A 2005. február 12-étől hatályos 7/2005. FVM rendelettel módosított 9/2002. (I. 23.) FVM rendelet a vadon élő állat és a tenyésztett vad elejtéséről, húsvizsgálatáról és forgalmáról, valamint a házinyúl húsvizsgálatáról.

Már a rendelet címének olvasásakor feltűnik, hogy olyan vertikumot ölel fel, amelyben különböző módokon folytatnak termelést, illetve gazdálkodást. Valamelyest érdekes, hogy a vadászatot és vadgazdálkodást, mint ősi tevékenységet, olyan modern, kívülről kontrollálható és szabályozható rendszerekkel vetik egybe, amelyek alapjaiban és technológiájukban nem összehasonlíthatóak egy, a természeti tényezők és véletlenek sorozata által befolyásolt, állandó mozgásban lévő dinamikus rendszerrel. Nehéz a vadgazdálkodásnak olyan kritériumoknak megfelelnie, mint az állattenyésztés, ahol nagy- vagy kisüzemi termelési módszerekkel előállított és ellenőrzött minőséget produkál a termelő.

A vadon élő vad nem azonos kategória a tenyésztett vaddal, és különösen nem a házinyúllal. Alapvető ökológiai és ökonómiai különbségek vannak. Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy milyen típusú állattenyésztésről van szó. Az állattenyésztés legfontosabb elemei, hogy folyamatosan megfigyelhető, ellenőrizhető – minőségi és mennyiségi tekintetben is –, valamint mód nyílik a tenyésztés bármely fázisában a kívánt beavatkozásra, az állat felhasználása előtt és után is vizsgálatok elvégzésére. A vadgazdálkodás, nem azonos az állattenyésztéssel, és nem tud megfelelni ugyanolyan jellegű elvárásoknak és előírásoknak.

A magyar jogrendszer különlegessége, hogy sokan sokféleképpen értelmezik a törvényeket és jogszabályokat. Túlszabályozottak vagyunk. Olyan dolgokban akarunk az uniónak megfelelni, amelyekre valójában az EU-nak kifejezett előírásai nincsenek, csak irányelvei. Úgy, ahogy a vadgazdálkodást nem szabályozza központilag a CAP, ugyanúgy nincsenek egységes, mindenhol egyformán kötelező előírások a vadhúsvizsgálatra sem. Az 1996-os vadászati törvényünk sem szorult jogharmonizációra, pedig az jóval EU-s tagságunk keletkezése előtt született, és helyenként sokkal szigorúbb volt már akkor is annál, mint amik jelenleg a tagállamokban érvényben vannak.

Az érintett felek megkérdezése nélkül, véleményük figyelmen kívül hagyásával születhetett meg ezen rendelet, amelynek érvénybe lépését követően 2006. január elsejétől már nem lesz akkora élmény a vadászat, mint eddig volt.

A vad húsvizsgálata

(2) A vadász az elejtés előtt szemrevételezéssel megállapítja, hogy a nagyvad mutat-e rendellenességet viselkedésével, mozgásával, vagy szőrzetén elváltozást lát-e, valamint zsigereléskor tapasztal-e rendellenességet.
(5) A vadász vagy a vadászatra jogosult az egészséges vadtestet – a mellkasi belső szervekkel, valamint vesékkel, májjal, májkapui nyirokcsomóval és a léppel együtt – minden esetben köteles bemutatni a képesített vadhúsvizsgálónak. A vadhús vizsgálatát állatorvos vagy olyan személy végezheti, aki e rendeletben előírt képzettséggel rendelkezik és a tevékenység helye szerint illetékes állomás nyilvántartásba felvette.

Az első vizsgálat valójában már az elejtés előtt kell, hogy megtörténjen, ami az oktatási anyag szerzői szerint „elsőre irreálisnak tűnhet”. Nézzük: Nagyvad és apróvad esetében is szemrevételezéssel kell mindenekelőtt meggyőződnünk a vad egészségi állapotáról, ugyanis ez az alapfeltétele annak, hogy a vadhúsból hústerméket állítsunk elő, ezt követeli meg az élelmiszerkódex. Figyelemmel kell kísérni a tápláltsági állapotát, testtartását, járásmódját, a feltűnő eltéréseket, éberségét, kültakaróját, testnyílásait, esetleges szokatlan hangjelenségeit (a látottakat később rögzíteni is kell a vadkísérő jegyen), amelyekből egy sor fontos információhoz juthatunk a további vizsgálat folytatásához. Ez így igaz, és sokszor módunk is van ennek megfigyelésére és regisztrálására az elejtést megelőzően.

