[…]

Taivar körbevitt bennünket Toyotájával az erdőrészek között. Kora délutánig ezzel telt a napunk. Az itt vadászható fajok közül őzekkel és jávorszarvassal találkoztunk. Megtekintettünk két lest, melyből az egyik igen magas (kb. 6 m) volt, vele szemben egy fémetetőből kukorica szóródott ki, ezen a helyen vaddisznóra vadásznak.

A másik les teljesen zárt, négy oldalán nyitható ablakokkal. Körülbelül két héttel ezelőtt kivittek egy elhullott tehenet, mely körül farkasnyomok nem voltak, de szerteszét csontok hevertek, ami arra utalt, hogy régóta használják ezt az etetőhelyet. Rögtön el is döntöttük feleségemmel, hogy estére visszajövünk.

A napnyugta már a lesen ért bennünket, erős szeles, borongós időben izgatottan vártuk, hogy sötétedés után az állatok előmerészkedjenek. 20 óra után két nyestkutya és egy róka kezdte dézsmálni a tehén nyakát. Az általunk várt farkas és hiúz nem került elő, ezért 21 órakor, esőben, visszamentünk a szállásunkra.

Másnap reggelinél kölcsönösen érdeklődtünk olasz vadásztársainkkal a sikerekről, de ők sem lőttek semmit. Ismételten kimentünk a Lodja vadászházhoz, amit igen lassú előkészület után kb. 11. órakor hagytunk el, és indultunk az erdőre. A kiosztott narancsszínű mellényekből és a magukkal hozott lajka kutyákból jöttünk rá, hogy hajtás lesz. Szép, napos, plusz +3 fok körüli hómentes időben autókkal mentünk a területre, ahol a felállítás során bizakodva mutattak nekünk friss hiúz nyomot. Arra következtettünk, hogy ez már a vadászati hirdetésben is megemlített számunkra szervezett ragadozóvadászat lesz.

Egy keskeny erdőrészt mozgattak meg, amelyből csak egy őzsuta lépett elém, más vadat nem láttam. A zsemleszínű lajka lelkesen futott dicséretért a lábamhoz. Elfogyasztottuk a termoszban hozott, igen gazdag, forró csirkelevesünket. Minden nap ez volt az ebédünk, változatos, különleges ízvilágú, házias leves, amit én szükség esetén otthonról hozott erős cseresznyepaprikával megbolondítottam.

Ismét autókkal mentünk tovább a következő erdőrészhez, egy igen széles hármas elágazáshoz állítottak le. Ragyogó napsütésben egy óra elteltével a hajtás véget ért, mozgás nem volt. A harmadik hajtásunk is sikertelen volt, viszont Rocky, a fekete lajka eltűnt, és egy órán keresztül kerestük a rádióhullámos keresővel. A nyakán lévő adó és a gazdája kezében lévő vevő segített, amivel meg lehetett határozni, merre csatangolhat a kutya.

Saját kérésünkre – legnagyobb csodálkozásukra az egész napos hajtás után – elvittek bennünket a lesre, és mivel jó idő volt, kértük, hogy 21 óra után jöjjenek értünk. Fél kilenc felé nyestkutyák és rókák jöttek, de mivel nem készültünk fel meleg ruhákkal az éjszakai kintmaradásra, hazamentünk.

A visszafelé út során feljött a telihold, ami kitűnő látási viszonyokat teremtett. Ekkor elhatároztuk, hogy vasárnap az egész éjszakát kint töltjük a lesen.

[…]

Este jól felkészültünk az éjszakai kintmaradásra, és fél öt körül érkeztünk a lesre. Berendeztük a kb. 1,6×1,6 m-es várakozóhelyünket, és nagy izgalommal vártuk vissza a farkasokat. A nyestkutyák és rókák a szokásos vacsorájukra érkeztek, de nem lőttem rájuk, mert nem akartam elriasztani a fenevadakat. A hold fél tíz felé már megvilágította a körülbelül negyed hektáron kitisztított és felszántott területet, de az éjszaka folyamán semmi más zajt nem hallottunk és más állatot nem láttunk. A hajnali derengéskor már nem bírtuk tovább, és szükségünk elvégzésére lemásztunk a les alá. Eközben a farkas hosszú, hangmagasságában váltakozó 35-40 mp-es hívó üvöltéssel jelzett párjának, hogy az éjszakai vadászatnak vége. Ilyet még életünk során soha nem hallottunk, kivételes élmény volt számunkra. Gyorsan felöltözködtünk és felszaladtunk a lesre, hiszen az üvöltést nem messze, körülbelül 1-2 km-re hallottuk. Reméltük a tegnapi nyomok alapján, hogy felénk jönnek.

A reggeli fagyos időben vártunk még egy órát eredménytelenül, aztán elindultam egyedül cserkelni a hang irányába. Mivel az erdőterületen kiépített utak vannak, melyek hosszan és jól beláthatóak, sőt halkan lehet rajta közlekedni, így igen alkalmasak a cserkelésre. Kereszteződéseknél megállva, hallgatózva, távcsővel kémlelve haladtam két órán keresztül. Több vizes árkon átkeltem, szélesebb és keskenyebb utakon a megbeszélt időre, kilenc órára visszaértem a leshez, ahol Taivar várt a forró teával és a garnélasalátás reggelivel. […]

(A teljes cikk a Nimród Safari következő számában olvasható)

2008. április 1.