Beszélgetések a vadászszobában

BESZÉLGETÉSEK A VADÁSZSZOBÁBAN

VENDÉGEINK

VOLTAK

dr. Zoltán Attila

dr. Ring Béla

Kócsa István

Buzgó József

Hidvégi Béla

Tengerdi Győző

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium	TISZTELT VADÁSZTÁRSAK! 2005. március 31-én, csütörtökön, a Vadászszoba vendége volt PINTÉR ISTVÁN főosztályvezető FVM Vadászati, Halászati és Vízgazdálkodási Főosztály Köszönjük a beküldött kérdéseket, a főosztályvezető úr válaszait az alábbiakban olvashatják Tisztelt Látogatóink. Preisz Gyula
Ön szerint is válságban van a magyar vadászat, vadgazdálkodás vadásztársaságokra épülő mai rendszere?	Kérdés, hogy mit értünk válság alatt. Európai összehasonlításban nem beszélhetünk válságról, mert a működőképesség megvan, a rendszer működik, csak ellentmondások tapasztalhatók a földtulajdonosi és vadásztársasági érdekek között. A vadásztársasági rendszer alapvetően nem volt rossz, az a leggyakoribb probléma, hogy gyakran nem szakemberek a vadásztársaságok vezetői. A hivatásos vadász felel a vadgazdálkodás szakmai színvonaláért, ennek a kötelezettségének eleget akar tenni. Néha azonban szembekerül a vezetőséggel, amelynek más az érdeke, és emiatt belső konfliktusok keletkezhetnek. A másik probléma a vadásztársaság tagságának a teherviselő képessége. Egy adott vadászterületnek jelentős költségigénye van, ráfordítások keletkeznek egész évben. Nagyobb társaságoknál ez tízmilliós nagyságrendű évente, amivel szemben tehát bevételek kellenek. A költségek közel azonosak: a hivatásos vadász munkabére – bár köztudottan alacsony –, éves viszonylatban tetemes ráfordítás; a vadtakarmányozás, a vadkárok és a bérleti díj is jelentős lehet adott esetben. A vadásztársasági tagoknak el kell fogadni, hogy ha az egész vadászati lehetőséget ők akarják kihasználni, akkor ennek a költségét ma már nekik kell összeadni. Ahol ez nem megoldható, ott egy részét levadásszák, másik részét pedig értékesítik. Jól menő társaságoknál, ahol jól szervezett a vadgazdálkodás, és van egy menedzser típusú vezető – lehet ez a vadászmester vagy vadászmesteri pozíciót betöltő, jól felkészült hivatásos vadász –, ott ezek a napi gazdálkodási gondok viszonylag jól megoldottak. Amire a közelmúltból még sok vadász emlékszik – alacsony bérleti díjak és munkabérek, olcsó vadtartás illetve vadtakarmány, a társaság profitot tudott minden évben realizálni, a vadászati lehetőségeknek csak egy töredékét kellett értékesíteni bérvadászat formájában –, az elmúlt évek során véglegesen megváltozott.
Milyen megoldást tud elképzelni a minisztérium, amellyel fel lehetne oldani a vadász kontra földtulajdonos ellentéteket (bérleti díj, vadkár, vadászati kár, vadászati lehetőség – tagfelvétel)?	Jó szerződéseket kell kötni. A Vtv. elfogadásakor egy alapvető prioritás keletkezett, egy elsőbbség – a földtulajdonos elsőbbsége. Ami az elmúlt évek során feszültségként jelentkezett, az jellemzően arra vezethető vissza, hogy 1997-ben nem a tényleges tulajdonosok döntöttek. Annakidején nem is léptek még birtokba az elhúzódó kárpótlási és részaránytulajdon-kiadási folyamat miatt, ennek következménye, hogy nem is tudták, mi legyen a vadászati jogukkal. Ott, ahol a tulajdonosok felelősségteljes döntést hoztak, vállalták a vadgazdálkodás terheit és kötelezettségeit – tehát saját maguk vadásznak –, ott belső probléma most nincsen. Gondok abból adódnak, ha a nem vadászó földtulajdonosoknak nem akarnak fizetni, és egy szűk csoport ki akarja sajátítani egy nagyobb terület vadászati hozamát és lehetőségeit. A 2007. március 1-jén elinduló új bérleti ciklusban ezek a feszültségek már oldódni fognak. A földtulajdonosok eldöntik, hogy maguk akarnak-e vadászni vagy sem, s ha ennek a felelősségét nem vállalják, haszonbérbe adják a területüket. Utóbbi esetben meg kell nézniük, hogy kinek, mennyiért, milyen feltételekkel adják bérbe a területet, a bérleti szerződésben mennyire kötik ki a vadkártérítés