De például akkor, amikor a bérvadásszal sikerül végre becserkelnünk a derékig érő réti fűben a hőn áhított és rég keresett őzbakot mondjuk 30 méterre, és egy jól irányzott nyaklövéssel, (mivel csak a nyaka látszik) sikerül terítékre hozni, nem tudjuk a teljes szemlét végrehajtani, mert a bakunkat nem láthattuk teljes egészében a „körmétől a füle hegyéig”. Hasonló a történet a négy méter magas nádasból felröppenő, bravúros kapáslövéssel elejtett fácánkakas esetében is. Tehát nyomban elkezdhetünk gyanakodni és azon morfondírozni, hogy vajon mi is volt/lesz a baja a terítékre hozott vadnak? A holdvilágnál vagy sötétben, szürkületben történő vadászatot nem részletezem…

Az elejtett vagy levágott nagyvad húsvizsgálatának szempontjai

1. A vad elejtését követő előírások:
– az elejtő vadász köteles haladéktalanul felnyitni a testüregeket (mellüreg, hasüreg);
– az állati testet a teljes zsigerekkel megtekinteni annak megállapítása céljából, hogy az egészséges-e vagy elváltozása észlelhető;
– a vadat az azonosítható szervekkel együtt, minden esetben be kell mutatnia a képesített vadhúsvizsgálónak;
– a képesített vadhúsvizsgáló, ha elváltozást észlel, köteles a hatósági állatorvost értesíteni, aki dönt a vad fogyasztásra való alkalmasságról;
– ha a képesített vadhúsvizsgáló nem észlel elváltozást, a belsőségekből mintát vesz, és azt (molinó zacskóban) rögzíti a testhez, továbbá kiállítja a vadhúskísérő jegyet.
A fentiek elvégzése után a vadat azonnal vadbegyűjtő helyre vagy vadhúsfeldolgozó üzembe kell szállítani
(4) A nagyvad jelölésére szolgáló vadkísérő jegyet az állomás adja ki, külön jogszabályban meghatározott díj fizetése ellenében. A vadkísérő jegyet az elejtő vadász, illetve vadászatra jogosult és a képesített vadhúsvizsgáló tölti ki. Az elejtő vadász, illetve vadászatra jogosult a 4. számú melléklet szerinti kísérőjegy 1. oldalán igazolja, hogy a vad élő állapotban és zsigerelése után rendellenességet, elváltozást nem mutatott. Ha rendellenességet, illetve elváltozást észlelnek, a vadász vagy a vadászatra jogosult köteles a 3. § (2) bekezdése szerint eljárni és a hatósági állatorvosnak a teljes vadtestet – a mellkasi belső szervekkel, valamint vesékkel, májjal, májkapui nyirokcsomóval és a léppel együtt – bemutatni.
(6) A vadhúsvizsgáló megvizsgálja a testet és belsőségeit, és a kísérőjegy 2. oldalán igazolja, hogy a vad rendellenességet, elváltozást nem mutat, továbbá a belsőségekből vett mintát (molinó zacskóban) rögzíti a testhez. Ha a vadhúsvizsgáló elváltozást észlel, köteles a 3. § (2) bekezdés szerint eljárni és a hatósági állatorvosnak a teljes vadtestet bemutatni. A vadtestet az elejtést követő 12 órán belül hűtőbe kell szállítani.

Az első és fontos probléma itt adódhat, ugyanis tisztázni kell, hogy mi minősül elejtésnek. Nyilván az az időpont, amikor a vad kimúlt. Ez abban az esetben teljesen nyilvánvaló, amikor lövés után azonnal tűzben marad, vagy utánkeresés folyamán kegyelemlövéssel váltjuk meg szenvedéseitől. Itt minden esetben tisztázott az elejtés ideje. Az elmélet viszont máris sérül, amikor hosszas utánkeresés után már kimúlva lelünk a vadra. Itt kell a hosszú évek ezirányú tapasztalatait felhasználva eldönteni, hogy még időben sikerült-e megtalálni a vadat, vagy sem. Mert adódhat úgy, hogy a lövéstől számított három órán túl találjuk csak meg, vagy akár 12–24 óra elteltével. Ebben az esetben minden kétséget kizáró döntés hiányában a vad szintén kobzásra kerülhet.

