ÖCSÉM ELSŐ BAKJA

A keleti égboltot vörösre színezte az ébredő nap fénye. A hajnali párától ködfelhőben úszott a horizont, olyan látvány tárult elénk, mintha Raxon, valamelyik szikláról kémlelnénk az alattunk elnyúló vidéket. A révleányvári határban cserkeltünk Farkas István vadászbarátommal, Oláh István cigándi vadászmester és a „lyányvári” vadőr, Bandi kíséretében. Arról diskuráltunk, ha enyhén ittas állapotban vezetnénk hazafelé, hogyan tudnánk kimondani a helységnevet, amikor a rendőr megállítana minket és kérdezné, hogy merre megyünk.
– Én úgy mondanám, hogy „Jévlyányvár” – mondta István elnyújtva, imitálva a részegséget. Ezen nagyokat nevettünk, majd elcsendesedve figyeltük a tájat, keresve a selejtezésre kívánt bakokat.

A vadászterület határos Szlovákiával; domborzatilag változatos, sűrű aljnövényzet jellemzi. Ezért a vadászat nehézkes a takarás miatt, de így is több alkalommal figyelhettük az üzekedés felejthetetlen pillanatait. Összefüggő kukoricatábla mellett haladtunk, a tengerit elhagyva elértünk egy akácos erdősávot. Az erdősáv után egy mélyebben fekvő bügében három bak versengett egy suta kegyeiért. Két középkorú szabályos hatos és egy közepes nagyságú gyilkos bak szaladgált a magas fűben. Mire a gyilkos agancsút jobban szemügyre vettük, már eltűnt az ármeder átláthatatlan rengetegében. István barátom három napig kísérletezett az elejtésével, minden hajnalban és este kereste. Többször látta felbukkanó alakját, de feltűnően elővigyázatos és rutinos bak lévén, csak egy alkalommal, az utolsó vadászdélutánon jutott lövéshez.

A magas őzlétszámnak köszönhetően több lehetősége is adódott volna lövésre, de amikor a vadászszív egy áhított trófeáért dobog, nehéz lemondani a kiszemelt vadról.

Az őz meghúzódott egy vaddohány és bodzabokrok alkotta sűrűben. Sípszóval sem tudta előcsalni rejtekéből, majd később felugrott és átszaladt a Tisza töltésén. A gát tetején egy pillanatra megállt, és visszanézett üldözőjére. István szabad kézből lövést tett felé, de a lövedék alá csapódott. A cserkelések azért nem múltak el eredménytelenül, mert barátom is terítékre hozott egy kisebb agancsú gyilkost.

Hazatérése után mesélte, hogy még több napig gondolt az öreg bak által nyújtott emlékekre.

Az UAZ-zal zötykölődve utaztunk vissza a település felé, belezökkentünk egy mélyebb gödörbe, ami keresztbe húzódott a földúton. Bandi újságolta, hogy egy traktornak elromlott a hidraulikája, és a gazda behúzta az ekét a határból... Itt még nem okozott nagyobb gondot, de mikor a faluba ért és a főutcán végigvonszolta a szerszámot, már nem maradt rajta vas mire megérkezett. Nem akarta kint hagyni a fémgyűjtők miatt...

Másnap reggel öcsémmel, Csabival és Oláh Istvánnal Cigándon jártuk a vadászösvényeket. A napsugarak aranyszínűre festették a fákat, a szamárkórók tetején, a pókhálókon megcsillanó vízcseppek ékszerként díszítették a bokrokkal tarkított gazost. Az őznász jeleit az egész területen láthattuk. Helyenként magányosan kereső bakok az orrukat szinte a földön tartva követték a suták illatát.

Az őzek már kialakult párokban üzekedtek, testsúlyukból több kilót leadva átadták magukat az augusztusi ceremóniának. A szerencsésebb bakok már megnyugodva húzódtak vissza pihenőhelyükre, és sutáik, a gidák társaságában ismét egy új életet hordoztak szívük közelében. Több kettes gidával találkoztunk, melyek figyelmesen, bukdácsolva követték anyjukat.

