SCHWARTZ BÉLA:
A kirgiz hegyek között bizony megőszültem
(Előzetes a Nimród Safari márciusi számából)

Kőszáli kecskét már régóta szerettem volna lőni. Az egyik barátom tavaly Kazahsztánban járt és egy szép kecsketrófeával érkezett vissza. Elmondása szerint egy kellemes, ha nem is kényelmes, de elviselhető körülmények között lefolytatott vadászaton vett részt, ráadásul gépkocsival. Épületben laktak, az időjárás kellemes volt, gyalogolni alig kellett. Ez nekem is tetszett, ezért beterveztem az utazást 2007 szeptemberére.
Augusztus végén kaptam a hírt a Natur-Vad vadászati iroda vezetőjétől, hogy a kazah összekötőnk megbetegedett, így csak Kirgizisztán jöhet számításba. A kérdés az, hogy vállalom-e így is?

Hogy valójában miben is különbözik a megváltozott helyszín, arról csak annyit tudtam meg: ez bizony kemény! De hogy mennyire – arra csak a kirgiz hegyek között jöttem rá!

[…] Késő délután értünk a szállásra. Mondták, jurtában fogunk lakni, a kísérőink pedig sátorban. A jurtában tábori ágyak, vánkos, meg egy kis kályha. Erre itt nagy szükség lesz, hisz kint –10 C fok volt. Kábé... A fényképezőgépem elemei mindenesetre elfagytak. Ki gondolta volna?! 2000 méter magasan voltunk, innen lovagolunk majd fel minden nap további 1500–2000 méterrel.

[…] Csémi Zoltán szlovákiai magyar barátommal azon a ponton voltunk, hogy akár zsákmány nélkül, de szívesen abbahagynánk a vadászatot. Aztán váratlanul átestem a holtponton. Pont a legjobbkor, mert a túra legnehezebb része következett: a Tújúktor nevű hegy megmászása. Kőről-kőre kapaszkodtunk, egyre feljebb. Egyik kőfolyamból át kellett másznunk egy másikba, de egy 10–12 méteres jégpaláston keresztül. A meredeksége sem volt mindennapi. Hetvenöt-nyolcvan fokosnak becsültem. Dzselló, a kirgiz vezető kézen fogott és átvezetett, mintha az utca egyik oldaláról a másikra kísérne. Pedig neki gumicsizma volt a lábán, és annak is olyan sima volt a talpa, mint egy tükör. A következő szakaszra már egyedül vállalkoztam. Felállni ugyan nem mertem, inkább csak úgy négykézláb, körmeimet a jégbe vájva, megnevettető gyorsasággal átiramodtam. Zoli utánam szólt:
– Öregem, halálfélelmem van!

(A teljes cikk a Nimród Safari márciusi számában olvasható)