1. Fogyasztásra alkalmatlan az egész állati test a következő esetekben (is):
1.4. előrehaladott bomlás,
1.8. a nagyvad testének késedelmes megnyitása vagy nem kielégítő szellőztetettsége folytán létrejött állomány-, szag-, színrendellenesség,
1.10. súlyos fokú, mélyre terjedő, el nem távolítható szennyezettség (bélsár, avar),
A vizsgáló állatorvos köteles elrendelni minden ilyen vadhús elkobzását.

Vagyis a lágylövött vagy gyomrozott vadnál különösen fennállnak ezek a veszélyek. Fokozottan pedig akkor, ha a gyomron lőtt nagyvadat túl későn találjuk meg, és nem állapítható meg az elejtés pontos ideje. A hasüregben, a nyálkahártyán keresztül minden kétséget kizárólag megindul a szervezet további részeibe a toxikus anyag felszívódása. Ezt a vadat jobb nem megtalálni, mert úgyis elkobzásra kerül. És ezt tovább vezetve mondjuk egy ilyen ’meg nem talált’ gímbikának a trófeáját csak akkor vihetjük el a bírálatra, ha test is tartozik hozzá. Az eljárás akkor lenne korrekt, ha a következőképp járnánk el:

• a vadhúsvizsgáló az elejtővel együtt nyugtázza a tényt, hogy az elejtett vad kifogás alá esik, és jelenti az illetékesnek
• ezt az állatorvos szintén ellenőrzi, megállapítja és elrendeli az elkobzást természetesen az őt megillető díjazás ellenében (hétvégén és ünnepnapokon dupla tarifával…)
• a vadászatra jogosult a saját költségén eljuttatja egy erre a célra az ATEV által rendszeresített gyűjtőhelyre, amelyet az önkormányzat üzemeltet, és vele kötött szerződése alapján erre jogosult (itt szintén mélyen a zsebbe kell nyúlni)…Dögkút 2006-tól nem üzemeltethető.
• majd a szükséges igazolásokkal együtt trófeabírálatra kerülhet az elejtett bika, amiért a bérvadász aztán fizethet (kis trófeasúlyú bikánál nem túl gazdaságos a procedúra…)

  (3) Az elejtett nagyvadat három órán belül kell zsigerelni. A három órán túl zsigerelt nagyvadat a hatósági állatorvosnak külön jogszabály szerint kell elkobozni.
  5. § (1) A közfogyasztásra szánt nagyvad és apróvad húsvizsgálatát engedélyezett vadbegyűjtő helyen, illetve vadhúsfeldolgozó üzemben kell elvégezni a vad beérkezését követő 18 órán belül.

E rendelet hatálya a közfogyasztásra kerülő vadhús feldolgozását, forgalmazását, tenyésztett vad és házinyúl levágását, feldolgozását, forgalmazását végző természetes és jogi személyekre, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokra, továbbá a vadászatra jogosultakra terjed ki.

Itt jöhet elő a saját felhasználás és a kompetencia kérdése:

6. § (6) Vadhúst forgalmazni, értékesíteni csak az 5. és 7. számú mellékletekben foglalt teljes körű húsvizsgálat és fogyaszthatósági egyéb kiegészítő vizsgálatok elvégzése után, hatósági állatorvosi engedéllyel lehet.

Mivel az elejtett vad a vadászatra jogosult tulajdona, a kompetencia is forgalmazásnak minősül, tehát vizsgálni kell!

A meglőtt vad vizsgálatát az engedélyezett vadbegyűjtő helyen kell elvégezni. Viszont felmerül egy probléma. Ha a vadászatra jogosult csak engedélyezett Vadbegyűjtő hellyel rendelkezik, nem pedig Vadbegyűjtő hely szőrben-bőrben, tollában, vadhús értékesítésre alkalmas teleppel, (amelynek nagyon szigorú követelményeknek kell megfelelni, lásd: 3. számú melléklet a 9/2002. [I. 23.] FVM-rendelethez) vagy nincs olyan hűtőkamra a környéken, ahonnan szabad szőrben-bőrben vadhúst árusítani, akkor onnan kihozni már nem tudja a vizsgálat után, ha 12 órán belül bevitte, mert ezt a rendelet tiltja! Innen kizárólag a vadfeldolgozóba kerülhet a lőtt vad, haza nem!