Aznap ismerkedtünk az állománnyal, több lőhető bakot is alaposan megfigyeltünk, de mivel itt töltünk egy egész hetet, ezért nem kapkodtunk a lövéssel. Az utak szélein található búvóhelyeken gyakran találkoztunk nyulakkal, több különálló fácáncsibecsapat reppent fel közeledésünkre. A csirkék közül jól elkülöníthetően színesedett a kakasok tollazata. A téli szezonra a havas fácánvadászatok idejére, bőven akad majd terítékre való rézkappantyús.

Egy telepített nyarasban percekig kémleltünk egy őzet, agancsa szabályos, de az egyik felén letörhetett a hátsó ág. Szinte minden alkalommal megnéztük, száz méteres körzetben ugyanott találkozhattunk vele. A napokban annyira megtetszett, hogy az utolsó vadásznap hajnalán elejtettem. A találkozások alkalmával pár képet is tudtunk készíteni a bakról.

Kedd hajnalban a Tisza töltésén cserkeltünk Tiszacsermely felé. Kevés vadat láttunk azon a reggelen, talán az estére beköszöntött enyhén csepergős időjárást érezhették az őzek. Csend és nyugalom uralta a Cigándot körülölelő természetet, fehéren ült a köd a fák koronáján. Az emelkedő napkorong lassan elvarázsolta a fák lombját nyomasztó párát, a vékony gallyak fellélegeztek, mint amikor egy érett gyümölcs hull alá. Ébredt a Cigándi határ! A mellettünk learatott búzatarló torzsái között egy jókora barna rétihéja gubbasztott, hátterében a virágzó napraforgók tekintetükkel figyelték a ragadozó pihenését.

Hamarosan odaértünk egy fiatal telepített tölgyeshez, mely hadioszlopként felsorakoztatott nyarasban folytatódott. A tölgyes sorai között két őz csipegette a hajtásokat; reggelijüket hamar befejezve átadták magukat a szerelem hódító erejének. A bak agancsának ívet formáló fekete csonkján csillanva villant meg a napsugár. Az őz beállt a fák tövében burjánzó folyandárok mögé, puskatávcsövemben csak a combját mutatta. Lövésemmel picit a lombok közé fogva talán terítékre hozhattam volna a nem mindennapi látványt nyújtó öreg bakot, de nem kockáztattam a sebzés valószínűsége miatt. Több alkalommal kerestük alakját, de csak emlékezetem őrzi majd agancsa szépségét.

Az erdőt elhagyva az árapasztó tározó töltésén folytattuk utunkat, a tóról riadt récék sokasága emelkedett a magasba, fodrozva maguk után a sima víztükröt. Egy kukorica- és napraforgótábla zárta földút folyosószerűen vezetett ki minket az egyre szűkülő panorámából. A nyiladékon lassan haladva elejtettem egy szoborrá meredt rókát, tekintetét egyenesen felém szegezte.

Elértünk egy lucernatáblát, melyben önfeledten élték nászukat az őzek. Néhány jegenyefa takarásában talán kétszáz méterre loptuk a távolságot, innen bíráltuk az üzekedő bakot. Hátsóághiányos, elől pár centis visszarakott szemágakkal díszített agancsot viselt. Puskámat vállamhoz emelve, egy blatt mögötti lövéssel helyben marasztaltam a territórium urát. Távcsövemmel rápillantottam a cigándi templomtoronyra, ami kiemelkedett a város képéből.

A jóleső ebéd és a délutáni pihenő után újra a határban fürkésztük a különleges aganccsal rendelkező bakokat. Egy jegenyefával beültetett erdő takarásából kilépve, az elénk táruló búzatarlón ismét üzekedő őzek látványában gyönyörködtünk. A bak agancsa szabályos hatos, de rózsája csorgóra álló öreg bak képét mutatta. Öcsémet elragadta az őz szépsége, mivel én abnormális bakot kerestem, átadtam neki a lövés lehetőségét. Csabinak a meredten figyelő bak az első őztrófea megszerzését adta. Első lövése előtt lélegzetét szapora iramban vette, kicsit kapkodva elhamarkodta a lövedék elengedését, ezért a lövés alacsonyan csapódott a földbe. Tavasszal, mikor az őzek nem égnek a nászláz lángjától, már ez az elhibázott bak ki tudja merre iszkolt volna félelmében. A lövés eldördülésére csak száz métert mehetett, és megint a sutával foglalkozott. Közelebb mentünk hozzá és az újabb lövés gyönyörűen lapockán találta. Ezzel Csabi elejtette élete első őzbakját a cigándi határban.

