Dr. Czinege Zoltán:
ÉKSZER ZALÁBÓL (3. rész)
Vadászat a vadászházban

A sikeres szarvasles másnapján reggel siettem le fényképeket készíteni a bikáról, a tulajdonos egy vadászati felhívással fogadott a lépcsőházban. Kiderült, hogy egy aranyos, kis szürke mókushoz hasonló rágcsáló jutott be a házba. Épp az egyik karnison iszkolt fel, mikor beléptem. Próbáltam róla készíteni egy képet, de a vaku hiánya miatt elég sötétre sikeredett. Azért jól kivehető, ahogy a lámpa szélénél igyekszik pihenni. Biztos tudta, hogy ott nem sok esélyünk van ellene.

Sikerült elérnünk, hogy leugorjon a padlóra, ekkor egy törülköző segítségével fürge mozgását lelassítottam, majd el is kaptam, miután óvatosan rátenyereltem. Azonban nem tartottam elég szorosan, mert gyorsan kiszabadult, de ennyi még nem volt neki elég, jól beleharapott a fogva tartó kezem ujjába. A kis pimasz hegyes fogai okozta kis sebből egyből előbuggyant a vér. Ekkor már kissé morcos is lettem rá, de bántani nem akartam. Hiszen ő csak védekezett, egy megriadt állathoz hasonlóan, fogalma sem lehetett arról, hogy jó szándék vezérel.

Legnagyobb meglepetésemre simán felszaladt a falon, nem csak ott, ahol az ajtófélfában meg tud kapaszkodni, hanem a teljesen sima részén is. Külső szemlélőként belegondolva mulatságos jelenet lehetett, ahogy két óriás közös erővel próbál elfogni egy pici, de roppant fürge jószágot. Arra is gondoltam, hogy rajtam – aki tegnap lőtt egy gyönyörű bikát –, csak nem fog ki rajtam egy pele? Legalábbis a kinézete alapján annak gondoltam a kis rágcsálót.

Némi üldözés után sikerült elcsípni, s most már erősebben fogtam le, így nem tudott mozdulni. Egy műanyag palackba raktam, ahonnan megpróbált megszökni, s én kicsit megnyomtam a farkánál. Mint később kiderült, megsebeztem. A még mindig erősen vérző sebem ellenére ekkor megsajnáltam a kis állatot, de a házigazda megnyugtatott, ezt a sérülést simán kiheveri. A palackban mozdulatlan volt, csak oldalának sűrű mozgása árulta el izgatott pihegését. Gondolom nem csekély ijedelmet okoztam neki a „vadászattal”. Azt kívántam, éljen sokáig, vigyázzon nagyon magára, ha majd ismét szabad lesz.

Mikor Laciék a reggeli lesről visszatértek, egyből megcsodálták, aztán – kisebb ijedtséget okozva a háziasszonynak – majdnem elengedték. Csak tréfálkozva vetették fel az ötletet, de Ágnesnek elég volt ez is. Ez volt az utolsó, de valamilyen szinten mégis csak vadászélmény az általam oly sokra becsült Zalában az itt töltött pár nap során.

• Ékszer Zalából (1. rész)
• Csoda Zalából (2. rész)

2008. november 2.