2004. július 2-án Gáborral tartottunk egy közös barátunk és egykori iskolatársunk, Endre Mátrában lévõ vadászterületére. Még erdészeti középiskolában szerettük meg a vadászatot, és azóta is hódolunk szenvedélyünknek lehetõségeinkhez képest. Már régóta terveztünk egy közös vadászatot, ám csak mostanra jött össze.
Vendéglátónk kicsit késve érkezett Pásztóra, de a kötelezõ adminisztráció és egy közeli kis faluban lévõ szállásunk elfoglalása után azonnal indultunk a területre. Endre több lest szór disznóknak, így már elõre eltervezte, kit hova ültet. Nekem egy olyan les jutott, amelytõl jobbra búzatábla feküdt, a les elõtt illetve balra sûrû, nagy kiterjedésû galagonyás bozóttenger burjánzott. Balra a lestõl úgy 70 méterre volt egy szóró, ami egy kisebb tisztáson volt kialakítva. Még világosban sikerült elfoglalni a helyünket, így maradt idõm a természetben gyönyörködni. Hamarosan megjelent egy szép suta a szórón, evett pár szem kukoricát. Perceken keresztül néztem a keresõtávcsõben, majd szép csendben, komótosan tovább állt. Nem vett észre, örömmel konstatáltam, hogy nincs rossz szelem, reméltem, így is marad.
Már jócskán sötét volt, amikor a búzában tõlem elég messze feltûnt egy szarvas. A 7×50-es orosz keresõtávcsõvel jól láttam a sziluettjét, viszont ivarát megállapítani nem tudtam, feltételeztem, hogy egy tehén. Ebben megerõsített Gábor sms-üzenete, aki a tehéntõl nem messze ült és jól látta. Láttam már két vadat, lelki örömöm egyre csak fokozódott. Ekkor úgy éreztem, hogy ha nem is látok már más vadat, akkor is megérte kijönni.
Úgy éjfél körül hallottam, hogy a galagonyásban mozgolódás kezdõdik. Minden idegszálammal a zaj irányába és azonosítására figyeltem. A hang egyre erõsödött, ráadásul többfelõl hallottam. Pár perc múlva egyértelmûen felismertem, hogy disznók okozzák a zörgést. Bíztam benne, hogy elõször kijönnek a szóróra, mielõtt bemennek a gabonába elemózsiázni. Reményeim valóra váltak, mert a konda kijött a szóróra. A keresõben jól láttam a feketén "világító" kocák és a kisebb, szürkébb malacok alakját. Kocát a társaságnál nem volt szabad lõni, így egy nagyobb malacot vagy süldõt kerestem a kondában. A szóró szélén láttam is két, egyértelmû szürke foltot, amint a szélen lévõ kukoricát eszegeti. A 7x64-es ZKK-t a vállamhoz vettem és a 7X50-es Meoptában megkerestem a két süldõt. Azaz kerestem volna, mert nem ment olyan könnyen. Bár telihold volt, a felhõk takarták Luna Asszonyt, így elég rosszak voltak a látási körülmények. A puskalámpát természetesen meg otthon felejtettem. Végre megtaláltam kiszemeltjeimet, és mozgás alapján megcéloztam az egyiket.
Hangos dörrenés szakította félbe az éji természet nyugalmát. A konda azonnal szélnek eredt, ismételni szemernyi esélyem sem maradt. Füleltem, hátha hallok valami egyértelmû hangot, hörgést, ami alapján biztos lehetek magamban. Becsapódást nem hallottam, ezért felhívtam a közelben ülõ Gábort, de õ sem hallotta azt a jellegzetes, buffanó hangot. Igazából most voltam mérges magamra, amiért otthon hagytam a lámpát. Önvádaskodás közben jött Endre telefonja, hogy rálõtt egy disznóra, talált is vérnyomot, húsdarabokat, de aztán nem talált több nyomot. Megbeszéltük, hogy reggel keresünk utána, illetve tájékoztattam a velem történtekrõl.
