Álmaink bakja

Az újonnan alakult Dávodi Délvidék Vadásztársaság Bács-Kiskun megye déli részén található. Nagyrészt a Gemenci Vadgazdaság Karapancsai vadászterülete és a déli országhatár övezi a 7200 hektáros, zömmel mezőgazdasági jellegű bérleményt. A terület alapjában véve apróvadas, gímszarvas, vaddisznó „csak” mint váltóvad fordul elő. Éppen ezért a költségeket az őzbak vadásztatásból igyekszik fedezni a társaság.

Május végén örömteli hírrel jelentkezett Szabó János hivatásos vadász. Újból felbukkant a korábban megfigyelt kapitális bak a hercegszántói terület Zsiga-laposi részén.

Miután megbizonyosodtunk, hogy jól tartja a helyét, vendéget kerestünk. Mivel a vadásztársaságnak – egyelőre – nincs kialakult vendégköre, ezért egy megbízható vadászt kellett találnunk rövid időn belül, aki kilőné a bakot. Így esett a választás Jakab Attila győri vadászra, akinek a bak tulajdonságait ismertetve hamar felcsigáztuk az érdeklődését.

Június 5-én délután Jakab úr megérkezett hozzánk, és övid megbeszélés után a hivatásos vadász kíséretében felültek a lapos mellett felállított lesre. A bak nem váratott magára sokáig, szokott helyén váltott ki a sűrűből. Vendégünk a torz agancsot viselő kapitális bakot meglátva azonnal lázba jött és első lövésre elhibázta a bakot. A bak elugrott, de kíváncsisága erősebbnek bizonyult az ösztöneinél és hamarosan visszajött. Az ismételt lövésnél lapocka alatt érte a találat az „öregurat” és befutott a szomszédos sűrűbe. A rálövés helyét megvizsgálva erős vérzést és csontszilánkokat találtak. Megjelölve a beváltás helyét hazamentek, mert a szürkület miatt nem volt célszerű folytatni a keresést.

Másnap reggel Pál János a vérebével érkezett hozzánk és segítette a keresést. A nagy mennyiségű vért látván biztosak voltunk benne, hogy a bak kimúlt a sebágyban, de tévedtünk. A beváltás helyétől néhány méterre a véreb megtalálta a még élő bakot és elkapta a hátsó lábát. Sajnos – a kutya számára is alig járható sűrűben – nem tudta tartani és a bal kiszabadult a szorításból. Egy pillanatra feltűnt előttünk, két lövést is leadtunk de a nagy takarás meghiúsította a pontos célzást, így sajnos elhibáztuk. Ezután teljesen elveszítettük a nyomát. Mindannyian elkeseredtünk, de megfogadtam vendégünknek, hogy addig nem nyugszom, amíg meg nem találjuk a bakot.

A következő nap kutyákkal kimentünk és átpásztáztuk a lapos azon részét, ahol sejtettük a bakot, illetve a szomszédos búzatáblát, de eredménytelenül. Tudtuk, ha a sűrűben elpusztul, akkor óriási szerencse kell a megtalálásához.

Este kimentünk a lapos két végébe a hivatásos vadásszal, hátha még él a bak és megmozdul a víz közelében. A nap már lebukott, amikor lövést hallottam a lapos másik vége felől. Nem mertem reménykedni, félpercenként ellenőriztem a telefonom, hátha hívott a Jani, csak nem vettem észre.

Aztán megszólalt a telefon és közölte a jó hírt, hogy rálőtt a bakra, hallotta a becsapódást is, de bent van a sűrűben, és a sötétben nem meri utánkeresni, nehogy ismét pórul járjunk. Másnap hajnalban – nagy találgatások közepette – kivonultunk a területre. Az előző esti rálövés helyétől 200 méterre vonalban felálltunk, pár perc múlva már a kimúlt bak felett álltunk némán és a szavakat kerestük. Majd megtaláltuk ezeket a szavakat örömujjongások, kurjongatások formájában. Nem láttam még vad felett ennyi őszinte örömöt és csodálatot.

A trófea 24 órás súlya 603 gramm, amiért a trófeabírálaton 155,4 pontot kapott, természetesen aranyérmes. Ez az eredmény, pillanatnyilag a legjobb a megyében, ebben az évben. Még egyszer szeretnénk gratulálni Jakab Attilának, aki mindig szívesen látott vendég nálunk. Legvégül szeretném megköszönni a segítséget azoknak a vadásztársaknak akik hozzájárultak a bak megkerüléséhez. Azt hiszem ez egy csodálatos élmény volt mindannyiunk számára.

Török Viktor, VII. 31.