SAFARI CLUB INTERNATIONAL
KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI EGYESÜLET


 

SCI Gálavacsora – Visegrád

Március 17-én tartotta az SCI Közép-Magyarországi Egyesülete gálavacsoráját a visegrádi Silvanus Hotelben. Elegáns, 160 fős étterem várta a klubtagokat és hozzátartozóikat, akiknek nagy része a vacsora után éjszakát is a szép fekvésű szállodában töltötte.

Welcome drinkkel fogadták a belépőket, majd Hidvégi Béla, az SCI Közép-Magyarországi Egyesületének elnöke köszöntötte a vendégeket.

Nagy szeretettel üdvözölt mindenkit a klub másodk gálavacsoráján, ahová több mint százharmincan jöttek el. Utalt az egy évvel ezelőtti beszédére, amikor a vadászok nemzetközi érdekképviseletéről, a vad védelméről és a jövő nemzedékkel kapcsolatos feladatokról szólt. Most a kommunikáció fontosságát emelte ki, hangsúlyozta, azért az SCI az első számú nemzetközi vadászszervezet a világon, mert a kommunikációjuk sikeres. A kommunikáció – véleménye szerint – arról is szól, hogy a vadászember tudatosítja magában, hogy ő egy igaz vadászember, aki ismeri és tiszteli a vadat, a vadászhagyományokat, nem pedig afféle divatvadász, aki mindezeket a szempontokat semmibe veszi. Aki elvégez egy ilyen számvetést, mélyen átgondolja viszonyát a vadászathoz, és úgy dönt, hogy ő igaz vadász, az ezt az üzenetet át fogja tudni adni a családjának, a barátainak, a környezetének és nem utolsó sorban a médiának. – Nem a divatvadászokat, hanem az ilyen embereket várja az SCI – hangsúlyozta Hidvégi Béla.

Idézte Széchenyi Zsigmondot, aki szerint a vadászszenvedély egy leküzdhetetlen vágy, megmagyarázni nem lehet, olyan, mint a szerelem, ami érződik az emberen. „Legyen ez egy misszió a mi számunkra, keressük meg azokat az embereket, akik igaz vadászok!” – szólította fel a jelenlévőket a tagság kiszélesítésére. Megköszönte közvetlen munkatársainak, Cseterki Imrének, Hámori Csabának és Boros Zoltánnak a munkáját, és az egyesület nevében átadott egy kétezer dolláros csekket, a magyarországi szervezet hozzájárulását, az SCI központi vadvédelmi programjához.

A felajánlott összeget Norbert Ullmann, az SCI Nemzetközi Fejlesztési valamint Európai igazgatója, a Bajor Tagozat elnöke vette át. Norbert Ullmann elmondta, hogy az SCI a világ legnagyobb vadászati szervezete, amely az elmúlt években 200 millió dollárt fordított vadvédelmi programokra, keresve a fenntartható fejlődésnek megfelelő megoldásokat.

Norbert Ullmann és Kőhalmi Zsolt, nemzetközi igazgató

„Néhány éve meglátogattam Hidvégi Bélát, hogy meggyőzzem egy magyarországi tagozat létrehozásának szükségességéről, mivel Magyarországon meghatározóak a vadászati hagyományok és ezek európai mércével is kiemelkedőek. Hogy Hidvégi Bélát rávegyem a tagozat megalapítására, nos ez volt talán életem egyik legnehezebb cserkelése” – emlegette nevetve a múltat. Végül gratulált a magyarországi tagozat elnökének, aki a VILÁG VADÁSZA kitüntető címet és a hozzá tartozó gyűrűt elnyerte az SCI-től.

Ezután Hámori Csaba kért figyelmet, és pontokba szedve szellemes számvetést készített a jelenlévő hölgyek számára, hogy a vadászférjek hol és miért voltak távol a családi tűzhelytől:

Hámori Csaba részletes számvetést készített az elmúlt évről

Elmondta, hogy felnőtt, érett, jogilag rendezett, közhasznú egyesületté váltak, taglétszámuk jelenleg 94 fő. Létrejöttek az első regionális szervezetek, az Észak-magyarországi és Dél-alföldi már jól működik. Kőhalmi Zsoltot, a vezetőség tagját nemzetközi igazgatónak választotta az SCI tavalyi központi ülésén. Renoban, a vadászat Mekkájában 11 SCI-tag volt jelen. Reno (USA), azért fontos, mert itt van az egyetlen épkézláb és hatékonyan működő érdekvédelmi és érdek-képviseleti szervezete a vadászoknak. Európa – és a világ többi része is – ehhez képest frusztrált, a vadászok „lehajtott fejjel gyalogolnak az ellenszélben, fejünket ritkán emeljük fel, ha felemeljük, rendszerint rácsapnak”. Meg kellene tanulni olyan öntudatos vadásznak lenni, mint az amerikaiak. Ebből a helyzetből huszárrohammal kikerülni láthatólag nem lehet, ezért építkezni kell, kapcsolatokat ápolni, körültekintően lobbizni – figyelmezetett Hámori Csaba.

A CITES sok felesleges problémát okoz a hazai vadászoknak, mert „pápábbak akarnak lenni a pápánál”, szigorúbbak, mint az EU. Elriasztó, lebeszélő, elutáló magatartást folytatnak azokkal szemben, akik külföldről trófeákat akarnak behozni. Ezzel a hatósági magatartással szemben sikerrel vette fel az SCI hazai szervezete a harcot. Egy munkacsoportot hozott létre, amelyik szervezett módon küzd mindenféle hatósági önkénnyel szemben. Ez a klub egyik nagy eredménye.