Mi lesz ott, ahol a jogosult nem rendelkezik az erre a célra előírt teleppel?

Képzeljünk csak el egy vadásztársasági apróvad-társasvadászatot. Rendszerint mindenki haza szokta vinni az általa elejtett vadat, vagy a rá eső vadászrészt, amit aztán saját maga, családja, vagy valaki más elfogyaszt, akinek elajándékozta (közfogyasztás!).

A vadászat végéig minden zajlik, ahogy szokott, jöhet a terítékkészítés. Majd az elejtett vadat be kell szállítani a vadbegyűjtő hely szőrben-bőrben, tollában, vadhús értékesítésre alkalmas telepre, ahol az állatorvos megvizsgálja egyenként szemrevételezéssel (jobbik esetben, ha nincs oka feltételezni betegséget vagy kóros elváltozást). Ezután mindenki foghatja és viheti útjára a kompetenciáját. Jellemzően a mai rohanó világunkban mindenki siet, és rendszerint több helyen tartanak azonos időben társas vadászatot a hatósági állatorvos körzetében. Miután végeztek, mindenki türelmetlenül fogja várni, hogy mehessen a bevizsgált vadjával az útjára (a vizsgálatokért fizetni kell). De mire az állatorvos az egyik helyszínről átautózik a másik helyszínre akár órák is eltelhetnek, az idő pedig nagyon drága… Kinek lesz ez jó?

Vaddisznó: Jövőre minden elejtett vaddisznón kötelező lesz elvégeztetni az ún. emésztéses trichinellavizsgálatot. Ez egyébként eddig is kötelező volt, csak elég volt a mikroszkopikus vizsgálat. Mi lesz a kompetenciamalacok, -süldők sorsa, hiszen a vizsgálatot jelenleg 5-6 helyen végzik az országban, és a díjtétele is jelentős. Ráadásul addig nem lehet elvinni a vadhűtőből a vadat, amíg nem jött meg a vizsgálat eredménye… Ott, ahol nincs a környéken olyan vadhűtő, ami alkalmas szőrben-bőrben, tollában, vadhús értékesítésre, feltételezhetően megszaporodik majd a beírókönyvekben a hibázások, és a rókaelejtések bejegyzése. A kilövési tervek teljesítése két okból válhat nehézkessé. Egyrészt az eddiginél jóval több vad kerülhet majd „saját felhasználásra”, vagyis ellopják, másrészt ezzel párhuzamosan valószínűleg jelentősen csökken majd a vadállományunk darabszáma.

Az éves vadgazdálkodási tervek teljesítését sem könnyíti meg a vadhúsvizsgálati rendelet, ami ha nem teljesül, büntetés terhét vonhatja maga után.

Nézzünk egy példát a közelmúltból. Történt ugyanis, hogy egy körzeten belül az erdőgazdaságnak csak egy vadhűtője volt, ide szállították az erdészetektől az elejtett vadat, de nem 12 órán belül, hanem akár 2-3 napot is vártak, amire összejött egy fuvar vad, és érdemes volt útnak indulni. Csak így volt gazdaságos… Aztán az ily módon a vadhúsfeldolgozóba került vadat az üzemben bevizsgálták, minősítették, feldolgozták, értékesítették, majd közfogyasztásra került.

Hány esetben szóltak a hírek vadhús elfogyasztása által történt megbetegedésekről?

Az előírások szigorúak, ugyanis a vadbegyűjtő helyek többsége színvonalon aluli, és a tárolási körülmények nem mindenhol megfelelőek. Ezeknek a begyűjtőhelyeknek a kialakítását szigorúan számon fogja kérni a hatóság. Muszáj lesz megcsinálni, máskülönben messzi kilométerekre kell majd a vadat fuvarozni a leadásig.

Mi lesz a zsigerrel?
Mivel kint hagyni elvileg nem lehet, és veszélyes hulladéknak minősül, ezért minden bizonnyal csak hivatalos szerv ártalmatlaníthatja majd, más megoldás kockázatos és büntetendő.

