Rendellenes bakok nyomában

Csütörtök este indultunk Pákozdról. Öcsém elhozta édesapámat, hogy miután Andi, a menyasszonyom, megjön Budapestről, egyből indulhassunk. Andi fáradtan érkezett, ezért én vezettem. A vezetés kérdése nálunk mindig nagy dilemma, mivel mindketten a nap nagy részét autóban töltjük.

Miskolcra érve találkoztunk a II. Rákóczi Ferenc Vadásztársaság elnökével, aki átadta az idei krotáliákat és az ideiglenes vadászati engedélyt tíz őzbak elejtésére. Vadászias jókívánságokkal indultunk tovább és tizenegy órára értünk Cigándra.

János, apukám testvére, keresztapám, már a kapuban várt minket. Mire jeleztem volna érkezésünket már tárult a kapu, mintha a „szezám tárulj” varázsszavakat ejtettem volna ki a számon. A nyíló virágok illata betöltötte az udvart, az alakuló hold fénye megvilágította a kertet.

Hamarosan álomba merültünk. Elalvás előtt a holnap délutáni őzbakvadászaton morfondíroztam, és eszembe jutott a két éve lőtt gyilkos agancsú négyszáz grammos bak, amit szintén áprilisban ejtettem el az alsómezőn sarjadó búzában. Szeretnék különleges bakokat elejteni, bár Oláh István vadászbarátom szerint nem lesz könnyű dolgunk, mert a korai tavasznak köszönhetően lassan embermagasságú a repce, és az őzek előszeretettel választják ezeket a területeket búvóhelyül.

Reggel nyolc óra körül ébredtem, Andi még a legszebb álmai közepette lehetett, talán Új-Zéland hegyei között barangolt valahol. Nyáron volt az eljegyzésünk, mindkettőnknek rengeteg a hobbija, nekem a vadászat és a sziklamászás jelenti az igazi feltöltődést. Imádom a sziklafalak meghódítását, csak egy emlékezetes, élményekkel teli vadászat nyújthatja azt az élményt, amikor felérek egy több órás mászóút tetejére.

Tavaly nyári gyékényesi búvárkodásunk alkalmával, a szavakat mellőzve, néhány sügér társaságában, egy elsüllyesztett stégen ülve adtam át Andinak a gyűrűt. Örömöm végtelennek tűnő szárnyakon szárnyalt, majdnem elfelejtettem, hogy víz alatt vagyunk, kapkodva a légzőautomata után. Látom, elkalandoztam a vadászattól, de ezek az emlékek előtörtek belőlem és tükrözik jelenlegi hangulatomat.

Pákozdról Cigándra vezető utunk során apám beszélt a gyermekkori élőnyúlbefogás élményeiről: – A felső kocsmában találkoztunk a vadászokkal és a hajtókkal, a vadászmester elmondta az instrukciókat, három hálófeszítést terveztek. December 31. volt, legalább 30 km-t gyalogoltunk a hóban, a háló felé terelve a nyulakat. Egy élelmesebb hajtó a hálóból elfutott nyulat bottal leütötte, és a táskájába rakta. Mikor vége lett a hajtásnak a felnőttek 50, a gyerekek 25 forintot kaptak a napi munkáért. A kocsmában apámtól kaptam egy pohár üdítőt, ő egy pohár sört ivott, boldog új évet kívántunk egymásnak és indultunk haza – mesélte apám.

Öt órára jött értem Pisti, a határban lévő nyírfás felé indultunk, láttunk még barkában levő fiatal bakokat, nagyon szép az őzállomány a területen. Pisti hónapok óta figyel egy érdekes agancsú, abnormális bakot, amelyik általában csak szürkületkor vált ki a búzára. Az őzeknek csak a fejük látszik mikor nyugodtan, takarásban fekszenek a zsenge sarjak között.

A nyírfás erdőt megkerülve egy lucernatáblában megláttuk a várt bakunkat három suta társaságában. Még csak keresőtávcsövemmel néztem, de a bak látványa mindent felülmúlt. Nem akartam izgulni, de már a puskát is remegő kézzel emeltem. Amikor ráhelyeztem a bakra szálkeresztet, abban a pillanatban felkapták a fejüket és nagy irammal rohantak el a vetésen át egy gazosba.

Nem értettük az eseményeket, a szelünk is tökéletes volt, zaj nélkül közeledtünk az őzek felé. Hátrafordulva bosszankodva láttuk, hogy egy kerékpáros haladt a lucerna és a repceföld közötti úton, ez okozta a riadalmat.

A gazos felé haladva az őzek megálltak a vetésben egy lapban, a bak kocogva elváltott a sutáktól és indult vissza a lucernába. Bólogató sétába kezdett, forgolódott, megállt, szálkeresztemmel folyamatosan kísértem mozgását. A következő pillanatban már befordulva állt, meredten a vetésben, mint a közelben lévő magányos fűz, hátterében a Zemplén vonulataival.

A lövedék becsapódásakor nagy szőrfelhőt és határozott jelzést láttunk. Alacsony lövésnek mutatkozott, a bak határozottan futott a lucerna felé. Erejéből nem veszített, csak rohant, kezdtem megijedni, bár éreztem a pontos lövést. Úgy 80 méter megtétele után megingott, először a hátsó lábaira ereszkedett, majd lassú dülöngéléssel, mintha lassított felvételt láttunk volna, esett össze.

