VADGAZDÁLKODÁS



 

.

 

GONDOLATOK AZ ŐZBAKVADÁSZATRÓL

Közeledik az őzbak vadászati idénye. Ez a kezdet az elmúlt néhány évtizedben egyre korábbra tevődött, így felmerülhet a kérdés: nyugtuk van-e egyáltalán tőlünk az őzeknek? A vadászidény korai kezdetének gyorsan fel tudjuk sorolni az okait: az előírt kilövések teljesítéséhez hosszú vadászidényre van szükség, kora tavasszal még nem túl nagy a takarás, a hajnalok és az esték hosszúak, az őzek igen aktívak, nagyobb az esély a terítékre. Soha az év során (talán az űzekedést-őzhívást kivéve) nem lehet az őzeket jobban elbírálni és könnyebben válogatni közülük.

Egy további érv: a gyengébb agancsfejlesztő képességű egyedeket ki kell lőni, hogy területeiket még az űzekedés előtt elfoglalhassák más, jobb bakok. Az örökítéssel kapcsolatos indokokat most nem részletezném, azt már annyiszor megtették mások. Vannak viszont olyan érvek is, melyek az áprilisi vadászat ellen szólnak.

A territoriális bakok nagy részét már jóval az űzekedés kezdete előtt meglőjük. Némelyiket azért, mert szerencsétlenségére a szomszéd vadászterülethez közeli területet választott, és mint tudjuk, a szomszédban nem lehet megbízni. Mindegy miért – aki az ilyen középkorú vagy idősebb bakot meglövi, az az egész, rengeteg energiába kerülő territoriális harcot hiábavalóvá teszi. Alig jelölik ki a bakok területük határait, kezdhetik újból az egészet, mert elejtettük néhány szomszédjukat és ezáltal felborítottuk a már kialakult területrendszert. Ezek a territoriális összetűzések jelentős energiaveszteséggel járnak.Viszont nem véletlen, hogy a természet közvetlenül a tél után ilyen sokat követel a bakoktól. Így garantált, hogy csak a legjobbak jutnak szaporodási lehetőséghez, sajnos ezek nem mindig a legnagyobb agancsú példányok.

Felvetődhet a kérdés: tényleg kárt okozunk azzal, ha a már területet foglalt bakokat az űzekedés előtt elejtjük? A válasszal adós maradok. Ha már úgy hozza a sors, a kóbor kutyának mindegy, hogy területtel rendelkező bakról van-e szó. Tapasztalataim alapján viszont sokkal több suta és gyerekbak esik a kóbor ebek áldozatául, mint idősebb őzbak. Ezek nyilvánvalóan „csúcsformában” vannak, nemcsak hogy most a legjobb a fizikai állapotuk, de jól ismerik otthonterületük adottságait, a menekülési irányokat és a búvóhelyeket is, tehát előnyben vannak terület nélküli társaikkal szemben. Ezért nem lenne baj, ha legalább az űzekedésig megkímélnénk őket.

Kóbor ebek áldozatai

A vadászatot, ha lehetséges, inkább az elsőéves őzbakokkal kezdjük. Ez az a korosztály, amelyik leginkább ki van téve a természetes veszteségeknek. Fél évvel ezelőtt, amikor még gidaként követték anyjukat, szinte semmilyen zsírtartalékkal nem rendelkeztek, mert ebben az életkorban minden energiát a test növekedésébe kellett fektetniük. Ezért sok fiatal őz tavasszal nagyon rosszul néz ki: csapzott, sovány, parazitákkal fertőzött. Tehát „kilövésre vannak ítélve”.

A jobb állapotban lévő bakok hajlamosak arra, hogy elkóboroljanak és máshol telepedjenek le. Ez azért veszélyes, mert közutakon való átkelést, más, erősebb és idősebb bakok területein történő áthaladást, egyszóval kockázatot jelent. Vadgazdálkodási szempontból így célszerű erősebben nyúlni ebbe az osztályba, ha – igen, ha – sok egyedből áll. Ez csak akkor lehetséges, ha ősszel visszafogottak voltunk a gidák vadászatával, bár a kompetencia szempontjából kétségtelenül előnyösebb egy gidát ősszel elejteni, mint tavasszal lesoványodva.

Más okok is vannak arra, hogy az állományszabályozás súlypontját minél korábbra tegyük. Olyan koránra, amennyire csak lehetséges – ne tavaszra, hanem őszre, hasznosítsuk jobban a gidák korosztályát. Ezáltal tehermentesítjük a vegetációt és egyúttal megelőzzük a természetes elhullásokat. Az őzpopuláció karcsúbbá válik, így könnyebben túljut a szűk keresztmetszeten (tél), és a kockázat, hogy egy különösen kemény tél túl sok őzet követel, kisebb lesz. Összességében több őzet tudunk lejteni.

Minél energikusabban nyúlok bele a gidák osztályába, annál inkább visszafoghatom magamat tavasszal. Ez azt jelenti: nyugalmuk lesz az őzeknek. Kevesebb lövés esik, az őzeknek több marad abból a bizalomból, ami a tél végi időszakra alakul ki. Ezt a bizalmat jól láthatjuk a gímszarvasnál, aminek az etetőnél „eltűnik” a félelme, és csak akkor válik újra bizalmatlanná, amikor ősszel eldördülnek az első lövések. Valószínűsíthető, hogy ezek a mechanizmusok az őznél hasonlóan működnek, csak talán a kevésbé szociális életmódja miatt nem jutnak annyira kifejeződésre.

Ezekben a napokban sok szó esik a „hűtlen” bakokról, akik nem respektálják a vadászterület határait. A legtöbb vadász azt gondolja, hogyha valahol elejt egy őzet, akkor a szomszédos vadászterületről érkező, másik egyed foglalja el a megüresedett élőhelyet. Hogy is van ez?

Különbséget kell tennünk az egy- és a többéves őzek között: ha már egyszer megvetették ott a lábukat, a felnőtt egyedek ragaszkodnak területükhöz. Ez a bakokra és a sutákra is érvényes. Ha nyáron elejtünk három őzbakot, a többi, megkímélt bak a következő évben ugyanott marad, ahol addig volt. Tavasszal, a téli csapat felbomlása után mindegyik elfoglalja eredeti területét. Némelyikük nyilván kiterjeszti azt, ahol a felszabadult hely engedi, de egyikük sem vándorol el messzire.

A sutáknál hasonló a helyzet, de nem úgy a fiatal őzeknél. Kutatók sokáig azt gondolták, hogy az elvándorlás a vadsűrűségtől függ. Ma már tudjuk, hogy az elvándorlási ráta független a vadsűrűségtől. Ritkábban lakott területekről is elvándorolnak az őzek (főként az elsőéves példányok), annak ellenére, hogy elegendő az élőhely, és a magas vadsűrűségű területekre is vándorolnak be fiatal őzek. Az elvándorlási ráta tehát genetikailag rögzítettnek és a vadsűrűségtől függetlennek tűnik.

Összefoglalva a gidák őszi intenzívebb vadászata feleslegessé teszi az elsőéves bakok intenzív tavaszi vadászatát, és javítja a többi őz életfeltételeit. Csak ha az erősebb bakok elejtésével az űzekedésig várunk, akkor van a territoriális küzdelmeknek értelme. Végül aki a vadászterületének határához közel élő bakokat válogatás nélkül lövi, az ne panaszkodjon a szomszédjaira, ők is csak emberek.

Varga Mario
2008. január 15.

* * *

HELYES VADTAKARMÁNYOZÁS

A klíma, a zavarás, a domborzat és a búvóhely mellett a természetben fellelhető táplálék és a mesterséges vadtakarmányozás befolyásolja leginkább egy élőhely értékét. A környezeti tényezők nem egymástól függetlenül, hanem egymást erősen befolyásolva hatnak az élőhely minőségére. Míg például a klíma, a domborzat és a növényzet a táplálékösszetételt határozza meg, addig a terület zavartsága az energiaszükségletet és ezzel együtt a szükséges táplálékmennyiséget befolyásolja.

A kérődzőknek többüregű, összetett gyomruk van. A tulajdonképpeni mirigyes gyomrot (oltógyomor) az előgyomrok (bendő, recés, százrétű) előzik meg, az ezekben élő mikroorganizmusok (gyomorbaktériumok) szénhidrátokat és fehérjéket bontanak le, ennek során állati eredetű fehérje és vitamin keletkezik. Ezek egy része már a gyomorban felszívódik és a vérárammal a sejtekhez kerül. A kérődzők a gyomormikrobákkal való szimbiózis által képesek a nehezen emészthető szénhidrátok (pl. cellulóz) hasznosítására. A gyomor PH-értékében, vagy a gyomormikrobák mennyiségében bekövetkező bármilyen változás emésztési problémákat, anyagcserezavarokat, sőt, akár elhullást is okozhat.

A kérődzők között különböző táplálkozási típusokat különböztetünk meg. A muflon túlnyomórészt füvet, „tömegtakarmányt” fogyaszt, a pákosztosnak tartott őz viszont a magas fehérjetartalmú, könnyen emészthető növények között válogat. A gímszarvas és a dám köztes típusnak tekintendő.

A muflon, a gím és a dám gyomrában élő baktériumok nagy része cellulózbontó baktérium, a őzek gyomorflórája több keményítőbontó baktériumot tartalmaz, tehát a koncentráltabb és könnyebben emészthető táplálékhoz alkalmazkodott. Az őznek a többi kérődzőhöz viszonyítva jóval nagyobbak a nyálmirigyei, relatíve kisebb gyomra miatt gyakrabban kell felvennie táplálékot (nyáron 8–10, télen 5–7 alkalommal a nap folyamán).

Az őz nyálmirigyei naponta 2 és 10 liter közötti nyálat termelnek, a nyál fő feladata a táplálék sikamlóssá tétele mellett a gyomor kémhatásának szabályozása (a táplálék feltárása során keletkező rövidláncú zsírsavak semlegesítése). A vad a nem strukturált, darált takarmány felvételekor keveset rág és utána nem, vagy csak keveset kérődzik, aminek jelentősen lecsökkent nyáltermelés és ezáltal gyomortúlsavasodás a következménye.

A táplálékfelvétel napi ritmusa mellett az őznek és a többi csülkös vadnak az energiaszükséglet szempontjából van egy éves ritmusa is: októbertől decemberig nő a táplálékszükséglet (zsírtartalék képzés). December közepétől február közepéig a táplálékfelvétel visszaesik, majd a tél vége felé, tavasszal növekedik a felvett táplálék mennyisége, ami ismételten zsírfelhalmozáshoz vezet. Júliusban és augusztusban az őz kevés táplálékot vesz fel (az űzekedés alatt a testsúlycsökkenés jelentős lehet).