és bérletidíj-fizetési kötelezettséget. Egyébként ha a bérleti díjat valaki nem fizeti, az most is azonnali felmondási ok. Hozzátartozik a kérdéshez, hogy 1997-ben a bérleti díjakat sok esetben alacsonyan állapították meg, a tulajdonosok érdektelenek voltak, helyettük a jegyző hozott döntéseket. A közös képviselő gyakran annak az oldalán állt, aki végül a haszonbérlő lett, melynek következtében kisebb bérleti díjakat állapítottak meg, mint amennyit a terület valójában ért. A következő ciklusban várhatóan ez már ritkábban fordul majd elő. Vadászati lehetőség, tagfelvétel. Sok helyen tudok jó példát, hogy a vadászni akaró földtulajdonosokat a helybeli vadásztársaság felvette, akik aztán a haszonbérbe adás mellett döntöttek. De azért egyet látni kell: ha a tulajdonosi közösség úgy dönt, hogy haszonbérbe adja a területét, akkor ezzel lemond a vadászat lehetőségéről, hiszen haszonbérleti díjat kap cserébe. Az pedig, hogy ezek után a vadásztársaság kit vesz fel a tagjai közé, az az egyesülési jogról szóló törvény alapján a vadásztársaság belső ügye.
A híradásokból arra lehet következtetni, hogy több földtulajdonosi és termelői érdekképviselet is – MAGOSZ, MEGOSZ, Parasztszövetség, MOSZ – kezdeményezi a Vtv. 2007. előtti módosítását. Ön milyen esélyt lát erre?	Kezdeményezésről részben tudunk. Lehet, hogy a jelenlegi törvény is biztosítja a felmerülő problémák feloldásának a lehetőségét – például a tulajdonosok kisebb területen, a saját földtulajdonukon, ingatlanukon (100–200 hektár) vadásszanak –, csak ennek a módját nem ismerik a tulajdonosi közösség tagjai. Egyelőre a problémák feltárásának időszaka van, és várjuk a fenti szervezetek konkrét javaslatait.
A módosítást szorgalmazók többnyire a jegyzők szerepének csökkentéséről, a vadászterületek nagyságának módosításáról, a vadászterületen belül kisebb vadászati egységek kialakításának lehetőségéről, a bérlők körének újragondolásáról beszélnek.	Nagy vita volt 1996 előtt a törvény elfogadásakor, hogy ki jelenhessen meg törvényes képviselőként a távollevő földtulajdonosok nevében. Mivel akkoriban a tulajdonviszonyok kialakulatlanok voltak, ezért gondoltuk úgy, hogy olyan, hivatalt viselő személy legyen felhatalmazva képviseleti joggal, akitől később számonkérhető a döntés. Aki össze tudja fogni a véleményeket és integrálja a távolmaradók érdekeit is. Úgy vélekedtünk, erre a település jegyzője a legalkalmasabb. A jegyzők képviseleti joga az esetek nagy részében jól működött, egy-egy negatív eset előfordulása nem feltétlenül kell, hogy törvénymódosításhoz vezessen. A vadászterületek nagyságának módosítása tekintetében az a kérdés, hogy fennmaradjon-e a minimális 3000 ha nagyság, vagy esetleg lejjebb lehet-e menni. A jelenlegi 1200 vadászterület átlag területnagysága meghaladja a 7000 hektárt, ami azt is jelenti, hogy nyugodtan kialakulhatna kétezernél több vadászterület. A 3000 ha-nál kisebb területek kialakítása esetén egy másik súlyos gond is adódik. A 3000 ha még el tud tartani egy hivatásos vadászt, ennél kisebb terület már nem. A hivatásos vadász kötelező alkalmazását több vadászterületnek együttesen kellene megoldani, ami megint súlyos belső konfliktusokat eredményezhet: mikor, hol van a hivatásos vadász stb. A bérlők körének újragondolása. Itt az vetődik fel, hogy az egyéni bérletet be lehet-e vezetni vagy nem. Ez még nyitott kérdés. Összességében abba az irányba kellene menni a hazai vadgazdálkodásnak – követve az európai irányvonalat –, hogy sokkal inkább a rekreációt, a pihenést, a kikapcsolódást szolgálja a vadászat. A bérvadászat és vadászati turizmus egy bizonyos ideig fenntartható, de a jövő útja nem ez. Természetesen tudjuk, hogy egyik évről a másikra nem lehet ezen változtatni: a bevételek jelentős része még a bérvadásztatásból származik, és az egész rendszer erre épül. Hátrányosabb helyzetű terüleken a vadászati turizmus jelenti szinte az egyetlen munkalehetőséget.
