Vadásztársaságunk Somogy megye mértani közepén található, nagysága 7882 hektár, részben határos a Lábad Rt. területével. Fõként mezõgazdasági jellegû, 20,7%-át borítja erdõ, a réteket, legelõket ligetes facsoportok tarkítják. Több vízfolyás jelenlétével kiegészülve kitûnõ élõhelyet biztosít a vadállománynak. Itt történtek az alább elmondandó õzbakélményeim.
2002. március 13-a is egy megszokott napnak indult, azonban a telefonom emlékeztetõje korán jelezte, hogy a társaságunknak ma van a közgyûlése. Egy kicsit valamiért felvillanyozódtam, úgy éreztem, ma valami történni fog. Úgy is lett, nagy örömömre a társaság megszavazta, hogy az idén én is lõhetek egy õzbakot. Nagyon örültem, végigfutott rajtam, hogy az eddigi vadászataimat, megfigyeléseimet egy szép trófea fogja koronázni.
Vadászataim során nagy figyelmet szenteltem az õzek megfigyelésének, melyik területen milyen állomány tartózkodik, milyenek a bakok. Természetesen adrenalinszintemet még fokozta, hogy a bérvadászok elõnyt élveztek, tehát nekem továbbra is csak a megfigyelés jutott. Jobbnál jobb, szebbnél szebb bakokat láttam, de lõni nem lõhettem. Kinéztem egy nagyon jó; kb. hatéves, mintegy 350 grammos bakot. Az egyik oldalon teljesen szabályos, a másik oldalon viszont egy tõbõl elágazó szára volt. Napokon, heteken keresztül ugyanazon a területen tartózkodott, említettem is a hivatásos vadászunknak, hogy meglövetheti a vendéggel. Kimentek a megadott területre, de nekik nem mutatta meg magát. Gondoltam ez az enyém akar lenni.
Aztán eljött az én idõm, szóltak, lõhetem a bakot. Annak rendje és módja szerint mentem arra a helyre ahol rendszeresen megfigyeltem. Természetesen az én bakom megjelent, csakhogy nem ott ahol szokott, hanem jóval messzebb, lõtávolon kívül. A terepviszonyok olyanok voltak, hogy aznap rácserkelni nem tudtam. Másnap ismételtem elidultam, de amikor a lesen elhelyezkedtem, megjelentek a gyógynövénygyûjtõk. Ez így ment több napon keresztül, tehát nem kerültem olyan helyzetbe, hogy elejthessem a rendellenes agancsú bakot.
Az egyik alkalommal munkahelyi elfoglaltságom miatt késve tudtam kiindulni a területre. A dombok hajlatában, az erdõszegélyek mentén cserkelve közelítettem meg a lest. Természetesen a bak úgy és ott helyezkedett el ahogy az meg van írva. A lesre már nem lehetett észrevétlenül felmenni, ezért a magasles oszlopa mellõl lõttem. Valószínû a hosszas procedúra és az izgalom miatt nem tudtam kellõképpen koncentrálni és elhibáztam. Szerencsére nem sebeztem meg. Mégegyszer láttam, és mivel többé nem jelentkezett a szokott helyén, lemondtam róla.
Másik területre váltottam, ahol a második napon kedvezett a szerencse, egy korábban megfigyelt bak jelent meg. Egy szép búzatáblán keresztül közelítettem meg a lest, az autót egy erdõsáv mellé rejtettem el. Itt kívánom megemlíteni, hogy lányom is velem jött, mivel szerinte ha õ velem van, akkor a vadászszerencse is mellém áll. Ahogy lopakodtunk keresztül a búzán, észrevettem a távcsövel, hogy ahová én tartok ott van a kiszemelt bak. Az idõ, amíg sikerült becserkelnünk, egy örökkévalóságnak tûnt. Céloztam, és a lányom örömteli hangja nyugtázta a lövést – Anya, ugye megmondtam! – A 330 grammos.bak tûzbe rogyva feküdt a búzában. A végtisztességet megadva fényképezés után a vadászatot befejeztük aznapra. Boldog voltam az eredményes vadászat után, a trófea igen tetszetõs, de ezt döntsék el Önök.