A leggyakrabban előforduló takarmányozási illetve takarmányhibák a tejsavmérgezés (laktacidózis), a gyomorflóra hirtelen takarmányváltás miatti károsodása és a mykotoxikózis, a penészes takarmány felvétele miatt.

A tejsavmérgezés, a magas szénhidráttartalmú takarmány (gabona, gabonadara) etetése az őzek téli elhullásának egyik leggyakrabbi oka. A nagyon gyors keményítőbontás során nagy mennyiségű szabad zsírsav gyűlik össze a gyomorban, ami a gyomorban élő baktériumokat károsítja és a gyomornyálkahártya-gyulladásához vezet, továbbá a véráramba kerülés után idegrendszeri zavarokat (étvágytalanság, fogcsikorgatás, görcsök, kóma, elhullás) is okozhat.

Ez a rövid lefutású betegség ritkán figyelhető meg a szabadban, de gyakorta találni elhullott őzeket a vadetetők közelében. Hosszabb időn át felvett magas takarmányadagok mellett ez a betegség krónikussá is válhat. A krónikus tejsavmérgezésnek a gyomornyálkahártya gyulladása és elszarusodása mellett májkárosodás, csökkent ellenállóképesség, vesekárosodás, kalciumhiány és életképtelen utódok születése lehet a következménye.

A hirtelen takarmányváltás szintén a gyomorflóra zavarához vezet, a gyomorban élő baktériumoknak három hét szükséges, hogy összetételükben átálljanak az újfajta táplálék bontására.

Takarmányozási hiba még a penészes takarmány etetése, ami szintén veszélyezteti az egészséget (mykotoxikózis). A mykotoxinok penészgombák anyagcseretermékei, amelyek mint rendkívül potens biológiai mérgek akár májkárosodást és tumort is okozhatnak.

Az idegen testek felvétele – például bálamadzag – szintén emésztési zavarokat okozhat.

A vad mesterséges takarmányozás során a következő alapelveket feltétlen be kell tartani:

  • rendszeresen,
  • kiegyensúlyozottan,
  • helyes időben (a decemberi/januári alacsonyabb táplálékszükséglet figyelembe vétele),
  • a vad túlzott koncentrálódásának elkerülése (maximum 10 őz/etető),
  • az etető helyének megválasztása (idősebb erdőállomány, ahol a vad messzebbre ellát, így nagyobb biztonságban érzi magát),
  • ne etessünk a talajról (parazitózis és fertőzésveszély),
  • elegendő lédús takarmány és széna,
  • a takarmány minőségének folyamatos ellenőrzése,
  • nyugalom biztosítása a beállóhelyen,
  • a vadászat intenzitásának lehetőség szerinti csökkentése az etetési időszakban.

Varga Mario
vadgazdálkodási technikus
2007. november 12.


KEDVES NAGYVADUNK, A DISZNÓ

A Vaddisznó-gazdálkodás aktuális kérdései címmel konferenciát rendeztek május közepén Gyöngyösön, a Károly Róbert Főiskolán, észak-magyarországi vadgazdálkodók részvételével. Prof. dr. Wachtler István rektorhelyettes köszöntője után dr. Fábián Gyula, a Károly Róbert Főiskola vadgazdálkodási tanszékének vezetője tartott megnyitót, majd a levezető elnök, Farkas László Márton, a Heves Megyei Vadászok, Vadgazdálkodók és Természetvédők Szövetségének elnöke köszöntette a mintegy 150 résztvevőt.

Az első előadó, Kelemen József főiskolai adjunktus, az Egererdő Rt. verpeléti vegyesvadaskertjének vezetője a zárttéri vaddisznótartás gyakorlati kérdéseiről tartott előadást, hangsúlyozva a vadász- és a tenyészkert külön való kezelésének fontosságát.

Dr. Náhlik András, a soporoni Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) professzora először a vaddisznó állománygyarapodásának okait elemezte, külön is említve, hogy a hasznosítás aránya már évtizedek óta lényegesen alacsonyabb, mint amit a szaporodás üteme megkívánna.

Dr. Jánoska Ferenc egyetemi docens (NYME) a vaddisznó zárttéri tartásáról tartott előadást. Elmondta: ma már az országos teríték több mint tíz százaléka kerül ki vadaskertekből, így a kerítés mögött tartott állomány aránya is hasonló lehet.

Magyar Dezső Heves megyei vadászati felügyelő arra a gondra hívta fel a figyelmet, hogy az állománybecslés és a terv eredménye sokszor igencsak távol esik egymástól, a terítéket többnyire a mindenkori vaddisznómennyiség határozza meg.

Dr. Busák Károly Heves megyei főállatorvos a sertéspestis veszélyeiről, felismerhetőségéről tartott előadást. Dr. Papp Sándor füzesabonyi kerületi főállatorvos a lehetséges megoldásról szólt: a vaddisznók orális vakcinázásról.

Duska József, a Bükki Nemzeti Park igazgatója azt elemezte, hogy az egyébként őshonos, de túlszaporodott vaddisznóállomány természetvédelmi szempontból miféle gondokat okoz. Amint mondta, egyes füvespusztákon akár a földön fészkelő madarak, így egyik legféltettebb természeti kincsünk, a túzok teljes szaporulatának elpusztítására is képes.

A konferencia témájáról Prezenszki János Heves megyei fővadász, címzetes főiskolai docens tartott korreferátumot. Kiemelte, hogy a vaddisznóállomány robbanásszerűen elszaporodott, részben a rossz állománybecsléseknek, részben a rossz hasznosítás miatt. Hangsúlyozta, hogy mindenféle hasznosítás alapja a korrekt becslés kellene, hogy legyen.

A konferencia hozzászólásokkal folytatódott, majd Fábián Gyula összefoglalójával ért véget.

BŐVEBBEN A NIMRÓD VADÁSZÚJSÁG AUGUSZTUSI SZÁMÁBAN.

Faragó Zoltán
2006. május 24.


 

Prof. dr. Faragó Sándor
APRÓVAD ÉLŐHELYJAVÍTÓ INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON

Két őshonos vadfajunk, a fogoly és a mezei nyúl 120 éves állományváltozása látható a grafikonokon. A fogoly esetében az első nagy korszak kb. 1940-ig tart, ezt nevezhetjük aranykornak is, amikor viszonylag nagy volt az állománysűrűség és a teríték is. A második világháborút követően erőteljes a visszaesés, a harmadik – 1970-es évek közepétől datálható – periódusban pedig szinte katasztrofális csökkenés figyelhető meg. A mezei nyúl esetében hasonló a dinamika de némileg eltérő intenzitás tapasztalható.

Az elmúlt harminc év drasztikus állománycsökkenésére egy új tudományág, a történeti ökológia segítéségével keressük a magyarázatot. Egyértelműen kimutatható az okok között a nagyüzemi intenzív mezőgazdasági termelés elterjedése, az élőhelyek felszámolása, amely eltüntette azt a határszerkezetet a mezei élettérben, amely a háború előtti évtizedekben országosan tapasztalható volt.

Az apróvadgazdálkodás aranykorára hat tényező volt jellemező:

  1. A magántulajdon abszolút túlsúlya
  2. A kisparcellás növénytermesztés
  3. A nagyszámú és változatos termesztett növényszám
  4. A takarást biztosító növényzet (csenderesek, remizek, cserjesorok, erdősávok)
  5. Extenzív termesztéstechnológia (alacsony gépesítettség, jelentéktelen műtrágya- és növényvédőszer-felhasználás)
  6. Erős, természetvédelmi korlátok nélküli ragadozógyérítés

Mivel magas volt a szegélyélőhelyek hossza, ez magával hozta a flóra és fauna sokfeléségét (biodiverzitás), sok tagból állt ez az ökológiai rendszer, amelynek következtében magas volt a rendszer stabilitása. Ez a vadászat során is tükröződött a magas és megbizható terítékekben.

A szocialista mezőgazdaság időszakában a korábban domináló hat tényező szinte a visszájára fordult, és az apróvad túlélési lehetőségéhez szükséges tényezők megszűntek.

  1. Eltűnt a magántulajdon
  2. A nagyüzemi módszerek következtében a táblaméretek megnőttek
  3. A termesztett növények sokfélesége lecsökkent
  4. A tagosítások során felszámolták az apróvad számára fedettséget biztosító vegetációt (csenderesek, remizek)
  5. Intenzív termesztési technológiát vezettek be (műtrágyázás, növényvédőszerek, gépesítés)
  6. Csaknem minden ragadozó védett lett, és nem vizsgálták időszakonként a védettség indokoltságát.

Ezek az élőhelyek ily módon leegyszerűsödtek, labilissá váltak, csökkent a fajgazdagság, a vegyszerezések eltüntették a rovarvilágot, melynek következtében a kikelt csibék szinte éhen halnak ezeken a területeken.

A reakció ezekre a problémákra az apróvad-tenyésztés elterjesztése volt. Ez nyilvánvalóan elhibázott lépésnek bizonyult, hiszen olyan területekre kerültek ki a tenyésztésből a nevelt madarak, ahol vad fajtársaik sem tudtak elszaporodni, mert nem tudtak ellenállni a fennálló környezeti nyomásnak.

Az 1990-es években elkezdődött a kárpótlás és a privatizáció, amelynek eredményei a következő módon érzékelhetők:

  1. A magántulajdon visszarendeződése
  2. A nagyparcellák dominanciája – néhány átmeneti év kivételével – megmaradt, tekintettel a termesztés gazdaságosságára
  3. Nem nőtt a termesztett növényfajták sokfélesége
  4. Nem telepítették újra a korábban kiirtott, takarást biztosító növényzetet
  5. Csak átmenetileg csökkentek az intenzív természtés-technológiák
  6. Változatlanul csaknem minden predátor faj védett, nem vizsgálják a védettséget, a lőhető dúvadfajok gyérítése is elégtelen.

Bebizonyosodott tehát, hogy a politikai és a tulajdonviszonyok megváltozása nem oldja meg a problémát, ehhez a vadgazdálkodó aktív közreműködésére van szükség (bölcs hasznosítás). Ez azt jelenti, hogy a vadászterületeken 5–10%-os élőhelyfejlesztés szükséges és egy fenntartható predátorgazdálkodás elengedhetetlen.

