Vári István:
KOCAVADÁSZ – KANRA!

Nem tudom megállni, hogy le ne írjam az egyik augusztus esti "disznókodásunkat". Szóval délután 5-kor mondja a drága nejem, hogy fiatal vadászbarátom párjával együtt azonnal nálunk lesz. Hát ebben semmi kivetnivaló nincs, a sör hideg, ennivaló kerül, majd egy kicsit beszélgetünk, gondoltuk. Még meg sem érkeztek, amikor rátelefonáltam, hogy ha siet, esetleg kiviszem egy disznólesre. Rögtön tudott sietni! Beöltöztettem az én nagyméretû gúnyáimba és már nyomultunk is kifelé. A szórón nyoma sem volt a vasárnap kirakott kukoricának, disznónak annál több. Az õszi mélyszántás csak jelenthet az én hintõmnek, mintha egy bányászbrigád gyakorlatozott volna rajta egész éjszaka. Ez igen! Itt hamarosan lesz dolgunk, gondoltam. A les az erdõ szélén van, a szóró pedig benn a nyiladékon. Kevés várakozás után halljuk az õzek riasztásait. Ez jó jel, lehet kidugni a 30-06-os csövét. A disznók viszont az ellenkezõ irányba indultak. Nemsokára a szomszéd lesrõl lövést hallottunk. Még fel sem ocsudtunk, amikor a mocsaras patak felõl újra halljuk az õzeket. Na majd most! Barátomra nézve látom, minden idegszála citerázik. Aztán hirtelen nagy lárma támad benn az erdõben, a szóró mellõl. Hát megint egy nyamvadt õz riaszt, méghozzá olyan kitartóan, hogy a konda el is vonul. Most már én is kezdek ideges lenni, de nálam ez nem tart sokáig. Már jócskán kezd sötétedni, amikor távcsövön látom, hogy egy disznó a sózó mellett dugja kifelé az orrát. Szólok a nagy elefántvadásznak, hogy ott a disznó, de mintha ezt a kijelentést ez erdõ szélén álló szúval átrágott nagy tölgyfának mondanám. A második szólást sem követi semmiféle emberi reakció. Oldalba bökve a nagy vadászt rögvest rájövök, hogy õkelme éppen pihenteti a szemét, ami nem igazán méltó egy disznóvadászhoz. Miután felébred, halkan elmagyarázom, hogy ott van két disznó – mert közben kijött a második is – és lehet tüzelni. Na erre a nagy lövõ nem találja a disznót a céltávcsõben, ezért nem lõ. Kezdek már újra ideges lenni és súgom, hogy tartsa a puskát a szóróra, és én majd odavilágítok, de ne sokáig gatyázzon, mert a disznó nem igen szereti, ha villanyoznak a szemébe. Világítás fel, a disznók vigyázzállásban, lövés egy deka sem. Aztán a sertések szépen eltolják a kerékpárt. Jól haladunk, így aztán nem is kell zsigerelni. Majd a cimbora elkezdi hangosan megmagyarázni, mire rászólok, hogy ez vadászat, nem a piacon van. Újra csend. Pár perc után látom a távcsõben, hogy most a nagyfõnök érkezik. Õkelmét már a vadászúr is látja a céltávcsõben. Egy hatalmas kan! Súgom, hogy ha keresztbe fordul, akkor lõni kell. A nagy kan csak áll szemben olyan 120 lépésre és figyel perceken keresztül, aztán villámgyorsan belép a fák közé. Most vagyok csak mérges, mert többször is át akarta adni a puskát, hogy lõjek, amit én mindig udvariasan visszautasítottam. Alig megy el a nagy kan, újra mozgás. A disznók szembe jönnek, a „vadász” rajta. Most látja õket rendesen a célkeresztben, mert a szóró mögötti rész sokkal világosabb. Megint tûzparancs, mert jó süldõk a delikvensek. Hosszas célzás. A disznók már közvetlen a szóró elõtt toporognak, sõt egyenként szépen keresztbeállnak. Mintha lõtéren lennénk. Újra súgom, hogy csak akkor lõjön, ha rendesen látja. Minden rendben, én kukkolok a távcsõvel aztán DURRRRRRRRRRRRR! A célzott süldõ még odamosolyog, illedelmesen megemeli kalapját, aztán eltûnik, rövidesen híre-hamva sincs. Hosszadalmas keresés után lezárjuk a vadászatot azzal a megállapítással, hogy EZT MÉG GYAKOROLNI KELL! Hazakocsikázunk és megmagyarázzuk az asszonyoknak, hogy ez tulajdonképp így van rendjén. Én meg egész éjjel nem alszom, de remélem az én drága Barátom sem!!!