|
|
Remetekan a megyervölgyi Szilostorokból Zsigerelve 183 kilogramm súlyú vaddisznó kant ejtett el a szécsényi Vincze Attila sportvadász Magyargéc határában, a Megyervölgye Vadásztársaság Szilostorok nevű területrészén. Feltételezhető, hogy a vad élősúlya a 250 kilót is meghaladta!
– Augusztus 31-én, pénteken este mentem ki a területre, hogy már a bőgésre készülve a szarvasbikák mozgását megfigyeljem – mondta el kérdésünkre Vincze Attila. – Egy kukoricatáblán ültem fel a Lada Níva tetejére, onnan hallgatództam, hogy mozdul-e valami. Az az igazság, hogy a jókora nyomokat már korábban is láttam ott. Aztán egyszercsak hallottam valami neszezést, de akkor még nem gondoltam disznóra. Az a hatalmas állat legfeljebb akkora zajt csapott járás közben, mint egy borz. Vagy egy őz. Akkor este borús volt az égbolt, egyszer lehetett látni a holdat, másszor nem. Már tíz óra körül lehetett. Aztán egyszercsak előbújt a felhők mögül a hold, a fényénél pedig megláttam egy fekete foltot a kukoricásban... Nagynak tűnt a vad, de akkor az is megfordult a fejemben, hogy csak azért látszik ekkorának, mert azon a helyen alacsony maradt a kukorica. Egyébként meg szinte nesztelenül evett a kan, csak lecsípte a kukoricacsöveket a szárról, nem törte, mint az óvatlanabb, tapasztalatlanabb vaddisznók. Aztán gondoltam, hogy csak lámpa nélkül kellene meglőni, mert egy ilyen nagy disznó már sokat tapasztalt, biztosan megugrik a felvillanó fénytől. A hold fénye sokat segített a célzásban. A vállalpjára lőttem, mire nagy törve-zúzva megindult... Kis várakozás után követtem, de csak vagy 50 méter megtétele után találtam egy kevés vért. Nagyon kövér volt a kan, a sebet pedig eltömte a háj. Azért még találtam egy kevés vért a gazosban, de, mivel nem tudtam tovább követni, megjelöltem az utolsó csepp helyét egy papírzsebkendővel. Reggel aztán Zsidai László szécsényi hivatásos vadásszal és hatéves, Sherry névre hallgató hannoveri vérebével mentem vissza területre. Alig húsz méterre az utolsó vércsepptől aztán meglett a hatalmas kan, a kutya egy pillanat alatt rátalált. A vérebet vezető kolléga meg csak kiáltott meglepetésében, hogy „mit lőttél te”? A Lada Niva vadtartó rácsára végül négyen tettük fel! Vincze Attila még elmondta, hogy a kan jobb nagyagyarának hegye letört, így az csak 19 centi hosszú, az ép jobb nagyagyar azonban 23 centiméteres. Valószínűleg a trófea így is aranyérmes lesz, hiszen a két hosszúságból átlagot számolnak, az agyarpár vastagsága pedig igen tekintélyes. Talán még annyit tartozik ehhez az örömteli vadásztörténethez, hogy az elejtő .30-06-os kaliberű, cseh gyártmányú fegyveréből Norma Vulkan lőszert lő. Faragó
Zoltán, IX. 7. |
- 
Várjuk a vadászok,
hivatásos vadászok beszámolóit.
Tel.: (30)-343-4558; Fax: (1)-788-0390; e-mail: szerkeszto@vadaszat.net