Országos méretekben, százezer hektáros nagyságrendben szükséges a javulás, erre az EU-csatlakozás adhat reményt. Az agrár-környezetgazdálkodás foglalkozik azzal a területtel, amely olyan mezőgazdálkodás létrehozását jelenti, amely a mezőgazdaság a természeti erőforrások, a természeti környezet kölcsönhatásaival foglalkozik, célja a természeti erőforrások okszerű, fenntartható biztosítása és az élelmiszer-biztonság elősegítése.

Ne áltassuk magunkat avval, hogy a vadgazdálkodás meg tudja oldani az apróvad problematikáját, jelen esetben nagyobb léptékben kell gondolkodni, egy ökológiai szemléletű mezőgazdálkodás térnyerésével lehet eredményt elérni.

Az elérhető célok a következők:

  • a táj, a termőföld és a vízkészlet állapotának megőrzése,
  • hozzájárulás a fenntartható mezőgazdasági földhasználat elősegítéséhez, piacképes termékek előállításának növelése,
  • extenzív gazdálkodási formák elterjesztése,
  • vidéki életminőség javítása, alternatívák (ökoturizmus, falusi turizmus),
  • a vidéki népesség, a gazdálkodók termelési-környezeti ismereteinek fejlesztése, a szemléletváltás elősegítése.

Pénzügyi támogatási formák, amelyek érdekeltté teszik a gazdálkodót olyan mezőgazdasági módszerek használatára, amelyek kedvezőek az apróvad számára:

  • A támogatások jelentős része terület alapú, vissza nem térítendő, amelyet 5 éves szerződés alapján a kormányzat biztosít.
  • A vállalt intézkedések végrehajtása kapcsán felmerülő bevételkiesés teljes kompenzálása mellett 0–20% ösztönző támogatás.
  • Fejlesztési támogatások (karám, sövény, itatóhely létesítése), amely esetekben a gazdálkodónak csak 50%-át kell állnia a költségeknek.

Magyarországon 2002-ben indult el a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program. Az első évben talajvédő gazdálkodásra, integrált és ökológiai gazdálkodásra, gyepgazdálkodásra, halgazdálkodásra, valamint a természet- és vadvédelem szempontból rendkívül fontos Érzékeny Természeti Területekre (ÉTT) terjedt ki. 2003-ban a program tovább bővült, és 2005-ben az EU-csatlakozás eredményeként már több mint egymillió hektár terület és mintegy 17 ezer gazdálkodó támogatása válik lehetővé.

Azok a gazdálkodók, akik támogatásban részesülnek, kötelezhetőek a „jó mezőgazdálkodási gyakorlatra”. A változásokat az apróvad természetesen nem tudja azonnal lekövetni, de a jelek szerint a mezei nyúl már rövid távon is nagyon jól reagál a mezőgazdasági termelés kedvező irányú változásaira. Az ellenőrzések folyamatosak a vállalások teljesítésével kapcsolatban, és a gazdáknak kötelező a részvétel az agrár-környezetgazdálkodási képzésben.

ÉRZÉKENY TERMÉSZETI TERÜLETEK

Az Érzékeny Természeti Területek kialakításának szempontjai egybeesenek a vadgazdálkodás szempontjaival, tehát ezeken a területeken várható az apróvadgazdálkodás javulása. Az ÉTT-ben részt vevő gazdáknak számtalan olyan követelménynek kell megfelelniük, amely a vad élőhelyét javítja és hosszú távon érdekeltté teszi a gazdálkodót az élőhely fenntartásában. Ez alapján könnyű belátni, hogy az Érzékeny Természeti Területek programja a magyar apróvadgazdálkodás programja, és a vadgazdálkodók és a vadászok egyetértő támogatását is igényli.

(A teljes előadás 2006. március 25-én hangzott el a szlovákiai Léván rendezett nemzetközi konferencián – Preisz Gyula, III. 27.)


 

MADÁRVÉDELEM – ÉLŐHELYTEREMTÉS – FÁSÍTÁSOK

Középpontban a fogoly

A fogoly a tyúkalkatúakhoz (galliformes) tartozó fácánfélék (Phasianidae) közismert képviselője. Népi nevén szürke fogolynak is említik, a tengerentúlon azonban magyar fogoly a neve, mert a múlt században hazánkból telepítették be, s kedvező feltételeket találva elszaporodott.

A fogoly (Perdix perdix) biológiája

A fogoly egész Európában elterjedt, de hiányzik a Skandináv államok északi részéről, Dél-Spanyol- és Görögországból, Korzika és Szardínia szigetéről. Hét alfaja ismert, állománya legnagyobb Közép-Európában. A kakas és a tyúk olykor megtévesztésig hasonlít egymásra és többnyire közvetlen közelről lehet különbséget tenni köztük. Színük szürkés, az arcon és torkon rozsdabarna, a felsőtestük feketés és vörös harántcsíkokkal mintázott. A kakasokra jellemző a mellközépen viselt barna patkófolt, de ez idősebb tyúkokon is látható. A szélső faroktollak vörösek, a középsők szürkésbarna árnyalatúak. A tyúk színezete halványabb. A kifejlett madár hossza 30–33, szárnyfesztávolsága 46–50, szárnyhossza 12–16,3 centiméter, súlya 330–350 gramm. Kedveli a mezsgyeszéleket, az árok- és csatornapartokat, a mezőgazdasági kultúrákat, főleg ezeknek a széleit, a búzavetéseket, herést, lucernást. Az utóbbiakban a gépi kaszálás jelent veszélyt számukra. Csapatban élő monogám madár. A csapat február végén párokra szakad, tagjai párt kizárólag másik családból választanak maguknak. Azért nehéz újra felszaporítani állományát, mert mesterséges állománydúsítás nélkül nehezen talál párt. A szülői megható gondoskodás példája, ahogy a tyúk, de a kakas is, a közelgő ember figyelmét próbálja elterelni a fészekaljától. Fel-felrebben, lebukik, egy-egy pillanatra eltűnik, azért, hogy magára hívja az ember, illetve a ragadozók figyelmét, és a fészektől lehetőleg messzebbre csalja. Rejtőszíne miatt a fészken ülő szülőket nehéz észrevenni, csibéiket nagy odaadással és szeretettel együtt nevelik. A mezőgazdaságban rendkívül hasznos madár a fogoly, mert táplálékát fiatal kortól a rovarok, főleg az ízeltlábúak képezik, csak fokozatosan térnek át a növényi táplálékra. Gyommagvak, a termesztett növények magvai, zöld növényi részek adják étrendjüket. Kiterjedt gyom- és rovarirtás során nem jutnak elegendő táplálékhoz, s ilyenkor kénytelenek a megszokott környezetből, amelyet egyébként nem szívesen hagynak el – elvándorolni. Télen, magas hótakaró esetén feltétlenül indokolt takarmány kihelyezése a területre. Állandó madár, csak huzamosabb veszélyeztetettség és szélsőséges viszonyok miatt hagyja el megszokott területét. A zúzájában mindig megtalálhatók az apró kavicsszemek. A természetben szaporodása a párválasztással, majd a fészkelőhely gondos kiválasztásával kezdődik. Kezdetleges fészkét mindig a földre rakja, növényzet közé rejti, részben fűszálakkal, levelekkel be is takarja, kibéleli. Szolid dürgést követően a tyúk fészket készít, melybe 8–16, olykor 20 egyszínű, olajbarna tojást rak. A költési idő 23–25 nap. A tojásokat csak a tyúk üli, de a kakas mindig a közelben őrködik.

Az első tojás megpattanásától kezdve 16–20 órán belül minden csibe kikel. A csibék kelésének idején a kakas mindig a fészek közelében tartózkodik, védve azokat, s ha már mindannyian kikeltek, a tyúkkal együtt kel útra a család, amelynek vezetésében, védelmezésében a kakas kiveszi részét. A csibék azonnal és önállóan kezdik az állati eredetű táplálékot keresni. Kéthetes korukban már repülnek, másfél hónaposan már teljesen önállóan mozognak, de még mindig a kakas, s főleg a tyúk közelében tartózkodnak, hozzájuk futnak veszély esetén.

A faj helyzete

A fogoly védelemre szorul, mert a nagytáblás mezőgazdaságban a gyomos mezsgyék, parlagterületek és kaszálatlan szegélyek megszüntetésével életterük és táplálékbázisuk állandóan szűkült. Ellenségei a szarka, a szürke és a vetési varjú, valamint a szőrmés ragadozók, elsősorban a róka.

Jó kutyával keresővadászata a legszebbek közé tartozik. Állománya – amely jó, ha 60–80 ezerre tehető – sajnos apadóban van. Ezt igyekeztek gátolni az ország különböző területein indított fogolyprogramok. A szakemberek a jövő apróvadfajának tartják, mert a privatizáció során csökkentek a táblanagyságok, változatosabbak a termesztett növényfajok és csökken a vegyszerfelhasználás, azaz megváltozik mindazon kedvezőtlen élőhelyi hatás, amely a hazai fogolyállomány drasztikus csökkenését okozta. A tapasztalható, kétségkívül kedvező élőhelyi változások csak hosszú távon hozhatnak eredményeket.

Biológiájából eredően, mivel párválasztáskor másik családból választ párt a kakas és a tyúk is, felszaporodása alacsony sűrűség esetén csak hosszabb idő után valószínű. A kritikus sűrűség 2 pld/km2, ami alatt csak kibocsátást követően remélhető az állomány regenerálódása.

Hazai és külföldi vizsgálatok egyaránt az egyes élőhelytípusok szegélyterületének használatát emelik ki a fogoly esetében. Nagyrészt a 15–30 m széles szegélyszerű élőhelyeket használja mind a költés, mind a fiókanevelés, mind a táplálékszerzés során. A vegyszerezetlen táblaszegélyek, füves mezsgyék, sövények jelentenek esélyt ennek a vadnak a jelentős állományfeldúsulásra. Az élőhely jelentős mértékű javulását, újak létesítését és fenntartását a 2004-ben elkezdődött és 2009–ig tartó a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) agrár-környezetgazdálkodási intézkedése támogatja.

A fogoly természetvédelmi megítélése

Állománya jelentősen lecsökkent, mára vörös könyves fajjá vált. A fogoly, mint őshonos faj kivívta a természetvédelem szimpátiáját. Elterjesztését, állományának növelését a hivatalos és a civil természetvédelem egyaránt kívánatosnak tartja. A vad állományok genetikai eróziója kizárt. Kockázatot a behurcolt betegségek jelenthetnek, ez azonban ellenőrzött keltetett állomány esetén elenyésző veszély.

