Egy nagy élmény Alaszkához közel, a Yukon partján Az Alaszkához közeli Yukon folyónál ejtettem el az alábbi képeken látható grizzly medvétt és jávorbikát. Minden vadászembernek kívánom, hogy egyszer át tudja élni azt az érzést, amit egy távoli égtájon egy különleges vad vadászata nyújt. Tizenkét napos yukoni tartózkodásom alatt sok nehézség és megpróbáltatás mellett jutottam a trófeákhoz, a vadászatról részletes beszámoló a 2006 februári Nimródban olvasható. * * * JÁVOR, GRIZZLY, CARIBOU A 2006-os őszi vadászidényben több magyar vadász is sikeresen vadászott a kanadai Yukon tartomány vadregényes tájain, trófeáikból mutatunk be néhányat kedvcsinálónak. Kiss Zsigmond vadásztársunk feledhetetlen élményeit írásban is megosztja Tisztelt Olvasóinkkal. Barátommal már korábban elhatároztuk, hogy a kanadai Sziklás-hegységben fogunk vadászni a Yukon partján jávorbikára. A régi álom 2005. szeptember 20. és október 2. között valóra vált. Whitehorse-ból egy háromszemélyes hidroplánnal repítettek a nagy kaland felé. Két óra alatt érkeztünk meg rögtönzött táborunkba, ahol egy vezető és tizennégy ló várt bennünket. Másnap reggel hat órakor keltünk, ami nem volt nehéz, mert a –7 fokos éjszakai hőmérséklet reggelre minden csontunkat átjárta. Azt hittem, az átfagyoskodott éjszaka után már sétagalopp lesz minden, de tévedtem. A napi harminc kilométeres lovaglás western nyeregben a legfanatikusabb vadászembernek is lelohasztaná a lelkesedését – másnap reggelig bizonyosan. Ez így ment napokon keresztül, mígnem az ötödik nap Stan, a vezetőnk, az alattunk elterülő völgyben meglátott egy grizzlyt. Azonnal arrafelé távcsöveztünk mi is, megbeszéltük, hogy rácserkelünk! Másfél kilométerre levittük a lovakat, majd gyalog folytattuk, jó széllel, lábujjhegyen közelítettünk a medve felé. Puskáink dugig töltve munícióval, a távcső nagyítása letekerve, számítva a közelharcra. Hirtelen megpillantottuk barna bundáját, megdermedtünk, mintha villám csapott volna belénk. Nem vett észre az akkor már csak 25 m-re hason fekvő medve. Lassan pozíciót kerestem és lőttem. A grizzly nagyot üvöltve groteszk szaltókat ugrott, majd néhány pillanat múlva megállt, így egy újabb lövéssel ismételhettem. Lövésemre elcsendesedett a yukoni erdők korlátlan nagyura, én pedig egy cigaretta elszívása után, intettem barátaimnak: jöhetnek, örülhetünk együtt. Felravataloztuk, lefényképeztük, majd a nyúzás után a gondosan becsomagolt és lóra felkötött bőrrel büszkén lovagoltunk a tábor felé. A hetedik napon ért a második csoda. Körülbelül két kilométerre megpillantottam egy jávorbikát, amely három tehenét terelgette. Megbeszéltük a haditervet, hogyan megyünk, hová megyünk, hol próbáljuk keresztezni útjukat. Elindultunk, majd egyórai lovaglás után kikötöttük lovainkat és gyalogosan mentünk tovább addig a pontig, ahol kereszteni szándékoztuk a jávorok útját. Persze, ahogyan az lenni szokott, „lekéstük a csatlakozást”. Stan a régi, jól bevált módszerhez folyamodott: elkezdte hívni a bikát. Én a barátommal egy nagyobb dombon foglaltam állást, remélve, hogy nekünk kedvező irányból fog közelíteni a bika. Öt perc elteltével már aggódni kezdtünk, mivel nem érkezett válasz a hívásra. A következő pillanatban azonban jávorbőgés hasított a mozdulatlan némaságba. A fenyveserdőből egy jávorbika csörtetett felénk, de egyelőre nem látszódott belőle semmi. Ahogy közeledett, úgy kezdett remegni minden porcikám. És egyszercsak megláttuk! Szemben állt, körülbelül százharminc méterre, óriás agancsának ide-oda forgatásával demonstrálta erejét. Nem volt idő habozásra. Összeszedtem magamat és remegő kézzel a szemközt álló bikára lőttem. A lövés nagyot tolt rajta, lépett kettőt, és a második lépés után hőn áhított oldalát mutatta. Ment is az ismétlés kétszer is, így három lövéssel az oldalában a kisebb dombok és fák között eltűnt a bikám. Rövid várakozás után elindultam a rálövés helyére, ahonnan mintegy húsz méternyire megpillantottam az akkor már kimúlt, csodálatos agancsú jávorbikát. Az örömöm leírhatatlan volt. Minden vadászembernek kívánom, hogy egyszer át tudja élni azt az érzést, amit egy távoli égtájon egy számunkra különleges vad vadászata nyújt. Kiss Zsigmond, 2005. XI. 15.
* * *
|