A haszonbérleti díjak várható radikális emelkedését (1000–3000 Ft) lehet-e jogszabályi eszközökkel befolyásolni, vagy csak a piaci szabályok (kereslet-kínálat) fognak érvényesülni?	Semmiképpen nem szerencsés jogszabályi eszközökkell árképzési folyamatokba beavatkozni. Az árak eltérítése csak ideig-óráig tarthat, és ennek mindig megfizeti valaki az árát. Hogy milyen áron szerződnek a felek, milyen feltételekkel adnak haszonbérbe egy-egy területet, ez az érintettek belső ügye. A vadászterületek minősége eltérő, vannak kiemelkedő adottságú, jó élőhelyet biztosító, jelentős vadállománnyal rendelkező területek, és vannak gyengébbek. Előbbieken megjelenhet egy komoly költségelem, a vadkár, tehát a gazdasági hozamát tekintve, nem biztos hogy ezeknek a területeknek a legjobb a gazdálkodási mutatójuk. Ezt kell tükrözniük a haszonbérleti díjaknak, várhatóan a kereslet-kínálat általános szabályai fognak érvényesülni.
Egyre gyakrabban hallani vadászati, vadgazdálkodási szakemberektől olyan véleményt, hogy bár a vadászterületek jelenlegi méretén nem indokolt változtatni, de a tulajdonosi szemlélet erősítése, a földtulajdonos / vadásztársaság-ellentét csökkentése céljából lehetséges és talán szükséges lenne a min. 3000 ha-os vadászterületeken, vadgazdálkodási egységeken belül 30–300 ha-os korlátozott, önálló vadászati joggal rendelkező területek kialakítását – részletes jogi szabályozással – lehetővé tenni.	A 30 hektár nagyon kevés (500×600 méter), annyira kicsi, hogy a puskát sem lehet nyugodtan elsütni egy ekkora területen. A 300 hektár már értelmezhető, a jelenlegi törvényi keretek között is meg lehet ezt oldani. Ha a tulajdonosi közösség a működési szabályzatban úgy dönt, hogy az adott területet 300–500 hektáros területrészekre osztja fel, és azt mondja, hogy egy kijelölt területen XY tulajdonos jogosult vadászni, viseli a vadkárt és bizonyos kötelezettségeket ellát, akkor lényegében megvalósult az elképzelés jogi szabályozás nélkül. Egy másik lehetőség, hogy mondjuk tíz ember kibérel egy 3000 hektáros területet és közös vadgazdálkodás mellett egymás közt felosztja. Ez szintén járható út, ez esetben is el lehet osztani a lelövési kontingenseket kisebb területegységekre. Megállapodhatnak például abban, hogy disznóhajtás csak teljes területen, míg vadkárelhárítás, tarvadvadászat, selejtbak- és selejtbika-kilövés 300 hektáronként lehetséges.
Ki képviseli jelenleg az állami tulajdonú területeket a földtulajdonosi gyűléseken, az állami területek után kit illet a haszonbérleti díj, illetve a garantált hozam?	Az állam tulajdonosi jogainak gyakorlása az erről szóló törvényekben szerepel, az, akit az állam felhatalmazott ezeknek a jogoknak a gyakorlására. Ezek közül legjelentősebbek a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM). A válaszadásra ők az illetékesek.
A garantált hozam, mint fogalom létezik-e még, vagy a földtulajdonosnak ezen felül a képződött haszonból is jár-e?	Ez tulajdonosi döntési jogkör, a tulajdonosi közösség maga dönti el, hogy vállalja-e a gazdálkodás kockázatát. Ha azt mondják a tulajdonosok, hogy nem kívánnak a vadászatból részesedni, de minden évben egy garantált hozamot szeretnének látni, akkor tulajdonosi közgyűlési döntéssel, a működési szabályzatba történő elhelyezéssel ez lehetséges. A működési szabályzatban kell meghatározni, hogy az egyes tulajdonosokat miként illeti meg a vadászat lehetősége, hogyan részesednek a költséghozzájárulásból és a hozamokból. Jellemzően az a gyakorlat alakult ki, hogy aki a gazdálkodás kockázatát magára vállalja, az egy bizonyos fix összeget fizet évente a tulajdonosoknak Ha ezen felül veszteség van, az az ő terhe, ha nyereség, az az ő haszna. Ebbe a hatóság nem kíván beleszólni.