A fogoly vadászati megítélése

Fogolyra indokolt esetben a hivatal külön engedélye alapján szabad vadászni. A fogoly vadászidénye: október 1–november 30. Azokon a vadászterületeken, ahol a vadászati idény kezdete előtt kibocsátás történt, a fogolyteríték a korábbi szabályozástól eltérően akár meg is haladhatja a kibocsátás 30 százalékát. A Csongrád Megyei Vadgazdálkodási Tanács eddigi álláspontja kibocsátás esetén az volt, hogy abban az esetben támogatta a tevékenységet, ha hasznosítás nem történt.

Egykori állománynagyságának elérése kedvező évjárat és gondos munka, azaz szegélyszerű élőhelyek fejlesztése, állománydúsítás és ragadozókontroll együttes következménye lehet. Ehhez nekünk vadászoknak kell jelentős mértékben hozzájárulnunk. Csak ekkor lesz újra vadászidényben vadászható faj ez a madár. A vadászat – valljuk be – negatív megítélésén is javíthat a fogolyért hozott áldozat.

Az elmúlt évben országos Fogolyvédelmi Program indult el, mely azzal a reménnyel kecsegtet, hogy ismét széles körben elterjedt faj lesz a fogoly.

Természetesen ez a tevékenység csak a természetvédelem aktív védelmi politikájának alkalmazása révén lehet sikeres. Kezdetben, akár kísérleti jelleggel, a kiválasztott mintaterületeken a ragadozókontroll terén az általánostól eltérő gyakorlat alkalmazását engedélyezhetné a hatóság (esetleg szakmailag jártas munkatársak biztosításával), az állomány alakulását figyelemmel kísérné, mérések, elemzések végzésével monitorozná a területet, pénzügyi támogatást nyújthatna a program megvalósításához, akár a fogoly megvásárlásáról, az élőhely fejlesztéséről, a program során felmerült költségekről legyen szó.

Minden esetre megszívlelendő mind a hazai, mind a nemzetközi kutatási tapasztalat, miszerint jó élőhely, téli gondoskodás, megfelelő állománysűrűség és erős ragadozókontroll együttes alkalmazása esetén remélhető ezen faj tartós állománynövekedése.

Milyen élőhelyet alakítsunk ki a fogoly számára?

Az egykori mezsgyék újbóli megjelenésében nemigen reménykedhetünk, de valami hasonlót kialakíthatunk 6 ha feletti parcellákon. Ez a valami, ami hasznos lehet a fogolyprogram megvalósítása során, a bogárteleltető bakhát. Egyszerűen létre lehet hozni, nem kell más hozzá, mint szántáskor bakhátat készíteni, összevettetni. Majd vetéskor a művelési iránnyal párhuzamosan a táblán általában hosszában kb. fél méter szélességben ebbe a bakhátba csomós ebírből, angol perjéből és lucernából álló keveréket vetni. Ez a bakhát akár több évig is megmaradhat. Szegélyként feltárja a tábla belsejét, zöldfolyosóként működik, fészkelő- és táplálkozóhelyet biztosít. Neve is elárulja, hogy a hasznos élő szervezetek, az ízeltlábúak közül a futóbogarak és a pókszabásúak számára nagyszerű áttelelési lehetőséget biztosít.

Az ideális vadföld fogoly számára

Amire a fogolynak még szüksége lehet, az a mezőgazdasági parcellák változatossága, a gazdag rovarvilág, ami a gyomokhoz és a virágzó fajokhoz kötődik. Nem csupán arra gondolok, hogy egymás melletti parcellákon eltérő növények legyenek, hanem arra is, hogy egy parcellán belül legyen változatos a növényi borítás. Ezt elérhetjük úgy is, hogy a gyomnövényeket nem irtjuk ki a táblán. Ezzel azonban a talaj értékét csökkentjük, és bosszúságot okozunk magunknak és a szomszédoknak is. A másik megoldás, hogy mesterségesen teremtünk fajgazdag élőhelyet. Ezeknek az elvárásoknak a magkeverékek kiválóan megfelelnek. Olyan magkeverékekről van szó, amelyek akár 10-15, sőt közel 30 kultúrnövény magjának keverékei, és egy, de akár több éven át is borítják a talajt. Ezek a keverékek a természetes növénytakaró sokféleségét utánozzák. Sokszínűek, az év során mindig akad olyan faj, amely táplálékot, védelmet biztosít. Ne emberésszel mérlegeljük az értékét, hanem a földön fészkelő fajok „eszével” mérlegeljünk. Számukra a csibenevelés időszakában a gazdag rovarvilág a meghatározó, a fészkelés időszakában a megfelelő takarás, az ősz folyamán a magvakból álló táplálék, a tél folyamán a táplálék és a búvóhely. Ezeknek az elvárásoknak messzemenően megfelelnek a kevert vetések, amelyek több mint tíz, megfelelően válogatott kultúrnövényekből állnak össze. Tehát nem gyomnövények, hanem kultúrnövények keverékei. Ez a gyakorlat a hagyományos paraszti gazdálkodásban is megvolt, gondoljunk csak a ritkában vetett kukoricára, amiben köztesként bab és tök is helyett kapott. Makó környékén valamikor petrezselymet, kukoricát és vöröshagymát vetettek egymás mellé, közé, hogy háromszor teremjen a parcella. Egyedüli gondot az évelő gyomok jelenthetnek. Ezek ellen azonban tarlókezeléssel vagy vetés előtti permetezéssel védekezhetünk. Ekkor totális hatású, lebomló (Roundup) szereket érdemes használni, melyek tartamhatással nem rendelkeznek. Ha évelő gyomoktól mentes a parcella, akkor az időben elvetett magkeverék kellő borítást ad és elnyomja a magról kelő gyomokat. Vetéskor nem kell attól tartani, hogy lehetetlen elvetni azt a keveréket, amelyben különböző méretű és fajsúlyú magvak találhatók. Egyszerű, hagyományos gabonavetőgéppel kell ezeket a keverékeket vetni, a hektáronkénti súlyt beállítva, és a legnagyobb méretű maghoz igazodva. Ha nem rázatjuk a magkeveréket kilométereken át a vetőgépben, hanem közvetlenül vetés előtt a parcella szélén öntjük be a tartályba a jó alaposan összekevert magot, akkor kellőképpen egyenletes lesz a vetés. A magkeverék nem boltozódik a vetőgépben, mert az eltérő méretű és alakú magvak ezt nem teszik lehetővé.

A parcellák méretének kialakításakor arra gondoljunk, hogy a fogoly, a fácán, a fürj szegélyhasználó, azaz a parcellák szélein, 30 m-es szegélyében költ és nagyrészt itt neveli fészekalját is. Tehát amennyire lehet, ehhez igazodva alakítsuk ki a parcellákat. Természetesen ilyen magkeverékekkel ültetett parcellák közé ékelt napraforgó vagy kukorica az őz számára is a téli időszakra kiváló takarást és táplálékot jelent.

Vadvédelmi szempontból sokkal kifizetődőbb és olcsóbb ilyen vadföldet létesíteni, mint etetőket és azokat folyamatosan feltölteni. Azonkívül az etetőket más, kevésbé védendő fajok is látogatják, a különböző betegségeket terjesztő rágcsálókról nem is beszélve.

A virágokhoz kötődő rovarok bő táplálékot jelentenek

 

Legyen élőhely az egyhangúság helyett

Miért fásítsunk? A fásítás előnyei
Az alábbi néhány gondolat a fasorok, fásítások tervezéséhez és megvalósításához nyújt támpontot

A fásítás védi a veteményt a szélkártól a vegyszersodródástól, a kiszáradástól, élőhelyet biztosít az élővilág számára. Előnyös mikroklímát teremt azáltal, hogy a szelet lelassítja. Csökkenti a párolgást, továbbá a ködöt, havat, zúzmarát is megállítja, így többlet csapadékot biztosít a terület számára.

Tájképet, látványt teremt, ami nem csupán a gazda szemét gyönyörködteti.

Fásításról a fogoly kapcsán

Miért inkább sövény, mint fasor vagy mezővédő erdősáv? Mert olcsóbb, gyorsabb, kisebb helyet foglal. Nem kell a fatolvajlás veszélyével számolnunk. A ragadozó madarak nem találnak jó fészkelőhelyet és beszállófát sem. A fogoly, a fácán, a mezei nyúl, sőt az őz is jól érzi magát közelében.
A fogoly számára ideális a hazai cserjefajokból álló 1-2 soros növény.

Ajánlott elhelyezési módok

A sövény elhelyezése nem okoz komolyabb gondot, hiszen amennyiben cserjefajokból áll, úgy kicsi a szélessége és a magassága is. Nem kell jelentős árnyékhatástól tartani, így a szomszéd felőli mezsgyére is ültethetjük. Célszerű azonban úgy elhelyezni, hogy az árnyék a saját területre essen, így megelőzhetünk sok kellemetlenséget, szomszédviszályt. A sövény előnye termése mellett, hogy jól látható módon megjelöli a földterület határát. Ültetéskor a kifejlett növény térigényére gondoljunk, ezért a telepített fajoktól függően 1–3 méter elhagyása a mezsgyétől indokolt. Az ültetéskor gondoljunk az első évek ápolási munkáira is, hiszen az első évek gondos gyomtalanítását követően remélhetjük növényeink olyan mértékű megerősödését, hogy évtizedekre meghatározó elemei lesznek a tájképnek. A sövényhez hozzátartozik a két oldalán futó 1–2 m széles füves szegély. A fűfélék szántóföldi betelepedésének megakadályozására célszerű 1 m széles fekete ugarsávot kialakítani a füves mezsgye mellett.

Amennyiben az út elszántásától kell tartani, a határjelölés kiváló módja a fasor telepítése. A megválasztott fafajoktól függően évek során kiváló faanyagot is nyerhetünk, vagy rendszeresen szedhetjük a fák gyümölcsét. Fasort szántók oldalhatárának jelölésére nem célszerű telepíteni. Fasort, egyéb fásítást, vízfolyások, csatornák partján is létesíthetünk. Ebben az esetben mindig kérjük ki a vízügyi létesítmény tulajdonosának, kezelőjének véleményét, engedélyét.

A több sorból álló fásítást, mezővédő erdősávot is célszerű a dűlőúttal párhuzamosan elhelyezni. Alkalmazása akkor is haszonnal jár, ha egy-egy nagyobb táblát kívánunk megosztani. Ekkor az uralkodó szélirányra merőlegesen célszerű ültetni a növényeket. Ezzel az elhelyezéssel a kora tavaszi szárító szelek pusztításától védhetjük meg vetésünket. Az így elhelyezett fásítások havas teleken jelentős víztöbblettel gyarapíthatják környezetüket. Mindezeken túl a vegyszersodródás ellen is kiváló védelmet nyújtanak.