A
lövésem után egy-másfél órával
hatalmas ágreccsenésre és egy fácánkakas
jajveszékelésére lettem figyelmes, amely balról
jött. Lankadó figyelmem azonnal megélénkült
és a hang irányába koncentráltam. Csak félve
mertem reménykedni Diana kegyeiben. A hang okozója szép
lassan, de közeledett felém. Folyamatosan füleltem, de
hirtelen megszûnt a növényzet zörgése. Már-már
lemondtam volna a lövésrõl, amikor megütötte
fülemet a kukorica ropogtatásának számomra oly'
kedves hangja. A keresõben egybõl megtaláltam a nagy
szürke foltot. A disznó szép lassan eszegetett, nem
érezte magát veszélyben. Izgatottan vártam
picit, hátha véletlenül koca és malacokkal van,
de percek múlva is csak egyedül lakmározott. Felvettem
a puskámat és megkerestem a szálkereszttel a disznót.
Már biztos voltam benne, hogy kan és abban is, hogy ekkorát
még életemben nem lõttem.
Mikor szépen megmutatta a jobb oldalát, gondos célzás
követõen meghúztam a ravaszt. Szinte egyidõben
ezzel hallottam egy puffanó hangot. Füleltem, de semmilyen
zörgést, zajt nem hallottam. A becsapódás hangja
miatt biztos voltam benne, hogy találtam. Hívtam Gábort,
õ is jól hallotta a becsapódást, de menekülõ
zörejeket nem. Egyre biztosabb voltam benne, hogy sikerült elejtenem.
Nemsokára megjöttek a barátaim, velük néztük
meg a szórót. Lámpafénynél találtunk
is vérnyomot, de nekem nem tûnt meggyõzõnek.
Továbbá a kan feltételezett mérete miatt is
úgy döntöttünk, hogy majd reggel folytatjuk az keresést.
Reggel elõször Endre disznóját kerestük meg. Nem volt egyszerû, mert többször is megszûnt a vérzés. Végül közel félórás keresés után a rálövés helyétõl kb. 40 méterre, az erdõszélén találtuk meg a szív és tüdõlövéses emsét. A töret átadása és a zsigerelés után felpakoltuk a zsákmányt a platóra és elindultunk az én disznóm felkutatására. Hamar megtaláltuk az esti utolsó nyomot, azonban utána megszûnt a vér. Hárman kerestük három irányban. Én találtam is a rálövéstõl lefelé néhány cseppet, de utána semmi. Végtelennek tûnõ percek után Gábor kiáltott fel. Megvan a disznó!
Pont a sûrû szélén feküdt el, szerencsénk volt, hogy nem ment beljebb. A szájából kiálló ékességekbõl egybõl tudtam, hogy ez életem eddigi legnagyobb disznója! Zsigereléskor kiderült, hogy a lövés blatton találta el, a 11, 2 g-os S&B gellert kapva végigment a vitális szerveken és a bal hátsó combjában állt meg. A rálövés helyétõl úgy 15-20 métert ment el. Zsigerelve 102 kg nyomott. A bal nagyagyar 17,2 a jobb 16 cm hosszúnak bizonyult, sajnos mindkettõ enyhén sérült volt. A kisagyarak körmérete 7 illetve 6,8 centi. Hihetetlen boldog voltam, ezt az érzést csak azt tudja megérteni, aki vadászik, aki már átélt hasonlót. Különösen azt tette számomra emlékezetessé a vadászatot, hogy két jó barátom társaságában hozhattam terítékre életem kanját.
Másfél hónappal késõbb beszéltem Endrével és mondta, hogy megtalálták a másik disznómat is, korának megfelelõ állapotban. Elõzõ este felült a lesre és kijött neki egy konda. Rálõtt egy süldõre, de a sötétben nem találta meg. Másnap kimentek kutyákkal, de azok egy tetemhez vezették õket. Azóta a lesen nem vadászott (legálisan) senki, ezért nagy százalékban valószínûsítették, hogy az általam lõtt disznó lehet az. Életében szép süldõ lehetett. A galagonya sûrûjében feküdt, úgy tíz méterre a másiktól. Végül aztán a kutyák megtalálták a barátom disznóját is. Azóta az a les és szóró még jobban belopta magát a szívembe.
2004. október 18.