Jogszerű-e egy földtulajdonosi közösségnek az a vadászat rendjére vonatkozó döntése, hogy a saját jogú vadászterületen a földtulajdonosi közösségnek csak azon tagjai folytathatnak ténylegesen vadászatot, akik legalább 30 ha saját földtulajdonnal rendelkeznek? Azok a földtulajdonos vadászok, akiknek ennél kisebb földbirtokuk van, csak emelt összegű garantált hozamra tarthatnak igényt, vadászatot nem folytathatnak.	Ez szintén tulajdonosi jogokat érintő kérdés, a vadászati hatóságnak beleszólása ugyancsak nincs. Ha azonban a tulajdonosi közgyűlésen olyan határozatot hoznak, amely az egyes tulajdonosok gazdasági érdekeit hátrányosan érinti, ezt bíróságnál a Polgári Törvénykönyv szerint megtámadhatják.
Amennyiben a jövőben a vadászati jogot tekintve a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) lesz az állami tulajdonú földterületek képviselője, ez a gyakorlatban hogyan valósul meg 2006–2007-ben? Az NFA fogja-e kezdeményezni vadászterületek (akár önálló, akár társult jogú) kiakítását? A földtulajdonosi kezdeményezésű vadászterületekkel kapcsolatban milyen szempontok alapján fogja álláspontját kialakítani? Ki lesz egy adott területen a képviselettel megbízott személy, illetve az állami tulajdonú erdészeti rt.-k törekvéseit hogyan fogja kezelni?	A válaszadásra a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) az illetékes.
Ha valaki nagyvadtrófeákat gyűjt – pl. vásárolás útján szerzi be, így az erdetét semmivel nem tudja igazolni –, akkor követ-e el valamilyen törvénybe ütköző cselekedetett?	Ha vásárlás útján szerzi be, akkor a vásárlásról kell, hogy kapjon valamilyen dokumentumot vagy számlát. Azt ajánlom, ha magángyűjteményt vesz, akkor is adásvételi szerződésben rögzítse az adásvétel tényét. A trófea az elejtéssel és a trófeabírálati bemutatással válik az elejtő tulajdonává. Ez olyan törvényi előírás, amely alapvetően az orvvadászat visszaszorítását szolgálja. Cél az, hogy a megszerzett trófea csak akkor legyen tartható és forgalomba hozható, ha eredete igazolt. Ha valaki trófeát vásárol, mindenképpen azt ajánlom, hogy az eredetét igazoltassa.
Milyen a súlya és szerepe a vadászatnak az agráriumban, illetve az Európai Unióban?	Magyarországon nagyobb a vadászat súlya az agráriumon belül, mint a bővítés előtti 15 uniós tagországban általában tapasztalható volt, ami azt is jelenti, hogy uniós csatlakozásunkkor „hozományként” magas színvonalú vadgazdálkodást és vadászati kultúrát hoztunk. Hazánkban vállalkozási, vidékfejlesztési tevékenységként, munkahely-teremtési lehetőségként is elismert, szerepel az agrártámogatások rendszerében is. Fontosabbnak érzem azt a kérdést, hogy a hazai társadalom egésze és az uniós tagországok közvéleménye mennyire fogadja el a vadászat létjogosultságát és szükségességét. Ezért tehát úgy gondolom, nem az agráriumon belül kell növelni a vadászat súlyát, ott megfelelő, sokkal inkább társadalmi elismertségét, legitimációját kell erősíteni.
Született-e már döntés abban, hogy 2007-ben ki fogja képviselni a magyar államot, mint földtulajdonost, a földtulajdonosi gyűléseken? Mi lesz az erdészeti rt.-k szerepe és várható álláspontja a vadászterületek kijelölése kapcsán (növelés, szintentartás, csökkentés)? Jelenleg kit illet az állami földek után járó bérleti díj, ti. az elmúlt évben még az erdészetekhez folyt be ez a nem kis összeg. Az erdészetek elszámolnak ezzel valakinek? Abban az esetben, ha az erdészeti rt. a földtulajdonosi közös képviselő, jogában áll-e a földtulajdonosnak az rt. vadászterülettel kapcsolatos elszámolását megtekinteni és számonkérni – pl. az ingyenes (repi) vadászatokat – , illetve betekinthet-e a vadászati naplókba? Állami tulajdonú, de HM-kezelésben levő terület esetén, ki jogosult a magyar államot képviselni tulajdonosi közgyűlésen, és milyen megbízással kell rendelkeznie? Melyik jogszabályban található erre utalás? Ezt a képviseleti jogot át lehet-e ruházni szervezetre, magánszemélyre?	A vadászati hatóság, mint ezekben a kérdésekben nem illetékes szervezet, nem kívánt állást foglalni. A válaszadásra az illetékes szervezetek megkeresését követően kerülhet sor. – A szerk.