| |
PATYI
ZSÓFIA:
Csak a vadászom légy...
Annak
látlak, aminek akarlak,
annak, minek álmaimban leslek,
folyót a parttól, nem választlak
el szívemtől. Essünk neki a lesnek,
előtted a létrán, nesztelen lép(t)ek
a belátás számodra meztelen étek,
vétek lenne most elmenekülnöd...
'Csss, nem kell, csak az ölembe ülnöd
a kutyák szabadok, a sólymok az égen,
vagy dőlj s dőlök, ahogy az ablakban régen...'
Nálunk a fegyver,
a rengeteg jajdul,
csak hangtalan sóhajainkat élje túl,
csak hagyja érintetlen az Emlékezet,
csak fájdalmunk ne nyújtson neki kezet.
Egy kézjel és a falka
megindul,
de merre, engedj, nem látom a vadat,
a szív-ösztön a múlt után nyúl,
ujjaim elcsípik kegyetlen szavadat:
Te soha nem akartál, csak magad-magadért,
Te csak egyre, a mindig-hajszára vágysz,
Kötetlenségre, az egymással egymásért
nem hajt, itt csak Te vagy a vadász,
Egy szó és a falkád megindult,
elengedted a hű agarakat,
Szabadságot, Szenvedélyt és Önzést,
de mindre csak egy préda akadt...
Annak látlak, aminek
akarlak,
annak, minek álmaimban leslek,
társnak, vágynak, kéznek a kézben,
szívem tisztásán egy szál magaslesnek...
De bánom is én, ha trófeának kellek,
vágyaim – hogy veled legyek- kicsorbultak,
egy kegyelemdöfést azért még kérek,
s ne fordíts hátat a kihunytnak, múltnak,
az agancs közé keresztet sóhajts,
(ajkamra csókot gyengéden hajts)
A Hajdúm már ne légy, csak a vadászom,
akit, hogy áldozat lettem: Uramnak látom.
|