Varga Tamás:
AZ ELSŐ NAGY KANOM

2007 nyarán a Berhida-Ősi Földtulajdonosi Közösség interneten vadkárelhárító vadászatot hirdetett, amelyre telefonos egyeztetés után jelentkezésemet elfogadva eljutottam. A vadászterület rendkívül jó adottságokkal rendelkezett. Már sötétedés után megindult a forgalom, többször összecsaptak a kondák a kukoricatáblákban, ami akkoriban olyan 700 ha-on helyezkedett el. Kezdőként, első alkalommal, egész éjszaka óriási élmények közepette nem tudtam mit kezdeni az erdőből kiváltó süldőkkel, a túl sokáig tartó lámpázás miatt elugrottak és visszahúzódtak az erdőbe. Amilyen gyorsan jöttek, mentek is.

Amikor a nap másnap felkelt, összepakoltam és elindultam a megbeszélt helyre. Menet közben elém szaladt egy jól kigömbölyödött, jóllakott malac, amit némi tétovázás után meglőttem (sajnálgattam míg futott felém). Mikor vadásztársaim odaérkeztek értem, az utolsó falat már a malac szájában volt, ők pedig már keresték a vesszőt, ami alkalmas volt arra, hogy felavassanak. Büszkén tértem haza az első törettel.

A nyár folyamán többször is voltam arrafelé vadászni, sajnos eredménytelenül, míg aztán eljött az ősz, learatták a kukoricát, és helyére búzát vetettek. A disznó előszeretettel turkált a kukoricaszemek után. 2007. október 21-én, pontosan három hónap elteltével, újra vadászni mentünk barátaimmal Ősibe. Ezen az estén még érdekesebb dolgok történtek, búgási időszakban vadásztunk, szerencsénkre a nagyobb kanok a kisebbeket elverték. Ekkor sikerült elejtenem egy kisebb kant, ami tíz centis agyarral büszkélkedett. Negyedóra múlva Szabi barátom szintén egy kant lőtt, az övé 13 centi lett. Nagyon nagy élménnyel tértünk haza.

A túlszaporodott disznóállomány és az óriási vadkár miatt a társaság vezetősége úgy döntött, vaddisznóhajtást szervez januárban, pár nappal ötödike előtt. Futó Lacitól meghívást kaptam, nagy örömömre hajtóként segíthettem. Nagyon szép időben – a hó is fedte a tájat – nagyon jó eredmény született, 15 disznó került terítékre. A vendégek maximális megelégedésével a következő évre esedékes hajtást is lefoglalták

2008 tavaszán sikerült újra eljutnom Ősibe, ezen az estén is komoly disznómozgásnak voltam tanúja, kocák, malacok, majd süldők jöttek a vetés irányába. Rálőttem egy süldőre, de sajnos nem találtuk meg – valószínűleg elhibáztam.

A nyári vadkárelhárítás nem volt túlságosan eredményes, nagyon magasra nőtt gabonafélékben nem lehetett bírálni a disznókat. Eljött az ősz, a kukoricatáblákra koncentrálódott a vad, így ismét elmentem vadászni, és egy komoly eredmény született. A történet így kezdődik:

2008 09. 18. A társaság megint tudott engem fogadni vadászatra, pontban esti fél hatkor érkeztem Laciékhoz. Tőlük terepjáróval mentünk a beírókönyvhöz, ahol Miklós bácsi azon gondolkodott, hogy hova írja magát. Kiszálltunk az autóból, rögtön kezet nyújtott és ezt mondta: Megjöttél igazi vaddisznóvadász? Ezt feleltem: Igen Miklós bátyám.

Figyelgettük a széljárást, ez bizony északi lesz, és remélhetőleg nem is fordul akkor sem, ha lenyugszik a nap. Laci barátom a cirok melletti lesre gondolta a vadászatomat, ekkor Miklós bátyám is közbeszólt: A nyugati oldalon levő lesre ültesd a gyereket, ott most hátulról fúj a szél, az oda pont jó, mert a völgyből érkezhetnek a disznók. (Utóbb kiderült két hete odajárt Miklós bátyám, hallotta is őket jönni-menni az erdőbe, de csak nem jött ki semmi.) Beírókönyvbe rögzítettük a négyes körzetet és elindultunk.

