|
|
Zsoldos
Barnabás: Ha csak tehetem, őzbakra üzekedés idején vadászom, természetesen ez nem jelenti azt, hogy április 15-től. hidegen hagy az őzbak vadászatának lehetősége. Különösen érvényes ez a saját társaságomra – a kisvárdai Rákóczi Vadásztársaságra –, s ennek legalább két oka van. Az egyik, hogy közel harminc éves német vadászbarátság erre kötelez bennünket, jó pár éve pedig a megélhetés, hogy áprilisban, májusban nekik engedjük át a terepet a bakokkal együtt. A másik ok, hogy hívással olyan bakok is „beugranak”, amelyeket addig alig lehetett látni, s bizony kiderül a szerelmes daliáról, hogy nem ő a suták vágya, de mint tudjuk, ők is elhullatják a szerelem gyümölcsét. Nos, ezt megakadályozandó indultunk hajnali cserkelésre Papp Ferenc hivatásos vadásszal, az anarcsi gyümölcsös felé. Negyed ötkor még alig láttunk, így az egyik almafasor takarásában Feri elmondta több bak is őrzi sutáját ebben a gyümölcsösben. Ha szerencsénk van az elsőt mindjárt a szélső sorok között megláthatjuk. Még egy kicsit korán van, az „úr” negyed hat táján szokott a friss harmatos fűből csipegetni. –
Van egy másik bak is, nézzük meg őt, hiszen még húsz perc múlva
lesz öt óra, akár negyed hatra vissza is érkezhetünk, ha nem találjuk
a dombtetején bakunkat. Ilyet még nem láttam – volt időm ezen morfondírozni, mert rendszeresen megálltunk távcsövezni, hallgatózni –, egyetlen egy alma sincs a fákon, ott ahol álltunk. Itt nem fogjuk szomjunkat oltani apróvadazás közben egy-egy fán maradt almával. Közben kísérőm egy sorral előrébb lépett és a hosszas távcsövezése sokat sejtető volt, illetve a belső megérzésem okán, a jelentkező enyhe gyomorégésből arra következtettem, Feri látja a bakot. Nem tévedtem, mert amint mögé érkeztem súgta is, ott a bak a fa takarásában. Valóban 150–160 méterre csipeget a földről. Én még nem látom az agancsát, de vadászbarátom tudja, ő az, akiért jöttünk. Arra várunk, hogy a két fasor közé lépjen, hogy jobban szemügyre vehessük. Na most! Igen, ő az, de a suta is vele van. Azt pedig tudjuk, az őzbak igazi lovag, nem hagyja magára kiválasztottját. Na, várj csak egy kicsit, de inkább üzenet ez a baknak, s már kezében is a buttoló. A gyámoltalanságot sugalló gidahang már száll is hajnali derengésben a gyanútlanul legelésző suta felé. A gondos – egy kis légyottért – kicsinyét elhagyó anya azonnal felénk indul a másik sorban, őt pedig vakon, szerelmesen dobogó szívvel követi a bak.Bajor tüskés távcsövemen át követem minden mozdulatát. Jó harminc méter megtétele után, végre megáll, tökéletesen szemben velem. – Ha oldalt fordul, lőheted – súgja kísérőm. Na most, mert kíváncsi volt hol van féltett párja. Egyet lépett is, s pontosan ott meredezik egy cickafarkkóró, ahova nekem lőni kellene a biztos találat miatt. „Még egy picit mozdulj” súgom magamban, s mintha meghallotta volna, egy fél lépés nem sok, amit tett…
Feri, távcsövén át, nézte az eseményeket. Szép lövés volt. Végre elindulunk. Szemem, azt a pontot pásztázza, ahol a feltételezett rálövés lehetett, majd megállunk, s mindketten tisztán látjuuk a fűben fekvő, rőt vörös testet. Levett kalapommal a kezemben álltam meg fölötte. Papp Ferenc vadászbarátom pedig behelyezte az utolsó falatot a szájába, s én is megkaptam a töretet, ami nem is lehetett más, mint almafa ágvég. A hátizsákom a célzás helyén maradt, visszafelé 149 lépést tettem meg. Így a távolságot mindenki kiszámolhatja. 2011. augusztus 8. |
A hajnali bak terítéke
Papp Ferenc vadászmester is boldogan gugolt mögé
Levett kalappal a hajnali bak mellett
Várjuk
a vadászok, hivatásos vadászok beszámolóit.
Tel.: (30)-343-4558; Fax: (1)-788-0390; e-mail: szerkeszto@vadaszat.net