Sövény egyik oldalán 1 m széles műveletlen szegély,
menedék a rovaroknak és az apró gerinceseknek
 

Az ugar definíciója az agrár-környezetgazdálkodási célprogramokban az Érzékeny Természeti Területeken

Az ugar ebben az értelmezésben vetett ugar, legalább 3 fajból áll, ebből az egyik pillangós kell legyen. Az ugar nem etethető, legeltethető, széna nem készíthető belőle, rajta magot fogni tilos, vegyszerezése, műtrágyázása szintén tilos. Egy helyen 1–3 évig tartható fenn ugar. Kaszálása, szárzúzása csak június 15-ét követően lehetséges 15 cm magas tarló meghagyása mellett. Zöldtrágyaként leforgatható július 30-át követően.

Vadvédelmi szempontból a több évig egy helyen maradó ugarok az igazán hasznosak, hiszen itt nem folyik kaszálás. A talaj számára is a több éves ugarok jelentenek előnyt. Sőt, a gazda számára is kifizetődőbb a több éves ugar.

Az alábbi magkeverékek megfelelnek ennek az elvárásnak:

Szárnyasvad keverék:
(2-3 évig maradhat fenn, télen is kiváló táplálékot biztosít. 20 kg/ha)

  • Évelő rozs, olajlen, pohánka, kék édes csillagfürt, őszi káposztarepce, fekete zab, vöröshere, napraforgó, svéd here, inkarnáthere, alexandriai here, takarmánykáposzta, édeskömény

Tarlókeverék:
(gabonatarlóba vethető, tavasszal akár meghagyható, de helyére kora tavaszi elmunkálást követően direktvetőgéppel kukorica, napraforgó vethető. 10 kg/ha)

  • őszi káposztarepce 3 fajtája, őszi takarmányrépa, takarmánymustár, takarmány-olajretek

Pillangóskeverék:
(2-3 évig maradhat egy helyen, sok pillangós miatt a talajt nitrogénben dúsítja. 80 kg/ha)

  • édes csillagfürt, olajlen, seradella, lucerna, takarmányborsó, vörös here, svéd here, áttelelő bükköny, inkarnáthere pohánka, lóbab.

Téli vadlegelő 1.:
(kétéves takarást biztosít, télen megfelelő zöldtakarmányt és takarást nyújt a vadvilágnak 20 kg/ha)

  • Pohánka, svéd here, mézontófű, fehér here, őszi tarlórépa, édes csillagfürt, takarmányrepce, westfáliai fodroskel, vörös here, len, takarmánykáposzta, takarmányrepce, alexandriai here, mályva, takarmánykáposzta, lucerna.

Téli vadlegelő 2.:
(kétéves takarást biztosít, télen megfelelő zöldtakarmányt és takarást nyújt a vadvilágnak. 20 kg/ha)

  • Pohánka, svéd here, mézontófű, őszi tarlórépa, takarmányrepce, westfáliai fodroskel, vörös here, takarmánykáposzta, alexandriai here, mályva, téli takarmányrépa, évelő rozs

Virágos keverék 1.:
(kiváló apró- és nagyvadnak, számos rovar, így a méhek is rendszeresen látogatják, 1-2 éves növényborítást jelent. 20 kg/ha)

  • Pohánka, napraforgó, olajlen, seradella, perzsa here, inkarnáthere, alexandriai here, mézontófű, mustár, vörös here, tavaszi bükköny, téli bükköny, fehér here, kultúrmályva, körömvirág.

Virágos keverék 2:
(rövid tenyészidejű, tavaszi belvizes területre is vethető késő tavasszal, kiváló méhlegelő, utána repce is vethető 30 kg/ha)

  • Pohánka, mézontófű, takarmányborsó vagy tavaszi bükköny.

Az említett magkeverékek költsége 10 000–25 000 Ft/ha, ami egy évre vetítve 5000–10 000 Ft-ot jelent hektáronként.

A telepítés és ápolás, avagy mire ügyeljünk?

A telepítés idején tudnunk kell milyen eszközökkel kívánjuk az első évek ápolását megvalósítani. Sövények esetében legszélszerűbb őszi mélyszántást követően gondosan előkészített, asztalsimaságú talajba kora tavasszal ültetni a csemetéket. Az ápolásra, talajmunkákra a kerti kistraktorok a legalkalmasabbak. Évente a gyomosodás függvényében 2–5-szöri kapálás szükséges. A sövény esetében fekete fóliás talajtakarást is alkalmazhatunk. Ez a kapálást szükségtelenné teszi, hiszen a gyomok nem fejlődnek ki a fólia alatt. A későbbi években a sövény két oldalán fűnyírót vagy fűkaszát alkalmazva a gyomok eltűnnek és füves növényzet alakítható ki. Ezt követően a sövény metszése jelenthet munkát, amit vagy a sövény méretei indokolhatnak, vagy valamilyen sajátos cél. Úgymint a termés fokozása, fészkelőhelyek biztosítása. Ez utóbbi szempontból ne egyszerre metsszük, nyírjuk a sövényt, hanem egy-egy szakaszát külön években, így mindig lesz alkalmas fészkelőhely.

Fasor, a fák között cserjékkel

Fasorok telepítésénél kétféle megközelítéssel próbálkozhatunk. Vagy nagy tőszámmal dolgozunk (2-3 csemete/fm) és ez esetben nem védjük meg a csemetéket a várható vadkártól, vagy kevesebb csemetét ültetünk, inkább koros, többször iskolázottakat és azokat gondosan megóvjuk minden sérüléstől. Ha szántón létesítünk fasort, akkor ugyancsak őszi mélyszántást követően ültessünk. Ebben az esetben a lehető legmélyebben kell a talajt megforgatni, hogy az eketalprétegen a fák gyökere könnyen áthatolhasson.

Ha a nagy tőszám mellett döntünk, akkor már ősszel elültethetjük a fákat. Ebben az esetben a visszametszést nagyrészt elvégzik a nyulak és az őzek. Tavasszal, fakadáskor azonban minden fát 1-3 rügyre metszünk vissza, majd a sövénynél leírtak szerint gondozzuk a fasort. Évről-évre a végleges alak kialakításáig törzsalakítást végezhetünk.

Ha az alacsonyabb tőszám mellett döntünk – ez akkor gyakori, ha ritka vagy koros fát, illetve drága fafajokat telepítünk – akkor célszerű tavasszal telepíteni, így a téli vadkártól megóvhatjuk a telepítést. Ebben az esetben méretes ültetőgödröt kell ásni a csemeték számára. A törzset gondosan védeni kell mind a rágáskártól, mind a széltöréstől, mind a rosszindulattól. A legbiztosabb védelmet a legalább 3-4 karóból és drótfonatból álló törzsvédelem biztosítja. Ebben az esetben is célszerű a törzset karóval erősíteni, melyet csúszó, ún. nyolcas kötéssel rögzítünk a törzshöz. Korosabb csemeték ültetése esetében nem szabad elhanyagolni a locsolást sem.

Mezővédő erdősáv telepítésekor szintén a művelőeszköz szabja meg a sortávolságot. A legtöbb erőgép számára megfelelő a 2,5–2,7 m. Ilyen sortávolság esetén akár tárcsával, akár talajmaróval, sőt kultivátorral is művelhetjük a talajt. Két nyár elteltével a harmadik nyáron kaszálással, esetleg szárzúzóval alakíthatjuk ki a fűfélékből álló, talajtakarást biztosító aljnövényzetet. A későbbi években csak a fák ápolása (törzsnevelés, ritkítás) és pótlása szükséges.

Fontos a két oldalt húzódó átmeneti füves zóna
a rovarvilág és fogyasztói számára

Sövény madárvédelmi célból

Gazdag fajösszetételű, sok táplálékot és fészkelőhelyet biztosító sövény a madárvédelmi sövény. Célszerű egy-egy vadgyümölcsöt is a sövénybe ültetni annak érdekében, hogy a rovarevő fajok mellett a gyümölcsöket kedvelő fajok is kellő táplálékot találjanak. A vadgyümölcsök nem csupán a madarak számára jelentenek csemegét, hanem egyéb állatfajoknak is. Metszéssel szabályozhatjuk a fészkelőhelyek számát és a gyümölcstermést is. Használható fajok: bodza, kökény, nyugati ostorfa, májusfa, berkenye, som, varjútövis benge, vadrózsa, fagyal.

Sövény, fasor, mint méhlegelő

Mint korai méhlegelő a fűzfélék, a mogyoró, a som, majd a kökény és az akác, valamint a májusfa kínál kiváló lehetőséget a méhek számára. Egy-egy japánakác koronája nyári méhlegelőnek kiváló, akárcsak a hárs. Ha többcélú hasznosításra gondolunk, akkor az akác mellé bodzát is ültethetünk, melynek virága és termése is feldolgozható, értékesíthető, mindkettő növénynek helye van a házi patikában.

A gyümölcstermő fásítás

Nem csupán a madaraknak, hanem a gazda számára is csemegét, akár kiegészítő jövedelmet jelenthet egy-egy sövény, fasor. Ilyen párosítás a törökmogyoró fasor bokormogyoró cserjeszinttel. Telepíthetjük egy sorba is a kétféle mogyorót. Ebben az esetben 12 méterenként ültetve a törökmogyorót, majd közéjük 3 méterenként ültetve a bokormogyorót hozhatunk létre fasort. A törökmogyoró törzsét meg kell óvni az őzek és nyulak kártételétől. A bokormogyorót ritkítással nevelhetjük gyümölcstermő bokrokká. Ültethetjük három sorba is úgy, hogy a középső sor törökmogyoró, a két szélső pedig bokormogyoró.

Gyümölcséért ültehetünk kerti berkenyéből, somból, mandulából, bodzából, dióból, eperfából, sőt akár régi, ellenálló gyümölcsfajtákból álló sövényt vagy fasort is. Tavasszal gyönyörű látványt nyújt a somból és mandulából álló párosítás. A látványt tovább fokozhatjuk, ha az alsó cserjeszintre törpemandulát ültetünk. Ugyancsak terméséért ültethetünk vadrózsából álló sövényt. Ez a sövény az illetéktelen behatolók ellen is védelmet nyújt.