A lövés helyétől még látható távolságra, két éve hoztam terítékre egy hosszú agancsú gyilkos bakot, melyet akkor sokáig követtünk.

Végtelen örömöm szárnyakon szárnyalt. A végtisztesség megadása után megtartottuk az avatást:
–  Gyere Csabi! Feküdj ide az őzre! Hozd a puskát is! – jeleztem neki.
Eligazítottam nadrágját, hogy a botütéseket jobban érezze...
– Az elsőt azért kapod, mert hibáztál!
Durr!!! Csattant a mogyoróvessző a hátsó fertályán.
– A cigándi vadászok és St. Hubertus nevében ezennel őzbak vadásszá avatlak!
A második ütés akkorára sikerült, hogy elrepedt az avatópálca, melyet később megragasztottam és ráírtam az elejtés dátumát.
Majd Oláh István barátom következett, és szintén beszéde következtében két jókorát húzott Csabi ülepére... Este a koccintásnál nem szívesen ücsörgött a széken, de egyszer van az ember életében ilyen emlék. Az avatópálcát még Pákozdon vágtam abból a mogyoróbokorból, mely lőbotomnak is kiváló anyagát biztosította.

A poharazgatás közben dalra fakadtunk, nagymamám elénekelte nekem kedvenc cigándi nótámat, amitől elérzékenyültem és könnycsepp gördült végig az arcomon:

A harmadik vadásznap ismét az emlékek gyűjtésével és a bakok rejtekhelyének felkutatásával telt. Sok szép élménnyel gazdagodtunk. Az öt nap alatt legalább harminc bakot bíráltunk, mire döntöttünk elejtésükről.

A negyedik, egyben az utolsó vadásznapon, az őznász idején már célirányosan kerestük az áhított bakokat.

Csabi korábban figyelt egy erősen gyöngyözött, koromfekete agancstővel és rövid ágakkal rendelkező őzet. Rövid cserkelés után ráakadtunk egy nyaras feltárcsázott sorai között. A szálkeresztet ráhelyezte blattjára; már sokkal határozottabb mozdulatokkal hozta terítékre a várva-várt szerelmes titánt.

Második őzemet szintén ennek az ötvenhektáros nyarasnak az ellenkező oldalán sikerült megtalálnom. A művelési sorok itt nagyobb takarást biztosítottak, a nyárfák lombkoronája csak helyenként engedte behatolni a napsugarakat. Az erdő szélénél meneteltünk, sorról-sorra véve a nyiladékokat. A bak az orrát a földön hordva követte sutáját. Néha megállt a léniában, de mire célzáshoz juthattam, szökellve ugrott a párja után. A bújócskát játszottuk egy darabig, de kitartóan, nem kapkodva kivártam azt a pillanatot, amikor keresztbe áll és pontos lövést tehetek felé. Az egyik művelési sorban feltűnt barnás alakja, a lövéssel nem tétovázva elejtettem bakomat. Rövid vércsapa után a tárcsa által már nem elért sarjak között megtaláltuk őfenségét.

A város felé vettük az irányt, megint a tározó töltésén araszoltunk. Szóba elegyedtünk a birkapásztorral, aki egy fiatal tölgyesbe terelte nyáját. A birkák egy-egy harapással éveket késleltettek a fák növekedésében... Jelezte, hogy nem messze a tölgyestől látott hét őzet a tarlón. Hittük is meg nem is szavát, igazán nem is foglalkoztunk mondandójával.

Az üzekedés idején itt töltött vadászat nem is hozhatott volna ennél remekebb eredményt, ráadásul testvéremet is őzbakvadásszá avattam.

Németh Attila
2009. augusztus 23.