Boldogságom csak akkor fokozódott amikor a szezon vége felé közeledve közölték velem, jutalomként lõhetek még egy bakot. Most egy távolabbi területre vettem az útirányt, ahol több napon keresztül figyeltük férjemmel az állományt. Láttunk sok õzet, de vagy túl fiatal volt, vagy tökéletesen szabályos, vagy nagy súlyú a megfigyelt bak. Egyik nap aztán megjelent az én bakom. Addig nézegettük, bírálgattuk, míg a végén otthagyott bennünket. A reményt nem feladva indultunk haza. A lányom azzal fogadott, hogy – Ugye, nem voltam veletek!
Másnap éppen indultunk volna területre, mikor kislányom kijelentette, hogy õ is jön. A szokásos procedúra után kiérkeztünk a területre. A gyönyörû, gazdag fûben pompázó legelõ árnyékos, hatalmas fûzfákkal volt tarkítva. Kiérkezésünkkor vettük észre, hogy a terület egy új magaslessel gazdagodott. Én szerettem volna odaülni, de a társaságom hatására úgy határoztunk, ott maradunk, ahol az elõzõ nap mozgott a bak. Alkonyodott már, amikor a bak megjelent, de sajnos messze, ott, ahol aznap dolgoztak és felállították az új magaslest. Nézegettük, mustrálgattuk, de nem jött közelebb. Nem volt vesztegetni való idõ, úgy döntöttük, rácserkelünk. Kértük a lányomat maradjon a lesen, mert úgy több az esélyünk.
Eleinte a bokrok takarását kihasználva, késõbb a fûben csúszva közelítettünk a bak felé. Voltak nehéz pillanatok amikor már úgy volt, hogy észrevesz bennünket, de sikerült lõtávolon belül érnünk, s a bak még mindig gyanútlanul legelt. Megcéloztam, ám mielõtt elsüthettem volna a fegyverem a bak lefeküdt. Olyan helyzetbe került, hogy biztonságosan nem lehetett lõni. Közben a vele lévõ suta gyanút fogott. Hátranéztem, hát a lányom már ott volt mögöttünk 50 méterre! Szerencsére ügyesen közelített, így a suta rövidesen jóízû falatozásba kezdve felhagyott a gyanakvással. A bak eközben gondolt egyet és felállt. Rögtön céloztam, meghúztam az elsütõbillentyût, de legnagyobb megdöbbenésemre a puskám néma maradt, a bak pedig tovább legelt.
Nem kell mondanom mit éreztem. Gyorsan felocsudtam és rátöltöttem, de a zár csattanását meghallották és világgá szaladtak. Pedig nagyon óvatos voltam, de közben túl közel kerültek hozzánk. Kegyetlenül lehangolódtam, ám valami azt súgta, nincs veszve semmi. Felültünk az új magaslesre, a férjem összeszedte széthagyott felszerelésemet. Kis idõ elteltével megroppant az erdõ, megjelent a suta. Csodák-csodája néhány másodperc után jött a bak is. Nem akartam hinni a szememnek, mert ugyanaz, az imént elugró a bak volt. Mégegyszer elbíráltam és most dördült a puska. Lelkesedésemben csak az elugró sutát láttam, végigszaladt rajtam a gondolat, hogy hibáztam? A lányom azonban megszólalt, – Anya, itt van. És tényleg a bak ott feküdt a rálövés helyén mozdulatlanul. Megadtuk a végtisztességet, fényképeztünk, eközben lassan ránk sötétedett, vége lett a szép vadásznapnak. Arra gondoltam, vajon máskor is lesz-e ilyen élményben részünk? A kifõzött agancs 370 grammos, érdekes formájú, hétévesnek bírálták.
A bemutatott trófeák közül egyik sem érmes, de a falon rájuk tekintve 2002 csodálatos vadászélményei elevenednek meg bennem. Minden kedves olvasómnak hasonlókat kívánok, én pedig bízok abban, hogy 2003-ban emlékeim tárháza tovább fog gazdagodni.