 

Vadrózsa

Fekete bodza

Alkalmazható fajok

Érdemes talajtani szakvélemény alapján kiválasztani a telepítendő fajokat, illetve az erdészeti szolgálat szakmai segítségét kérni, hiszen az egyes fafajoknak eltérő a talaj iránti igénye, valamint a tűrőképessége. A dió a mélyben sós, azaz szikesedő talajok esetében nem jó választás, hiszen valószínűleg termőre fordulást követően, amint eléri a sós talajréteget, kipusztul. A környékre ajánlható cserjefélék a következők: vadrózsa, bodza, kökény, galagonya, mogyoró, fagyal, gyöngyvessző. A fák közül a magyar kőris, a mezei és a tatár juhar, kocsányos tölgy, török mogyoró, fehér nyár, fekete nyár, különösen a jegenye változat, a mezei szil, dió, mandula és a vadgyümölcsök ajánlhatók (vadkörte, mirabolán szilva, vadalma). Az akác, japán akác, koronaakác, eperfa, ecetfa, ostorfa, ezüstfa, pusztaszil – mint tájidegen fajok – telepítését kerüljük.

Szuda Zoltán, II. 25.


Tanácsadással foglalkozik a
Mértékkő Kft.

Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program mintagazdasága
6915 Csanádalberti, Jókai Mór u. 13.
Telefon: 62/299-197
Fax: 62/299-197
E-mail: mertekko@vnet.hu
A magkeverékek szintén beszerezhetők ezen a címen.


HOVÁ TŰNIK A VAD? – II.
avagy urbanizált világunk áldozatai

Ez egy olyan figyelemfelkeltő cikksorozat kíván lenni, amely felhívja valamennyiünk figyelmét arra, hogy mindennapjaink során járjunk nyitott szemmel, próbáljunk meg tenni az élővilág érdekében környezetünk egyhangúsága, szürkülése ellen.

A RÁGCSÁLÓIRTÁS HELYES GYAKORLATA
A rágcsálóirtás következményei

Különösen azokban az években, amikor felszaporodnak a pocokfélék, sok gondot okoz a (vad)gazdának a rágcsálóirtás. Ezekben az években a rókák száma is gyarapszik, akárcsak a többi szőrmés kisragadozóé, de nem ez jelent igazán gondot. Sokkal inkább a kétlábú nagyragadozó, az ember tevékenysége. A rágcsálóirtás a vadgazdának is előnyös lehet, hiszen olyan betegségek terjedésének csökken az esélye, amely betegségek a hasznos vadra is komoly veszélyt jelentenek (tularémia). Ezen kívül a rágcsálók alacsony száma a kisragadozók számát is alacsonyan tartja.
A vegyszer felhasználását megakadályozni nem lehet, hiszen a terület használójának kötelessége védekezni a rágcsálók ellen, amennyiben a lakott járatok száma mezei pocok esetében eléri vagy meghaladja a 10 db/100 m2 értéket. A védekezést megteheti teljesen veszélytelen módon is, amennyiben a területre ülőfákat helyez ki a ragadozók számára. Ez a ritkább eset.
A gazdálkodók gyakorta nyúlnak méreghez ezekben az időkben. Ez nem is lenne baj, ha az előírásokat betartva használnák az engedélyezett szereket. Tehát csak engedélyezett szereket szabad használni, és azokat is csak az előírásoknak megfelelően. Az egyik leggyakoribb szer a REDENTIN 75 RB. Ez a szer a madarakra veszélytelen minden ellenkező híreszteléssel ellentétben. Annál veszélyesebb a négylábúakra, különösen a mezei nyúlra. Ezért nem véletlen, hogy a szer engedélyokiratában pontos előírás szerepel a felhasználásról. A legbiztosabb módszer, amikor a szer takarás alatt (bála, kukoricaszár), a földfelszínen várja az éhes rágcsálókat. Ez biztos módszer, hiszen a pocokfélék biztonságban érzik magukat a takarás alatt és gyorsan elfogyasztják a mérget. Más, nagyobb testű jószág viszont nem fér a méreghez, így életben marad. Természetesen ez több munka, mintha kiszórná az ember a mérget műtrágyaszóróval, de biztosabb eredményt hoz.

Kukoricaszár-kévék alá helyezett rágcsálóirtó lucernán

A legszörnyűbb eredményekhez vezet, amikor a gazda nem bízik a szer hatékonyságában és amatőr vegyészként próbálkozik javítani a hatékonyságot. Ennek lényege, hogy a rágcsálóirtóhoz egyéb, különösen mérgező anyagot kever. Ez taglózó hatású, viszont hihetetlen veszélyes, mert rendkívül kis mennyiségben is halált okoz, és nem csupán a rágcsálók esetében. Az őz az ilyen kezelt szertől 10(!) lépésen belül elpusztul, a felvett mennyiség mokkáskanálnyi! Ilyen preparált csalétektől bizonyíthatóan 20 őz pusztult el ebben a szezonban a pitvarosi Petőfi Vadásztársaság területén. Az áldozatok száma biztosan jóval nagyobb a felleltek számánál. Az elpusztult jószágot vagy a kezelt növényzetet akár ember is fogyaszthatja, különösen veszélyes ez gyerekek esetében. A helyzet akkor drámai, ha a vegyszert permetezve juttatják ki és nem jelzi a kezelést semmiféle felirat az állományban. Egy-egy csokor petrezselyemzöld az ilyen kezelt területről és a család a vasárnapi ebédet követően jobb esetben a kórházban ébred.
Az engedélyokiratban leírt módszer biztonságát fokozni lehet azzal, ha a szert csontliszt, vérliszt vagy húsliszt vizes oldatával keverjük össze. Ezt legegyszerűbb betonkeverőben, kevés víz hozzáadásával elvégezni. Az eredmény egy rendkívül büdös anyag lesz, ami mind az ember, mind a növényevők számára visszataszító, viszont annál vonzóbb a rágcsálóknak. Ezt a kellemetlen szagú keveréket bátran ki lehet szórni (az előírt mennyiségben) műtrágyaszóróval is a területre.

A kéve alatt látható járatok

A szer engedélyokiratban előírt felhasználása:
Szántóföldi, rét-legelő, gyümölcsös és szőlő, erdészeti csemetekert, faiskola kultúrákban, mezőgazdaságilag nem művelt területeken, mezei pocok elleni védekezésre teljes felületkezelésnél, alacsony növényzettel vagy növényzettel nem borított területen, vegetációs időszakon kívül 20 kg/ha a dózis. Teljes felületkezelésnél sűrű növényzetnél 30 kg/ha, járatkezelésnél 6 kg/ha mennyiségben kell felhasználni. Járatkezelést kell alkalmazni, ha a mezei pocok lakott járatok száma 10 db/100 m2-nél kevesebb.
Használható minden olyan eszköz (műtrágyaszóró, csoroszlya nélküli vetőgép, légi gép), amely a csalétek egyenletes kiszórását biztosítja. Röpítő tányéros műtrágyaszóró használata a kezelések elvégzéséhez tilos! Ha a fertőzés több táblát magában foglaló, nagy, összefüggő területre terjed ki, a védekezést a helyi lehetőségektől függően szakaszosan, egy alkalommal legfeljebb 100–150 ha kiterjedésű területen szabad végrehajtani. A területen az élő vad viselkedését a védekezések között figyelemmel kell kísérni és vadgazdálkodási szakember véleményét mérlegelve kell a kezeléseket végrehajtani.

Szuda Zoltán, II. 19.
(NVT tanácsadó
vadgazdálkodási szakmérnök)


HOVÁ TŰNIK A VAD? – I.
avagy urbanizált világunk áldozatai

Ez egy olyan figyelemfelkeltő cikksorozat kíván lenni, amely felhívja valamennyiünk figyelmét arra, hogy mindennapjaink során járjunk nyitott szemmel, próbáljunk meg tenni az élővilág érdekében környezetünk egyhangúsága, szürkülése ellen.

Problémafelvetés a beton műtárgyak kapcsán

Általában a beton műtárgyak a vízkormányzásban hasznos segítők. Azonban egyikük-másikuk komoly vámot szed az élővilág tagjaiból. Nem csupán az apró rágcsálók, sünök valamint a földön fészkelő madarak fiókái esnek áldozatul, hanem a kisebb mezei nyulak és bizony az őzgidák is. Ezek a veszélyesnek nevezhető beton műtárgyak, valójában U-alakú elemekből összeállított, akár több száz vagy ezer méter hosszú vályúk. Az oldalfal közel függőleges, magassága 80–100 cm, a keresztmetszet kb. 50–70 cm. Ezek a méretek okozzák a problémát, hiszen ilyen mélyről és ilyen szűk helyről nem tud ugrással kikecmeregni a jószág, gyakran felnőtt mezei nyulak vagy őzek, sőt fácánok sem, főként ha víz van a csatornában, és az állat pánikba esik. Ezek a „vályúk” alattomos csapdának is tekinthetők, hiszen méretükből fakadóan megkerülhetetlenek az állatok számára. Aszályos időben, ha víz van bennük, akár csalizott csapdának is felfoghatók.

Betoncsatornák

Érdemes lenne vizsgálatot végezni, felmérni, milyen térbeli elhelyezkedésben és milyen hosszban találhatók ilyen létesítmények, illetve azt is érdemes lenne megvizsgálni, mekkora vámszedői az élővilágnak ezek a létesítmények. Ezt követően kellene kidolgozni egy tervet ártalmatlanításukra. Kiváló alkalom ez természetvédők és a vadászok számára az együttműködés gyakorlati megvalósítására.

Az utak, mint veszélyforrások a vadvilág számára

A növekvő motorizációról és káros környezeti hatásairól sok szó esik a médiában. Ilyenkor legtöbbször a károsanyag-kibocsátás, az üvegházhatás, valamint a rákkeltő anyagok kerülnek címlapra. Jóval kevesebb szó esik azonban a száguldás áldozatairól, az ízeltlábúaktól a gerincesekig. Némi szarkazmussal mondhatnánk azt is, kivéve a főemlőst, az embert, mert minden napi hír azzal kezdődik, mennyi emberi áldozatot követelt a közlekedés. Senki nem ad számot a lepkékről, pillangókról, hogy csak a szebb, közismertebb rovarokat említsem, de nem ad számot senki a csigákról, hüllőkről, kétéltűekről, valamint a többi jószágról sem. A békák talán üdítő kivételként említhetők, hiszen egyes civil szervezetek alagutat építenek a békák szaporodóhelyei közelében a közutak alá, vagy terelőket alkalmaznak, hogy csökkentsék a békanép veszteségeit. A nagyobb testű vadak általában mint veszélyforrás, a közlekedés szükséges rossz velejárói kerülnek szóba a médiában.
Valószínűleg többen voltunk már tanúi szándékos vadgázolásnak is. A vadgazdák életét is megkeserítik a perek, bírói ítéletek, kártérítések, a kötelezően kihelyezendő vadveszélyt jelző táblák, azok rendszeres pótlása. A lényeg azonban az lenne, változzon meg a közlekedés résztvevőinek, a közvéleménynek a szemlélete ezen a téren. Teremtsünk divatot! Valamennyien óvjuk, védjük a vadvilág minden tagját a közlekedés során is, az apró ízeltlábúaktól a főemlős emberig. NE legyen divat közutakon gyorsasági versenyeket tartani, ne legyen divat autóval „vadászni” fácánra, nyúlra, őzre. Kiváló alkalom ez a vadásztársadalom számára a közvélemény pozitív befolyásolására.

