Augusztus havát írtuk, de még mindig gyönyörü az idő, igazi nyár volt. Abban az esztendőben még augusztusban is őriztük a kukoricát, hiszen az ott élő nagyvad (disznók, szarvasok), komoly károkat okoztak a mezőgazdasági terményekben. Mindenkit beosztott a vadászmester egy-egy körzet őrzésére. Mi hárman – Robi, Zoli és én – aznap nem voltunk beosztva őrzésre, ezért mi csak a saját szórakozásunkra vadásztunk és besegítettünk az őrzésbe.

Zoli barátommal ketten azonos körzetbe mentünk ki, és egyszerre fejeztük be a vadászatot. Robi egy másik körzetet járt előszeretettel, és később érkezett vissza a vadászházhoz. Robiról még annyit kell tudni, hogy jól megtermett, nagydarab ember, jóval a mázsa feletti súlyú, harsányhangú vadász, aki jó vadászhoz méltóan kissé kiszínezve adja elő a történeteit. Kitünő és drága fegyverei vannak, előszeretettel használ lőbotot. Ekkortájt éppen egy R93 Blaser-rel vadászott.

Mikor beérkezett, mi már a tévé előtt ültünk, beszélgettünk és borozgattunk. Ahogy ránézek, csurom egy adta víz! Mivel augusztust írtunk, egész nap ragyogott a Nap, és mikor beérkeztünk, csillagokkal volt tele az égbolt. Nem értettem a jelenséget. Kissé ironikusan megjegyeztem, arcizmaimnak parancsolva: –Te Robi, csak nem esik az eső?

Erre a mondatra kirobbant az igazi Robertó-mentalitás, és elkanyarintott egy igazi, szaftos káromkodást, ledobta a cuccait és elmesélte az eseményeket. A történetet a tőle megszokott részletességgel, erőteljes gesztikulálással kísérte végig, így átélhettük egy nem mindennapi vadászatnak minden egyes pillanatát .

A történet imígyen kezdődött:
„Egész nap csak kóboroltam a területen, alig láttam két őzet. Már lemondtam a mai napról, amikor eszembe jutott, hogy a falu alatt, az erdőfoltnál, van egy kukoricás, ami nem túl széles. Odakocsikáztam és a kemény, kitaposott úton elindultam cserkelni. Vittem magammal a lőbotot, hátha valami az utamba kerül és a lövésnél szükségem lesz rá. Alig megyek 30-40 métert, amikor meghallom, hogy a konda szorgalmasan aratja a kukoricát. Lehettek vagy húszan. Na mondom, pajtás, eljött a te időd!

Óvatosan megközelítettem a kondát, még levegőt is alig vettem, a szívem majd kiugrott a helyéről. Megállok a kukorica szélében, ahol olyan derékmagasságú gazos-burgyingos rész található és fülelek, szemem kitágult pupillákkal meresztem. Nagyon jó szelem lehetett, mert a disznók rám se hederítettek.

Egyszer csak a kocának valami gyanús lett. A puskámat lövésre készen tartom, hallom a robajt, jön, mint egy gőzmozdony, egyenesen velem szembe. Alig gondolom ezt végig, már vágódik ketté a kukoricaszár, én lépnék hátra, de nem tudok. A disznó befékez előttem két méterre, én pedig hanyatt esek, puskám messze a kukoricába repül. Puska híján a kezemben tartott lőbottal orrba vágom, amitől a bot rögtön eltörött. A disznó igazán nem tudta hová tenni a dolgot. Ilyet még biztos nem tapasztalt, mióta először megkóstolta a makkot. Igazán nem fogta menekülésre a dolgot, hanem szépen eloldalgott a kukoricába. Két sorral beljebb megállt és vagy kétszer rám fújtatott.

Na Robi - mondom magamnak -, most megesznek! Szépen elkezdtem araszolni a kocsi felé, ami nem volt messze tőlem. A puskát nem mertem megkeresni, úgy voltam vele, hátratolatok, és a kocsi védelmében megkeresem. Ahogy araszolok a kocsi felé, a disznó elkezdett a kukoricában követni, párhuzamosan a kocsiig. Hát tudjátok, ömlött rólam a víz, de még a nadrágomból is csavarhattam volna.

Nagy nehezen elértem a kocsit, beültem, és ott ültem pár percig, mire beindítottam a motort és visszatolattam a puskáig. Addigra a kíváncsi disznó a kondával együtt eltűnt. A puskámat megkerestem, és villámgyorsan bejöttem. Én még ilyet soha nem éreztem. Hát innen ered, hogy még a zoknim is csuromvizes a bakancsomban."

A történet végén nem tudtuk eldönteni, hogy nevessünk vagy – átgondolva a helyzetet – együtt izzadjunk vadásztársunkkal. Szájtátva hallgattuk a beszámolót, és másnap, az árulkodó nyomok alapján a helyszínen arról is meggyőződhettünk, hogy barátunk igazat beszélt, a nyomok igazolták vadásztársunk minden szavát, megtaláltuk a törött lőbotot is.

2005. március 26.