Csucska Zoltán:
NEM A RUHA TESZI A VADÁSZT!

Egy langyos augusztus eleji reggelen szokásos ellenõrzõ körutamat jártam a vadásztársaság területén, ahol akkoriban vadõrként dolgoztam. Tervezgettem az aznapi feladatok beosztását, nézelõdtem, bámészkodtam. Séta közben a szemközti búzatarlón kergetõzõ õzpárra figyeltem föl. Néhány pillanatig láttam csak õket, de ez is elég volt, hogy eszembe juttassa a hátizsákom zsebében lapuló sípokat. Még júliusban elõvettem és megtisztítottam mindegyiket, ám azóta valahogy nem került sor a kipróbálásukra. Édesapámtól tanultam a hívás fortélyait, õ mindig sokkal sikeresebben alkalmazta mint én. Félreálltam egy bokor mögé és megszólaltattam a suta hívó hangját. A harmadik sípszó után befutott egy régebbrõl ismert fiatal hatos bak. Tõlem tíz méterre megállt, feltartott orral szimatolt, majd elsétált. Az elõzõ helytõl fél kilométerre próbálkoztam újra egy fiatal égeres, bokros réten. Újra a suta vágyakozó hangjával kezdtem a hívást. Az ötödik-hatodik sorozat után szinte kirobbant az égeresbõl egy bak. Ez sem volt messzebb ötven méternél és rohamvágtában közeledett. Gyors távcsövezés. A vadásztatás alatt napokig hiába keresett öreg legény a jövevény. Megáll. Tisztán látszik még a szempillája is. Jól becsültük. 400 gramm körüli szép hosszú, fekete agancs. Kár hogy nem a megfelelõ idõpontban találkoztunk! Jövõre már valószínûleg nem lesz ilyen mutatós a fejdísze, hiszen tavaly óta sokat rövidültek az ágai. Elindul. Szépen komótosan besétál a bokrok közé és eltûnik a szemem elõl. „De gyönyörû vagy!” Most már nem bánom, hogy nem sikerült meglövetnem. Kevés ilyen bakunk van! Jó, ha minél több éven át örökítheti génjeit! Óvatosan osonok el a közelbõl, nehogy megzavarjam õkelmét. A következõ helyen, egy szépen sorba ültetett fiatal nyárasban a sutahangra semmi nem mozdul, ezért negyedórás szünet után a gidahanggal próbálkozom. Sikerül behívnom egy sutát de a lovagjának csak a lábait látom. Észrevesznek és nagy riadozással elugranak. Szidom magam az ügyetlenségemért! Éppen azon gondolkozom, hogy hol folytassam, amikor eszembe jut, hogy Gyula barátomnak idén a sorsolás és Diana istenasszonyunk egy selejtbak kilövési lehetõségét juttatta. Itt a jó alkalom! Motorra pattantam és meg sem álltam a birtokukig. Kedves cimborám éppen a kerti munkák javában mélyedt el amikor odaértem. Elmondtam neki a reggel tapasztaltakat és kértem, hogy jöjjön velem. Ám mint kiderült, asszonyi kérésre se puskát, se vadászruhát nem hozott magával, nehogy elcsábuljon. Hajlamos rá, én már csak tudom! Puska van nálam, ruha a közben nekitüzesedett augusztusi napsütésben egyébként sem hiányzik, menjünk! Nem kellett sokáig ecsetelnem a kínálkozó lehetõséget. Beugrottunk az autójába és irány a beírókönyv. A reggel kipróbált terület másik oldalát jelöltük meg a vadászat helyeként. Csak a könyvnél derült ki, hogy Gyuszi a nagy sietségben a cipõjét is otthon hagyta, strandpapucsban jött el. Csodás! Fürdõgatya, strandpapucs és narancssárga póló – Ebbõl mi lesz!? Mindegy, most már csak menjünk tovább! Ilyen „mimikrivel” nem is mertem megkockáztatni a bokor mögé bujkálós figurát. A pólót az autóban hagyva Gyula strandpapucsban és fürdõnadrágban caplatott utánam az úttól mintegy száz méterre lévõ lesig. Közben halkan dörmögött az emberi hülyeség határtalanságát és az éles levelû füvek közvetlen felmenõit emlegetve. Elhelyezkedtünk a lesen és vártunk tíz percet. Okulva a reggeli tapasztalatokból a suta hívó hangjával kezdtem a hívást. Harmadszor fújtam meg a sípot amikor hatvan-hetven méterre a bokorból kivágódott egy õzbak és rohant felénk. Gyors távcsövezés után odasúgtam meglepõdött barátomnak: „Ha megáll lõheted!” A puska távcsövén át kíséri a bakot, de az elfelejt megállni, egy lendülettel berohan a magasles alá, és ott kezd el nézelõdni. Gyula a palánkon kihajolva próbálja megcélozni, sikertelenül. Kérdõen felém fordul. A kezemmel intek, hogy várjon. A bak megunja a dolgot, és ügetve indul vissza arra, amerrõl jött. Élesen hasít bele a levegõbe a vészsirám erõteljes hangja. A bak megtorpan és visszanéz. Ekkor dörren a lövés, és a bak összeesik. Boldogan gratulálok a strandra öltözött vadásznak, aki az örömtõl nem igazán tud megszólalni. Soha többé nem próbáltuk ezt a „gálaruhás” vadászatot, de szinte mindig szóba kerül, ha találkozunk. Ezért csodálatos a vadászat! Néha a legelképesztõbb helyzetekben is lehetünk eredményesek, ha a szerencse is mellénk szegõdik.