Faller László: ÉLETEM BAKJA

Tavaly az egyik területbejárás alkalmával messziről láttam egy félszárú bakot, de a nagy távolság miatt semmi egyebet nem sikerült róla megtudnom. Próbáltam többször is lesbe ülni,de többször nem sikerült vele összefutnom. Áprilisban viszont az egyik tagunk nagy meglepetéssel szolgált, mert felajánlotta, hogy meglőhetem az idei bakját.

Mondanom se kell, mennyire földobott a hír, hiszen nem minden nap kapnak a vadőrök ilyen ajándékot. Első gondolatom mindjárt a télen látott félszárú volt... Meg kellene néznem, hátha nem törés, hanem valami érdekesség van a fején.

Este már azon a lesen vártam a bakot, ami mellett akkor láttam. És Diana aznap este rám mosolygott. Nem ott, hanem a lestől messzebb kisétált egy őz a búzára. Keresőtávcsőnek messze volt, de a spektívvel egyértelműen láttam, hogy a keresett bak halad keresztül a táblán.

Az elbírálás sok időt vett igénybe, mert a bak folyamatosan haladt és én egyértelműen akartam látni, hogy csak törés, vagy valami más probléma van a bal szárral. Szerencsémre a bak úgy fordította a fejét, hogy jól láthattam, a bal szár még barkában sérült és így az a szeme mellé lehajlik.

Gyors helyzetfelismerés után még gyorsabb döntést hoztam, mert a bak megállás nélkül csak távolodott. Meg kellett próbálnom mindent egy lapra föltenni, mert a távolság miatt lőni nem lehet. A kicsi búzában odamenni a bakhoz esélytelen… át kell szaladnom a táblán, ahol egy bokorsor húzódik és annak takarásában feszített tempóban elé kell kerülnöm a baknak.

A bokorsorig gond nélkül elértem, nem vett észre. Rendben, gyerünk elé. Innen már csak én jöhetek ki győztesen – gondoltam.

A bokorsorban össze-vissza dobált koronák közt szlalomoztam és a sietségnek az lett a vége, hogy elestem. Elsőre csillagokat láttam, mert a műtött térdemmel egy ágra estem, de hamar nyert a vadászláz a fájdalommal szemben és bakkal törődtem. És csodák csodájára a bak még mindig tartja az irányt, és se nem gyorsít, se nem lassít.

Feltápászkodtam és amennyire csak tudtam siettem, de minden lépés fájdalom volt. Mikor kétszázötven méterre értem, a fájdalom miatt lövésre szántam el magam, mert a bak közeledett egy nagy búzatáblába, ahol nem volt sanszom utolérni.

A lövés után hallom a becsapódás szép hangját, és a bak két ugrás után elfekszik a búzában. Hatalmas öröm, remegő kézzel keresem és gyújtom meg a cigimet. Közben szidom a dohánygyárat, hogy a fenébe lehet ilyen vizes dohányból cigarettát csinálni, mert egyszerűen nem akar égni… Vagy csak nekem tűnik úgy hogy nem halad az idő? Végül csak elszívom, még öt percbe se tellett, és indulok keresni. Nem volt egyszerű megtalálni a bakot, de végül sikerült. Ott helyben sírni tudtam volna. Egyrészt az örömtől, másrészt pedig a fájdalomtól a térdemben.

A bak agancsa olyan volt, mint amilyennek spektíven keresztül láttam: jobb szár hatos, a bal pedig a szeme mellé lehajlik. Az agancs gusztálása közben veszem csak észre, hogy a bal szeme furcsán opálos, ezért tüzetesebben nézve jövök rá, hogy a bak erre a szemére minden bizonnyal vak volt. Kifőzéskor derült ki az is, hogy az orrcsont szilánkosra volt törve. Gondolom autóval ütközött szegény pára.

Sántikáltam ki az autóm felé, mint a kis Bice Bóca, amikor a búzatábla szélében egy fekete foltot veszek észre, ami tegnap még nem volt ott. Fejlámpával próbálom megvilágítani, de a kicsi fényerőnek messze van. Távcső elő, nem is egy fekete folt az, hanem egy konda disznó túrkál a laposban. Körülményesen sikerül leülni, és legkisebb süldőt célozva várom az optimális helyzetet és pillanatot. A lövésre megindul a konda, de nem láttam elfutni a legkisebbet.

Megint hosszas keresésbe kezdek, mert nem találom se a süldőt, se vért. Most látom csak, hogy a disznók vízben álltak, végül nekiállok vért keresni a száraz részeken. Közben megérkezik Laci bácsi is a nagy lövöldözésre, és segít keresni a disznómat.
– Biztos hogy eltaláltam pedig, ilyen távolságról nem szoktam hibázni – érvelek.
Hosszas keresgélés után azzal hagyjuk abba, hogy még egyszer a rálövést megnézzük és majd reggel kutyával is kijövök.

Kezdtem belátni, hogy mégiscsak tudok hibázni ilyen közelről is, amikor jön az a bűvös, rövid de olyan szép mondat: MEGVAN. Egy lépést sem ment, viszont az egész süldőcskéből csak egy tenyérnyi látszott ki a vízből. A fene se gondolta, hogy pont egy gödörbe esik bele és így ellepi a víz.

A térdemre este vizes borogatást tettem és másnap vidáman főztem ki a bakom fejdíszét, azóta egyre vidámabban, fájdalomérzet nélkül nézegetem a falamon életem bakját.

Faller László
2011. június 5.