Az állatorvosi behozatali engedélyek körüli anomáliák felszámolása is elkezdődött. A cél az, hogy a külföldön elejtett vad trófeája esetén a hazai állatorvosi okmány kitöltése emberszabású legyen, szemben a jelenlegi gyakorlattal. Megállapodásközeli helyzet van kialakulóban.

Csatlakoztak a Nyírerdő Zrt.-nek a Nyírfajd Magyaroszági Visszahonosítási Programjához, amelyet anyagilag is támogatnak

A manupulált trófeák sok problémát okoznak. Példa a bolgár gímszarvas világrekord, amelyet szerencsére töröltek a világranglistáról. Ebben a hazai szervezetnek is komoly érdemei vannak. A kerti és a szabad téri trófeák között különbséget kell tenni. A Bulgáriában elejtett bika felpumpált, kertben nevelt, hormonokkal kezelt bika volt. Szomorú, hogy Magyarországon őzbakügyben hasonló dolgokat láthatnánk, ha jobban megnéznénk.

További eredményként említette, hogy Boros Zoltán gazdasági vezető nemzetközi mérőmesteri tanfolyamot végzett, tehát jogosult mindenféle trófea mérésére és hitelesítésére, az ő mérési eredményét elfogadják világszerte, ezért a hazai vadászok egyszerűen és gyorsan hitelesíthetik trófeáikat.

Kérte, hogy a tagok írjanak többet élményeikrol, a vadászpuskákrók, a vadászetikáról az új Nimród Safari magazinban, amelynek létrehozásában közremuködött az SCI a Nimród szerkesztőségével. A lapot a klubtagok ingyen kapják. Kitért arra az általános problémára, hogy mindenki nehezen veti papírra élményeit. Példaént említette Ernest Hemingwayt, akiről sokan gondolnák, hogy csak úgy folyt a szó a tollából. Erről az író annakidején így nyilatkozott. „Reggel hatkor fölkelek, odaállok az írópult elé – nem ülök le, mert akkor elalszom vagy a whiskyhez nyúlok –, és dolgozom hat órát. És kihúzok minden második sort, és szenvedek és gyötrődök.” Tehát írni kell, még akkor is, ha nehezen megy, mert így válik a mi szenvedélyünk népszerűbbé, elismertebbé, kedvesebbé – kérte a vadászokat.

Az SCI Közép-Magyarországi Egyesületénének idei tervei a következők: egy közgyűléssel egybekötött klubnap augusztus végén, futóvadlövő versennyel színesítve. További klubnapot szerveznek a Nyírerdő Zrt.-nél május végén a nyírfajd-program ügyében, a legközelebbi feladat pedig április 21–22-én az SCI európai elnökei tanácskozásanak megrendezése Derekegyházán.

Hardy Mihály, az est műsorvezetője megköszönte a részletes beszámolót, és elmondta, hogy a hölgyek jelenléte bizonyítja, hogy nem halt ki a vadászszenvedély a szebbik nemből.

Ezután két világhírű magyar természetfotós vetítése következett. Daróczi Csaba, aki többször volt az év természetfotósa és számos más nemzetközi díj birtokosa, illetve az 1985-ben született Máté Bence, aki tagja a magyar fotómuvészek szövetségének, és már most jelentős nemzetközi elismerések tulajdonosa, színvonalas multimédiás vetítést rendezett.

Következett a fegyveraukció. A fegyvereket a licitálás előtt alaposan szemügyre vehették az érdeklődők, mindegyiket kézbe lehetett venni. A felajánlott négy fegyverből kettő talált gazdára: egy Browning BLR 81 típusú alsókulcsos fegyver, kalibere .308 Win., illetve egy Cogswell & Harrison típusú 20/70-es angol duplapuska.

A fegyverárverés után kedvezményes árú európai, afrikai és dél-amerikai vadászatok, képzőművészeti alkotások kerültek kalapács alá. Egy tavaly megkötött és elbukott fogadás (a vesztesnek töltögetőnek kell lenni egy nagy terítékű vadászaton) is szerepelt a kedélyes hangulatú aukción.

Boros Zoltán festménye is elkelt az árverésen

A záróeseményként megrendezett tombola díjai igen nagy népszerűségnek örvendtek: vaddisznóvadászatok, guthi dámszarvasvadvadászat, őzbakvadászatok, vadászruhák, elefántbőr útitáska és vadásznadrág, az SCI rekordok könyve valamint vadászkönyvek, minőségi borkollekciók, kubai szivarok, welness hétvége, GPS, illetve három kedvezményes árú dél-afrikai antilopvadászat kisorsolása tartotta izgalomban a játékosokat.

Az est folyamán mindvégig kitűnő italokkal és változatos ételekkel kedveskedtek a vendégeknek, akik valamennyien kellemesen érezték magukat a színvonalasan megrendezett gálavacsorán.

Preisz Gyula, 2007. III. 27.


www.safariclub.hu

 

Welcome drinkkel fogadták a gálavacsora vendégeit

Norbert Ullmann, az SCI európai igazgatója és Hidvégi Béla, a hazai szervezet elnöke

Hardy Mihály és Cseterki Imre, az est házigazdái

A Kőhalmi-család ifjú tagjai is részt vehettek a vacsorán

Megalapították az „ÉV TRÓFEÁJA” díjat

Hardy Mihály, Máté Bence és Daróczi Csaba

Elkelt a húszas Cogswell & Harrison