Eltűnő árkok nyomában

Nap mint nap látjuk, hogyan fogynak az utak mellől az árkok, fasorok, fák, hogyan hagyja fel a közútkezelő az árkok gondozását, hogyan fogy a vad élettere. Így van ez főként a Tiszántúlon, ahol a gazdák földéhsége a közút mellé helyezi a nyitóbarázdát, olyannyira, hogy a kalász már az aszfaltra hajlik. A kilépő vadnak esélye sincs. Gondoljunk bele, apróvadjaink szegélyhasználók. Gyakorlatilag vadászat, mérgezés, vegyszerezés nélkül is eltűnnek, hiszen életterüket számoljuk fel. Sőt, csapdába csaljuk, mert a közút lesz a szegély, ahova kényszerül. Erről is többet kellene gondolkodnunk! Érdemes lenne megvizsgálni, vajon – a magasabb rendű fajokat figyelembe véve – mennyi áldozata van egy első-, másod-, harmad- vagy negyedrendű közútnak évente átlagosan, 1 km-re számítva. Úgy gondolom megdöbbentő eredményeket hozhat egy-egy ilyen kutatás.

A földmérési jel mutatja a régi árok kiterjedését

Az egykori és a mai helyzet

Miért éppen a vadászok foglalkozzanak a kérdéssel? Azért a vadászok, mert ők a leginkább érintettek az ügyben. Fel kell tárnunk az okokat ahhoz, hogy ne tüneti kezelést alkalmazzunk, hanem a kór gyökerét számolhassuk fel.
Íme ismét egy olyan feladat, amely természetvédők és vadászok számára nyújt lehetőséget az együttműködésre, sőt ifjú természetbúvároknak, egyetemi hallgatóknak, természetvédelmi civil szervezeteknek is olyan terület, ahol megpróbálhatják erejüket, kitartásukat.

Szuda Zoltán
2006. II. 15.

Még látható az egykori fasor utolsó mohikánja


A FOGOLY KAPCSÁN

Egyre többet hallunk erről a madárról, egyre többet olvasunk róla és ismerkedünk az országos programmal. Mennyit ér az országos fogolyprogram? Amennyit megvalósítunk belőle. Ahhoz, hogy sikeres legyen, minden szereplőnek tennie kell közösen az ügy érdekében.

Az indulás körülményei nem tekinthetők túl kedvezőnek. Mire megfelelő mennyiségű madár áll rendelkezésre, beérnek a kísérleti területek tapasztalatai, az ország vadásztársadalma átmeneti időszakba kerül. Megküzd a következő tíz év vadászati hasznosításának lehetőségéért. Óvatosak a vadászatra jogosultak, hiszen nem ismerik az átmeneti szabályozás részleteit sem, nem tudják ki aratja le az eddigi munka gyümölcsét, ezért nehezen bírhatók rá bármiféle kockázat vállalására. A pénzt szűkösebb időre teszik félre.

A bizonytalanságon túl, valljuk be, a fogoly újratelepítésének egyik kulcskérdése a ragadozókérdés. Vajon lehet-e olyan körülmények között sikeres a kezdeményezés, amikor a fogolyra veszélyes szárnyas ragadozók mindegyike és a fészekrablók jelentős része védett, amikor ragadozógazdálkodásunk elmaradott, a vadászható fajok esetében is gyenge eredményeket mutatunk fel?

Lehet-e sikeres a kezdeményezés, ha nem társul hozzá egy általános, nem csupán a vadgazdákat célzó felvilágosító kampány a fogoly életmódjáról, biológiájáról? S végül lehet-e sikeres, ha számára kedvezőtlen élőhelyre kerül ez a madár?

Úgy vélem ez utóbbi esetben talán bíztató a helyzet, hiszen végre elindult a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv keretei között az agrár-környezetgazdálkodás támogatása. Sajnos nagyrészt azok a célprogramok hiányoznak, amelyek kifejezetten a fogoly számára teremtenének kedvező élőhelyi feltételeket pl: cserjesorok, sövények telepítésének támogatása, szántó fajgazdag gyeppé alakítása. Ám különösen az Érzékeny Természeti Területeken még így is igen bíztató a helyzet, hiszen öt év távlatában valóban jelentős területeken lesz kedvezőbb a mezőgazdálkodás gyakorlata a földön fészkelő fajok számára. Ezeken a vidékeken a túzok és egyéb fajok érdekében a gazdák vetésterületük legalább 20%-án vetett ugart kell kialakítsanak és legalább 20%-on pillangós takarmánynövényt termelnek. További 10%-on repcét kell vetniük.

A ragadozókérdés esetében nem kerülhető meg a hazai természetvédelem szerepvállalása, sőt az élőhely esetében sem, hiszen jelentős területek kezelői a nemzeti parkok igazgatóságai. Íme itt az alkalom, hogy az oly sokszor említett, sőt papírra vetett együttműködés vadászok és természetvédők között valós tartalommal töltődjön meg.

A felvilágosítás, az ismeretterjesztés során a földhasználókra, a természetjárókra, fiatalokra is, sőt az egész lakosságra kiterjedően kell eredményes munkát végezni. Ebben mind a program gazdájának a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak, mind valamennyi vadászati szervezetnek, beleértve a vadásztársaságokat is, de ugyanígy a zöld civil és államigazgatási szereplőknek is részt kell vállalniuk. Továbbmegyek, az említet szereplőknek a közös siker, a fogoly sikere érdekében a jogalkotás és jogalkalmazás terén is áldozatokat kell hozniuk, engedményeket kell tenniük.

Sok rég elfeledett, vagy azóta más nemzetek által továbbfejlesztett új vadgazdálkodási praktikát kell meghonosítanunk, a napi munka részévé tennünk. Vajon a működő élvefogó csapdák száma mekkora lehet Csongrád megyében? A nyest kézre kerítésére milyen módszereket alkalmazunk? Ismerjük-e a fogolyetetés módszereit?

Úgy vélem szűkös, vadgazdálkodásra fordítható forrásait az ágazatnak nagyrészt ezen cél szolgálatába kell állítani, s ha lehet a természetvédelemnek is ki kell vennie a részét az anyagi teherviselésből. Az európai alapelvek gyakorlati megvalósulására ad kiváló lehetőséget ez a program. A partnerség, a szubszidiaritás jegyében a források összekapcsolásával (addicionalitás) nagyobb az esély a sikerre.

Egyesíteni kell erőinket, hogy azok ne kioltsák egymást, hanem egymást erősítsék. Össze kell fognunk, hogy ez a nagyszerű kezdeményezés valóban elérje célját, és újra magyar fogolyként emlegessék ezt az apró szürke madarat világszerte.

Szuda Zoltán
2006. II. 4.


MŰKOTORÉK RÓKÁNAK

Ez a megoldás egy személy által másfél-két óra alatt könnyedén telepíthető. Ez a gyors munka biztosítja azt, hogy a kotorék kellő rejtettségben maradjon, ami a későbbi eredményes működtetés záloga. A felhasznált anyagok lehetővé teszik a helyi sajátosságokhoz leginkább illeszkedő kotorék elkészítését. A képen látható megoldás helyett két bejáratú változatban is elkészíthető. A talajviszonyok függvényében földfelszínen és föld alá is telepíthető réten, szántón, vagy akár erdőben.

 

Y-elágazó
Az építmény egyik legfontosabb eleme az elágazó idom. Lehet betonból, de a műanyag is megfelelő. A csöveknek tisztáknak kell lenniük beépítéskor és nem szabad éles éleknek lenniük. A vágást követően a sorját el kell távolítani. Törekedni kell a lehető legpontosabb illesztésre, lehetőleg ne legyenek kiálló részek.

 

Anyagköltség kb. 17 000 Ft

  • 1 db műanyag dézsa tetővel: 2000 Ft
  • 1 m2 ponthegesztett vasháló min.10×10-es kiosztású: 2000 Ft
  • 1 db Y-elágazó: 1000 Ft
  • 8-10 m PVC dréncső 20 cm átmérőjű: 10 500-13 000 Ft


Elhelyezési javaslat:

  1. Először a katlanból kiágazó két járatot kell levágni. Ezek kb. kétméteresek. Használjunk éles szerszámot. A vágás során sima éleket készítsünk, a kiálló hegyes, egyenetlen éleket igazítsuk ki.
  2. Célszerű az egészet összeállítani a kívánt helyszínen a felszínen, majd ásóval megjelölni a cső nyomvonalát, az Y-elágazó és a katlan helyét. A bebúvó járatot mindig enyhén ívesen alakítsuk, a róka idegenkedik az egyenes járattól. A cső rugalmas, ezért célszerű a rögzítéséhez kis karót használni. Ezt követően ki kell ásni a kívánt mélységű árkot, majd a csövet lefektetni és betakarni. Ha a talaj nedves, nem kell egészen a felszín alá ásni a csövet, hiszen a kikerült talajjal be is lehet fedni a föld feletti részt.
  3. A katlan elhelyezéséhez nagyobb gödröt kell ásni és nem szabad elfeledkezni a gödör fenekére kerülő vasrácsról. Ennek az a feladata, hogy megakadályozza a róka további kotorékbővítő tevékenységét. A rácsra kell a katlant helyezni, bekötni a két járatot, majd feltölteni a gödröt földdel. Vigyázni kell a pontos illesztésre és az élekre. Ha a talajviszonyok engedik, érdemes 50 cm mélyen elhelyezni a rácsot és a feltöltés során az utolsó 10 cm-en helyi anyaggal (avar, széna, lomb) befedni. Így könnyebb lesz a tetőt kiemelni és a rókafiakat eltávolítani.
    Végül a katlan fagymentesítéséről is érdemes gondoskodni. Ezt a legkönnyebben úgy érhetjük el, hogy szalmából, szénából, trágyából kis boglyát rakunk fölé. A lényeg, hogy könnyen elérhető legyen a fedél. Ez azért is szükséges, mert évente kétszer (nyár végén és tavasszal) célszerű kitakarítani a katlant az élősködők miatt. Így azoknak a kórokozóknak a terjedését meg tudjuk akadályozni, amelyek a kutyát és bennünket is veszélyeztetnek. A katlan alján a rácsot 5-10 cm vastagon takarjuk el földdel, homokkal, arra aztán akár egy kivénhedt lábtörlőt, vagy polifoam darabot is elhelyezhetünk, ez a rókáknak tetszeni fog, hiszen nem a rácson kell feküdniük. Használhatunk szénát, szalmát, fűrészport is.
  4. Az elhelyezéskor a nedvességre is figyelni kell. A dréncsövet úgy kell elhelyezni, hogy kifelé lejtsen, ne a katlan irányába. A bejáratnak mindig alacsonyabban kell elhelyezkednie, mint a járatnak és a katlannak. Széltől védetten célszerű a bejáratot elhelyezni, legtöbbször délkeleti tájolással. Az így kialakított műkotorék a róka számára megfelelő komfortot biztosít, ugyanakkor az állatvédelem követelményeinek is messzemenően megfelel, hiszen a kotorékeb elől megfelelő menekülési lehetőséget biztosít.