Rövid várakozás után elindultunk az elesett bak felé, a halálvágta vonalán folyamatos volt a vér. Pontos, blatt mögötti találattal 100 méterre vitte a lövést. Agancsa szenzációs, egyik fele szabályos, a másik az alsó harmadában lefelé hajlik. Számomra egy ilyen bak elejtése többet jelent, mint öt négyszáz gramm feletti szabályos hatos. Gratuláció és töretátadás után közösen örültünk a kiváló baknak.

Szombaton délután kettőre végeztünk a disznóvágással, én töltöttem be a böllér szerepét. A henteskedés kicsit vadásziasra sikerült, de a végeredmény tökéletes lett. Öt órakor már a határban indultunk, a tavalyi üzekedés alkalmával kiszemeltem egy felettébb érdekes bakot, de a lövés előtti pillanatban mindig ő volt az ügyesebb. Egyik agancsán hatalmas szemággal, a hátsóág hiányos, másik agancsa a felénél derékszögben kifelé hajlott. Suta hívóhanggal egyszer sikerült becsapnom, de egy kisebb tiszteletkör után visszaváltott a napraforgóba.

Augusztusban letelt a vadászatra szánt szabadságom, a bak nyújtotta élményekkel indultam haza. Pistivel történt későbbi telefonbeszélgetésünk alakalmával hallottam, hogy senki sem ejtette el, így jövőre újra lesz esélyem legalább meglátni a derékszög bakot. Még aznap szürkület előtt egy nádas mellett cserkeltünk, melyben tavaly januárban fácánoztunk. A nádas annyira sűrű, hogy rádőlve megtartja teljes testsúlyunkat, az égboltot csak úgy láthatja az ember, ha letapos maga körül egy talpalatnyi helyet.

A nádfal takarásából kiérve, egy gyönyörű lövéssel elejtettem egy törött agancsú őzbakot. A lövést kitűnően jelezte, rövid vágta után óriási szökkenéssel esett össze. Határozott szívlövésre utaló ugrása a zsigerelést követően bizonyítást nyert.

Vasárnap legalább tíz-tizenkét hatos bakot találtunk lőhetőnek, ezeket a napokban érkező spanyol vadászoknak szánta a barátom, mi valamilyen rendellenes bakot kerestünk. A nap szemlélődéssel telt, de nagyon bíztam a hajnali derékszög agancsú bak elejtésében. A napraforgó helyére most repcét vetettek, reméltem, hogy Diána kegyeibe fogad pirkadat után.

Negyed hatkor már a repce szélét fürkésztük, de a baknak se híre, se hamva. Háromórás cserekelés után vadászatunkat szintén az illatos, jó takarást nyújtó, kiválóan mézelő repcénél fejeztük be, sajnos a bakkal nem hozott össze a szerencse.

Délután Tiszacsermely határában egy lassan vágásérett nyírerdőben vadásztunk, minden fa alsó harmadában bordós árnyalatú. Valamilyen betegséget kaptak a fák fiatal korukban, de mivel lombkoronájuk egészséges, csak külső betegség lehet a kéreg felületén.

A madarakat hallgatva egy szabályos hatos bakot figyeltünk, kifent agancsa, fehér orra, vastag nyaka alapján lőhető öreg baknak bíráltuk. Szálkeresztemet ráhelyezve hezitáltam a lövéssel. Utolsó vadásznapom délutánját élvezve leengedtem a puskát, még egy óra lehetett vissza sötétedésig. Közben egy róka ugrott át előttünk a nyiladékon, még a puskához sem tudtam nyúlni, annyira gyorsan elillant a magas aljnövényzetben.

Kiértünk az erdőből egy vetésre, a tábla közepén öt őz bandukolt. A vetés dimbes-dombos, mint egy hullámvasút, hol láttuk az őzeket, hol eltűntek szemünk elől. Nyolcvan-száz méterről kémleltük őket, három suta és két bak állt a táblán. Másfélnapos keresés után alig hittem a szememnek, az egyik bak fejét kifent, gyilkos agancs díszítette!

Kémlelésünk közben az őzek hatalmas iramban törtek egy kanálison keresztül a lucernába, majd vissza a vetésen át egy búzatáblába. Egy nyúl is eszeveszett rohanással kapcsolódott be a versenyfutásba, maguk sem értették mire ez a nagy kapkodás.

Fokozódott az izgalom, mert ezt a játszmát fél órán keresztül folytattuk. A búzatábla mellett egy repceföld, a lucerna mellet pedig egy tíz hektáros akácos helyezkedett el. Minden roham végén a repce és az akácos előtt húsz méterre fordultak vissza, a távolság úgy két-három kilométer lehetett. Tempójuk később lelassult, mi pedig értetlenül néztük az eseményeket miközben beváltottak az átláthatatlan akácosba.

Reményemet nem veszítve a bakot már az első pillanattól kezdve a magaménak éreztem. Megkerültük az akácost, és két perc várakozás után a gyilkos egyedül kilépett a lucernába, majd kétszáz méter rohanás után megállt. Nem tétovázhattam, elengedtem a kilenchetes Win. Mag. lövedéket. Lövésem becsapódását határozottan hallottam, és abban a pillanatban bakom végső lucernaágyába feküdt.

Ennél szebb, emlékezetesebb befejezése nem lehetett volna cigándi vadászatomnak.

Diána mellém szegődött három rendellenes trófea kíséretében.

Németh Attila, 2007. április 26.