A vad–jármű ütközés során elpusztult vad
Miért kell majd fizetni?

• A nyomtatványokért, amelyeket szorgosan töltögethetünk.
• A krotálián kívül még a vad minősítését igazoló hasonló jelzésekért.
• Az állatorvosnak minden vadra külön tarifa szerint a vizsgálatért és a kiszállásért.
• Az veszélyes hulladék tárolásáért.
• A fogyasztásra alkalmatlan vad megsemmisítéséért. (Ebben az értelemben ilyennek minősül a betegen kívül a három órán túl zsigerelt, a tizenkét órán túl beszállított, a hibás kísérő jegyzékkel ellátott vad – és még lehetne folytatni.)

A magyar leleményt ismeretében biztosan sok vad nem lesz megsemmisítve, inkább nem lesz megtalálva.

Piotr Konchalovsky festménye

Miért is lesz ez nehéz ügy?
Mielőtt a vadászati oldalról bármit is írnék: egy hatósági állatorvos a rendeletről folyó beszélgetésünk közben kijelentette, hogy vasárnap vagy piros betűs ünnepnapon ugyan ki nem megy egyetlen vadat sem vizsgálni, még ha a fene fenét eszik is, akkor sem! Pedig vadászni és vadat elejteni akkor is lehet…

Akkor most következzünk mi a sor végén, hivatásos vadászok, vadhúsvizsgálók. A vadhúsvizsgálóknak az év 365 napján, a nap huszonnégy órájában készenlétben kell állniuk. Hatósági jogkörrel és felelősséggel ellátott személyek. Munkájukat semmilyen külön díjazásban nem részesítik, de felelősségre vonhatóak, a nyilvántartásból törölhetőek.

Előfordulhat, hogy egy vadásznap alkalmával azonos időben, több helyen is ejtenek el vadat, és a sor végén kicsúszunk a megszabott időkorlátból (talán nem kell részleteznem, hogy ezerféle szituáció adódhat), és elkobzásra kerül a vad. Ilyenkor ki a felelős? Az elejtő, mert rosszul időzítette a lövést…? Vagy a vadhúsvizsgáló, mert elkésett? Ki vállalja az anyagi felelősséget?

Hogy megy ez külföldön?
Szeptemberben több osztrák és német vendéget is kifaggattam a témával kapcsolatosan. Németországban a kis területek bérlői az elejtett vadat saját maguk hasznosítják, ritkán megy vadhúskereskedésbe. Egyetlen kötelezvény a vaddisznó trichinellavizsgálata. A vadhúsárak magasabbak, mint nálunk.

Nézzünk egy példát a vadhús kezelésére és felhasználására a fejlett európai országokból (lásd a szeptemberi Vadászlapban a finn EU-s „jávorszarvas-közelítést˛! Meglőtte, majd az erdőben! megnyúzta, hazavitte, megette.) Szerintem ezek sok mindent elmondanak.

Fontos lenne, hogy a törvényalkotás az ökológiai alapokon nyugvó tartamos és szakmailag szervezett vadgazdálkodás megteremtése mellett ne hozzon nehezen betartható intézkedéseket. Minden bizonnyal most lesz utoljára lehetőség arra, hogy megőrizhessük, fenntarthassuk és adott esetben fejleszthessük is vadgazdálkodásunkat, hisz erre jó lehetőségek kínálkoznak mind a vadállomány, mind pedig a természeti adottságaink tekintetében is, csak élni kell velük. Nem utolsósorban pedig a szakmai döntések meghozatalában hallgatni kellene az érintett szakemberekre.

Egy kicsit más
Elvileg az összes házi disznóvágásnál vizsgálni kell hatósági állatorvosnak a húst… Ez így is működik? Megveszek a tó mellet a frissen lehalászott pontyból egy példányt, és otthon egy szabadon választott módszerrel „kivégzem”, hogy aztán közfogyasztásra halászlének elkészítsem. Be kell mutatni „halhúsvizsgálónak” és hatósági állatorvosnak, akik megvizsgálják az „elejtés” szakszerűségét és a hús fogyaszthatóságát?

Hány bőrt lehet még lehúzni a vadról és a vadászatról?

• A 7/2005. (II. 4.) FVM rendelettel módosított 9/2002. (I. 23.) FVM rendelet