Menet közben láttunk sutát két gidával, és nem messze tőlük egy bakot is, amit meg is nézegettünk, aztán tovább indultunk. A leshez érkezve Laci a lestől jobbra levő területet mutatta, elvileg ott kell nekik kiváltani. A nap lassan nyugovóra tért. A szürkületben láttam még, amikor egy borz beosont a cirokba. A cirok 4–5 méter magasra nőtt az idén, ez csodálatos – én még ilyet nem láttam.

Sötétedés után 20 óra 18 perckor megindult az erdő, a nagy csendet disznók visítása törte meg. (Miklós bátyám a beíráskor említette, hogy megkezdődött a búgás.) A konda nekem jobbról jött és balra ment, siettek a dagonyára, ami a mögöttem levő erdő mélyén található. Egy óra elteltével ágroppanásra lettem figyelmes, valami csendben jött, de azért néha elhibázta a lépéseit. Közeledett folyamatosan, míg aztán furcsa hangokat hallottam, amit még eddig soha. Gondolkodás, töprengés után rájöttem, a bokrok között állt egy dupla feketefenyő, ennek a törzséhez dörgölőzött a disznó. Szépen, nyugodtan tette a dolgát. Újabb roppanás másik irányból vetélytárs érkezett. A kan odavágott neki, ez pedig menekülőre vette, visítva rohant le a völgynek. A kan visszajött, újra dörgölőzött. Rendesen körbevakarta az oldalát, eltartott úgy 5-6 percig, majd elindult a cirok irányába és szép lassan kilépett a bokrok mögül.

Közben a hold is erőlködött, hogy megmutassa a disznót nekem, de a disznó átugrotta a hold által megvilágított tarlót és szerencsémre a cirok árnyékában megállt. Itt már nem volt mit tennem, gyorsan megkerestem a puskatávcsőben és a lövedéket útjára indítottam. Elfutott a disznó, én pedig kb. Negyedóra múlva szóltam Lacinak a történtekről.

Laci megérkezett, én a lesen maradtam, így pontosan meg tudtam mutatni honnan érkezett, hol lőttem rá, és merre menekült a disznó. Minden kis területet aprólékosan átnéztünk, de vért nem találtunk a rálövés környékén. Húsz perc után elindultunk abba az irányba amerre futásnak eredt a disznóm. A visszaváltás helyét csak nagyjából tudtam megmutatni, ettől a helytől három méterre találtam egy csepp vért – mondanom sem kell, megkönnyebbültem –, legalább az már biztossá vált, hogy eltaláltam.

A vérnyomon haladva Laci megkérdezte, mekkora lehet. Azt válaszoltam: hetven kiló biztosan megvan. Haladtunk tovább, amikor egy kökénybokron bőséges vért találtam, és itt már egy kis húsdarab is került a bokorra. Laci ekkor megjegyezte, nagyobb ez a disznó hetven kilónál, ha ilyen magasan keni a vért. Nagyon bíztam benne, hogy ennyi vér után is megtaláljuk. A keresés közben aztán eltűnt a bő vérnyom, megint csak egy-két kicsi vércseppet találtunk.

Hosszas helyben topogás után nincs vér, keresgéljük hova tűnhetett, már azon gondolkodott Laci, felhívja a kutyás barátját és megkeressük vele a disznómat.

Még egy kis keresés, megint csak nincs vér, Laci megfordult és a háta mögött ott feküdt a bokor szélén a disznóm. Felkiáltott: Gyere csak ide, mekkora ez a disznó! Mondanom sem kell könnybe lábadtak a szemeim (még most is borsódzik a hátam). Ez egy számomra felejthetetlen nagy kan. Most már láttam, a hetven kilótól lényegesen nagyobb, zsigerelve 103 kilót nyomott.

Nem minden nap és nem is minden vadászévben adatik meg egy ekkora kan, ezért most itt is szeretném megköszönni mindazoknak, akik segítettek és ezután is segíteni fognak az eredményes vadászatokon. Néhány nevet említenék, akik hozzásegítettek a sikerhez: F. László, K. Gabi, M. Miklós (Ősi), K. Szabolcs, M.. János (Nemesvámos, Öreg-Tölgy Vt), M. Béla (Nemesvámos „Felhő” Vt), Ú. László (Szentgál), és még sokan mások.

Kívánok minden vadásztársamnak, kezdőnek és haladónak jó egészségben eltöltött eredményekben gazdag vadászéveket!

2008. október 2.