehetõsen nehézkesnek látszik, miközben a jégmezõn halad. Ám annak ellenére, hogy nágydarab, súlyos állat, meglepõen gyors tud lenni. Csaknem úgy ugrik, mint egy nagymacska, amikor a zsákmányát el akarja kapni, és hihetetlen sebességgel képes haladni a zajló jégtáblákon; kitûnõen úszik."
Fejlõdéstörténetét tekintve a jegesmedve viszonylag fiatal faj. Valószínûleg mintegy kétszázötvenezer esztendõvel ezelõtt fejlõdött ki a délebbre élõ barna medvékbõl, s képviselõi a partvidéken megtanultak fókára vadászni. Az új medvefaj kiválóan alkalmazkodott a kemény sarkvidéki körülményekhez. Sûrû fehér bundája jól védi a metszõ hidegtõl, és a hideg elleni védelmére szolgál a bõre alatt lévõ vastag zsírréteg is. Zsákmányszûke esetén a zsírréteg egyúttal élelmiszertartalék is. A jegesmedve hetekig elvan evés nélkül. Bundájának hosszú szõrszálai áttetszõek, és így lehetõvé teszik, hogy a napfény egészen az állat bõréig hatoljon. A bõre viszont fekete, így szinte beszívja a hõt. Tehát paradox módon a jegesmedve fõ problémája nem az, hogy megtartsa a meleget, hanem, hogy szabaduljon a hõfeleslegtõl! Ezért úszkál szívesen a jéghideg vízben, vagy próbál lehûlni a havas árokban. Élete és vándorlása szorosan kapcsolódik az északi jégtorlaszok mozgásához. A több száz méternyi jégtáblákat a szél és az áramlatok messzire sodorják. Összetapadnak, sziklaszerû hegygerinceket alkotnak, aztán széttöredeznek; széles csatornák alakulnak ki, majd megint összefagynak. A medvék egész évben ilyen jégen élnek.
Nagyon szerettem volna jegesmedvére vadászni! Átolvasva a magyar nyelvû vadászirodalmat, híres világjáró magyar vadászok naplóit, beszámolóit, rájöttem, hogy jegesmedve elejtésérõl sehol sincs leírás. Talán én lehetek az elsõ magyar jegesmedvevadász! Csakhogy jegesmedve elejtésére szóló engedélyhez nem volt olyan egyszerû hozzájutni. Tizenhat évig tilos volt a jegesmedve vadászata, mert állományának létszáma nagyon lecsökkent. Pár évig szokatlanul meleg idõjárás uralkodott a sarkkör vidékén. Késõ õsszel fagyott be a tenger, és kora tavasszal már kiolvadt. A medvék nem tudtak kivándorolni megszokott élõhelyükre, a jégtáblákra, ahol fókára, rozmárra, vagyis rendes táplálékukra vadászhattak volna. Éheztek, az éhség pedig nagy úr – turkáltak hát a falvak szemétdombjain, betörtek az ólakba, elkapták a lovakat, a kutyákat, felfalták az emberek élelmiszer-tartalékait. Az eszkimók önvédelembõl nagyon sok jegesmedvét elpusztítottak. Késõbb helyreállt a fagyos sarkköri idõjárás, a medvék kiköltöztek a jégtáblákra, jóllakhattak fókával, rozmárral, így valamelyest ismét elszaporodtak. 1984-ben szabadult fel a medvevadászat, de most is csak az eszkimók lõhettek egy-két jegesmedvét évente. Számukra a prém értékesítése volt a jövedelmi forrás, mert az állat húsát nem fogyasztják – még a szánhúzó kutyák is irtóznak tõle! Az elejtett medve prémjének értékesítése kevés pénzt hozott a szegény eszkimóknak: a ravasz kereskedõk olcsón felvásárolták. Ezért az állam engedélyezte, hogy az eszkimó eladhassa a lelövés jogát a fehér sportvadászoknak: így vadászkísérõként csaknem tízszer akkora összeghez jut, mint ha csak a prémet adná el. A sportvadászok is jól jártak, mert végre õk is vadászhattak jegesmedvére, méghozzá tapasztalt eszkimó vezetõk kíséretében, akik a kutyák húzta szánokat is rendelkezésükre bocsátották. Ez ugyanis az egyedüli lehetséges közlekedési eszköz a havas, jégtorlaszos,szakadékos sarkvidéken.
Volt egy jó barátom; akivel már több vadászkiránduláson együtt vettünk részt. Kellemes útitárs, hidegvérû, jó vadász, kitûnõ céllövõ. Sok veszélyes kalandot éltünk át együtt, megbíztunk egymásban. Úgy határoztunk, hogy jegesmedvére is együtt fogunk vadászni. Felkerestünk egy vadászatszervezõ ügynököt, akinek jó kapcsolatai voltak az eszkimó közösségekkel. Az ügynök felhívta figyelmünket a várható nehézségekre, a hidegre, a hóviharokra stb. Kissé félelmetes kilátások – mégsem riadtunk vissza. Vadásztunk már az Amazonas õserdeiben, Afrika veszélyes területein kettesben; azt a két hetet a sarkvidék jeges poklában is kibírjuk! Megállapodtunk, leelõlegeztük a vadászatot.
Türelmetlenül vártuk a vadászat kezdetének idõpontját, de hát valamennyien tudjuk a közmondást: "Ember tervez, Isten végez..." Szegény barátomat szívroham miatt kórházba szállították. Meglátogattam; már túl volt az életveszélyen, de arról, hogy vadászhasson, egyelõre szó sem lehetett! Könnyes szemmel búcsúzott el tõlem, és kívánt jó vadászatot. Nem maradt más választásom, egyedül kellett nekivágjak a jegesmedve-vadászatnak, a jeges, kietlen, ezer veszélyt rejtõ sarkvidéknek.
A Baffin-sziget volt a vadászat színhelye. Hatalmas, csaknem földrész nagyságú (512 320 négyzetkilométer) terület. A sziget az Észak-Atlanti-óceánban fekszik, Kanada és Grönland között. Grönlandtól a Davis-szoros választja el. Kietlen, lakatlan vidék ez; csak a partok mentén akad néhány eszkimó település. …