...

A csövek rugalmasak, ezért a katlant célszerű először földdel rögzíteni, így nem mozdul el. Ezt követően kell bekötni a két járatot. A katlant szénával, szalmával, lótrágyával, vagy valami hasonlóval is körbe vehetjük. Annak megakadályozására, hogy a lecsapódó pára ne csorogjon és csöpögjön a katlan belsejébe egyszerű megoldás kínálkozik. Ha a katlan teteje alá legalább négy vékony gallyat elhelyezünk, akkor a szellőzés biztosított lesz. A gallyakra kell a tetőt rakni, majd szénával, szalmával betakarni.A bejárat előtt kb. 40 cm-rel érdemes egy kb. 20 cm magas kis földhalmot emelni, hasonlóan a természetes kotorékok bejáratához. A kotorék ellenőrzésére érdemes egy madzagot vagy fűszálat a bebúvó nyílásnál elhelyezni. Ha ez elmozdul, akkor bízhatunk benne, hogy a rókák már ismerik a kotorékot. Ha a bejáratnál homokot használunk, akkor a nyomok is megbízhatóbbak, hiszen könnyű sima felszínt kialakítani. A rókák beszoktatásához pedig használjunk abrakot. A bejárathoz, a csőbe szórva a rágcsálókat ide szoktathatjuk vele.

Októberben még kicsi a valószínűsége, hogy otthon találjuk a lakót. De a kukorica betakarítását követően egye nő az esély. Ebben az időszakban érdemes a kotorék átvizsgálását megejteni. Novemberben kezdődik a szezon, a legeredményesebb hónap a január és a február. Márciustól már a kölykökkel is találkozhatunk, de májusban már egyre kisebb az esély, hogy használatos a kotorék. Rossz idő (eső, havazás, szeles idő, vihar) esetén is jelentősen nő az esélyünk. Vigyázzunk, a kotorékban nem csak róka üthet tanyát. A bejáratnál elhelyezett madzag vagy fűszál ne tévesszen meg bennünket, hiszen csak arról tájékoztat, hogy valamikor egy méretes jószág felkereste a kotorékot. Arról már nem, hogy bent van-e.

Nem sokat ér az apróvad érdekében végzett olyan élőhely fejlesztés, amely nem párosul a ragadozók megfelelő kezelésével. Ebben kiváló eszköz a műkotorék a csapdák mellett. Amilyen egyszerű, olyan eredményes is. A műkotorék olyan vadgazdálkodási berendezés, amely egy területről sem hiányozhat. Ez a megoldás olcsó, egyszerűen és gyorsan kivitelezhető. A róka nem idegenkedik a műanyagtól, hiszen nap mint nap találkozik vele az élőhelyén.

Számoljunk! Tízéves üzemtervi időszakra számítva az anyagköltség folyó áron évi 1500-2000 Ft/kotorék. Évente egy róka elejtése esetén már megtérül. Biztonságos, hiszen fertőtleníthető, a kutyát kíméli (és a vadászt is az ásástól). Sportos vadászatot nyújt és kellő esélyt a rókának.

Száraz, kényelmes rókaotthon a szénaboglya alatt

Szuda Zoltán
vadgazdálkodási szakmérnök
2005. XII. 4.



GONDOLATOK AZ APRÓVAD VÉDELMÉRŐL

A mezőgazdaság gépesítése egyre több áldozatot követel a vadállományból. Egyre nagyobb munkaszélesség, menetsebesség, egyre kevesebb emberi közreműködés és egyre nagyobb hatékonyság jellemzi a mezőgazdaságot. A növekvő támogatások a géppark fokozatos modernizációját eredményezik. A biztos jövedelmet jelentő növekvő támogatások okán nő az érdeklődés a mezőgazdaság iránt, az ellenőrzés a munkák tényleges elvégzésére ösztökéli a termelőket. Új technológiák jelennek meg az új gépekkel, így a szénakészítés is háttérbe szorul az új szilázskészítési technológia terjedésével. Ez a kaszálások idejét előbbre hozza, és a kaszálások gyakoriságát is emelni fogja, még nagyobb veszélyt jelentve ezáltal a vadállományra. Ugyanakkor nincsenek jól bevált, megbízható berendezések, megoldások a vad felderítése és mentése terén. A téma érinti az állatvédelmet is, hiszen a sérült egyedek megcsonkítva élhetik túl a mezőgazdasági munkákat, ám az esetek többségében több-kevesebb szenvedést követően nyomorultul elpusztulnak.

Az agrár-környezetgazdálkodás megjelenésével új követelmények jelentek meg a gyakorlat számára. Azonban a környezetbarát kaszálási módszerek gyakorlati alkalmazása nem terjedt el széles körben, hiszen a program által érintett gazdák száma is csekélynek mondható. A környezetbarát kaszálás lényege az, hogy a tábla közepén, vagy a fogás közepén kezdve, kifelé haladva kell kaszálni. Így a vad a szegély felé takarásban tud menekülni, és el tudja hagyni a veszélyes területet. A legjobb, ha a szegély az első kaszáláskor állva marad, mert legtöbbször ez a 6 m széles szegély ad otthont a fészekaljaknak.

Az országban egyre több helyen pályázható zonális (térségi) érzékeny természeti területekhez (ÉTT) kötődő agrár-környezetgazdálkodási programok közül a gyepgazdálkodási programok már ezen elvárások gyakorlati megvalósításához kötik a támogatások kifizetését. (Agrár- környezetgazdálkodásról és támogatásairól bővebben a www.air.gov.hu oldalon.) De az ország nagy részén csupán a mezőgazdák jóindulatán múlik, hogy milyen eszközökkel és módon takarítják be szálastakarmányukat. Ezért kiemelten kellene foglalkozni, elsősorban az apróvadas területek esetében ezzel a kérdéssel.

A hagyományos módszerek (kaszálás kézi kaszával) hatékonyságuknál fogva nem lehetnek ma versenyképesek nagy területek esetében. A láncos vadriasztó hatékonysága alacsony, többnyire a felnőtt egyedek menekülését váltja ki, a fiatal egyedeket méginkább rejtőzködésre ösztönzi. Ha a korszerű technikai megoldások közül a hőérzékelőt és a mechanikus vadriasztót egyesítik (német fejlesztés, Deutsche Jagd-Zeitung 2004/5), akkor a megbízhatóság kérdése merül fel. Ugyanis a hőérzékelő hűvös, tehát reggeli és esti órákban hatékony, de a gép, amire szerelték, nem ekkor végzi munkáját. Ha pedig sok téves riasztást észlel a gépkezelő (traktoros), akkor előbb-utóbb a legnagyobb jószándék ellenére is elveszíti türelmét.

A megközelítésben van a hiba. A mezőgazda, a traktoros, akire hárítottuk eddig a feladatot – azaz észlelni és biztonságba helyezni a vadat – nem érdekelt ebben. Ő elsősorban a gyors és hatékony, eredményes (olcsó) munkavégzésben érdekelt. Még pénzjutalommal is nehezen bírható együttműködésre bizonyos határon túl.

Nem marad más hátra, be kell látnunk, mindaddig marad a régi módszer, amíg új technikai megoldás nem születik. A vadász illetve a vadgazda kaszálás, rendsodrás, bálázás előtt kutyával be kell járja a területet. Lehetőleg fel kell derítenie az apróvadat, vagy el kell riasztania a kaszálás, rendsodrás idejére. Mi lesz a mentett fészekaljakkal? Néhány évtizeddel ezelőtt ez nem volt gond, hiszen minden falusi udvaron volt kotlós, és ki lehetett költetni a mentett tojást. Ma azonban már más a helyzet. Kifejlesztettek kis teljesítményű keltetőket, amelyek felhasználásával megoldható a probléma. Természetesen az elhúzódó kelés és nevelés több gondot okoz, de ügyes megoldásokkal leküzdhetők ezek az akadályok.

A fészekalj helyének megjelölése és kaszálatlan foltok meghagyása, nem hiszem, hogy járható út ebben az esetben. Az ilyen kaszálatlan foltok az intelligens fészekrablók (varjúfélék) és ragadozók (például róka) figyelmét hamar felkelthetik, és ha már egyszer megtanulta, mit jelent a jelzés illetve a kaszálatlan folt, több kárt okoz, mint amennyi hasznot reméltünk. Arról nem is beszélve, hogy a kártevő ember figyelmét is felhívja ez a megoldás. Mindezen túl a föld művelőjének is nehezen kezelhető egy foltokkal tarkított gyep vagy lucernatábla. Sokkal kezelhetőbb viszont egy kaszálatlan szegély, főként, ha a kieső hasznot valaki megtéríti.

A technikai fejlesztés esetében pedig változtatni célszerű az eddigi gyakorlaton. Nem olyan megoldást érdemes keresni, amely a mezőgazdasági munkát végző géphez és személyhez kötődik, hanem olyan megoldást kell keresni, amely a vadmentésben érdekelt vadgazdához kötődik. Szét kell választani a mentést és a mezőgazdasági tevékenységet időben is, és a munkát végző személyében is.

Szeged, 2005. február 8.

Szuda Zoltán
környezetgazdálkodási agrármérnök
vadgazdálkodási szakmérnök